Heves Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-17 / 140. szám
8. oldal Hétvégi Magazin 1995. június 17., szombat I Faszobrászok Álmokat örökít fába a finom kezek munkája. Készülnek a maradandó alkotások a kerecsendi Hubertus Faszobrász Kft. műhelyében. Perl Márton fotóriportja Gál Elemér: I lyen utasai voltak annak a vasketreces kocsinak, amelyik a minap, pont ebéd után bejárta Eger forgalmasabb utcáit. A kisméretű teherkocsi felszerelése elárulta, hogy nem sétakocsizásra viszi becses állatvendégeit, mert a kettős töl- csérű hangszóró hang nélkül is elkiabálta a hovatartozást. Cirkusz vagy állatkert reprezentatív tagjait hordozzák körül a városban, anélkül, hogy erről harsogott volna a hangosbeszélő. Fekete párduc, medve és pávián a kocsi tetején Valószínű, csak pihentették a készüléket, de lehetséges az is, tekintettel voltak a nemes állatok ebéd utáni sziesztáira, hogy ki-ki a maga módján élvezze a bőséges táplálkozás utóörömeit, mert minden bizonnyal nagyon jól kell tartani a fogságba kényszerített állatritkaságokat Európa eme keleti részén. Csak így maradnak meg. A kocsi tetején, mint egy napozón, szabadon nyújtózkodtak a vadon állatai, a kisméretű fekete párduc nyugtalankodott kissé, lehúzott fejjel szaglászott ide-oda, feltételezésem szerint nem az ebéd utáni hűsítő fagyit kereste. A nagy medve is kilép a nyújtózkodásból, és körbe-ka- rikába járja táncát. Elég ügyetlen mackósággal ténfereg a szűkre szabott placcon, de ez is szabadság, mert legalább feje fölött a tiszta és szabad ég. Nem kell félteni, hogy leszédül a magaslatról, mert nyakán a vastagszemes lánc, amely nem engedi a végzetes zuhanás mélységébe. Vigyáz a lánc az életére. Csak most veszem észre, hogy a fogait vicsorgató kis párduc nyakán is jó erős lánc őrködik afölött, nehogy baja essék ennek a selymes szőrű állatnak. Lent a ketrecben a két kisebb medvének nincs lánc a nyakán, na jó, de ott a sűrű rács, szépen négyszögesen körbe, nehogy bántódásuk essék a gyönyörűséges csemetéknek, vagy esetleg valami megátalkodott emberrabló el ne lopja őket. Mekkora kára lenne a cirkusznak, állatkertnek! Az értékekre vigyázni kell, erre kell a lánc. Ami drága nekünk, azt jól le kell láncolni, hét lakat alatt őrizni. És a kis körszakállas pávián, ez a kutyafejű majom ott fenn a tetőn nem nyugtalan, nem ideges, csak ül, mint a gondolkodó, ügyet sem vetve a világra, ha véletlenül mégis lepislant az emberekre, gyorsan visszakapja fejét, mintha nem volna jó véleménnyel róluk. Nézem, figyelem a kis páviánt, de ő csak szálazza hosszú szőreit, keresem rajta a láncot, de nem látom. Vajon csak azért nem kapott ő is ebből az „ékszerből”, mert tériszonya van, és egészséges állati ösztöne így megvédi a lezuhanástól? Vagy már úgy van szoktatva, megnevelve, hogy a rabság láncai génjeibe vannak oltva? Vagy tényleg szabadnak érzi magát a ketrec tetején...? N em tudom, csak látom: nincsenek láncai, mégis rab.
