Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-22 / 118. szám

4. oldal Hazai Tükör 1995. május 22., hétfő Szűrös megfontolná jelölését Szikrázó politikai vitaest Katonadalok Abasáron, telt ház előtt A fesztivált koszorúzás vezette be Tizenöt kórus és 10 szólóéne­kes, azaz' mintegy háromszáz résztvevője volt tegnap a Ka­tonadalok első fesztiváljának Abasáron a művelődési ház­ban. Az együttesek javarészt a megyéből érkeztek, de jöttek Ormosbányáról, sőt a szlová­kiai Fülekről is. A szervezők alapvető szándéka az volt, hogy a figyelem középpont­jába állítva a katonadalok terü­letét, egyfajta új irányvonalat mutassanak az amatőr kórus­mozgalomnak. A fellépők a kuruc kortól a 48-as forra­dalmon át az I. és II. világhá­borús történelmi énekeket, ka­tonanótákat adták elő. Amint a találkozót értékelő Marosi László őrnagy, főkar- mester-helyettes zárszavában elmondta, célszerű lenne az FOTÓ: PERL MÁRTON abasári kezdeményezést a hadseregen belül is meghono­sítani. A szervezők: a községi művelődési ház, a polgármes­teri hivatal, valamint a Magyar Honvédség Humán Főcsoport- főnöksége a rendezvényen dí­jakat nem osztottak ki. Ezzel is a szakmai találkozó jelleget kívánták hangsúlyozni. (nagy) Tesztelik Egerben a betegellátást A parlamenti pártok vezető személyiségei vitafórumon ta­lálkoztak szombaton Debre­cenben a Közéleti Esték záró­eseményén. A „Merre tovább Magyarország?” kérdésre adott válaszok gyakran vál­tottak ki heves indulatokat a közönségből, amelynek nagy hányadát az ellenzéki pártok hívei alkották. Für Lajos, az MDF elnöke ki­fejtette: Európában csak az erős nemzeti tudattal rendelkező né­peknek van jövőjük. Társadal­munk gerince a középréteg, amelyet most létében fenyeget a kormányzat gazdaságpoliti­kája.- Nem kérdéses, hogy miután az ország kipróbálta a szocia­lizmust és a szociál-liberaliz- must, a jövő csak a keresztény­demokrácia lehet - állította Giczy György, a KDNP elnöke. A Fidesz-MPP alelnöke, Kása Lajos szerint a gazdasági, jöve­delmi, szociális és kulturális fe­szültségek az ország békéjét veszélyeztetik. Matyi László (SZDSZ, or­szágos szervező titkár) ezzel Gyertyalángok gyúltak teg­nap a budapesti Szent László kórház kertjében: családta­gok, ismerősök emlékeztek azokra, akiknek az AIDS ol­totta ki életét. Május harma­dik vasárnapja korunk pes­tise áldozatainak napja volt szerte a világon.- A rettegett kórokozó ná­lunk hány áldozatot szedett és kiket fenyeget - kérdeztük dr. Bánhegyi Dénes főorvostól.- Hazánk gyengén fertőzött ország. Az AIDS eddig 125 ha­lálesetet okozott, az ismert HIV-fertőzöttek száma félezer, az ismeretleneké három és fél­ezer körül mozog. Sajnos, so­kan nem keresik föl az AIDS- szűrőállomásokat. szemben úgy ítélte, hogy az in­tegrálódó Európa felé tartunk, ahol együtt van jelen a keresz­ténydemokrácia, a szociálde­mokrácia és a liberalizmus. Ha­zánkat az európai integrációra érettnek minősíthetjük. Szűrös Mátyás (MSZP) sürgette egy „összmagyarságban gondol­kodó nemzetstratégia” kidolgo­zását. Torgyán József (FKgP) kijelentette, hogy az ország nö­vekedésre van ítélve, de tehet­ségtelen vezetői ellehetetlenítik előrejutását. Felforrósodott a hangulat, amikor a köztársasági elnökje­lölt személye került napirendre. Felzúdulás fogadta Matyi László véleményét, miszerint Göncz Árpád élvezi a nép több­ségének bizalmát. Olyan kérdés is elhangzott, hogy ismételten támogatható-e olyan elnökje­lölt, aki mindmáig nem vála­szolt az őt ért ügynöki vádakra. Szűrös megjegyezte: aki a leg­magasabb közjogi méltóságra pályázik, ki kell tárulkoznia a nép előtt. Saját esetleges jelölé­séről azt mondta: ha támoga­tottsága megfelelő, megfontolja a jelölés elfogadását.- Ez kikre vonatkozik?- Azokra, akiknek életvite­lük miatt indokolt volna. Olyan homoszexuálisokra, akik sűrűn cserélik partnereiket és nem védekeznek; a közös tűt hasz­náló kábítószereresekre és a partnereiket gyakran váltogató heteroszexuális kapcsolatban élőkre, akik nem használnak óvszert.- Megállítható az AIDS ter­jedése?- Igen, már csak azért is, mert megjelenésekor az egész­ségügy gyorsan megszervezte a vérkészítmények szűrését, ma már senki nem kaphatja meg a betegséget vérátömlesztéssel. Jobbítja a megelőzés esélyeit a széleskörű és szakszerű felvilá­gosítás is. (Légrády) A betegellátási finanszírozási rendszer megváltozásával a biz­tosító az egészségügyi intéz­ményektől szolgáltatást vásárol meg. Egy ilyen rendszerben két­ségkívül alapvető fontosságú - persze, az ápolás hatékonysága mellett - a betegellátás minő­sége. Az egri Markhót Ferenc Kórházban igen figyelemre méltó kezdeményezések indul­tak el ezen a téren. A betegek egy úgynevezett betegtájékoztató füzetet kapnak kézhez, amely mindenek előtt a kórház rendjével és a kapcso­lódó szolgáltatásokkal ismerteti meg őket. A tájékoztató igen alapos, szinte mindenre kiter­jedő, a megszólítás udvarias, a figyelmeztetés rendkívül tapin­tatos: „Ön a kórházi berende­zést, ruházatot, ágyneműt bizo­nyára kíméletesen kezeli, hiszen jól tudja, az Ón távozása után még sok betegtársának szük­sége lesz rá". A kilenc pontos kérdőív, amelyet az intézményből való távozáskor lehet kitölteni, az el­látás színvonalát minősíti. Igyekeznek minden lényeges pontra rákérdezni: például személyes kapcsolata a kezelő­orvosával, a nővérek figyel­messége, segítőkészsége, a hygiénia foka, az ételek, a tála­lás minősége, kiegészítő szol­gáltatások, stb. A kapott válaszokat havonta feldolgozza a kórház vezetése, és a felmerült problémákat, hi­ányosságokat - lehetőséghez mérten - törekszik megoldani. A kérdőíveket elemezve, fel­tűnik, hogy többségében azokra a kérdésekre érkeznek negatív válaszok, ahol az ellátás minő­ségét a rendelkezésre álló anyagiak határozzák meg: a büfé magas árai, a telefonhasz­nálat, néhol a tévé hiánya, zsú­folt termek, élelmezéssel kap­csolatos kifogások, a felújítási munkálatok hiánya. Az idevo­natkozó megjegyzések zömé­ben lakonikus tömörségűek: „Nincs WC-papír”, „hideg az ebéd”. Akadnak, akik humorér­zéküket hívják segítségül a kri­tikához: „a vizesrendszer leve­gős. A boszniai helyzet hangi­mitációja szívbetegek esetében nem biztos, hogy célszerű.” Az orvosi kezelés színvonalát jónak ítélik a betegek, viszont több figyelmet várnának el a személyes kapcsolatban. Tudva, hogy a beteg ember igen érzékeny és világa eléggé énközpontúvá válik, meglepő, hogy mennyi megértést tanúsí­tanak a munkával túlterhelt, ugyanakkor alulfizetett nővé­rekkel szemben. A rájuk vonat­kozó elismerések mellett töb­ben megjegyzik: „megteszik, ami tőlük telik. Ettől többet ennyi pénzért nem nagyon lehet elvárni”. Evekkel korábban kialakult a köztudatban egy igen kedvezőt­len kép az egri kórházról, amelynek megváltoztatása sok időt és energiát követel az ott dolgozóktól. Az erre irányuló törekvés azonban él a kórház vezetésében, a fentebb említett kezdeményezések már e fo­lyamat első lépései. Szőke Csilla Ingyenpénz? Nincs perpetuum mobile. A fizika egyik alaptörvé­nye, hogy minden átalakulás energiát emészt fel. Nincs olyan pénzmozgás sem, amely ne kerülne pénzbe. A Budapest Banknak jut­tatott 12 milliárd forint sem „ingyenpénz”: valakik utal­ták, számfejtették, könyvel­ték... A munka is pénzbe ke­rül. A banki átutalás - még ha az a Nemzeti Bankból in­dul is, az összeg legalább fél százalékába kerül. Ez 12 milliárdnál 60 millió forint. Iskolaigazgató ismerő­söm panaszkodik: ha csak ötmilliót kapnának az ön- kormányzattól, gondtalanul várnák a jövő évet. Abból a „senkinek sem pénz”-bői 10-15 iskolát ki lehetett volna segíteni. Ez persze így demagógia, de vajon a „nem kerül sem­mibe” nyeglesége nem az? (somfai) Röviden Brüsszelbe utazik Bokros Lajos pénzügyminiszter, hogy részt vegyen az Euró­pai Unió gazdasági és pénz­ügyi tanácsának ülésén. A rendezvényen ott lesznek a társult tagországok pénz­ügyminiszterei is, akik megvitatják integrálódó or­szágaik és az EU gazdasági helyzetét. Egyesülnek a magyar kézben lévő cukorgyárak, ha a versenyhivatal is jóvá­hagyja a hazai érdekeltségű vállalatcsoport döntését. Várhatóan ez év közepétől működik majd közös irányí­tás alatt a sarkadi, a mező- hegyesi, az ercsi, az ácsi és a sárvári cukorgyár, mert sze­retnék javítani pozícióikat a hazai piacon és felvenni a versenyt a francia kézben lévő szerencsi, szolnoki és mátravidéki konkurenseik­kel. Megkezdődött a közal­kalmazotti- és az üzemi ta­nácsok választása. A Munka Törvénykönyve és a közal­kalmazotti törvény szerint péntekig kell megújítani e testületeket. A dolgozók szavazataikkal a jelöltállító szakszervezetek társadalmi súlyáról is döntenek. Vok- suktól függ, melyik szerve­zetnek lesz joga megkötni az új kollektív szerződése­ket és egyben az évek óta zárolt szakszervezeti va­gyon elosztása is a mostani szavazatok arányában törté­nik majd. Három és félezer fertőzött Az AIDS áldozataira emlékeztek Hídépítés miatt sebességkorlátozás Május 22-28. között Hatvan belterületén a Zagyva-hídon egy forgalmi sávot lezárnak a forgalom elől. Sebességkorlátozás lesz, előzni tilos a Pétervására-Za- bar összekötő út egy részén. Hasonló tilalmi jelzésre kell számítaniuk a Selyp és Zagyva- szántó, a Gyöngyöspata és Selyp között autózóknak, vala­mint Tamaméra belterületén a Kis-Tarna-hídon áthaladóknak. Lassabb lesz a haladás, előzni tilos a leendő útszűkület miatt a 3. sz.főút 101+100 ki­lométer szelvényében. Az Egri Közúti Igazgatóság kéri az autósokat, a motoroso­kat, hogy figyeljenek a tilalmi táblákra, amelyek a zúzalékfel- verődést, az egyenetlen úttestet jelzik. A gyémántkövek és kis csiszolóik Országos foldrajz-fóldtan verseny Egerben Talán a legszebb hasonlat, ami. versenygyőztes gyerekre és tanárára ráillik: természetben talált gyémántkő és gyémánt- csiszoló. Ezt dr. Lingauer Já­nos geológus mondta azon a díjkiosztó ünnepségen, melyet egy háromnapos országos ve­télkedő után tartottak. Egerben a tanárképző főis­kola adott otthont, immár harmadik alkalommal a Teleki Pál Országos Földrajz-Föld­tan verseny döntőjének. Ötven általános iskolás, a megyei ve­télkedők győztesei mérték össze tudásukat. Pénteken írásbeli feladatot oldottak meg a gyerekek. A hetedikesek Eu­rópa-, a nyolcadikosok Ma­gyarország- és asztronómiai ismereteiket bizonyíthatták. Szombaton viszont szakmai terepjárás volt a Bükkbe, Egerbe és környékére. Heves megyét a hetedikes Tóth Tamás képviselte Andor- naktályáról. Felkészítő tanára Szabó Kálmánná. A nyolcadi­kosok között Vízi Ágnes, az egri Balassi Bálint Általános Iskola tanulója a középme­zőnyben végzett. Őt Gyöngy Istvánná tanár készítette fel. A gyerekek oklevelet, könyveket és persze térképeket kaptak. A gyémántcsiszolók közül hárman - Herczeg Erzsébet (Balatonalmádi), Lengyel Géza (Budapest), Sallai La- josné (Békéscsaba) -, akik év- ről-évre hoznak csiszolt köve­ket, részesültek elismerésben. S hogy Magyarország földraj­zát meg lehet tanulni, arra a 11. helyen végzett Le Trung Kiér egy fővárosi általános is­kola ázsiai származású nyol­cadikos tanulója a bizonyíték. Valamennyi győztes részt­vevőt köszöntötte dr. Dank Viktor egyetemi tanár, a Ma­gyar Természettudományi Társulat elnöke, dr. Brezs- nyánszky Károly, a Magyar Állami Földtani Intézet igaz­gató-helyettese, s az egri szer- vezők-lebonyolítók nevében dr. Tóth Vilmosné, a TIT Bu­gát Pál Egyesület ügyvezető igazgatója, akinek munkáját ugyancsak emlékplakettel kö­szönték meg. Kifosztották az ÁBC-t a Lőrinci Erőműnél Ámokfutó garázda Apcon (Folytatás az 1. oldalról) Az ablakok alá érve lecsatolta nadrágszíját, és az összes üve­get beverte. Az egyszem lakó ugyan otthon tartózkodott, kez­detektől észlelte is az őrült csö­römpölést, ám - érthetően - nem volt mersze kinézni és köz­beavatkozni. „Nagyszerű sikerén” felbuz­dulva P. L. folytatta útját. Egy másik portát is felkeresett, ahol azonban nem volt otthon a tu­laj. A fiatalember ezúttal nem érte be a nyílászárókkal; be­ment az épületbe, s a televízió­tól a poharakig, a magnetofon­tól a falon található képekig mindent ripityává zúzott. Az ámokfutó pusztítót termé­szetesen rövid időn belül lekap­csolták• Mint kiderült, korábban már kétszer folytattak ellene lopás miatt eljárást. Talán ezért is gondolta úgy, hogy ideje „műfajt” váltania. Egy másik eset is történt az elmúlt hét végén a lőrinci rendőrőrs „fennhatósága” alá eső területen. Kis Endre r. szá­zados, őrsparancsnok szerint már hosszú ideje nem volt arra példa, hogy üzletet törtek volna fel a környéken. A péntekre vir­radó éjszaka azonban folt esett ezen a kedvező statisztikán. Ismeretlen tettesek felfeszí­tették a Mátravidéki Erőműnél található Kertvárosi ABC-t. Vélhetően kurrens fogyasztási cikkekre specializálódhattak, hiszen csupán cigarettát, alko­holt, kávét és húsféléket szed­tek össze. A kár meghaladja a 400 ezer forintot. (t. o.)

Next

/
Thumbnails
Contents