Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-27 / 123. szám
8. oldal Hétvégi Magazin 1995. május 27., szombat Rácbúcsú volt Egerben A hagyományaikat őrző egri szerbek - vagy népiesen rácok - ismét megtartották látványos búcsújukat. A görögkeleti misét számos érdeklődő is megcsodálta. PERL MÁRTON KÉPRIPORTJA Anekdota-morzsák Az 1945. évi földreform lehetővé tette, hogy olyan nagy- és középbirtokosok, akik részt vállaltak a nácik és a nyilasok ellen szervezett ellenállásban, földjeikből 300 holdat megtarthassanak. Az egész országban csak néhány ilyen jogszerűen kivételezett személy akadt, közöttük egy Szabolcs-Szatmár megyei grófnő, aki őseinek romantikus kastélyát otthonul ajánlotta fel az árva gyerekeknek. A gyermekotthonnak berendezett kastélyt ünnepélyes külsőségek között vette át a népi közigazgatás. Jelen voltak a városka és a megye, a frissiben alakult demokratikus szövetségek vezetői, Budapestről külön szónokot küldtek az otthon megnyitási ünnepségére. A pesti küldött, a szívhez szóló szónoklatairól ismert író, Földes Mihály, azonban a rossz közlekedési viszonyok következtében jócskán sokat késett. Már mindenki egybegyűlt a kastély szépen feldíszített, felékesített hatalmas termében, ott szorongtak a kimosdatott, csinosan felöltöztetett árva gyerekek, a gondozónők, s ott ült a díszhelyen a kastély hajdani úrnője, a grófnő. Minthogy a gyermekotthon megnyitását nem lehetett már tovább halasztani, az egyik megyei funkcionárius vállalkozott tehát rá, hogy gyors üdvözlőbeszédet rögtönöz a megjelenteknek. Felsietett a pódiumra, és odafordult a grófnő felé:- Tisztelt ünneplő közönség, kedves elvtársak, elv- társnők, kedves kis gondozottak - üdvözlöm Önöket. Üdvözlöm elsősorban Önt, árvák anyja és jótevője, aki e díszes kastélyt nemes szívvel ajándékozta a magyar nép apátla- nul-anyátlanul, otthontalanul maradt gyermekeinek... Idáig jutott el beszédében a pótszónok, amikor berobogott a terembe Földes Mihály. Néhány mondattal kimentette késését, majd anélkül, hogy informálhatták volna a körülményekről, átvette a szót, s kezdte elölről, valahogy ilyenformán: — Elvtársak, elvtársnők, kedves barátaim, forró szeretettel üdvözlöm Önöket e pompás falak között, amelyeket a magyar nép anyátlanul- apátlanul maradt, de immár boldog jövőjüket építő árva gyerekei részére kisajátított a néphatalom. Üdvözlöm Önöket, akik kiűzték innen e kastély szívtelen, gonosz ki- zsákmányolóját... Álmélkodó moraj. Fejcsóvál ás. Ejnye, ejnye... Hol nem kell megijedni az oroszlántól...? Anghi professzor históriája szerint sehol. Ugyanis, ha az ember nem ijed meg, akkor az oroszlán ijed meg. De előfordul, hogy az ember is megijed, az oroszlán is - és az oroszlán ijed meg jobban. Az állatkerti oroszlánketrec ajtajában látogatási idő kellős közepén megjelenik egy hím oroszlán. A közönség, gyerekek és felnőttek, előbb nem vették észre a szokatlan látványt. Ám amikor kiderült, hogy az oroszlán nem a rács mögött, hanem a rács előtt áll - mindenki hangos sivalkodással futott, amerre látott. Rettenetesen megijedtek. Az oroszlán is. Ott állt a titokzatos módon kinyílt ketrecajtónál, és nem mert mozdulni. Riadtan várta, mi történik. Az történt, hogy megjelent Celesto, az öreg olasz őr, hajdani oroszlánidomár, minden állati tudományok tudora, megveregette a gyáva oroszlán tomporát, s szelíden visz- szakísérte biztonságos ketrecébe. Aztán kedvesen, idegen ej- tésű szóval megnyugtatta az állatok megrémült királyát:- Az emberek nem harapnak... Nem kell megijedni az emberektől! Békés István: Legújabb magyar anekdotakincs
