Heves Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-17 / 140. szám
2. oldal Hazai Tükör 1995. június 17., szombat Varga Ottó gyöngyösi lakos tegnaptól éhségsztrájkol (Folytatás az 1. oldalról) 1990 januárban kapott útlevelet, s így visszajöhetett Magyarországon hagyott gyerekéhez. Később a további négy gyerekét is áttelepíttette Gyöngyösre. Honosítási kérelemmel fordult 1992-ben a köztársasági elnökhöz. 1993 augusztusában hívatták a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal anyakönyvi osztályára. Ott tudatták vele, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök elutasította honosítási kérelmét. Hogy miért, arra azt mondták neki, élt az elnök úr diszkrecionális jogával, s nem indokolta meg a döntését. Varga Ottó szerint az ő kérelme el sem jutott az elnök úrhoz, s ezért született negatív határozat kérelme ügyében. Közben útlevele lejárt, munkahelye megszűnt, s nyakában van nyolcszázezer forint kölcsön, amit lakásvásárláshoz kapott. Nem tudja fizetni, mert állása nincs, s hangsúlyozza, hogy azért nem kap munkát, mert nem magyar állampolgár. Most azért kezdett éhség- sztrájkot, mert szeretné, hogy kérelme pozitív elbírálást nyerjen. Addig fog éhezni, amíg döntés nem születik ügyében. Ha kell, családja, akár tizenöten is, csatlakozik hozzá. Megkérdeztük a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal anyakönyvi osztályát: mit tehet Varga Ottó, amennyiben elállna az éhségsztrájktól? Kovács László, az osztály munkatársa elmondta: ismerik a problémát. Javasolni tudja, hogy ismételje meg honosítási kérelmét. Varga Ottó nem hajlandó erre, s így kitart az éhség- sztrájk mellett. Elkészült a jövő tanév menetrendje Becsengetés: szeptember 4. Kegyeletes emlékezés a mártírokra Tetteik a világ sorsát alakították Horn Gyula, Göncz Árpád és Gál Zoltán tiszteleg az áldozatok sírjánál fotó: bodó Gábor A Művelődési és Közoktatási Minisztérium szakemberei már összeállították a szeptemberben kezdődő, 1995-96-os tanév teljes menetrendjét. Eszerint az első tanítási nap 1995. szeptember 4., az utolsó pedig 1996. június 14. A tanévnyitó ünnepségeket az iskolák igazgatóinak döntése szerint a szeptember negyedikét megelőző napok egyikén tartják. Január 31-ig tart az első félév, a tanulók addigi tanulmányi eredményeiről febmár 7-ig értesítik a szülőket. Az iskolák befejező évfolyamain az utolsó tanítási nap a speciális szakiskolákban június 7., a kétéves képzést folytató szakiskolákban május 24. Május 8-án ér véget a tanév a két tanítási nyelvű középiskolákban, a többi középiskolában és szakiskolában pedig május 10. lesz az utolsó tanítási nap. A téli szünet december 22- től január 2-ig, a tavaszi szünet április elsejétől április 9-ig tart. Nappali tagozaton az érettségi írásbeli vizsgák május 13-án kezdődnek. A közös írásbeli érettségi képesítő vizsgák ideje május 20-21-22. A szóbeliket a nappali tagozaton június 6. és június 21. között, az esti és levelező tagozaton június 13. és június 28. között tartják. Koszorúzási ünnepséget tartottak pénteken, a magyar függetlenség napján, Nagy Imre, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártír miniszterelnöke és társai kivégzésének 37., újratemetésének 6. évfordulóján a Rákoskeresztúri új köztemető 300-as, 301-es és 298-as parcellájában. Jelen volt Nagy Erzsébet, a kivégzett miniszterelnök lánya is. A társadalombiztosítás a szokásos támogatás felét utalja át azoknak a fogászatoknak, ahol legalább heti hat órában gyermek- és ifjúsági fogászat is működik, 70 százalékot pedig az egészségbiztosító térít. Ahol kizárólag gyermek- és ifjúsági ellátás folyik, ott a tavalyinál 10 százalékkal nagyobb összeg segíti a rendelő működtetését. Az önkormányzatok segíthetik azokat a fogorvosokat, akik vállalkozóként is dolgoznának. Ezt a minisztérium kedvezményes hitellel is támogatni kívánja. Továbbra is térítés- mentes lesz a sürgősségi fogászati ellátás, a gyermek- és ifjúsági fogászat, nyugdíjasoknak a rágóképesség biztosítása. Nem kell fizetniük sorkatonáknak és közgyógyellátásra jogosultaknak Katonai tiszteletadás után koszorút helyezett el Göncz Árpád államfő, Horn Gyula miniszterelnök és Gál Zoltán , az Országgyűlés elnöke. Lerótták kegyeletüket a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium képviselői, valamint a parlamenti pártok tisztségviselői. Emlékező beszédében Vas- tagh Pál igazságügy-miniszter fogtömésért, gyökérkezelésért. A mai fogászati középár: az amalgámtömésért 800-1000, fényre megkötő tömésanyagért 1500-2000 forintot kérnek a magánorvosok. A gyökértömés 800, a húzás 500- 1000 forint, porcelánkorona 6000, fém-műanyag kombinációjú korona 3500 forint. Ezekhez lehet viszonyítani a kialakítandó árakat. A népjóléti tárca az Orvosi Kamarát kérte fel, hogy készítsen a kezelésekre árajánlatot. A szanatóriumi térítési díjak mértékéről néhány nap múlva dönt az egészségbiztosító és a népjóléti tárca. Aki június 30. előtt foglalja el helyét szanatóriumban, annak még díjtalan a kezelés, ezt követően viszont az üdülési, pihenési célú igénybevétel esehangsúlyozta: vállaljuk 1956 örökségét, hiszen a forradalom és szabadságharc résztvevői tetteikkel nemcsak a magyar történelmet, hanem a világ sorsát is alakították. A forradalom céljai csak a megbékélés révén érhetők el. Országunk felemelkedésének feltétele, hogy a forradalom hagyományait követve összefogjanak a hazájukért aggódó emberek. tén mindenképpen térítésköteles. A jelenlegi elképzelések szerint a szanatóriumi térítési díjak megközelíthetik a napi 1000 forintot. A mentőszállítás ingyenes marad, ha sürgősséggel, orvosi beutalással, kórházból kórházba történik, ha fertőzésveszély áll fenn, illetve, ha a beteg állapota szakfelügyeletet igényel. Egyébként egy- egy esetnél alkalmanként 100 forint lesz a tarifa. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint ma Budapesten egy átlagos mentőút 15 km, országosan 24 km hosszúságú. A Toyota kocsik benzinfogyasztása 100 kilométeren 15,3 liter, azaz kb 1500 forint költséget jelent. Az árkialakításkor figyelembe kell venni, hogy a mentőautók vezetőinek órabére 100-120 forint. Ma átlagosan 2 millió betegszállítás történik évente, ebből a leendő 100 forintos kategóriába 1,5 millió tartozik. Ő. K. Telefontarifa-emelés Július 1-jétől 4,1 százalékkal emeli a telefonbeszélgetések árait a Matáv. Az idén lehetséges 10,2 százalékos árnövelésből a vállalat 6,1 százalékot már január 1-jétől érvényesített, a fennmaradó 4,1 százalékkal július 1-jétől kíván élni. Jambrik Mihály, a Matáv pénzügyi ágazati igazgatója kifejtette: az alapdíjakhoz a cég nem kíván hozzányúlni, mivel ez az év elején már megtörtént. Változatlan marad az esti, az éjszakai kedvezményes díjazás is. A tarifaemelés csupán a normál és csúcsidejű díjakat érinti. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium a díjemelés bevezetéséhez szükséges jóváhagyását is valószínűleg néhány napon belül megkapja a Matáv. Együtt a Balatonért A három balatoni megyének együtt kellene megjelennie a külföldi idegenforgalmi piacon, egységes regionális képpel, kínálattal - hangoztatták a résztvevők pénteken a Veszprém, Somogy és Zala megyei közgyűlések idegenforgalmi bizottságainak első közös tanácskozásán Révfülöpön. Egyetértettek abban is, hogy az önkormányzati törvény módosításával a megyéknek nagyobb szerep jutott az idegen- forgalom koordinálásában, szervezésében, s hogy e növekvő feladatnak csak közösen tudnak eleget tenni, hiszen a megyehatárnál nem áll meg a vendég, de az esetleges környezetszennyezés sem. Külföldön is vonzóbb kép alakulhat ki a régióról, ha nem elaprózott ajánlatokkal mutatkoznak be, hanem az egész Balatonnal. Jóváhagyott ítélet A Legfelsőbb Bíróság pénteken helybenhagyta a veszprémi Club 66 bárban elkövetett rendőrgyilkosság három vádlottjának ügyében hozott, több éves börtönbüntetést kiszabó ítéletet. Ez év januárjában Kovács Károly rendőr főhadnagy ittasan tért be a Club 66 bárba, provokatívan viselkedett, és fizetés nélkül távozott. Amikor később visszatért, Varga Krisztián, a tulajdonos fia, Farkas János és Gárdonyi Balázs nekitámadt, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a kórházban meghalt. A Legfelsőbb Bíróság indokolása szerint a történtekben ugyan nagy szerepe volt a sértett magatartásának, de a bárba visszatérve már ő került önvédelmi helyzetbe. A vádlottak szinte „vadnyugati jellegű” elégtételt vettek rajta. Gyöngyös és Eger között: Alpolgármesteri láncszem (Folytatás az 1. oldalról) Habis László elmondta, hogy a két városban is működő Heves Megyei Vízmű Rt. munkájával kapcsolatos közös elképzeléseket egyeztették. Gyöngyösön szennyvíz- tisztítót építenek, amely jelentős beruházás. Ennek finanszírozási módszere is szóba került. Igen fontos eleme volt a párbeszédnek az önkormányzati lakásgazdálkodás, a lakbér-finanszírozás, illetve a támogatási rendszer áttekintése, a két város lakáskezelő cégeinek tapasztalatai. Beszéltek az önkormányzati vagyongazdálkodás módszereiről, az oktatási tervekről Eger, illetve Gyöngyös alsó- és középfokú intézményeiben. A kapcsolatok bővítésére Habis László látogatásra hívta meg az egri önkormányzathoz a gyöngyösi vezetőket. Czövek Ágnes hangoztatta: újfajta kapcsolatrendszer kialakítására törekszenek az egri önkormányzattal. Ennek érdekében rendszeresen konzultálnak majd a jövőben. Véleménye szerint a későbbiekben több gazdasági együttműködés is születhet a két város között. Rámutatott, hogy Hatvannal is hasonló kapcsolatrendszer kialakítására törekszenek. (m. k.) Készül a fogászati tarifa, alakul a szanatóriumi díj Mennyiért lehetünk betegek? A stabilizációs program életbelépése nyomán július elseje után fizetni kell bizonyos fogászati kezelések után, a szanatóriumi ellátások meghatározott részéért, illetve pénzt kérnek a mentős szállítások igénybevételéért. Dr. Bajusz: „Nem akarok jegyző lenni!” Találgatások, indulatok és vádaskodások Hatvanban (Folytatás az 1. oldatról) Ennek a vizsgálódásnak szervezési és vezetési kérdéseket is érintenie kell.- Még a gondolataimban sem fordult elő, hogy én legyek a város jegyzője. Vélhetően az váltotta ki a találgatásokat, hogy Kovácsné dr. nem indokolta egyértelműen, miért is mondott le. A polgármestert és Vajda Pált, a pénzügyi bizottság vezetőjét nevesítette, mint akik bizonyos szakmai kérdésekben nem értik meg őt, saját laikus elképzeléseiket erőltetik. Nekik viszont a jogi bizottságra hivatkozik. A tényleges okot a mai napig nem tudom.- A jegyzőnő bejelentését követően ismét ülésezett a jogi bizottság...- A csütörtöki tanácskozásunkra ellátogatott az alpolgármester asszony is, és alaposan „megmosta a fejünket”, mint a vásott kölykökét, akik rossz fát tettek a tűzre. Egyszerűen nevetséges volt, ahogy viselkedett; nem kívánom minősíteni, mikor és hol használtak hasonló stílust. Megkérdeztem bizottságom tagjait: túlléptük-e feladatkörünket? Egyértelmű „nem" volt a válasz. Csupán a dolgunkat végeztük. Jó lenne, ha a polgármestertől a jegyzőn át az ügyintézőkig mindenki ezt cselekedné. Ám az nem megy, hogy kijelentjük: a megye legjobb jegyzőnője a miénk, ugyanakkor az ügyintézőnk előzetes letartóztatásban van...- Félelmet válthatott ki a tájékozódásuk az apparátuson belül?- Arra törekszünk, hogy amennyiben a jogi bizottság hozzájárulhat a hivatal munkájához, akkor tegye is meg. Személyi ambíciókról szó sincs. Lehet, hogy a kérdéseim - amelyeket a feltérképezés során megfogalmaztam - nem tetszettek, mivel államigazgatási ismeretekkel is rendelkezem, belelátok a dolgok állásába. Ám hangsúlyozom: a jogi bizottság semmiről sem dönt, ez a testület feladata. Ha azonban ebből a konfliktusból azt a következtetést vonják le, hogy elveszik a feladatot, elgondolkodtató, mit is akarhatnak. Jelenleg még vizsgálódási anyag sincs, ezért korai a pánik. Farkas Kálmánná alpolgármester asszony szükségesnek látta reagálni dr. Bajusz Imre felvetéseire.- Valóban rendszeresen látogatom a bizottsági üléseket. Legutóbb éppen a jegyzőnő kérelme volt napirenden, s ezzel kapcsolatban beszélgettem a tagokkal. Nem tudom, dr. Bajusz mire célzott, hogy nem akarja minősíteni a módszereimet, hiszen éppen azzal kezdtem a mondandómat: szemtől szembe kívánom elmondani a véleményemet. Beszélgetéseim során olyan megnyilvánulásokat is hallottam, miszerint az egyes irodák munkájának elemzése során az elnök úr néhány kijelentése indokolatlanul félelmet kelthetett az érintettekben.- Például?- Volt, akitől megkérdezte: valóban úgy érzi-e, hogy szükség van a munkájára? Ami a stílusomat illeti, érdeklődtem tőle, tisztában van-e azzal, mit jelent az általa használt „frusztrált” kifejezés, miután ő ezt az általánosan elfogadott értelmezéssel szemben használta. Mondtam neki, ha nem ismeri egy idegen szó jelentését, magyarul beszéljen, azt mindenki megérti. A jogi bizottságról szólva, a tagok többségét a jó szándék vezeti, s maguk is rájöttek arra, hogy egy feladat megoldása közben csínján kell bánni a személyeskedő észrevételekkel. Szinyei András polgármester csupán az előzetes letartóztatásban lévő ügyintéző vonatkozásában kívánt nyilatkozni:- Kétségtelen, hogy ellenzéki pozícióból ki lehet aknázni a helyzetet - mondta. - Ha a nyomozás során kiderül, hogy az ellenőrzés hiánya is közrejátszott a bűncselekményben, lehet kritizálni. Addig azonban minden erre utaló kijelentés elhamarkodott. Dr. Bajusz Imre személyemet érintő kitételeit nem tartom szükségesnek kommentálni. Kovács Andrásné dr. sem szánt több időt a témának:- Nem foglalkozom Bajusz doktorral - válaszolta kérdésünkre. - A hátralévő hivatali időmben sokkal fontosabb dolgaim is akadnak. Tari Ottó