Heves Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-22 / 144. szám
1995. június 22., csütörtök 5. oldal Hatvan És Körzete Ma tanácskozik a hatvani testület A megszokottól harminc perccel korábban, ma délelőtt 9 órakor kezdi soros ülését a hatvani képviselő-testület. A 21 napirendi téma között a vezetőség elé kerül többek között a városi önkormányzati tűzoltóság alapítása, az iskolaszék képviselőinek megbízatása, és - legfőképp - a város kinnlévőségei- nek behajtásáról hozott határozat módosítása. Búcsúra készülnek vasárnap Boldogon Ezen a hétvégén kerül sor a boldogiak Jézus Szíve-búcsú- jára. A szervezők kulturális programmal színesítik a rendezvénysorozatot. Június 23-tól július 7-ig pedig matyó népművészeti kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők a művelődési ház klubjában. Június 25- én fél 10-kor körmenettel indul az ünnepélyes szentmise a kápolnánál, délután fél 4 órakor a Beatus ifjúsági zenekar koncertjére várják a fiatalokat, fél öttől pedig hagyományőrző találkozó lesz lőrinci és hatvani csoportok részvételével. Nyári tábor kezdődik állatbarátoknak „Barátaink, az állatok” - e mottó jegyében kerül sor arra a táborozásra, amelyet július 3-7. között rendez a Hatvani Városi Művelődési Központ. A programról bővebb felvilágosítást a 37/342-383-as telefónszámon lehet kérni. Pályázatokat bírál a boldogi testület Viszonylag késői időpontra, holnap este 7 órára hívta össze a boldogi képviselő-testület tanácskozását Záhonyi György polgármester. A testület tagjai intézményvezetői pályázatokat bírálnak el, majd tájékoztatót hallgatnak meg a napközi otthonos óvoda működéséről. Ezt követően a szervezeti és működési szabályzat esetleges módosítása kerül napirendre. Másik hír a településről: kellő számú jelentkező esetén kábeltévé-hálózat kerülhet kiépítésre. Kompromisszumkészséget az egészségügybe! A reflexkalapácstól a számítógépig Dr. Pásztor András ismét Hatvanban Nem állíthatjuk, hogy közömbösen hagyta Hatvan orvostársadalmát és lakóit, valamint a környező települések betegeit a télen megjelent írásunk, amelyben egy „csodadoktor” távozásának körülményeiről számoltunk be. Kaptunk dicsérő és elmarasztaló leveleket szép számmal; így vagy úgy, sokan próbálták a felek igazát védeni. A kórházi orvoskamara vezetője kritikusan viszonyult a cikkhez, míg a „hétköznapi” emberek reflexiói bizalmat, szaktudást emlegettek. Már lecsillapodtak a kedélyek, amikor nemrégiben híre kelt: dr. Pásztor András ideggyógyász főorvos újra dolgozik - a rendelőintézetben. Az egyik ajtón valóban szerepel a neve; fura mód épp dr. Faragó Sarolta adjunktus „társaságában”.- Nem haragszanak egymásra?- Nézze, ami volt, elmúlt - válaszolta a fiatalos főorvos. - Ha egy ember valakit feljelent, a későbbiekben aligha lesz rózsás a viszonyuk. Amúgy köszönünk egymásnak.- Üdvözöljük ismét Hatvanban! Igaz, januárban még nem erről volt szó...- Amiről akkor beszélgettünk, minden betűje igaz. Sajnos, a jó szándék dacára többen félreértették, s ők azóta ferde szemmel néznek rám. Van, aki még mindig emlegeti az eseményeket... Amiért mégis itt vagyok: a betegek érdeke, szeretete, ragaszkodása. Hogy megaláztak, másodlagos.- Néhányon a kórház hírnevének a rombolásával vádolták meg Önt!- Nyilatkozatom valóban tartalmazott olyan elemeket, amelyeket másként is lehet értelmezni: például az ominózus „gyékénykihúzás”, amely nem a kórházra vonatkozott. A helyzetet tovább rontották a betegek egyes - a védelmemre felhozott, ám kevésbé diplomatikus - kijelentései, amelyek a visszájukra fordultak.- Hogyan fogadták újra?- Hat hónapig szabadságon voltam, de a munkaviszonyom nem szűnt meg. Tény, hogy az osztályon betegellátást nem folytathatok; a rendelőbe helyeztek, de meggyőződésem, hogy itt is segíthetek. Szeretem annyira a munkámat, hogy naponta száz kilométert autózzak ennek érdekében.- Bántják a történtek?- Igen, de nincs bennem harag. Nem azért, mert én any- nyira jó ember vagyok, csupán feldolgoztam a számomra érthetetlent. Ha a későbbiekben problémás kérdések vetődnének fel, a jelenlétemben kellene tisztázni ezeket. Sajnos, ma még csak ott tartunk: elég tíz évet szakvizsga után eltölteni a szakmában, hogy valaki osztályvezető főorvosi állásra pályázhasson. A felkészültség így könnyen a háttérbe szorulhat. A főorvos úr ezt követően átvezetett egy másik „birodalomba”. Számítógépek, a laikus számára ismeretlen és felfoghatatlan funkciójú berendezések mindenfelé.- Ez itt egy cerebrovascu- láris műszer - ült le az egyik gép mellé dr. Pásztor András, és fiktív adatokkal a működését is bemutatta. - Elég költséges eszköz, az IBM PC gyártja. Az agyi keringési zavarok felderítésére, gyógyítására használjuk. Köztudott, hogy ebben a betegségben, sajnos, világelsők vagyunk. Kórházba érkezésem után - ’91 november - ezeknek a betegségeknek a szűrővizsgálatát az igazgatással és a Tudományos Tanáccsal egyetértésben megvalósítottuk. Ezt alátámasztotta a megrendezésre került két - véleményem szerint - sikeres, agyvérzésekkel foglalkozó kongresszus.- A pénzt honnan teremtették elő a gépek vásárlásához?- Részben Holecz János gazdasági igazgató maximálisan támogatta a fejlesztést, másrészt az Albert Schweitzer Alapítvány Kuratóriuma is rengeteget segített. Patronált a cukorgyár igazgatója, Domonkosi Imre, a Hatvani Volán Rt. két vezetője, Úti Csaba és Berta István, valamint a Kereskedelmi Bank igazgatója, Kovács Ilona. Az 1994-es, rendkívül nehéz ügyeletekkel terhelt évében Móricz Pál, a konzervgyár igazgatója saját rádiótelefonját is kölcsönadta, hogy a kórházi ellátáson könnyítsen. Mindezeknek köszönhető, hogy megyénkben sikeresen megindult egy jól műszerezett laboratórium révén, eredményes csoportmunkával az agyi keringési betegek korszerűbb gyógyítása. Kórházunk a nemzeti agyérbe- tegségi program megvalósításában vállalt volna szerepet. Úgy érzem, ennek jelentőségét nem kell méltatni.- Főorvos úr, Ón a technika szerelmese?- Nem, de a reflexkalapács mellé a jövőt is be kell vonni az orvostudományba.- Ez mit jelent?- Részben a fejlett műszerezettséget, másfelől annak a helyzetnek a felismerését, amelyet az Albert Schweitzer Kórháznak jelenleg és még inkább a jövőben el kell látnia. Hogy hármas igénynek feleljünk meg: az állandó betegfelvételnek, az akut traumatológiai ellátásnak és a nemzeti agyvérzés-programban való részvételnek. A kórház sajátos helyzetéből adódik a megközelíthetőség, amely valamennyi szakma részéről igényes, állandó készenlétet követel. Természetesen a gondok tisztázása érdekében kompromisszumkészségre van szükség valamennyi érintett részéről. A különleges helyzet egyedi problémakezelést kíván. (tari) A vallásszabadság hatvani vértanúi Az 1948-53 közötti esztendők jelentették a sztálinizmus legszélsőségesebb időszakát hazánkban. Az egypárti diktatúra keretében államosították a tíz alkalmazottnál többet foglalkoztató üzemeket, megindult az első ötéves terv végrehajtása, kialakultak a tanácsrendszer intézményei. Budapestről kitelepítették - családjukkal együtt - a volt tőkéseket, földbirtokosokat és Horthy vezető tisztviselőit. Rákosi lett a miniszterelnök. A gazdáktól begyűjtötték a termést, a parasztot erőszakkal téeszbe kényszerítették. A rendszer az egyházakat tekintette a reakció fő támaszának, sorozatos intézkedésekkel igyekeztek megtörni ellenállását. Börtönbe vetették Mind- szenty Józsefet, elrendelték a szerzetesrendek feloszlatását. Az újhatvani kolostorban ferencesek éltek. 1950. június 19- én elterjedt a híre, hogy a közkedvelt barátokra is kitelepítés vár. A hívek összegyűltek a kolostor körül, s elhatározták, hogy nem engedik elhurcolni a szerzeteseket. A diktatúra azonban nem tűrt ellentmondást. Mozgósították a miskolci és a fővárosi államvédelmiseket, akik körbefogták a tömeget, s éjfél után kíméletlen kegyetlenséggel szétverték a tüntetőket. Letartóztatták a szerzeteseket, valamint a szervezők egy részét. Teherautókon a hírhedt Andrássy út 60.-ba hurcolták őket. Két nap múlva a MÁV vezér- igazgatósága fegyelmi vizsgálatot indított a demonstrációban résztvevő vasutasok ellen, s közülük harmincat azonnal elbocsátottak. Néhány nappal később ezeket az embereket in- temálótáborba vitték, családtagjaikat pedig kitelepítették. Az elhurcoltak közül hárman soha nem nyerték vissza szabadságukat... Kriszten Ferenc - Rafael atya - volt a hatvani ferences rend főnöke. Erdélyből, az egykori Zaránd vármegyéből származott, apja szabósegédként igyekezett biztosítani megélhetésüket, majd a század- forduló tájékán Amerikában próbált szerencsét. Rafael atya nem sokkal a tüntetés előtt került a városba. Nagy lelkesedéssel látott a kis közösség életfeltételeinek javításához. A megtorlás első céltáblájává vált. Letartóztatását követően heteken át vallatták, majd kétéves vizsgálati fogság után társaival együtt bíróság elé állították. A hat elítélt közül rá mérték a legsúlyosabb büntetést: életfogytiglani börtönre ítélték. Az embertelen bánásmód aláásta egészségét; gümő- kórban halt meg 1953. szeptember 14-én a budapesti Mo- sonyi utcai kórházban. Vörös István mozdonyvezető 34 évesen - 1936-ban - lépett a vasút szolgálatába. Amikor a kommunisták és a szociáldemokraták egyesültek, őt, mint jobboldali szocdemet, nem igazolták át az MDP-be. A jobbol- dalisága valószínűleg mély vallásosságában merült ki. Nemcsak hozzátartozóival járt rendszeresen templomba, hanem szinte baráti kapcsolatban állt a szerzetesekkel. Munkából jövet mindig útba ejtette a kolostort, betért egy kis beszélgetésre, s amiben tudott, segített. A tüntetés után őt is elbocsátották állásából azzal a váddal, hogy az egész családja ott volt a tömegben, ő pedig kerékpárral járta a várost, buzdítva az embereket a szerzetesek megvédésére. A fegyelmi tárgyalás után letartóztatták, majd a Markó utcai fogházban került sor a vallatására. Innen Kistarcsára, majd Recskre internálták. Kistarcsán tudta meg, hogy feleségét és öt gyermekét kitelepítették a Hortobágyra. A recski munkatáborban érte a halál: a kőbányában egy lezuhanó szikla agyonütötte. Karácsony Ferencet is Recskre vitték, noha neki semmi köze nem volt a tüntetéshez. Az igazi bűnének az számított, hogy kuláknak nyilvánították. Rabtársai elmondása szerint megkínozták, a rabkórházban hunyt el gégerákban. Kriszten Ferenc és Vörös István azonban egyértelműen annak következtében lettek áldozatok, hogy kitartottak egyházuk és meggyőződésük mellett. Méltán tekinthetjük őket a vallásszabadság hatvani vértanúinak. Németi Gábor Vasutas-települések az expón A június 27. és július 2. között rendezendő Hatvani Expo kitűnő lehetőséget biztosít számos kulturális és szakmai esemény lebonyolítására is. Az utóbbiak közül az egyik legfontosabb a kiállítás első két napján sorra kerülő Vasutas-települések Szövetségének 1995. évi közgyűlése. A résztvevők megtekintik az expót, s autóbuszos kiránduláson vesznek részt a Mátrában. A 28-i tanácskozáson Rigó Zoltán, a MÁV vezérigazgatója tart előadást a vasút helyzetéről és stratégiájáról, majd Szinyei András, a szövetség elnöke ismerteti a csatlakozás lehetőségeit. Júniusi „sajtódömping” Boldogon Boldogra mindig jellemző volt a hagyományok, kulturális értékek ápolása. Olyan még nem történt, hogy ne akadt volna valaki, aki nem tekintette szívügyének a közösség tagjainak a bevonását a népművészet, az irodalom, a költészet szféráiba - légyen az pedagógus, népművelő vagy éppen diák. A legutóbbi példa erre éppen a község két időszakos újságja. Júniusban csaknem egyszerre jelent meg a Boldogi Élet című közéleti lap és a Bocs elnevezésű „csemegéző” gyermekeknek. Azon túl, hogy hasonló méretű, ennyire széles területet átfogó „sajtódömpingre” nemigen találunk példát városainkban sem, a szellemi termékek tartalmuknál fogva is igencsak említésre érdemesek. Vegyük először a Boldogi Életet. Köszönet Zsírosné Őszi Katalinnak, Józsa Erzsébetnek, Kepes Lászlónak, Kepesné Tóth Katalinnak, Krakóczkiné Tóth Évának, Püspökiné Nagy Erzsébetnek, Somogyvári Lászlónak a színvonalas munkáért. És persze a „Simon Attiláknak, Zsíros Tiboroknak, Zsíros Jó- zsefnéknak”, akik ugyan nem a szerkesztőbizottság tagjai, ám írásaikkal hozzájárultak az újság színvonalának emeléséhez. S hogy a lap ingyenesen eljuthatott a helyi családokhoz, elismerés jár a Záhonyi György polgármester és a képviselő- testület által megteremtett feltételeknek, amelyek alapján jönnek a szponzorok, nagyban tehermentesítve az önkormányzat kasszáját. Ugyancsak le a kalappal a Bocs előtt, amelyet felnőttek szerkesztenek, ám a gyermekek írják, rajzolják szinte az utolsó betűig. A versek, mesék, fejtörők, tréfák mellett nem hiányozhatnak a fontos és kevésbé fontos tudnivalók sem a lapból; minden benne van, ami egy iskolást foglalkoztathat. A legutóbbi számban a negyedikes PuskerAridrienn, Csörögi Mária és Őszi Regina, a másodikos Zsíros Bernadett gondoskodnak ezekről. De Bugyi Gabriella rajza, Tóth Szilvia szakdolgozata is a maga nemében valóságos remekmű. Mit lehet még a fentiekhez hozzátenni? A boldogi gyakorlat folytatását tiszta szívvel ajánljuk más települések figyelmébe is! (t. o.) Bugyi Gabriella ötödikes tanuló rajza a „Bocs”-ban Budapesten a csányi emlékmű Pató Róza budapesti képzőművész neve nem ismeretlen a csányi közönség előtt. Mint arról beszámoltunk, ő kapta a megbízást az ottani hősi emlékmű elkészítésére, amelyet a lektorátus már el is fogadott. Az alkotó a napokban lett hatvanéves. Ebből az alkalomból kiállítást rendeztek tiszteletére a XXII. kerületi Művelődési Központban, ahol az életmű-válogatás között bemutatták a nevezett szobor makettjét is. Hatvan címere alatt De- mény-Dittel Lajos hatvani és Pádár Sándor csányi hely- történészek bronzplakettjei is előkelő helyet kaptak a rendezvényen. A főorvos úr és az egyik „csodamasina” fotó: tahi OTTÓ
