Heves Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-17 / 140. szám
1995. június 17., szombat Megyei Körkép 3. oldal Farkas Flórián Hevesen Felújítják a Dankó utca aszfaltborítását Mi a Véleménye Pallagi Katalinnak, az SZDSZ egri elnökének ? Sokáig nyitott kérdés volt, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének egri csoportja élére egy öttagú ügyvivői testület, vagy egyetlen személy kerüljön. A februári városi tisztújító közgyűlésen e két alternatíva közül a tagság végül az utóbbit választotta. Az ügyvivők közül azután - egyetlen jelöltként - Pallagi Katalin „emelkedett ki”.-Milyen feladatok vártak Önre, amikor elvállalta az egri szervezet vezetését?- Mindenekelőtt azt vállaltuk, hogy új alapokra helyezzük Egerben az SZDSZ-t. Itt elsősorban a belső pártélet intenzívebbé tételére, munkacsoportok kialakítására gondolok. Másfelől rendezvénysorozatokkal is fel kívánjuk magunkra hívni a figyelmet. Ez utóbbiak a terveink szerint szeptemberben indulhatnának, s olyan neves előadókat, ismert SZDSZ-eseket nyertünk meg az ügynek, mint például Kuncze Gábor, Pető Iván vagy Magyar Bálint. Ezekkel párhuzamosan természetesen újra szeretnénk indítani a Liberális Klubot, ahol az egrieket közvetlenül érintő témákról beszélgethetnénk. Ide sorolom dr. C. Molnár Emma pszichológus „Rossz közérzet a kultúrában” címmel tartandó előadását is.- Pallagi Katalin neve sokak számára a decemberi önkormányzati választások idejéből cseng ismerősen. Az egri elnök akkor - nem is kismértékben - pártjától elkülönülve, független jelöltként indult el...- Ma már ezt nem tenném meg. Akkor ezt lázadásnak szántam, ugyanis nem értettem egyet az egri szervezet politikai irányvonalával.-Ez azt jelenti, hogy akár újabb „lázadásra” is számíthatunk?- Nem lehet tudni. Szeretném jól ellátni a rám bízott feladatokat.- Politikai életünk felsőbb köreiben tapasztalható az SZDSZ elszigetelésére irányuló törekvés. Itt helyben éreznek- e Önök hasonló magatartást?-Való igaz, országos szinten mindez érezhető folyamat: bármi történik, mindenért az SZDSZ a felelős. Az ellenzéknek ezt az igyekezetét akár nevezhetjük elszigetelésnek is. Azonban ez a törekvés nem vezet sehová, sőt még visszájára is fordulhat, ugyanis ilyen erős kormányegység - hála az ellenzéknek - évek óta nem volt Magyarországon. A helyi viszonyok ismeretében ugyanakkor ez nem áll fenn, hiszen mi nem vagyunk egy munkacsoportban az MSZP-vel, az SZDSZ - a Fidesszel és a KDNP-vel egyetemben - a Polgári Koalíció tagja. Ez a koalíció pedig már bizonyította, hogy működőképes. (kühne) Pályaválasztási tábor az egri Lenkeyben Hétfőtől „katonáskodnak” Kormos András lemondott tisztéről A Független Kisgazdapárt 1995. június 12-én megtartott elnökségi ülésén Kormos András László, a párt egri szervezetének elnöke - az 1995. április 2-i verpeléti nagygyűlési és választmányi határozatokra tekintettel - lemondott tisztségéről, és benyújtotta a pártból való kilépési nyilatkozatát, melyet a testület elfogadott. A Kárpátok Eurorégió debreceni ülésén Dr. Ringelhann György, Eger polgármestere tegnap részt vett a Kárpátok Eurorégió Debrecenben tartott soros ülésén. Nemzetközi sebességi autómodell-verseny Ma és holnap nemzetközi sebességi autómodell-versenyt tartanak a bervai modellezőbázison. Szombaton délelőtt 10 órakor nyitja meg a rendezvényt Habis László, Eger alpolgármestere. Egy kilométer - tálcával, üveggel... Nem mindennapi látványnak lehetnek részesei, akik ma délután három órakor kilátogatnak Eger belvárosába. Ekkor indulnak egy kilométeres futásra tálcán üveggel és pohárral az országos pincér-futóverseny megyei döntőjének résztvevői. Nyári napközis tábor 6 és 12 éveseknek A Családsegítő Intézet nyári napközis tábort szervez 6—12 éves gyerekek számára. Egyhetes turnusok működnek már az Északi Városrész Családsegítő és Információs Irodájában, a Zellervári Közösségi Házban. Július 3-tól a Belvárosi Családsegítő Csoportban is várják a jelentkezőket. A napi programban a kirándulások mellett lovaglás, ügyességi játékok, manuális foglalkozások, versenyek, vetélkedők vannak. Reggel nyolctól 16 óráig tart a napközi. Részvételi díjat fizetni kell, az étkezés térítésénél figyelembe veszik az iskolai étkezés során megállapított kedvezményt. Keresztrejtvényünk szerencsés nyertesei Június 10-én közölt keresztrejtvényünk helyes megfejtése: De ugyanakkor jobban szeretlek, mint a súlylökést, a távolugrást és a gerelyhajítást. Könyvutalványt nyert Molnár Zsuzsa (Szihalom), Bessenyei Agnes (Andomaktálya), Csaba Ár- pádné (Eger). Mai feladványunkra megfejtéseiket június 23-ig adják postára. (Folytatás az 1. oldalról)- Lóié Mihály kezdeményezésére döntöttünk úgy, hogy a Lungo Drom kiemelt oktatási programjának keretében fokozott figyelmet fordítunk majd Heves megyére, és ezen belül a dél-hevesi térségre. Farkas Flóriánt megkérdeztük a Kontra Gyula polgármesterrel, Furka Elemér jegyzővel és Godó Lajos országgyűlési képviselővel folytatott megbeszélése után is: vajon találtak-e megoldást? Mint megtudtuk, az Országos Cigány Önkormányzat se(Folytatás az 1. oldalról)- Nagyon megörültem a lehetőségnek, hogy egy évig gyerekfelügyelőként dolgozhatok Londontól 30 kilométerre. A szerződésben az állt: teljes ellátást, egy külön szobát, valamint hetente 40 font zsebpénzt kapok. Azt gondoltam, hogy a pénz egy részét félreteszem, a többiből megismerem az országot, tökéletesítem a nyelvtudásomat, s ha hazajövök, köny- nyebb lesz elhelyezkednem.- Szép terv...-Csak éppen kivitelezhetetlen volt. Ugyanis a heti negyven font körülbelül havi 30 ezer forintnak felel meg átváltva, de az ottani árakhoz képest a tizedét éri. Ez persze még nem akkora tragédia, lejjebb szállítottam volna az igényeimet. Csakhogy nem kaptam enni. A munkaadóm egy néger nő volt, aki fordított életet élt.- Ezt hogyan érted?-Egy kaszinóban dolgozott éjszaka, emiatt délután 3-kor kelt fel. Első útja a fürdőkádba vezetett, ahová magával vitte a füves cigarettáját és a whisky- jét. Addig elő sem került, amíg el nem varázsolta magát. Otthon persze semmi kaja nem volt, bizony, meg kellett erőltetnem a fantáziámat, mit adjak a gyerekének. Sokszor azt ettük a kicsivel, amit a saját pénzemből vásároltam. Gazdasszo- nyom délutánra mindig szervezett magának valami programot, így aztán nemcsak, hogy teljes ellátást nem kaptam, de még szabadidőt sem. Mondhatom, huszonnégy órás szolgálatban dolgoztam, hiszen a négyéves kislány éjszakánként gyakran felsírt, nemegyszer az én ágyamban aludt, s az is előfordult, hogy reggelre bepisilt. Akkor is magamra maradtam, amikor a gyerek lázas beteg volt.- Senkire sem számíthattál?- A szomszédok nagyon kedvesek voltak. Egy idős skót gítséget nyújt a hevesi ólomszennyezés megszüntetéséhez. A munka előkészítő szakaszában a város önkormányzatával közösen felújítják az ólom által leginkább veszélyeztetett Dankó utca aszfaltborítását - erről állapodott meg Farkas Flórián, a kisebbségi testület vezetője, valamint Kontra Gyula, a település polgármestere. Az út felújítása hétfőn kezdődik. A munka koordinálását, a munkaerő biztosítását és az anyagköltséget az Országos Cigány Önkormányzat vállalta bácsi vett a pártfogásába, ha nagyon elkeseredtem, ő vigasz- talgatott. Elmesélte: meglehetősen furcsa természete van a háziasszonyomnak, piknikezni sem hívják meg soha, kevesen bírják ki mellette. Ezt én is tapasztaltam. Napokig egy szót sem szólt hozzám, máskor pedig ordított velem. A kislány viszont csoda helyes volt. Egészen addig, amíg fel nem bukkant az anyja. Akkor vadóccá vált, és úgy tett, mint egy kis „főnök”.- Az ügynökségnél nem tettél panaszt?- Két asszony bonyolítja az ügymenetet. Az egyik itthon, a másik Angliában. Felhívtam az angolt, és beszámoltam a helyzetemről. Kértem őt, próbáljon meg egy másik családot keríteni nekem, annál is inkább, mert addigra már fogytán volt az a pénz is, amit itthon kaptam a szüleimtől.- Ez egy jó gondolatnak tűnik...- Csalódtam az ügynöknőben. Az volt az első dolga, hogy referált a háziasszonyomnak. Akkor elszabadult a pokol. Ezt követően naponta sírva kérleltem a közvetítőt, adjon egy másik címet. Végül amit ajánlott, nem fogadtam el.- Miért?- Ott is egy magyar lány szolgált, aki azért akart váltani, mert embertelen körülmények között élt. Vagyis, ez olyan lett volna mint a viccbeli fehéme- műcsere: a használt gatya marad, csak a viselői változnak. így aztán elbeszélőm üres zsebbel három hónap után hazarepült. *** Megkerestem a baby-sitter szolgálat honi képviselőjét, hogy erről-arról kérdezősködjem. Megfogadtam: titokban tartom a nevét. Végül is nem az üzletrontás a célom.-Ilyen vagy ehhez hasonló magára, a város pedig gépeket biztosít a felújításhoz. A találkozó során abban is megállapodtak, hogy a népegészségügyi szolgálat, illetve a környezetvédelmi hatóság vizsgálatának lezárása után közösen kérnek segítséget az illetékes minisztériumtól a terület rekultivációjához, az előzetes becslések szerint ugyanis ez a munka több 10 millió forintba is kerülhet. Farkas Flórián Hevesen tett látogatása során 10 ezer forint gyorssegélyt nyújtott át az ólommérgezésben elhunyt 15 hónapos kislány családjának. esetben az ügynökség visszatéríti-e a költségeket?-Közel egy éve foglalkozunk közvetítéssel, de ezeddig nem volt ilyen probléma. Természetesen, ha kérik, visszafizetem a 6000 forintot. Előre bocsátom, ennek az összegnek több mint a fele elment a posta (telefon, fax) költségekre.- Nemcsak erre a pénzre gondoltam...- A lányok többsége a valutakeret kiváltása nélkül utazik Angliába. Anna szüleinek se kellett volna nyolcvanezret erre költeni.- S akkor miből élt volna szegényke?- Mindenhol biztosítják a teljes ellátást. Tudom, hogy ebben az esetben a végén már éheztet- ték, s mikor ezt jelezte, a kinti kolléganő keresett neki egy másik helyet, de azt Anna nem fogadta el.- Mert egy négygyerekes családhoz került volna...- Ajánlottak neki egy egyedülálló apukát is, két gyerekkel.- Tudtommal ezzel telt be a pohár, s a szülök kérték: azonnal ültessék repülőre a lányukat. Az ügynökség tart-e terepszemlét, mielőtt kiközvetít egy baby-sittert?- Én innen természetesen nem. Az angol kolléganő is csak az irodájában találkozik a megrendelővel...- Vagyis semmi garancia nincs arra, hogy jó helyre kerül a jelentkező. Milyen családok kérnek Magyarországról gyermekgondozót?-Főként a középosztály. A nagyon szegényeknek erre nem telik, a gazdagok pedig az angol vagy a francia nevelőnőket is meg tudják fizetni.- Milyen „jó tanácsokkal" látják el a kiutazó lányokat?-Kettőn áll a vásár. Alkalmazkodni kell. Angliában mások az emberek, mások az ételek, más az életmód. Nem érvényesülhet mindig a baby-sit- ter akarata. Négyessy Zita Az egri Lenkey János Honvéd Gimnázium az idén is megszervezi nyári pályaválasztási táborát. Június 19-töl a következő péntekig tíz megyéből mintegy 150 olyan fiatalt várnak Egerbe, akik az idén ősszel megkezdik az általános iskola 8. osztályát, s kedvet, tehetséget éreznek a honvéd-középiskolában való továbbtanulásra. Mint Balázs Csaba őrnagytól, a Magyar Honvédség Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnoksága pályára irányítási Kerecsend külterületén június 15-én kora délután a 49 éves sárospataki Sz. Zoltán elütött egy kerékpárost. főtisztjétől megtudtuk: az érintett kisdiákok az egy hét alatt - a szórakoztató és sportprogramok mellett - megismerkednek a honvédgimnázium, illetve a laktanya életével, továbbá a megyeszékhely és környéke történelmi nevezetességeivel, valamint természeti értékeivel. A katonáskodást várhatóan hivatásukká választó fiatalok az itt töltött napokban szaktanárok segítségével tekintik át azokat az ismereteket, amelyek a későbbi felvételi vizsga témái között szerepelnek majd. Áldozata, a 80 éves demjéni lakos, S. György a helyszínen meghalt. A rendőrség a vizsgálatot még nem zárta le. „Néger asszony rabszolgája voltam” Isten vele, Konja Tanár Úr! Fekete lobogó leng az egri Városháza és a Dobó István Gimnázium homlokzatán. Csütörtökön elhunyt Konja Tamás, a Művelődési és Sportiroda helyettes vezetője. Hivatali feladatának végzése közben érte a hirtelen, kegyetlen halál... Életerejének teljében, hisz nemrég töltötte be 52. évét. Egy várost rendített meg a szomorú hír. Nemcsak közvetlen munkatársai gyászolják; egykori tanár kollégiái, diáktársai, tanítványainak százai. A Dobó-gimnázium tanulója volt, s ugyanebben az intézményben több évtizeden át állt a katedrán. Nemcsak biológiára, kémiára oktatta-nevelte az iskolapadban ülőket: tisztességre, becsületre is. Oly közvetlen kapcsolatban volt diákjaival, mint idősebb jó barát. Ezért is rajongtak Érte. Nehezen vált meg tőlük négy évvel ezelőtt, amikor elvállalta a „hivatali” munkakört - személyes jóbaráti „rábeszélésre”. Ám ekkor sem szakadt el az oktatástól, hisz a gimnáziumok munkáját segítette, nagy kedvvel. A „Régi Dobósok Baráti Körének" elnöke, az ESE vívó-szakosztályának elnökhelyettese volt. Tiszta Emberként, s bár - fájdalom - rövid, de becsületes, tiszta életet élt... Konja Tanár Úr már az égi katedrán áll. Megőrizzük emlékezetünkben! M. M. Mátrai vakáció - Sóstói idill... FOTÓ: PERL MÁRTON Meghosszabbított karantén Heréden Az elmúlt napokban híre kelt Heréden, hogy véget ért a baromfikolera miatt elrendelt karantén. Mint ismeretes, az ezzel járó intézkedések - a jószágok elzárása, „takarmánystop”, kényszer- vágások - bevezetésére néhány héttel ezelőtt azért került sor, mivel a kór felütötte a fejét a faluban. Kérdésünkre Fazekas András polgármester elmondta: csupán az utolsó esetet követő nyolcadik napon túl lehet feloldani a zárlatot, ám erre egy ideig még várni kell. A minap ugyanis újabb megbetegedést észleltek. A fejleményekről időben tájékoztatják a lakosságot. (t. o.) Sárospataki gázoló Kerecsend külterületén