Heves Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-19 / 141. szám
1995. június 19., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Sikeres évadot zárt az egri színház Fókusz Négyessy Zita: Szánandóék Kézzel-lábbal tiltakoztak a lakók: ne készüljön szennyvízgyűjtő egri belvárosi társasházuk kertjébe. Rettegtek a legyektől, a bűztől, a fertőzés veszélyétől. Disznóságnak tartották, hogy több család szenvedjen egyért, azokért, akiket az udvaron álló - ily módon komfortosított - kulipintyóba akar telepíteni az önkormányzat. Azt is megpendítették: „annak a családnak nincs is szüksége erre a lakásra”. Azt suttogták: „házuk van”. Már csak nem ácsingózik valaki ezért a szamárfészekért, ha fedél van a feje fölött - hessegettem el a sátáni hangokat. Az illetékes ember szavai a gyanú szikráját is eloltották bennem. Szívszorongató történetén meghatódtam magam is. A hivatal egy fiatalasszonynak szánta a lakást, aki három kiskorú gyermeke szeme láttára ágytálazta édesapját. Elfogadtam, hogy a „nem tétel” költségű beruházás, és az úgynevezett „kerékkötő” szomszédok nem állhatnak a többgyermekes család boldogulásának útjába. Elkészült a nagy mű, a szennyvízgyűjtő medence. Immár lakhatóvá vált a társasház (korábban istállónak használt) melléképülete. Eltelt három hónap. Árusítja a bérleményét a fiatalasszony - közölte velem fásultan a képviselőnő, aki egyéb érdemei mellett arról is híres: úgy hatnak rá a lakásüzérkedések, mint bikára a vörös posztó. Végül is, ha nincs szüksége a házikóra (miért lenne, ha van másik?), megteheti. Már csak az a kérdés, esetünkben kik a szánandóak. Akik annak látszottak, vagy akiket gáncsoskodással vádoltak? Netán a maszlagot megevő hivatal? Szóba jöhetnek még azok is, akiknek az adója felesleges beruházásra (egyesek hasznára) herdálódik. Új iskola Gyöngyösön? Nem a Napsugár Alapítványé! Hatvani tisztújítás a Fidesz-MPP-ben Tisztújító közgyűlést tartottak a napokban a Fidesz-Magyar Polgári Párt hatvani szervezeténél. A tanácskozás során elnökséget is választottak, amelynek tagjai az elnök, illetve a négy alelnök. A párt városi vezetője továbbra is Kovács János maradt. Alelnökök: Debrei László, Horváth Gábor, Balogh László és Kóczián Béla. Néptánc Tamamérán kezdőnek, haladónak A Forrás Gyermek-Szabadidőközpont néptáncos tábort szervez Tamamérán mindazoknak, akik már művelik a folklór eme ágát, illetve akik csak ezután szeretnének megismerkedni a „kacifántos” lépésekkel. A haladók a június 26-tól július 2-ig tartó, a kezdők pedig a július 9-15-ig rendezendő kurzusra jelentkezhetnek. Szeptembertől minden érdeklődő gyermeket várnak a Szederinda Gyermek- Néptáncegyüttesbe. Cserkészcsapat hollandiai látogatása A hatvani Szent Imre Cserkész- csapat öt tagja a közeli napokban Hollandiába látogat. A ma- asslausi Szent Pál cserkészszervezet meghívására egy hetet töltenek a tulipánok földjén. Kinntartózkodásuk során vendéglátóik nemcsak városuk nevezetességeivel ismertetik meg őket, megmutatják az ország egyéb érdekességeit is. Az egri Megyeházán a mentálhigiénéről Június 22-én, csütörtökön délután 3 órától mentálhigiénés délutánt szerveznek a Megyeháza II. emeleti tanácskozó termében. Az eseményt Korózs Lajos országgyűlési képviselő nyitja meg, majd prof. dr. Veér András kormánybiztos az országos mentálhigiénés programról tart elődadást. A 16 órakor kezdődő korreferátumokat követően lehetőség nyílik vitára, hozzászólásokra is. / Életmód-táborozás kezdődik Hatvanban A hatvani Vöröskereszt területi vezetősége életmód-tábort szervez június 26. és július 2. között. A Delelő úti Alkotótábor- és Szabadidőközpontba azoknak a gyerekeknek a jelentkezését várják, akik az egészséges életmód gyakorlása mellett vidám vetélkedőkön, filmvetítéseken, erőfelmérésen is szívesen részt vennének. Feltétel, hogy a lurkók tudjanak kerékpározni, szeressék a túrázást, és ne féljenek a víztől sem. Felvilágosítás a 37/341-158-as telefonszámon. (Folytatás az 1. oldalról) Jó lenne, ha a politika, a gazdasági irányítás „meghallaná a segélykiáltást”. Ám a nehéz körülmények ellenére a Gárdonyiszínház bebizonyította: amit közel egy évtizede elhatározott, meg tudta valósítani. Visszaigazolta ezt az év mintegy négyszáz előadásán a közönség; hiszen a nézőszám nem csökkent, ellenkezőleg. Több mint százezren tekintették meg a bemutatott darabokat, nemcsak az egriek, hanem a megye településeiről is érkezők. Tartottak bemutatót Hevesen, a jövő évadban pedig több tájelőadást terveznek. A családias hangulatú évadzárón két ízben is kitört a vastaps: köszöntötték a 30 éves Harlekin Bábszínházát, s ünnepeltek két nyugdíjba vonuló kollégát. Losonczy Ariel azért válik meg a színháztól, mert Ausztráliába megy férjhez. Virágcsokrokkal halmozták el a kitűnő színésznőt, Bókái Máriát, aki az évad utolsó darabjában, A görkorcsolyapálya című musical-ben úgy játszott, énekelt, táncolt, hogy egy huszonöt éves is megirigyelhetné... Az évadzárón Gáli László igazgató-főrendezőt kértük rövid beszélgetésre:-Direktor úr, hogyan értékeli summásan az elmúlt színházi évadot?- Örömmel mondhatom, hogy a nyolc év során - amelyet az újra induló Gárdonyi Géza Színházban eltöltöttünk - ez volt a legsikeresebb, legkiegyensúlyozottabb évad. Mind művészi, mind szakmai szempontból. Azért is nagy boldogság ez, mert a társulat megfeszített, kemény munkája van mögötte, és ez a munka gyümölcsöző volt.-Melyek voltak Ön szerint azok az előadások, amelyek a legtöbb nézőt vonzottak, s amelyek a „szakma” szerint is a legjobbaknak bizonyultak?-Úgy gondolom, hogy az a program, amelyet úgy fogalmaztunk meg, hogy a magyar dráma és a zenés színház vonalát kell előtérbe helyezni, sikerrel járt. Remenyik Zsigmond: Az atyai ház című darabja rendkívül erőteljes bemutató volt. Külön öröm, hogy egy Heves megyei szerzőről van szó, s hogy a Tavaszi Fesztiválon a Vígszínházban is szeretettel fogadta a közönség. Sikerült Gárdonyi művéből is egy jó előadást létrehozni. De említhetném a stúdió-produkciókat is: A csábító naplóját vagy az Ismeri a Tejutat? című darabot. A görkorcsolyapálya musical a társulatot egy egészen más műfajban tette próbára, s ez Marosvásárhelyen is nagy tetszést aratott. De a többi előadásról is elégedetten szólhatok. Tudniillik minden évben szokott lenni kiemelkedő premier és olykor becsúszik kevésbé sikeres is. Azért mondom, hogy jó évadot zártunk, mert nem volt bukás.- Következő lépés a nyár: Agria Játékok...- A társulat már nagy energiával próbálja Tim Rice-Lloyd Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicaljét, amelyet a Líceum udvarán mutatunk be július 13-án. A hat előadást előjátékok vezetik fel a város különböző pontjain. Szeretettel várjuk Egerből, a megyéből, az egész országból a nézőket. Bízunk abban, hogy - az idegenforgalomhoz kapcsolódván - külföldi érdeklődök is lesznek, hiszen ez a világhírű darab alkalmas arra, hogy az országhatáron túl élők is élvezzék. Mikes Márta Három éve működik a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére létrehozott Napsugár Alapítvány Gyöngyösön. Az egyik alapító a gyöngyösi MSZP-alapszervezet. Most megdöbbenéssel értesültek arról, hogy valakik ezen a néven alapítványi iskolát szerveznek. Á város iskoláiban, óvodáiban szórólapot osztogatok ugyanis saját nevüket nem adSzombaton délelőtt - bár hatalmas tömeg volt a diplomaátadó ünnepség második rendezvényén az egri Eszterházy tanárképző főiskolán -, egy félreeső teremben csendes kis találkozóra került sor. Az egri öregdiákok találkoztak, akik hatvankét évvel ezelőtt, 1933-ban végeztek Egerben, a akkori Tanítóképzőben. A több mint ötven, egykori végzősből ezúttal már csak hatan tudtak részt venni az évenkénti találkozón. Valameny- nyien két éve vették át gyémánt diplomájukat. ták a szervezéshez. A helyi MSZP-elnökség szerint a kellőképpen át nem gondolt cselekedettel a „szervezők” komoly félreértéseket okoztak. Kellemetlen helyzetbe hozták a Napsugár Alapítvány létrehozóit, kuratóriumát. Megtévesztették azokat is, akik a Napsugár Alapítványt a hátrányos helyzetű gyerekek támogatójaként ismerték meg Gyöngyösön. Dr. Légrády Gyula, az összejövetel szervezője elmondta, bár sajnos egyre kevesebben lehetnek jelen, mégis mindig öröm számukra, hogy elbeszélgethetnek a régi időkről, felidézhetik ifjúkori emlékeiket, így történt ez most is: Tari István, Szabolcs Lajos, dr. Nemes Rudolf, Tóth Viktor és Menyhárt József nyugalmazott tanár urak részvételével, akik a csendes, emlékező találkozót közös ebéddel fejezték be. Kívánjuk valamennyiüknek: jövőre ismét örülhessenek egymásnak! Cigány folklór-találkozó Recsken Szombaton délelőtt nagy tömeg jelezte Recsken, hogy hol adtak randevút egymásnak a megye cigány hagyomány- őrző együttesei. A falu központjában lévő parkban gyülekeztek a zenészek és a közönség. A megjelenteket Fekete József polgármester köszöntötte, majd kezdetét vette a csoportok műsora. Felcsendültek a gitárok, mandolinok, s messze brum- mogtak az elmaradhatatlan, s erre a zenére oly jellemző kupák. Az énekesek magyarul és cigányul énekeltek, a közönség nagy örömére. A recskiek két együttesét hatalmas ováció fogadta, de valamennyi színpadra lépő bezsebelhetett vérpezsdítő muzsikája jutalmául némi vastapsot. A nézőtéren többeknek támadt kedvük énekelni, később táncolni is. Végezetül az együttesek - a verpeléti Hosszú Üt, a hevesi Kále Románé, a felnémeti Fekete Csillagok, a bélapátfalvi Fekete Roma Szívek, a besenyőtelki Cigány Szív, a tisza- nánai Fekete Gyöngyszemek, a tarnaleleszi Hagyományőrző Együttes, a recski Fekete Rózsák és a Vidám Fiúk - tagjai közösen elénekelték a cigány himnuszt. Ezután Kary József, a Megyei Művelődési Központ igazgatóhelyettese adta át az emléklapokat és ajándéktárgyakat a csoportok vezetőinek. Nagyné Váradi Annával, az MMK népművelőjével a kisebbségi önkormányzat nemrégiben megnyílt irodájában váltottunk szót.- Idén harmadik alkalommal rendezte meg a találkozót a Megyei Művelődési Központ, a recski települési és kisebbségi önkormányzat az előző évekhez hasonló sikerrel. A fellépő kilenc együttes között van olyan, amelyik majd tíz éves múltra tekint vissza, s vannak, akik csupán néhány hónapja működnek. Megerősít ez abban, hogy folytatni kell ezt a hagyományt a cigányság kultúrájának ápolását, megismertetését. Üröm az örömben, hogy a szakmai útmutatás reményében meghívott Varga Gusztáv, a világhírű Kayi Jag együttes vezetője, bár elfogadta meghívásunkat, nem érkezett meg. így most az együttesvezetők kénytelenek lesznek velem beérni néhány dolog megvitatásában. A másik kissé szintén elszomorító dolog, hogy a nézők között egyre csökken a Tiszanánai fellépő FOTÓ: PERL MÁRTON nem cigányok aránya. Pedig a találkozó egyik fő célja, hogy megmutassuk, megismertessük a cigányság kulturális értékeit. Az együtteseknek lassan indulniuk kellett, tehát rátértek a szakmai értékelésre, ami - mint hangsúlyozták - nem rangsorolást jelent. Csupán az esetleges hibákra hívja fel a figyelmet a további fejlődés érdekében. (suha) Öregdiákok találkozója Hatvankét éve végeztek az egri Líceumban Becsei Miklós nyugdíjas pénzt remél az új polgármestertől FOTÓ: PERL MÁRTON Választás Egerbaktán Négyen is indultak Egerbaktán a polgármesteri címért: Angyal Béla (borász), Hegedűs János (nyomdász), Sótér Zoltán (mezőgazdász) és Varga Tibor (vállalkozó). Hogy ki lesz a győztes, ezt tegnap délelőtt még sejteni sem lehetett. Bár Mata József választási biztos megálmodta, de ügyelve a rendre, csak huncutul mosolygott, s nevet nem mondott. Mint ahogy a szavazók is megőrizték titkukat, ám azt elárulták, mit várnak a nyertestől. Becsei Miklós nyugdíjas több pénzt szeretne, amiből bőven jutna a szegényeknek segélyre. Örülne, ha épülne egy normális híd a patak felett, s az utak nem lennének sárosak. Mata Attila feleségével és épp tegnap egy éves kisfiával, Alex-szal járult a ládikához.- Gyógyszertár kellene Baktára, mert még a popsikenőcsért is Egerbe kell utaznunk - mondta a fiatalasszony. - Szeretnénk azt is, ha lenne egy szép játszótér a gyerekeknek. Varga Béláné tisztában van a gazdasági helyzettel, nincs is extra vágya. Ha mégis teremne pénz valahonnan, akkor jó lenne a szennyvíz-elvezetést megoldani, egy szórakozóhelyet nyitni a fiataloknak, ahol nem züllenek el, továbbá jó faluközösséget. Váradi Lajosné kívánsága:- Tiszta legyen a polgármester keze, mint a hó, és a népet nézze, ne magát. (n. z.) A BEVESTHÍRLAP g Ka atecWH, ima nvxs. rtra-uan, flXA iAma rtmvttüu vágót b itort« mnum ÜGYELETE: Újságíró: SUHA PÉTER Telefon - (36)413-644 Fax-(36)412-333 Hirdetésfelvevő: ERDÉLYINÉ MAGVASI JUTKA Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 Terjesztő: PENCZU BÉLÁNÉ Telefon - (36)412-646