Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-20 / 117. szám

Egy szál magam (Regényrészlet) Sheridan, a jeles angol író ka­maszkorában egyszer, amikor ismét pénzt kért az apjától, ezt a választ kapta:- Édes fiam, a te korodban nekem már a magam munkájá­val kellett megkeresnem azt, amire szükségem volt. Nekem nem adott pénzt az apám.- Ugyan, kérlek - mondta a fiú -, hogy lehet a te apádat összehasonlítani az enyémmel? * Egy önreklámozásra hajlamos író szeretett volna színházi kri­tikusként elszerződni az egyik nagy budapesti laphoz. Nem si­került, a szerkesztő mást kért fel. Az író dühöngve, asztalt csapkodva mesélte el az esetet kávéházi törzsasztalánál. Ka­rinthy Frigyes így próbálta megnyugtatni:- Ugyan, kérlek... mindenki tudja, hogy neked a fejedben is több agy velő van, mint annak a másiknak a kisujjában! * Egy igencsak közepes tehet­ségű színész panaszkodott Sa­cha Guítrynek, a neves pálya­társnak: a kollégák mindig ócsárolják a játékát, lekicsinylő megjegyzéseket tesznek. Sacha Guitry vigasztalóan veregette meg a felháborodott fiatalem­ber vállát:- Látja, kedves uram, ilye­nek a színészek. Örüljön neki, hogy maga nem az. * Shaw nyomtatott meghívót ka­pott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt. A szöveg így szólt: „Lady X. Y. csütörtökön öt és hat óra között otthon teázik.” Az író visszaküldte a meghí­vót, a nyomtatott szöveg alá ezt írva: „George Bemard Shaw szintén.” * Kossuth Lajos egyik hírlapi cikkében Berzsenyi Dánielt idézte: Minden kornak van is­tened Nem zúgolódom ellene." A cenzor, Havas József hely­tartósági tanácsos így javította ki az első sort: „Minden komák van szelleme.” Kossuth közölte vele, hogy az idézet Berzsenyitől szárma­zik, mire a cenzor ráírta a levo­natra: „Mivel Berzsenyi mondta, maradhat az isten.” * Wagnert sokan bírálták életé­ben. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta - a papírlapon egyet­len szó állt: „Hülye”. Wagner elnevette magát.- Már sok olyan levelet kap­tam, amelyet az írója elfelejtett aláírni, de ez az első, amelyben csak az aláírás szerepel. * Széchenyi Istvánnál ebéd volt. Neves emberek ülték körül az asztalt, köztük Deák Ferenc. Megjelent Döbrentey Gábor, s egy könyvet nyújtott át Szé­chenyinek:- Az első magyar könyv, amelyben nincs sajtóhiba. Deák Ferenc is kézbe vette a könyvet, és hangosan felolvasta a címlap szövegét:- Shakespeare remekei, Döb­rentey Gábor ordítása szerint. Az első hibamentes magyar könyv címlapjáról lemaradt az „f” betű... * Orbán Balázs buzgó tagja volt a Függetlenségi Pártnak. Kortes- körútján előfordult, hogy há­rom nap alatt harmincnál is több beszédet mondott. A kor­mány elleni érvei között szere­pelt az államadósság, amit hol ezer-, hol kétezermillióra tett. Ugrón Gábor szelíden figyel­meztette: „Nem bánom, Balázs, akármilyen nagy számot mon­dasz, de állapodjál meg egyben, s mindig azt az egyet mondd.” (Megjelent a Nők Lapja évkönyvében, 1989-ben) Mintha kicserélték volna, foly­ton körülöttem sündörög. Zsu­zsával is normálisabb, a gyerek nem bír magával: boldog. Mama megbékélt; hogy nem itthon ebédelünk, kevesebb a dolga, de most is nógat: csak legyek minél többet az iskolá­ban Gáborral. Jó, megyek az iskolába. Nem mintha nagy örömöm lenne, sőt. Az egész gárda lapít, néha bántó félmon­datokat hallok, túlságosan ta­láló megjegyzést, sokat sejtető vihogást. Jóskához tüntetőén kedves vagyok, cseppet sem hálás érte. Kérem, kérem, nem erőszak az ajándék. A többiek hetekig kerülték, nem mertek bratyizni vele, mostanában is csak a muszáj társalgásig merészkedtek. Ugyan mit gondolhatnak az ügyről? Dömök még mindig bete­geskedik, semmit sem lehet vele megbeszélni. Márpedig he­lyettes kell. Gábor nélküle próbál valamit csinálni: embert keresgél. Hosszas töprengés után Balogh Sándornál maradunk, most iga­zán ő kellene. Megköti magát: nem hajlandó. Gábor ideges, nem győzöm nyugtami - két hete gyúrja eredménytelenül. Klárit kapom el: beszéljen az urával. Elnéz mellettem, még csak nem is válaszol. Le vagy­tok sajnálva, imádkozni azért nem fogunk. Ica terhességére hivatkozik - no, az nem tart örökké! Mielőtt Tomi ide hozta, helyettes volt valami kis faluban. Ica rendes nő, okos, lelkiismeretes, talpra­esett. Szeretném, ha ő lenne. Gábor este dühösen jön haza. Hát nem sikerült?- Hülyének néznek - vicso­rog. - Nem fogom a Faludi Tamás képét bámulni nap­számba, azt már nem! Megőrü­lök, míg egy mondatot megfo­galmaz és eldadog, Úristen! És egyáltalán: olyan blazírt, hogy elviselhetetlen.- Csak nyugodt - védem. - De át mi van?- Mi van? Ica csak úgy haj­landó, ha délutánonként Tomi őrizheti a telefont.- Ica nagyon jól tudja, hogy ez lehetetlen. Legyint.- Persze, hogy tudja. Na, nem állandóan gondolja, csak ha a születendő csemete beteg lesz, vagy valami előadódik. Aha. Kezdem érteni.- Ebbe igazán belemehetnél.- Szó sincs róla! - tüzel. - Tudom, mi lesz, mindig elő­adódik valami. Meg aztán...- Mondd csak - biztatom.- Gyanús nekem ez a nő. „Elvei” vannak. Ha megszagol valamit...- Ne hülyéskedj - szólok rá ingerülten. - Nem csinálsz semmi disznőságot. Hadd szag­lásszon.- Nem tudom - ingatja a fe­jét -, nem tudom, Anna. Vélet­lenül is adódhat valami...- Ne adódjék. Szigorúan nézek rá, sóhajt. Boldog isten, meddig tudom én ezt az embert kézben tar­tani?- Jóskával is, Baloghékkal is nagy a barátság. Ehhez mit szólsz? - védekezik.- Tudom.- Tudod?- Miután vaksággal minded­dig nem áldott meg az ég... ha nagy a barátság, annál inkább meg kéne fogni. Mintha megnyugodna.- Lehet. Lehet, hogy igazad van. Majd meglátom holnap. Dűlőre kell vinnem a dolgot, a járás sürget, mit mondok ne­Raffai Sarolta: kik? Az is kínos, ha senkit sem találok.- Ne beszélj ostobaságot. Pá­los Peti például ugrálna. Megijed.- Azt nem lehet.- Persze, hogy nem lehet, már csak a közvélemény miatt sem. Nagy marhaság volt Ba­bával... azt az ügyet folytatnod. Nem akarok most szemrehá­nyást tenni, nem azért említem, de tudod, hogy ellenségeid vannak. Meg kell nyerned, vagy legalább elhallgattatnod őket. Az örökös Pálos-jutal­makból is elég volt, helyettes- ségről szó sem lehet. Éerivel különben sem bírnál, olyan hiú. Találj ki valami mást.- De mit? Megint idegesen járkál.- Valamelyik öreget? - kér­dem bizonytalanul.- Ugyan. Kerekes Imrével szolidárisak.- Bokros Lajos? Vagy Béla bácsi? - töprengek.-r Tudod kit? Emíliát!- A vén csoroszlyát, öreges sirámaival? - háborodik fel. — Inkább a halál!- Előbb-utóbb ráfanyalodsz - mondom fáradtan. - Na, majd meglátjuk. Végére kell járnod hamarosan.- Hamarosan! - kiabál. - Már holnap! A járás végleges választ kér. Dömök megértené, de annak a feleségével van va­lami komolyabb baj, maga is göthös még. Most meg már hi­ába is tántorogna ide, döntenem kell. És dönt. Egész nap kapkod, tárgyal, egyenként gyűri a tagokat, semmi. Mindegyik ügyetlen ki­fogással hozakodik elő, túlsá­gosan egyértelmű a dolog. Va­lami nincs itt rendjén. Ezt azért nem gondoltam. Jóska keze le­het a szószban? Vagy Klári szája járt el? Nem tudom. Eset­leg egyedenkénti tapasztalat? A löttyöm otthon felejtettem, majd szétreped a koponyám. Mégiscsak van valami bajom? Hazamegyek, lefekszem, itt már aligha tudok segíteni. Gá­bor legfeljebb beéri Emíliával. Késő délután jön haza, ke­serű az arca, amint felébreszt. Na, én jól elaludtam. Ijedten nézem:- Senki? Mellém ül a heverőre, fúj.- De igen, Eta. Úgy ugróm fel, mintha be­lém harapott volna.- Megőrültél?- Nem őrültem meg - mondja tagoltan. - Senki nem vállalta. Érted? Senki más.- Lehetetlen. Csüggedten ül.- Ez már így van, Anna. így, így. S ilyen reménytele­nül. Szóval eljutottál - most ju­tottál el a tocsogóig. Hát te is... mindig éreztem, hogy egyszer bekövetkezik, de igazán nem hittem soha. Szóval te is. Bi­zony, ebbe bele is fulladhatunk, drágám. Szép csendesen, sirán­kozni nem fognak fölöttünk. De addig... majd meglátjuk.- Pálos sem?- Pálost nem kérdeztem, Ju­likét sem, Magdáékat sem. Tu­dod: egyik rokon, a másik kettő kezdő... Pálost te sem akartad. Elvesztem magam.- Még mindig inkább ő, mint ez a... Te is tudod, hogyan ke­rült ide. Mindenki tudta. Erre nem gondoltál? Második éve van itt. Elfelejtetted a „forra­dalmat”? Én még emlékszem rá, ne félj. Mint a fecskék! Megfogja a kezem.- Hallgass rám, Anna. Nem is olyan rossz megoldás, hidd el. Az a kijelentése hirtelenke­dés, meggondolatlanság volt, nagy hiba, de te hallottad. És ő tudja, hogy hallottad, azért sza­ladt el. Tehát a kezünkben tart­juk. Tehát a kezünkben. Ez a lé­nyeg.- Akkor sem, érted? Akkor sem. Ha férfi volna, talán nem is bánnám, de nő. És milyen nő! Holnap szólj Pálosnak, nincs más hátra, aztán bízd Babára a dolgot. Majd ő elintézi.- Holnap? Ne tréfálj. Már je­lentenem kellett a járásnak.-És?- Elfogadták. A tantestület hallgat, senki nem beszél az ügyről, vagy csak előttem nem. Gáborra nagyon kell vigyáznom, Eta maga a tej- csarnok, tele vajjal. Egyetlen reménységem Dömök. Napo­kig ezzel nyugtatom magam, de azután ráébredek: nem is olyan egyszerű. Két év alatt nem lehet három helyettest leváltani, ezt még Dömök sem kockáztat­hatja. Még értem sem. Azonkí­vül, ha nem hülye, márpedig nem hülye, legalább gyanút fog, de az is lehet, hogy átlát a szitán. Miért is jöttem haza ak­kor? Ki kellett volna tartanom. Jóska újra a régi: vigyorgó és elégedett. Valami jó helyet ta­lált volna? Aztán elmúlik a határidő: nem ad be áthelyezési kérelmet. Óvatosan kerülgetem, hátha elárulná magát. Azt hiszem, rá­jött, mit akarok tőle, de csak mosolyog. Majd nyilatkozol, te is csak olyan emberke vagy, mint a többi. Kiagyalsz egy jó mellbe vágást vagy sziporkát, s előbb-utóbb elsütöd. Gábor meg Eta a tanácshoz mennek délután, gyorsan felhí­vom Dömököt. Kellemesen lepődik meg, csalogatom, jöjjön már ki. Ha­marosan, de sok a munka, mondja. Majdnem egy hónapja kiesett, gondjai vannak az áthe­lyezések körül is...- Éppen ezért - vágok közbe. - Nincs egy jó káderre szük­sége?- Dehogynem - örül. - Kü­lönösen, ha maga a szószólója. Ki legyen?- Vidner Jóska - mondom, és várok.- Azt már nem. Hm. Ilyen határozottak va­gyunk?- Nézze... - próbálkozom to­vább. - Én nagyon sajnálom a fiút. Napról napra jobban. Meg­jegyzem, már kezdetben sem hittem, hogy ő volt a feljelentő.-No.- De igen! Annál ő sokkal okosabb, mintsem így csinálja. Becsületesebb is.- Hanem?- Nem tudom. Gondoljon öt­venhatra. Annyi az ellen­ség... Sokáig hallgat, már azt hi­szem, szétkapcsoltak.- Majd kimegyek a napok­ban - mondja végül. - Nem is tudja, mennyire vonz engem az a falu. Szent egek!- De tudom - sóhajtok -, tu­dom.- Igazat mondjon.- Mindig igazat mondok ­támad fel bennem egy percre az elveszett -, és ezt maga nagyon jól tudja.- Még mindig? Figyeljen: még mindig?- Még mindig. Már másnap megjelenik. Azt hiszem, nagyon piros lehetek, de ő csak mosolyog, s amint kezet fogunk, süt a tenye­re.- Hiszen lázas - mondom ijedtem.- Már egy hete semmi ba­jom, bár meglehet. Lehet, hogy újra belázasodtam. Kutakodva nézem barna ar­cát, szemén zöld fények vilióz­nak. Elönt a meleg. Eta órára indul, engem itt tar­tanak.- Ma nem mégy vissza, ugye? - kérdi Gábor.- Muszáj, barátom.- Nagyon kérem... - szólok közbe én is.- De gyerekek, hogy gondol­játok? - szabadkozik a főnök. - Annyi a munkám, ki sem lát­szom belőle.- Vonja be azt a sok léhűtőt ott - szalad ki a számon meg­gondolatlanul.- Anna! - figyelmeztet Gá­bor.- Igaza van - nevet Dömök - , majd meglátom, na. Ha eny- nyire szeretné...- Nagyon szeretném - mon­dom halkan nagyon-nagyon szeretném. Magam is meglepődöm: tényleg szeretném. Gondolom, ennyi elég is. Dömök alighanem egyetlen rohammal meggyőzte Gábort, mert Jóskát hamarosan hívat­ják. A nevelőiben várom az eredményt, halkan beszélnek, semmit nem érteni - a kisajtó­hoz állni nem merek. Rövidet csöngetnek, mire az iroda ajta­ját nyílni hallom. Még öt perc, és mindenki itt lesz. Kimegyek a folyosóra. Jóska rám vigyorog, s indul a fordulónak.- Várjon - szólítom halkan. - Mondja el, mi van. Legyint.- Tudja maga nagyon jól.- Ha tudnám, nem kérdez­ném. Helyesebben csak részben tudom. Elfogadta?- Nem - felel kurtán.- De hát miért? Teljes arccal felém for­dul:- Jó volna szabadulni tőlem, ugye? Csakhogy én nem vesz­tem meg, tisztelt asszonyom. Én kivárom ennek a bolhacir­kusznak a végét, már csak kí­váncsiságból is. Azonkívül: az ember ott tisztázza magát, ahol beszennyezték. A többieknek is szükségük van rám. Nem vette észre? Egyébként nekem nincs vesztenivalóm, mint maguk­nak. Tessék tudomásul ven­ni. Nesze neked, Anna, ez telita­lálat! Mit gajdolhatott össze Dömöknek ez a hülye? De azok egészen vígan van­nak. Hogy belépek, Dömök a fejét csóválja. * 1930. május 23-án, 65 éve szü­letett Raffai Sarolta (Kecel, 1930.), írónő, költőnő. Taní­tónő volt, hosszú évekig taní­tott, s volt könyvtáros is. 1978- 81 között a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként te­vékenykedett, de parlamenti képviselő is volt. Nagyon népszerűek voltak regényei, különösen az Egyszál magamban és a Jöhetsz holnap is. Ismert drámája a Diplomá­sok. Történetek híres emberekről Az életre készülnek FOTÓ: KAPOSI TAMÁS

Next

/
Thumbnails
Contents