Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-10 / 159. szám

5. oldal 1995. július 10., hétfő Heves És Körzete Az utcákon díszfák és virágszőnyeg FOTÓ: TEMESVÁRI ERZSÉBET Terik, a virágos falu A szemét gyönyörködtető színpompás virágszőnyegért ma már ritkábban kap Tenk el­ismerést. A település lakói mégis nagy szeretettel tartják rendben a házuk előtti terüle­teket. Az itt élők ragaszkod­nak a szép környezethez, és segítenek ennek kialakításá­ban. A gyerekeket is környe­zetük óvására és ápolására biz­tatják, és igénybe veszik segít- nyőfák díszítik a polgármes­ségüket is a facsemeték gon­dozásában. Az iskola gyakorlókertjé­ben több száz ifjú fanövendék várja, hogy kiültessék. A nagyszabású faültetési akció­kat rendszeresen a Föld napja tiszteletére szokták lebonyolí­tani. Idén több száz fa került a település utcáira, tereire, fe­teri hivatal előkertjét, az iskola és az óvoda udvarát is. A ten- kiek kedvelt futballpályáját pedig a nemesített jegenyefák övezik. Nagy szeretettel védik az Erdei Termék Rt. és az iskola parkját - amelyek zöld szige­tet alkotnak a sík alföldi táj­ban. A kiskörei Tisza-part a vendégekért Városvédő vállalkozók Korunk emberei a vállalkozók. Mit szépítsük, ez még akkor is így van, ha az ő előrejutásukat is egyre inkább nehezítik a gazdasági tényezők. Ugyan szidják, irigylik őket, de valljuk be, sokszor tá­maszkodunk a segítségükre. A minap szembesültem egy igen jó kezdeményezéssel. A vállal­kozók városvédő csoportba tömörültek. A városvédő vállalkozók klubja országos szervezet, tagjai minden településen igyekeznek híveket toborozni a jó ügynek. A belépő üzletemberek ugyanis ingyenesen bekerülnek a társa­ság szakkatalógusába, és ezt követően mindazok számára, akik - magánszemélyek és cégek képviselői - megvásárolják a klub ked­vezményes kártyáját, engedményeket adnak az általuk forgalma­zott termékek áraiból. Ezenkívül a tagok toborozhatnak is újabb vállalkozókat táborukba. Most kérdezhetik, hogy vajon nekünk, a település lakóinak mi­féle előnyünk származhat ebből. A következő: először akkor, ami­kor kedvezményesen vásárolhatunk a megváltott kártyákkal, má­sodszor pedig akkor, amikor az adott településen összegyűlt vál­lalkozók után a befizetett összegeket megkapja a város alapítvá­nya. Ezt a pénzt aztán szociális és kulturális célokra lehet fordítani. Az ötlet láthatóan működik, a hevesi vállalkozók, akik keddenként délután 17 órakor találkoznak az 1. sz. iskolában, várják a további jelentkezőket, mert még nem érték el azt a számot, amely után tá­mogathatnák a város rászorulóit. Szeretnének tagjaik között tudni fodrászt, kozmetikust, háztar­tási boltot és mindenkit, aki tenni kíván a települése fejlődéséért. (molnár) Volt egyszer egy balesetveszélyes kátyú... Köszönet a gyors munkáért! Gázvezetékrendszer műszaki átadása Tisztán és sokkal egyszerűbben fűthetnek, melegedhetnek rövid idő múlva a Tarnaörs környéki települések lakói is. Pénteken történt meg ugyanis a jászsági kör tamasági ága nagy-közép­nyomású gázvezetékrendszeré­nek műszaki átadása: 33 km hosszú vezeték készült el, amelynek üzembe helyezésé­hez már csak az energia-fel­ügyelőség engedélyére van szükség. Ez a beruházás hét te­lepülés - Jászár okszállás, Jász- szentandrás, Jászdózsa, Tarna­örs, Visznek, Erk, Zárónk - mintegy 22 ezer lakosát érinti. Indul a képzőművész alkotótábor Hevesen Régi hagyományokat ápol a hevesi önkormányzat, amikor az Eötvös József Szakközépis­kolában ismét helyet biztosít a Hevesi Képzőművész Alkotótá­bornak. A város híres fia, Kő Pál szobrászművész, rektorhe­lyettes révén jó kapcsolatban áll a Budapesti Képzőművé­szeti Főiskolával. A mai naptól július 30-ig nyolc szobrásznö­vendékkel, a New Yorkban élő magyar származású szobrász- művésszel, Bánsági Miklóssal és Kő Pállal találkozhatnak a táborba látogatók. Tamaörsi nebulók érdekes kirándulása A kisebbségi önkormányzat szervezésében és finanszírozá­sában a napokban 45 tamaörsi, vakációját töltő nebuló vehetett részt azon a kiránduláson, melynek keretében ellátogattak Szirákra és Párádra. A gyere­keket tanárnőjükön kívül Kán­tor Lajosné jegyzőasszony is elkísérte. Új kiállítás a hevesi művelődési házban Hat alkotó 81 képéből nyitotta meg új tárlatát a Hevesi Műve­lődési Központ. A most bemu­tatkozók - a városi rajzszakkör tagjai: Czókné Varga Rita, Tu- róczky Ilona és Mária, Bakos Saci és Vili, és Nagy Tamásné Szőke Erika - képeit várhatóan a nyár folyamán, két hónapig láthatják a betérők. Megérkezett perzselő melegével a nyár. Ilyenkor ki-ki tehetségé­től, no meg pénztárcájától füg­gően menekül a hegyek hűs ár­nyaiba, vagy üti fel sátrát a víz­partok valamelyikén. Gondta­lanabb, jobb lesz-e az idei nyár? A kínálatnak néztünk utána Dél-Heves kedvelt pihe­nőkörzetében, Kiskörén. Utunk először a Tisza-parti Free Paradiso kempingbe visz.- Programunkat úgy állítot­tuk össze - mondja Pintérné Bányai Katalin házigazda -, hogy nálunk minden korosztály megtalálja a neki legjobbat. A szabadtéri színpadon koncertet ad a népszerű EDDA együttes. A következő hétvégén Coca- Cola-napot tartunk - játék, ve­télkedők követik egymást, este Techno-parti lesz. Augusztus 20-án egész napos monstre fesztivállal zárjuk az idényt. Minden hétfőn és csütörtökön szabadtéri mozi, pénteken és szombaton diszkózene várja a szórakozni vágyókat. A vasár­nap este az idősebb korosztályé - zenés, táncos összejövetele­ket szervezünk. Az idelátoga­tóknak sátor- és lakókocsihe­lyet, a faluban szálláslehetősé­get is kínálunk. A vízen kaja­kozhatnak, kenuzhatnak, »vízi­biciklizhetnek, csónakázhat­nak. Lehet olcsón étkezni is... A szomszédos Tiszavirág vendéglőben fehér abrosszal fedett asztalon ízléses teríték várja a turistarohamot. Nagy Jenőtől, a vendéglőstől megtud­tuk, hogy mára valóságos han­gyabollyá változott a vendéglő.- Nagy már a konkurencia - mondja sóhajtva.- Mivel tudja ellensúlyozni?- Egyrészt változatos és ízle­tes ételekkel, és egy jellegzetes, csak nálunk kapható tiszai hal­különlegességgel. A csoportos üdülőknek, hosszabb időt itt töltőknek kívánságra külön ét­rendet állítunk össze, és 20 szá­zalék kedvezmény is jár. A kiskörei üdülőövezethez minden út Selyben Béla zöldsé­gesen „át vezet”. A minden áru­féleséget kínáló udvari standján harmatos zöldségek, forró, ro­pogós cipók, friss tej és tejter­mékek kínálják magukat.- Most érkeztem a nagybani­ról - váltunk szót, amíg lerakja a zöldséget -, mert a zöldárut mindig Pestről hordom, a ke­nyeret helyből, a többi áruért pedig Jászberénytől Miskolcig egyaránt megfordulok. Tudja, az üdülők nem foglalkoznak az árakkal. Talán erre gyűjtöttek egész évben. Nem az ár érdekli őket, hanem hogy friss, szép és ízletes legyen az, amibe beleha­rapnak, belekóstolnak.- Vajon a rend őreinek je­lent-e új feladatot a nyár? - tet­tük fel a kérdést Varga György főtörzszászlósnak.- Ilyentájt a nagyközség fel­duzzad 8-10 ezer főre is, de ez nem jelent nagyobb terhet. Az utakon a forgalomnövekedésre kell jobban odafigyelni. Nyár­tól a folyó e szakaszán a vízi járőrözés is a mi hatáskörünkbe került. Általában a vízen fel- szabadultabbak - de nem fele­lőtlenek az emberek. Hangsú­lyozzuk, állandó a veszély a Ti­szán, mert néhány centire a víz alatt fatuskó-maradványok vannak, s kárt okozhatnak a csónakban. A nagyközség közművelődé­séért dolgozók is felkészültek a tartalmas szórakoztatásra Ma­gyarország legtisztább folyójá­nak partján.- Kiemelt rendezvényünk idén az aratóból, a körei búcsú, s a hagyományos triatlonver- seny - sorolja Járdán Józsej polgármester. Felelevenítjük a népdalkörök, kórusok fesztivál­ját, hiszen valaha csodálatos látvány volt a népviseletbe öl­tözött együttesek kavalkádja a körei főutcán. Minden igyeke­zetünkkel azon munkálkodunk, hogy néhány éven belül Kis­köre meghatározó területe le­gyen a hazai és a külföldi turis­taforgalomnak.- cseh ­Éppen egy hete mutattuk be a dél-hevesi területünk akkor még létező egyik közúti „cso­dáját”, az út közepén tátongó üreget: a Mi kátyúnkat. A téma sokakat érintő voltát tekintve szeretnék ezennel - mindannyiunk nevében - kö­szönetét mondani az ügyben szinte azonnal intézkedő illeté­keseknek! Jó látni, hogy serénységük- nek köszönhetően ma már biz­tonságosabban közlekedhetnek arrafelé régiónk lakói. Mostani cselekedetük arra enged következtetni, hogy a nehéz gazdasági helyzet elle­nére is rövidesen eltűnnek köz­útjaink hasonló csúfságai. (m. cs.) Az utóbbi időben már csak üresen állt Újra a zaránkiaké az iskola Vállalkozót várnak a hasznosítására A Mátra Füszért 1982-ben vette meg a zaránki önkor­mányzattól a régi iskola épü­letét. A falu iskoláskorú gyerekei már nem használták az isko­lát, hiszen Tarnamérára jár­nak át tanulni. A füszért az épületet az első években raktárként hasz­nálta, de az utóbbi időben már csak üresen ásítozott a falu lakóira. Az elhanyagolt ház állaga az évek során egyre romlott, udvarát benőtte a gaz. A falu lakói nosztalgiából mindenképpen szerették volna, hogy a magányosan álldogáló üres házat vissza­szerezzék saját tulajdonukba. Az ez irányú törekvéseik há­rom évvel ezelőtt az irreálisan magas árajánlat miatt füstbe mentek, de néhány napja az újabb kísérlet sikerrel járt. Mint Csintalan István pol­gármester boldogan újságolta, sikerült megkötniük az üzle­tet, ami azt jelenti, hogy az épület környezetét még ebben az évben rendbe tehetik. A jövő évben pedig úgy alakítják majd a költségveté­süket, hogy a ház külső-belső részei is új életre kaphassa­nak. A felújítás után nem ok­tatási célra szeretnék hasz­nálni, hiszen a településen mindössze 55 tizennégy év alatti gyermek van. Egy vállalkozót szeretné­nek megnyerni maguknak és a falunak. Hogy milyet, azon még nem gondolkodtak, de mivel az épület a település központ­jában van, csak olyan lehet, amely a környezetét tisztelet­ben tartja. (molnár) A keresztény egyházi örömüzenet fiatal közvetítői Tiszanánán Egy esztendeje alakult a több­ségében helybéli fiatalokból álló tiszanánai keresztény kó­rus. Összetartó erejük az együtt éneklés, repertoárjuk összeállításánál nagy hatással volt rájuk a Continental Sin­gers együttes műfaja: nyom­dokaikon haladva programjuk saját arculatuknak megfelelő, keresztény egyházi könnyűze­néből tevődik össze. A Himer Péter kórusvezető és Kató András református lelkész hangszerelésében be­tanított művek között egyaránt hallhatók néger spirituálék és angol nyelvű zsoltárszövegek is. A kezdeti nehézségeken túlesve egyre több helyről ér­keznek a meghívók vendég- szereplésekre. Legutóbb a po­roszlói református templom­ban léptek közönség elé. Du­dás Ferenc ottani lelkész köz­reműködésével végre külföldi szereplésre is sor kerülhet. Ugyanis augusztus első heté­ben erdélyi vendégfellépésük során Csíkszeredán és környé­kén hét alkalommal adnak majd hangversenyt.- Mielőtt útrakelnénk - tá­jékoztat Himer Péter -, tíz na­pon át a kiskörei szabad stran­don a Free Line’s Kft. vendé­gei leszünk. Ez jó alkalom lesz arra, hogy a már meglévő műsorszámainkon túl újab­bakkal kísérletezzünk. Elkép­zeléseink szerint musicaleket, valamint a ’30-as évek dzsesszmuzsikáját alkalmaz­nánk a kórusra. Fellépünk majd egy Tisza-tavi hajóki­ránduláson, és az augusztus 20-i tiszanánai ünnepségen is. Ott kétrészes műsorunkat mu­tatjuk be, melynek első részé­ben az István, a király rock- opera egyes kosztümös jelene­teit mutatjuk be, második ré­szét a hagyományos egyházi könnyűzene tölti ki. E nap es­téjén pedig a kiskörei római katolikus templomban mutat­kozunk be új összeállításunk­Az utcákat is vizsgálják Támogató jelentkezett! Néhány hete adtunk hírt arról, hogy a hevesi önkormányzat vállalta a Dankó utcában a csa- padékvíz-felfogó, szikkasztó jellegű árkok helyének kitűzé­sét és kiásását. Az ott lakók ar­ról érdeklődtek, hogy vajon mi­ért nem történt semmi az ügy­ben? Mint a kisebbségi önkor­mányzat vezetőjétől, Lóié Mi- hálytól megtudtuk, ő állíttatta le, illetve késlelteti a munkákat. Teszi ezt azon megfontolásból, hogy a terület részletes „meg­kutatásakor” az utca talajából is vegyenek mintákat, s azt is vizsgálják meg. Jó hír, hogy az MTV2-n szombaton reggelente sugár­zásra kerülő nemzetiségi mű­sorban közzétett felhívásra je­lentkezett a Star Hits Kft., akik felajánlották támogatásukat a rászorulóknak. (M. Cs.) Olaszországba utaznak a hevesi muzsikusok Nagy a sürgés-forgás a Hevesi Kamarazenekar háza táján manap­ság. Az együttes, amely tizenöt éve létezik - és nemrégiben alakult önálló egyesületté -, külföldi turnéra készül. Úticéljuk a Salernótól 20 km-re fekvő Scario nevű turistacentrum, ahol július 13-14-15- én kerül megrendezésre a Nemzetközi Lant Szimpózium. A hevesi muzsikusok egy hangkazettájuk kiküldése után kaptak meghívást a salemói Pouleuc zenei egyesülettől a részvételre. A rangos zenei találkozón a hevesiek - akiknek egyesületi mivoltukban ez az első fellépé­sük - neves szólisták kísérő ze­nekaraként működnek majd közre, és ezen túl önálló műsor­számaikkal is szerepelnek a há­rom, egymást követő esti kon­certen. Ez az itáliai turné, amelyre a huszonhét tagú társaság utazik - Nádor László karmester és Nagyné Gulyás Katalin művé­szeti vezető vezetésével -, ki­váló alkalom lesz a szakmai to­vábblépésre is. A koncerteken barokk és klasszikus műveket adnak majd elő Bach, Vivaldi, Haydn és Mozart szerzeménye­iből. Az egyesület kiutazásához támogatást nyújtottak a Szeren­csejáték Rt., a Zeneművész­szakszervezet, a hevesi, az erki és az erdőtelki önkormányzat, a Heves Városért Alapítvány, az Agria Volán, az Agro Royal, a Politel, a Moligant, a Hevesi Háziipari Szövetkezet, Nagy Jánosné vállalkozó, a Forest-H Kft., az Altena Cléning és a Ze­nekultúráért Alapítvány. Segít­ségüket ezúton is köszönik. (molnár)

Next

/
Thumbnails
Contents