Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-24 / 120. szám

6. oldal Az Olvasók Fóruma 1995. május 24., szerda Lakótelepi idill Az Értelmező szótár szerint az idill szó egyes emberek életét szépítve bemutató alkotás. írá­somban e szó idézőjelben értelmezendő. Egerben az Északi-lakótelep létrehozásakor a tervezőt elsősorban nem az vezérelte terve meg­születésekor, hogy a valamikor hőn áhított ottho­nokban a családok egymástól nem zavartatva, nyugodt, békés körülmények között élhessék éle­tüket, hanem az volt a cél, hogy minél több csa­lád lakáshoz, otthonhoz jusson, ami becsülendő is. Ám az élet ezzel az örömmel együtt mást is produkált. írásom egy megtörtént esetet kíván bemutatni: Rengeteg család él az U alakúban, a Kallóma­lom utcai lakótömbben, a Töviskes téren, a Rá­kóczi úti tízemeletesekben, négyemeletesekben, és a Vízimolnár útiakban is. Mondhatjuk, hogy életünk szinte egymás szeme láttára zajlik, vagy telik szép csendben, napról napra peregve, mint homokórából a homokszemek. Férjem autóbalesetben fiatalon meghalt. Egyedül neveltem fel tanárrá lett fiamat és ipar­művészként dolgozó lányomat, akik sajnos tőlem távoli városokban élnek családjukkal. Egy ilyen „kalitkában" lakom sorstársaimmal békességben a Vízimolnár úton. Lakásom ablakai, erkélyem a szemben levő lakástól alig néhány méternyire van csupán, egy út választ el, ahol egy idősödő házaspár él. Sasszemű asszonyság a feleség, elég hamar fölfedezte, hogy egyedül élő hölgy a szemben lévő lakás lakója, s elég gyakran tartóz­kodik itthon, mert egy kft.-ben jogászként kötet­len munkaidőben dolgozom, amit őnagysága ké­sőbb meg is tudott. Alig egy éve lakom itt, de már a múlt nyáron feltűnt nekem, hogy ahol két / ember él, miért szükséges napi rendszerességgel mosni a szennyest, s vizes göncökkel zsúfolni ab­lakunk előtt - mintegy barikádként - a szántókö­telet? A férj napjait azzal múlatta, hogy erkélyükön könyökölve, a szabad levegőn, nézegette a járó­kelőket, az aprócska farmersortos fiúcskákat, vagy fidres-fodros szoknyácskákat viselő unoká­kat kézen fogva sétáltató nagyszülőket, vagy az esténként pedigrés kutyáikat futtató gazdikat. Naponta előfordul velem, hogy irományaimmal, közlönyeimmel, netán családomnak készítendő kötés-horgolással kiülök erkélyemre nemcsak munkám miatt, hanem a napsütés áldásos hatását élvezni egybenrészes fürdőruhámban. Ezt látva a feleség, urát azon nyomban kisszékre ülni paran­csolja, később olyan trükköt talált ki a boldogta­lan ember számára, hogy erkélyükön tartózkodva csupán jobbra-balra szabad néznie, mintegy a fe­jét kapkodva, de szembenézni tilos! Leleményes­ségének tárháza szinte kimeríthetetlen, s ez így ment egész nyáron, sőt a mai napig. Volt, amikor napokig a négy fal között kényszerült férje a nyári 40 fokos, tikkasztó hőségben napjait ten­getni, önszántából, a házastársi hűség vagy szo­bafogság miatt, ki tudja? Ha mégis napok múltán elérkezett a „kegye­lem” órája, s levegőre jöhetett, élete párja, a har­cias asszony azon nyomban utánaeredt, s ilyen­kor szúrós, gyűlölködő tekintettel a lakásomat vizslatta: milyen a terep? Eljött az ősz, a szeptember. Amint az első hű­vös fuvallat elsodorta erkélyünkön lévő viráglá­dáinkból a muskátlik szirmait, ajtajuk végleg be­zárult. Megszűnt a levegőzés, nézelődés lehető­sége a férj számára. Ettől az időtől fogva ezt az embert kint látni nem lehetett. Egyszer aztán nemrég, április elején az autóbuszon egyedül utazott az SZTK-ba. Ez az ember egyéniségét, karakterét láthatóan rég, végleg feladta azért, hogy élete párja a számára meleg ételt, s tiszta zoknit adjon, cserébe neje örökre kiölte férje azon tulajdonságait, amik sajátjai voltak. A buszban sem nézett senkire. Leült az ablak mellé, s bámulta a semmit, majd lehorgasztott fejjel kis­vártatva felállt, megnyomta a jelzőgombot, s el­tűnt nyomtalanul az utasok közül. A vele érzett szolidaritás miatt fontolgattam, hogy elköltözöm innen minél távolabb, mert is­mét „tavasz van, gyönyörű”, süt a nap, örülünk a jó időnek, de Ő, a minden ok nélkül szenvedő alany, még mindig szobafogságban él, s másik utcára néző ablakuknál állva nézi a helyi járatú buszok jövés-menését a beáradó benzingőzben. Elgondolkodom a lakáscserén, vajon milyen mér­tékben könnyíthetném meg ezzel a szerencsétlen helyzetét? Ilyen kis lakásba, mint amilyenben én lakom, fiatal, gyermektelen házaspár költözhetne csupán átmenetileg, ahol egy tüneményes, fiatal­ságot, üdeséget sugárzó kívánatos feleségnek szintén kedve szottyanhat a napozásra, de már a fiatalok szerinti fürdőruhában, tangában... Dön­töttem: maradok. Jó lenne, ha magára ismerne írásomból az, akinek szánom, de nevét elhallgatom, s mások is okulnának belőle, a zsarnokoskodók, akiknek tu­domásul kellene venniük azt, hogy együtt kell él­nünk szomszédainkkal, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Naplemente Alapítvány A Csányi Idősek Otthona alapítványt szeretne létre­hozni, hogy lakóinak számára a továbbiakban is biztosítani tudja legalább az ellátás szin­ten tartását, mivel ez évi költ­ségvetése a tavalyi évhez vi­szonyítva nem emelkedett. * Alapító Okirat a Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona Csány, Csillag út 27. képviseletében Pádár Sándomé intézményvezető az idősek minőségi életének elő­segítése céljából alapítvány létrehozását határozta el az alábbi feltételek szerint: 1./ Az alapítvány neve: „Nap­lemente” Alapítvány. 2.1 Székhely: 3015 Csány, Csil­lag út 27. ' 3. / Az alapítvány célja: Az otthonban elhelyezett idős emberek életkörülményei­nek minőségi javítása, a cél­szerű és hasznos tevékenység­hez, s a kulturális foglalkozta­táshoz szükséges anyagi feltéte­lek biztosítása. 4. / Az alapítvány vagyona: a/ Az alapítvány induló va­gyona 50.000 Ft, azaz ötven­ezer forint, mely összeget a Heves Megyei Önkormányzat jóváhagyásával a Heves Me­gyei Önkormányzat Idősek Otthona, mint alapító az alapít­ványi célok elérése érdekében az Alapító Okirat bírósági be­jegyzéstől számított 3 napon belül a Hatvan és Vidéke Taka­rékszövetkezetnél megnyitott számlán elhelyez. b./ Az alapítvány nyílt, ah­hoz bármely bel- és külföldi természetes vagy jogi személy, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pénzbeli vagy természetbeni adománnyal, vagyonrendelés­sel csatlakozhat. 6./ Az alapítvány szervezete: Az alapítvány első kuratóri­uma. Elnök: dr. Kocsári István (Hatvan), tagok: Pádár Sán­domé, Gergely Árpádné, Fen- tor Jánosné (Csány), Tóbi Zol­tán (Hatvan). Világelső magyar diákok A tavalyi III. Országos Ifjúsági Innovációs Verseny egyik győztese a Digital Dream elne­vezésű csapat volt, három bu­dapesti szakközépiskolással. A fiúk győztes pályaműve egy vakok számára készített Bra- ille-nyomtató és órai jegyzetelő gép volt. A csapat jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a Ha- miltonban megrendezett Sci­ence and Engineering Fair nevű nemzetközi versenyen. A jármű rendszáma: ABI-490 Még áprilisban egy délelőtt, fél tizenegy tájban, kényel­mes tempóban autóztunk a városból kifelé, a Kertész ut­cában. A feleségem vezetett, én az „anyósülésen” terpesz­kedtem, hátul két aprócska unokám leste a kinti világot. Egyszer csak utolértünk egy még lassabban araszol- gató, széles platójú teherau­tót. Pár másodpercig követ­tük, mígnem megállt. Veze­tője jobbra kihajolt, és kedé­lyesen elfecsegett az út szélén ácsingáló ismerősével. Előz­tük volna, de a szembejövő forgalom miatt nem lehetett. Kisvártatva elindult, és mi is a nyomába eredtünk. Egy-két perc múlva lefékezett. Vél­vén, hogy újra barátra buk­kant, feleségem előzni kez­dett, mert ekkor már a másik sáv szabad volt. Kiderült azonban, hogy a teherkocsi okkal állt meg, előtte ugyanis kétszáz méternyi kocsisor araszolt a tihaméri sorompó felé. Bekanyarodtunk a teher-' autó elé, szép lassan, volt előtte hely bőven, és vártuk az oszlop indulását. Ám ekkor elszabadult a pokol! Nyitány­ként a Queen Mary hajókürt­jeit megszégyenítő bömbölés kezdődött mögöttünk, és tar­tott vagy fél percig. Majd csend lett. Joggal hihettük hát, hogy a „pilóta” megnyugodott, kiélte elemi ösztöneit. Am nem így történt. A dühtől kivörösödött kövér pasas személyesen is megjelent a félig lehúzott ab­laknál, és a gutaütéstől kerül­getve a legtrágárabb, leg­szemtelenebb sértések özönét zúdította ordítva szerencsét­len, vétlen feleségem fejére. Ezek legenyhébbike a „te bü­dös rohadt k...” volt, mint fi­gyelemfelkeltő felszólítás. Állítva kérdés következett ezután egy esetleges szexuális kapcsolatról, amely felé ne­jem nullkilométer per órás sebességgel törekszik. A szó­noklatot felszólítással fejezte be, miszerint nyaljuk tisztára tápcsatornája legalsó szaka­szát. Hasonló esetekről eddig csak olvastam. A sors kegyes volt hozzám. Az útszéli ban- ditizmus eme mocsoktömegét csak hallomásból ismertem. A vér megfagyott ereimben. Ezt a dúvadat még óvodáskorú unokáim ottléte sem zavarta. Átsuhant agyamon, hogy a következményekkel nem tö­rődve kiszállok, és ütök...! Ám újra ránéztem, és belát­tam, hogy a harc egyenlőtlen lenne... De eszembe jutott egy erős fegyver, a toll!! Éppen ezért rendszámát jól megjegyeztem, és ismételten leírom: ABI-490\ Hátha más is találkozik vele. Készüljenek fel! C. B. Az egri „Róza” vendéglátása Nem tudom azóta sem feldolgozni magamban azt, amit a Róza vendéglőben tapasztaltam az elmúlt közeli napokban. Történt ugyanis, hogy szem- és fültanúja „lehettem” egy igen furcsa eset­nek. A kiváló zenéért odajárók nevében bátorkodom mindezt le­írni. A tőlem szomszédos asztalnál ülő két fiatalember, akiket már több alkalommal is láttam, hogy megfordultak e kedvesnek tűnő vendéglőben, mert amint kitűnt, ők is szeretik a szép és jó zenét, s ráadásul tisztességes összegért szórakoztak többször, ugyanakkor kulturáltan rendelték a beszélgetésükhöz italaikat. A felszolgáló megkérte őket - a főnök utasítására (?), aki szintén a vendégtérben italozott -, hogy szíveskedjenek az italaikat a továbbiakban állva fogyasztani, mert több diák érkezett, és őket akarják leültetni. A két fiatalember egyike a kérésre válaszolta, hogy ők nem hajlandók fölállni, mert a pénzükért, úgy érzik, jogosan ülhetnek, s ráadásul nem kis összegeket szoktak otthagyni. Ezután a felszolgáló a fő­nöktől visszajövet átköltöztette őket egy másik asztalhoz. A ven­déglátás megcsúfolásának tartom ezt az ominózus esetet, mert a vendéget meg kellene fogni, tartani, nem pedig elűzni. Nem be­szélve arról, hogy az igen tisztelt főnök úr illumináltságából ere­dően az asztalra bukva, jóízűen alva pihentette abbéli fáradalmait a vendégek előtt. Hát ez aztán nem igazán vendégváró, mindinkább vendégűző vendéglátás! „anonim” Olvasószolgálat Eger, Pf. 23. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül : ért egyet. Adott esetben a levél szerzőjének nevét és címét nem ’ közöljük, de a levelet a közérdeklődésre való tekintettel ismer­tetjük. A zöld terror Van a Mátrában Gyöngyösoro- szi-Károlytáró és Bagolyirtás között egy remek vonalveze­tésű, csak rossz állapotú erdő- gazdasági üzemi út, ami jelen­leg is a leggyorsabb és legrö­videbb kapcsolatot jelenti Gyöngyös térsége és a Felső- Mátra, az ún. „szent” falvak (- istván, -imre és -lászló), Ga­lyatető, ill. Fallóskút-Bagolyir- tás között. Jó időben ezt az utat - annak ellenére, hogy táblával lezárt üzemi út - használja mindenki, akinek a jelzett térségben akad dolga, olykor még autóbuszok is felmennek rajta, ezért nem véletlen, hogy a korábban szép számban készült rendezési ter­vek mindegyike szükségesnek és megvalósítandónak ítélte ezen út korszerűsítését vagy közúttá történő átépítését. Ezért olvastam fokozott figye­lemmel lapjuk május 6-i szá­mában Gyóni Gyula cikkét „Békák útját sem keresztezheti újabb közforgalom a Mátrá­ban”. Azt látom, hogy van szán­dék a megépítésére, azt nem tudom, hogy van-e valakinek 200 avagy 25 milliója erre a célra, azt viszont látom és ér­zem, hogy az úgynevezett „környezetvédők”, a mélyen sötétzöldek viselkedése arro­gáns, értelmetlen és finoman kifejezve nehezen magyaráz­ható, akik megítélésem szerint visszaélnek helyzetükkel, ön­maguk megítélésének és a tár­sadalomnak egyaránt kárt okozva! Tisztelem és becsülöm a természetvédelem céljait, hiva­tásomnál fogva megértem és támogatom azt, de rettentően ingerel a hivatásos és főként a nem „hivatásos" természetvé­dők (?) viselkedése, nagy hangú „hatóságosdija”, min­dent taposó „csakazértis nem”- je, amivel - sajnos, ezt sokszor nem veszik észre - a legtöbbet maguknak, illetve annak, amit szolgálnak - a természetvéde­lemnek - tesznek kárt. Az teljesen helyénvaló, hogy az erdészet „hatósági hozzájárulások”-hoz köti eset­leges útépítő tevékenységét. A „környezetvédők” hatástanul­mányt írnak elő, amit az Egri Közúti Igazgatóság be is sze­rez, de miért és ki kért újabbat akkor, ha, és innen folytatom a cikket: „Kiderült azonban, hogy bármilyen lesz is a kö­vetkező leírás, a Bükki Nem­zeti Park Igazgatósága az élő­világ elkerülhetetlen károso­dása miatt eleve ellenzi a tö­rekvéseket” - mármint az út­építést. Mint 28 éve a Mátrában élő és dolgozó, a Mátrát és az er­dőt ismerő kérdezem a tisztelt Hatóságot: mit akar megvédeni azon a területen, ami nem ré­sze, sehol sem érintkezik a Mátrai Tájvédelmi Körzettel, a tervezett út ellenében? Kérdezem ezt azért, mert a vitatott útszakasz közvetlen térségében semmi olyan ter­mészeti érték nincs (egyébként minden természeti elem érték), ami nem lenne többé-kevésbé általános az Északi-közép­hegységben, vagy itt a Mátrá­ban hasonló kitettségben és magasságban. Ami érték vagy annak te­kinthető, az messze nyuga­tabbra vagy északabbra van, de nem ezen a részen. Minden építkezés egy adott helyen bizonyos flóra-, fauna­pusztulással jár, de ez nem szükségszerű, egy építkezés­nek sem célja a pusztítás, az ér­tékek - ha vannak - megsem­misítése. A címben és a cikkben is szó esik az „úton átvonuló békák”- at érő, közlekedés okozta káro­sodásáról, gázolásról. Uraim, nem tudom, ki vagy kik követ­ték el a vonatkozó tanulmá­nyokat, de nem keverték össze Sástó térségét a vitatott út kör­nyékével, mivel ez utóbbinál távolban-közelben nem talál­ható vizes élőhely, ahová a béka - gondolom, a barna va­rangy - vándorolhatna! Komolytalan érv, ilyesmikre nincs szükség! Miért tűnik többnek a ter­mészetvédők (kik azok, akik hőzöngenek és pillanatnyilag nyernek is, jártak-e valaha is a területen (?) - tiltakozása a la­kosság, így az idegenforgalom érdekét is képviselő polgár- mesterek óhajánál? És még folytathatnám a kérdések hosz- szú sorát, a cikk is kérdez. Az lehetetlen, hogy a túl­buzgó, ez esetben vélt érdeket képviselő maroknyi, de „hely­zetben lévő” természetvédő (?) - így kérdőjellel írva e fontos tevékenységet jelző szót - ter­ror alatt tartson fejlődőképes és fejlődést igénylő területeket (jelen esetben a Felső-Mátrát), semmit nem érő „érvek” erő­szakos, kompromisszumot, uram bocsá’, megértést nem ismerő, merev, rosszízű visel­kedésével! - mert ha most „nyernek”, ez a zöld terror! Dala László oki. erdőmérnök, Gyöngyös c/ a 'C r* c. Hatvani vásár kevés vásárlóval...- hiába, már a vásár sem a régi! fotó: kaposi tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents