Heves Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-19 / 141. szám

4. oldal Hazai Tükör 1995. június 19., hétfő Esélylesés a munkaerőpiacon Kőműves, hegesztő, ács és felszolgáló kerestetik Az összesített országos adatok folyamatos javulást sejtetnek: májusban ismét csökkent az állástalanok száma, a regisztrált munkanélküliek táborába ma már félmilliónál valamivel keve­sebben tartoznak. A munkaügy illetékesei azonban óvatosak a helyzetértékelésben - szerintük korai lenne még arról beszélni, hogy megkezdődött a foglalkoztatási gondok tartós enyhülése. Mozgalmas mozgalmi hét vége Lakitelektöl Szárszóig Ma: köztársaságielnök-választás a parlamentben Göncz kontra Mádl Fontos közjogi aktus színhe­lye lesz ma az Országgyűlés: a délután 3-kor kezdődő ülésen sor kerül az ország legmagasabb állami méltó­ságának, a Magyar Köztár­saság elnökének választá­sára. Az öt esztendőre szóló megbízásról a képviselők titkos szavazással döntenek. Ismeretes, hogy az államfői posztra két jelölt pályázik. Göncz Árpád - aki a most zá­ruló ciklusban töltötte be ezt a funkciót - a két kormányzó párt, az MSZP és az SZDSZ parlamenti frakciójának tá­mogatását élvezi. Az MDF, a KDNP és a Fidesz közös je­löltje Mádl Ferenc egyetemi tanár, az Antall-, illetve a Bo- ross-kabinet volt tagja. A képviselő-választás - a jogi előírások szerint - a szava­zás eredményétől függően há­rom fordulós is lehet. Az első, mai fordulóban az eredményes­ség feltétele, hogy valamelyik jelölt a képviselők kétharmadá­nak szavazatát megszerezze: a 386 tagú Háztól legalább 258 voksot kapjon. A politikai prognózisok egy­értelműen a koalíció jelöltje, Göncz Árpád biztos győzelmét ígérik. Az azonban kétesélyes, hogy sikerül-e megszereznie az első fordulóban a minősített kétharmados többséget. Nagy a valószínűsége ugyanis annak, hogy a három ellenzéki párt képviselői egy­ségesen Mádl Ferencre sza­vaznak. Kevésbé elképzelhető viszont, hogy a két kormányzó párt 72 százalékos többséget képviselő népes frakciójának tagjai egyöntetűen saját jelölt­jükre, Göncz Árpádra adják majd le voksukat. Csökkenti a kétharmados szavazati arány megszerzésé­nek esélyét az is, hogy a Füg­getlen Kisgazda Párt nem vesz részt a parlamenti elnökválasz­tásban. Az esetleg betegség vagy más ok miatt akadályoz­tatott képviselők kieső szava­zata szintén befolyásolhatja az arányok alakulását. Ha a választás ma ered­ménytelenül zárni, előrelátha­tóan az Országgyűlés holnapi ülésnapján kerül sor a második fordulóra. (bajnok) Az egészségügy reformja kap­csán tervezett intézkedések át­gondolatlanok, szakmailag megalapozatlanok - állapítot­ták meg a lakiteleki Népfőisko­lán rendezett egészségpolitikai hét vége résztvevői. Kis Gyula, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának tagja hangsú­lyozta: ha az állam a további­akban csak a legszegényebbek ellátását garantálja, veszélybe kerül a legszélesebb középréteg egészségügye. A Gyógyszeré­szeti Kamara képviselője kifo­gásolta, hogy a gyógyszerek rendelésével, társadalombizto­sítási finanszírozásával kapcso­latos változások követhetetle­nek és súlyos feszültségeket okoznak.- Meg kell tanulni a demok­ratikus hatalom gyakorlását, ezt azonban nem lehet felülről A határőrség központi ügyele­tének tájékoztatása szerint normalizálódott a helyzet, meg­szűnt a dugó a magyar-szlovén határon: Rédicsnél vasárnap délután óta nemcsak a kamion-, hanem a korábban elterelt sze­mélyforgalom is zavartalan. Növekvő forgalmat bonyolított le a hét végén a battonyai új, ál­megvalósítani. Együtt kell léle­gezni a társadalommal, mert ha ez nem történik meg, akkor ér­telmetlenné válik minden - mondotta Vitányi Iván, az MSZP választmányának el­nöke, a Farkasházy Tivadar ál­tal rendezett szárszói találko­zón. A hét végi értelmiségi ösz- szejövetelen csaknem 300-an - politikusok, tudósok, előadó- és alkotóművészek, közéleti sze­mélyiségek, gazdasági szak­emberek - vettek részt.- Most az a legfontosabb, hogy ez a kormány ilyen felál­lásban, ilyen parlamenti több­séggel ne juthasson el a ciklus végéig - jelentette ki Giczy György pártelnök, a KDNP új Országos Választmányának első ülésén. A testület Lator­cai Jánost választotta elnökévé. landó határátkelőhely: ezen a magyar-román határszakaszon a hét közepe óta éjjel-nappal haladhat a személyforgalom, s vízumot is kiállítanak. Hegyeshalomnál a kifelé, Tompánál és Tiszabecsnél a be­felé irányuló személyforga­lomban 2-2 órás várakozási idővel kell számolni. A tavaszi és nyári hónapokban mindig jobbak az elhelyezke­dési lehetőségek, mint ősszel és télen - mondják az Országos Munkaügyi Központban. A sta­tisztikai adatokkal csínján kell bánni, hiszen a szezonális munkások időlegesen kerülnek ki az állástalanok listájáról. Kimaradnak azok is, akiknek lejárt jogosultságuk a segélyre, de nem találtak munkát. A lajst­romozás új rendszerében nem szerepelnek munkanélküliként a katonai szolgálatot teljesítők, a gyesen-gyeden levők és a tisz­tázatlan okok miatt nem dolgo­zók sem. Tovább árnyalja a ké­pet, hogy a következő hetek­ben, hónapokban próbálnak he­lyet találni maguknak pálya­kezdők ezrei: a most érettségi­zettek és a friss diplomások. Az előrejelzések sem adnak okot túlzott bizakodásra. A munkaadókat szorongató járu­lékfizetési kötelezettségek, a munkabérre rakodó terhek a létszámcsökkentést ösztönzik. A közhivatalokban szintén na­pirenden vannak a leépítések, s az előnyugdíj-rendszer várható változása is a betölthető helyek számának szűkülését ígéri. A május végi adatok szerint a munkaerőpiacon a kereslet­kínálat között a segédmunká­sokat illetően legnagyobb a tá­volság: betöltetlen állást csupán 2 314-et, állást keresőt több mint 73 000-et tartanak szá­mon. Az üres helyekhez viszo­nyítva sokszoros a _ túlkínálat szinte minden fizikai munkate­rületen. A szellemi foglalkozá- súaknak, illetve a felsőfokú végzettségűeknek viszonylag nagyobb a választási lehetősé­gük; jelenleg például 761 óvónő, 326 középiskolai, 10 fő­iskolai tanár, 12 pszichológus és 10 főépítés vezető szerepel a regisztrált munkanélküliek or­szágos listáján. Az állások meglehetősen szűkös választéka arról tanús­kodik, hogy az elhelyezkedésre legjobb esélyük a kőművesek­nek, a hegesztőknek, lángvá­góknak, az ácsoknak, állványo­zóknak, a cipőfelsőrész-készí­tőknek, az asztalosoknak és a felszolgálóknak van. Bozsó Bea Vakáció(h) Itt van végre a szünet. Örül a szahadságos gyerek, örül apuka és örül a (nem sza- badságos) anyuka. Utóbbi nem felhőtlenül. Mert otthon a két ebadta. Telefonon táv­felügyel tehát, valahogy így:- Pityuka, mit csinál öcsike?- Nem tóm...-Nézd meg, és mondd meg neki, hogy azonnal hagyja abba! (bézs) Az idegenforgalom a múlt évben 1,4 milliárd dollár hiva­talos bevételt hozott az ország­nak, ám becslések szerint a kül­földiek csaknem 3 milliárd dol­lárt költöttek nálunk. Mintegy 300 ezer ember él közvetlenül a turizmusból, és a szektor 20 százalékkal olcsóbban „ter­meli” a kemény valutát, mint az árukivitel. Ahhoz, hogy a bevé­telek öt éven belül megkétsze­reződhessenek, hatékonyabb marketing és a feketegazdaság visszaszorítása szükséges - mondta Schagrin Tamás, az OIH elnöke a Tisza-tavon indí­tott médiahajón. Ülést tartott a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vá­lasztmánya. A tanácskozáson az MSZP is képviseltette ma­gát. Megállapodtak, hogy a két párt ezentúl rendszeresen kap­csolatot tart, sőt, az MSZP vé­leményezésre elküldi a szoc- demeknek őszi kongresszusa egyes előkészítő anyagait is. Balaton-fórnmot tartott Keszthelyen Nemcsók János, a tó kormánybiztosa. Elmondta: hamarosan előterjeszti pénz­ügyi hátterével együtt a bala­toni komplex cselekvési prog­ramot, amelyben a tóparti ön- kormányzatok véleménye is tükröződni fog. A kormánybiz­tos megígérte, a program két szezon múltán mérhetően ked­vező változásokat hoz. A kö­vetkező tíz évben 50-100 mil­liárd forintot költenek a tóra. A fogászati beavatkozások technikai költségeit a jövőben teljes egészében a lakosságnak kell megtérítenie, ezt július 1-jétől sem a nyugdíjasoknak, sem a gyermekeknek nem fi­nanszírozza az egészségbizto­sító. Ez a Magyar Orvosi Ka­mara (MOK) szombati fogor­vosi fórumán derült ki. Sok fogorvos kifogásolta: miköz­ben alig két hét múlva már té­rítést kell kérniük a betegek­től, mindeddig semmilyen se­gítséget, támpontot nem kap­tak az árak meghatározásához. A MOK fogorvosi tagozatá­nak elnöke a kormányt és a biztosítót okolta a bizonyta­lanságot okozó időzavarért. Foglalkozás Betöltetlen állások (darab) Regisztrált munkanélküli (fő) segédmunkás 2314 73112 egyéb fizikai munkás 4818 50962 tehergépkocsi-vezető 174 13336 géplakatos 422 11062 kőműves 1550 9072 élelmiszerbolti eladó 323 8039 festő-mázoló 292 7078 gépjárműszerelő 188 6779 villanyszerelő 174 6258 esztergályos 270 5170 hegesztő, lángvágó 341 4362 felszolgáló 434 4010 asztalos 369 2864 ács, állványozó 802 2587 gépjárműlakatos 89 2468 cipőfelsőrész készítő 516 1800 Néhány foglalkozás országos kereslet-kínálat táblája „Dugóhúzás” a határon Családot, közösséget, megértést ígérnek Kit vár a hit vára? Megcsappant az egyház-alapítási kedv. 1989 végétől '91- ig évente tucatszám jegyeztek be új szektákat, kis egyhá­zakat, ám az utóbbi két, két és fél évben mindössze 4 kis közösség alakult. Közülük kettő vidéki; a Magyarországi Ökumenikus Vaisnava (A Legfőbb Úr Híve) kecskeméti, a Nyújtsd Ki kezed Krisztusért Szeretet Gyülekezet székes- fehérvári központú. A másik két újonnan bejegyzett fele­kezet fővárosi központú és buddhista eszmeiségü. (Munkatársunktól)- A nagy történelmi egy­házakkal együtt összesen 56 vallási közösségről van hiva­talos ismeretünk, az úgyne­vezett kis egyházak száma tehát megközelíti a félszázat - mondják a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Egyházi Kapcsolatok főosz­tályán. Hozzáteszik azon­ban: korántsem biztos, hogy a lista teljes, mert az új fele­kezeteket a székhely szerint illetékes megyei bíróságok veszik nyilvántartásba, de ezt sehova nem kötelesek je­lenteni, még statisztikai cél­ból sem. Elképzelhető hát, hogy törvényesen működnek olyan szekták, kis egyházak is, amelyekről a tárcának nincs tudomása. Legalábbis ideig-óráig. Mert a vallási kollektívák­nak lételemük a nyilvános­ság, s mert az alapítást köve­tően általában igen rövid időn belül fölmerül az állami támogatás igénye. A parla­menti döntéshez pedig a mi­nisztériumon át vezet az út. A hitéleti közösségek sok­féleségének, az újonnan lét­rejött szekták nagy számá­nak oka a tárca szerint egy­részt az, hogy az alapítás ko­rábbi szigorú feltételeivel szemben, egy ideig szinte ugyanúgy lehetett egyházat létesíteni - s állami támoga­tásért folyamodni -, mint mondjuk egy kis bélyeg- gyűjtő egylet esetében: csak tíz hívő elhatározása kellett hozzá. (Ma már az alapítás­hoz 100-as létszám, a támo­gatáshoz pedig egyebek közt a hitoktatás gyakorlása, va­lamilyen szociális pedagó­giai tevékenység és 1992 előtti bejegyzés kell.) Más­részt az is egyértelmű, hogy a kis egyházak az emberek valóságos erkölcsi vagy egyéb igényeit elégítik ki, valamilyen hiányt pótolnak. Az utóbbi időben számos szekta eresztett gyökeret az ország keleti vidékein és a fővárost övező szegényebb falvakban. Ezek elsősorban a fiatalok megnyerésére törek­szenek. Egyes gyülekezetek az értelmiségi fiatalokkal, mások főként a 14-15 éve­sekkel foglalkoznak: csalá­dot, közösséget, megértést ígérnek. „Feljövőben” van néhány régebbi egyház is. Ilyen pél­dául az Evangéliumi Pünkösdi Közösség, amely több tucatnyi településen épít imaházat - nem csupán istentiszteletek, hanem kulturális és sportprog­ramok, civil rendezvények színhelyéül. Heves Megyei Információs Iroda Szeretettel üdvözlünk minden kedves olvasót, és kérjük ha bármit szeretne vásárolni vagy valamilyen szolgáltatást igénybe venni, hívjon minket a 429-200 as telefonon h-p-ig 6-20 óráig. Ha Adatbankunk tagja szeretne lenni a 320-927-es telefonon várjuk hívását. g BÚTORHÁZ EGER, Pacsirta út 3. sz. Bevezető árakon 6 db-os étkezőgarnitúrák 24.880 Ft tél többféle színben Sarokétkezők 29.580 Ft-túl 4 db-os szekrényünk 38.000 Ft-túl Megrendelés esetén is. tenp caDTmtUfiin ogfj Fotelágyak 12.800 Ft-tól Heverik 13.800 Ft-tól Franciaágyak 27.300 Ft-tól Sarokgarnitúrák 33.500 Ft-től Ülőgarnitúrák 44.800 Ft-tól 1 év garanciával! Nyitva: H-P: 9-12 13-17 óráig V Szó: 9-12 éráig ,29482|>/ PLATAN BÚTOR Eger, Sóház u. 16. Tel.: 36/312-274 RENDKÍVÜLI AKCIÓ Június 20-tól - június 30-ig a meglévő árukészletből 70% KEDVEZMÉNY Kínálatunkból: ! - szekrénysorok, | - elemes konyha-, gyermek- és ifjúsági bútorok,- ülőgarnitúrák,- egyéb kiegészítők, I - csillárok, ■ - kül- és beltéri szobrok. Ny: K-P. 10-18-igSz: 10-12-ig Jó időben, jó hangulatban zajlott le tegnap a hűvösvölgyi Nagyréten a hagyományos munkásjuniális. Volt némi politikai csata is, de csak játékos kötélhúzásban: az MSZOSZ és az MSZP erős emberei „kötélkedtek” egymással - döntetlen eredménnyel. fotó: bodó Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents