Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-10 / 159. szám
6. oldal Horizont 1995. július 10., hétfő Új életmódot - egészséges jövőért Két fiatal egészségnevelő vállalja a feladatot Egerben, hogy iskolai tanulók részére életmódtábort kezdeményezzenek és vezessenek a nyári szünidő ígéretes napjain Dr. Misz Irén főorvosnő mutatja be az Egészségvédelmi Osztály két munkatársát, Lukács Mónika és Fodor Zsu- zsánna egészségnevelőt, akik felvetették az egészségügyi szaktábor hagyományos gondolatát, tőlük származik az ötlet, hát őket is illeti a válaszadás joga. Lukács Mónikát kérdezem: hogyan sikerült biztosítani ennek a szaktábornak anyagi és szakmai alapjait?- Úgy kezdődött, hogy tavaly pályázatot hirdetett a TB- intézet Egészségvédelem Pénztára egy életmódtábor megszervezésére és működtetésére. A pályázatot elnyertük.- Kiknek a részére? Hol?- Az első szaktábor július 3- tól tart 12-ig túlsúlyos iskolai tanulók részére Tardoson. A második szakaszban egészségi szempontból veszélyeztetett gyerekek vesznek részt, akiknek szülei infarktuson estek át, vagy érrendszeri betegségben szenvednek. Ez a tábor augusztus 4-én kezdődik és 13-ig tart.- És a szakmai irányítók, akik adják a tábor szellemét?- Hárman vezetjük és felelünk a munkáért, Zsuzsával és Körívélyesi Ritával. Némedy László testnevelő tanár úr irányítja a testsúlycsökkentő tornát, sportot, Dr.Mezei Éva iskolaorvos az egészségügyi feladatokat látja el.- Mi biztosítja, hogy azok jöjjenek ide, akiknek szükséges?- Bonyolult genetikai vizsgálat előzi meg. Dr. Jászberényi Judit kardiológus végzi a szűrővizsgálatot, a rossz öröklő- dési kilátások döntenek abban, hogy ki szorul rá az életminőség javítására. Hisszük és valljuk, hogy egy helyes napirenddel, egészséges táplálkozási szokásokkal rendelkező gyerek könnyebben rátér az egészséges életmódra. Meg kell tanulnia, hogy aki nem dohányzik, nem alkoholizál, mértékletesen étkezik, nem rombolja az életet.- E nemes célok érdekében, hogyan zajlik a tábori élet?- Egészséges életmódot tapasztalnak itt, mintát látnak a napirend alapján, példamutató magatartás áll előttük, mi sem cigarettázunk, mentesek vagyunk minden káros szenvedélytől, a tanár-gyerek és gyerek-tanár kapcsolat pozitív példája egy egész életre kihat. Az egészséges táplálkozásról, szexuális felvilágosításról, az AIDS-röl, más érdekes témákról hangzanak előadások, de mindig a hozzáférhetőség szintjén, a megbeszélés meghittebb légkörében. Az előadások húsz percesek, de gondoskodunk szórakozásról is. Video-, játékfilmek, kondicionáló tornaterem, kerékpár és más tomaesz- közök várják, hogy használják is őket, amiben nincs hiány. — És az étrend, hogyan szolgálja a minta-életmódot?- Amikor kiszámpltuk az adagokat, minőségben-mennyi- ségben, azt gondultuk, éhezni fognak. Kellemesen csalódtunk. Sikerült olyan optimális, rost-dús, zsírmentes étlap-tervet összeállítani magvas, rostos, növényi alapanyagból, amely biztosítja a gyors felszívódást. Reméljük, nem súlytöbblettel térnek haza, biztató jelek mutatkoznak, hogy az erőnlét mellett, le fognak adni a fölöslegből. Dr. Mezei Éva orvosnő és Némedy László tanár nyilatkozata szerint, nagyon jó szellemű csoportot fogtak ki, szívesen vállalják a megterhelő túrákat, sportjátékot, mert tudják miért jöttek ide. Gál Elemér Akció a Westel Rádiótelefon Kft. irodáiban! Június 26-tól július 7-ig három, óriási teljesítményű (15 Wattos) mobiltelefont törpe áron vásárolhat meg. Az árengedmény mindhárom készülék esetében 30.000 Ft+áfa! BENEFON CLASS ULTRA MOTOROLA ASSOCIATE MAXON CARRYPHOIME Es ez még nem minden! Folytatódik a Westel óriási sikerű kamatmenteshitel-akciója, amelynek keretében 30%-os, törpe kezdőrészlettel vásárolhat mobiltelefont. Sőt, a hitelakció a három törpe árú készülékre is vonatkozik! Hát nem óriási? Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA; MISKOLC. 3530 SZÉCHENYI U. 70, TEL: (06 46) 411-550. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 351-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: HERFERT SZABOLCS TEL.: (06 60) 327-518, SZIGETI LÁSZLÓ TEL: (0660)351-011. KECSKÉS BÉLA TEL: (06 60) 351015 WESTEL FORGALMAZÓK: • GYÖNGYÖS. APEX KFT, 3200 FÖ TÉR 10, TEL: (06 37111-665. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-678 • EGER. MONTE CARLO GAMES. 3300 KATONA ISTVÁN TÉR 5, TEL: (06 36) 312-733, RÁDIÓTELEFON: |06 60) 352-300 WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT Az egri gyógyvizű fürdő ismét városi kézben Nem hiszem, hogy volt böl- csebb döntése a vagyonátadó bizottságnak, mint amikor Eger város önkormányzatának birtokába adta vissza a gyöngy vizű fürdőt. így a magáénak mondhatja városunk minden rendű s rangú polgára a megyeszékhely elvitat- hatatlanul legnagyobb természeti kincsét: a 7 és 10 ezer év közé eső korúnak megállapított gyógyvizet. A langyos vizű források régiója a középkor óta egyházi kézben volt, s a mai Török Fürdő helyén már az 1400-as években fürdőház állott, de a fürdő virágkorát a török hódoltság alatt kezdte meg. Idegenforgalmi jelentőségét már 1902-ben felvetette a városi képviselő-testületi ülésen azokban az évtizedekben a fejlesztés motorjának szerepét betöltő dr. Alföldi Dávid, aki felvetette az érseki fürdő megvételét. 1910-ben a város az érsekségtől csak kibérelte a termálfürdőt és az uszodát, majd pedig 1914. január 15- én kötött szerződéssel 170 ezer koronáért megvásárolta azt az érsekségtől. Akárcsak a törökök, a püspökség és az érsekség is természetszerűen bérletben üzemeltette a fürdőket. A városnak öt év alatt részletekben kellett kifizetnie a vételárat, de mivel azzal bizony el-elmaradt, késlekedett, végül is dr. Szrecsányi Lajos elengedve a városnak minden tartozását, néki ajándékozta a langyosvizü fürdőket. A városi apparátus természetesen alkalmatlan volt a fürdőüzem működtetésére, ezért az életre hívott Egri Városfejlesztő Rínék bérbe adta. A cég élére Bárány Géza állt, aki odahagyta e célból a városi főmérnöki állását. A „vállalatot altruisztikus jellegükként határozták meg, s így nem csoda, ha 1921-ben 120 ezer korona bevételi veszteséget könyveltek el. Végre 1938-ra a város a részvényesek 97 százalékának a birtokában, annak jogilag „többségi tulajdonosa” lett, s a cég Városi Fürdő Rt. néven folytatta áldásos és hasznos működését. Majd pedig, amikor a fürdő vizét a minisztérium gyógyvízzé nyilvánította, a Városi Gyógyfürdő Rt. nevet vette fel. S mint ilyent államosítottak 1949-ben. A fürdő szocialista kézben gyakorta változtatta nevét: Először Egri Víz- és Csatornamüvek Községi Vállalat, majd pedig Egri Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat, végül a Heves megyei Vízmű Vállalat névre hallgatott, míg utolsó fázisban már részvénytársasággá alakult. Az egri fürdők történetében sorsdöntő jelentőségű eredményként kell kiemelnünk, hogy a fürdőházban fakadó források, valamint az északi oldala melletti forrástó vizének a minisztérum első lépésként a gyógyvíz jelleget adományozta, majd pedig 1934- ben már elérte az ásvány- és gyógyvíz elnevezést. Az Andornak területén, olajfúrás során feltört AT 8 és AT 10 jelű hévizek vizét 1969- ben egészségügyi miniszteri határozat nyilvánította gyógyvízzé. Ezek a vizek töltik meg a stand két hátsó medencéjét. így tehát a fürdő mind az öt medencéjének vize hivatalosan gyógyvízzé van nyilvánítva. Ezen belül speciális helyzetben van a fürdő úgynevezett gyermek- és felnőtt gyógymedencéjének a vize, mely a Markot Ferenc Megyei Kórház reumaosztálya Török Fürdőben fakadó magas radontartalmú gyógyvíz fölöslegét jelenti. A Népjóléti Minisztérium Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság vegyészmérnök főosztályvezetője, Szalontai Gergely véleménye szerint, melyet dr. Bereczki János osztályvezető főorvos jelenlétében adott: a Török Fürdőben fakadó gyógyforrások vize a kórház és a strand úgynevezett közös felhasználásában lévőnek minősül, illetve tekintendő. Eger megyei város önkormányzata mindenképpen helyesen és bátran mondhatjuk: korszerűen járt el, amikor egy a strandot üzemelő kft. létrehozása mellett döntött, hiszen annak működtetésére merőben alkalmatlan - amint arra az elmúlt távoli századokban is alkalmatlan volt a fürdő, a források birtokosa. Mindenképpen helyesen járt ez a városi önkormányzat, amikor a kft-be voíit két másik vállalkozás mellett a jelentékeny többségi jogokat magának fenntartotta. Úgy hiszem, hogy akkor jár el helyesen a város, ha a tulajdonában lévő, rendkívül nagy forgalmú strandot nemcsak az eddiginél hatványo- zottabb mértékben reklámozza, s bátran hangsúlyozza, hogy az egri fürdő medencéiben gyógyvíz várja vendégeit. Sugár István Vásároljon A TECHNOLUX mg'i munkagépet Szolgáltató Szövetkezet mi az eladja I iß» -tői! í Eger, Petőfi S. u. 19. sz. ^ 1! alatti épületét, J A munkagépekre teljes körű garancia! Hatvan, Szaktanácsadás, gyors Horváth M. u. 19-21. kiszolgálás! | sz. alatti 91 m2-es co Júliusi készpénzes ^ üzlethelyiségét, j vásárlás esetén valamint műanyag | minden munkagépre ;; fóliahegesztő gépeit és ÍJ 10% kedvezményt polietilén anyagait. adunk! Érdeklődni: . Intercooperation Rt. Eger, Petőfi S. út 19. sz. GÉP ÜZLETÁG 36/313-834, Balassagyarmat, Fáy A. út 3. 36/313-842 Telefon: 35/310-833 (35544) .;/