Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-18 / 115. szám
1995. május 18., csütörtök 5. oldal Hatvan És Körzete A szemekből töretlen győzni akarás tükröződik FOTÓ: SZIGETI TAMÁS % ; Jfr ■ % m ti®' ; ; - '£ lllsl Police Lőrinci - a „legyőzhetetlenek” Fociban ugyan kikaptak, de tekével revansot vettek M i Micsoda derbinek ígérkezett! Már akkor látni lehetett, amikor a fiúk az autók oltalmában mezükbe bújtak, mekkora elszántság uralkodik bennük. Aztán hónuk alatt - már akinek jutott - a labdával a gyepre vonultak, és kezdődhetett a sorsdöntő összecsapás. Azonban az ellenfelet sem nyeretlen kétévesek alkották: a petőfibányai polgármesteri hivatal csapata - élén Fekete László polgármesterrel - ugyancsak erőtől duzzadóan lépett pályára. Ráadásul Érsek Zsolt országgyűlési képviselő személyében egy idegenlégiós is az esélyeiket javította, s - mint a végén kiderült - nem alaptalanul. Am a marcona rendőrfiúk nem csüggedtek. Még le sem került róluk a Heves Megyei Hírlap feliratú sporttrikó, máris visszavágóra hívták ki a győztest. Ezúttal kisebb, ám keményebb gömb volt a főszereplő, és a tekecsata a közbiztonságiaknak eredményezett dicsőséget. Kis Endre lőrinci őrsparancsnok kedélyesen nyugtázta a kiegyenlített erők küzdelmét. Persze hogy nem volt rossz hangulatban! Az eseményre közösen főzött vacsora tette fel a koronát, és a rossz nyelvek szerint annyi málnaszörp fogyott, hogy egy közepes hozamú folyócska medrét is átlépte volna a mennyisége. Hogy népszerű a csapat, a meghívások is bizonyítják. A játékos-edző, Csirke József főtörzszászlós fáradhatatlanul szervezi a portyákat, és - mint parancsnokától megtudtuk - a pályán is jeleskedik. Az évek múlásával sem kopott meg a tudása, ragad a lábához a labda. A gárda másik fő erőssége Simon Sándor, aki ugyan már Hatvanban teljesít szolgálatot, de nem is oly rég még az őrshöz tartozott. A következő megmérettetés a hét végén várható. A Police Lőrinci együttese - megerősödve a zagyvaszántói „Háromperces” eszpresszó kitűnőségeivel - egy mátrai túrán vesz részt, ahol a biztos győzelem tudatában kerül sor a találkozóra. T. O. Érsek Zsolt, az ellenfél támasza Képviselő-testületi ülés lesz Lőrinciben Ma délután 14 órára hívta össze Lőrinciben a város vezetőségét Varga Antal polgármester. A képviselőket tájékoztatják a polgári védelem feladatairól, s napirendre kerül a Novocoop ingatlankérelme is. A hatvani Vöröskereszt kitüntetett aktivistái A vöröskeresztes világnap alkalmából tanácskozást tartottak Hatvanban. Az aktivistákat dr. Galambos Eszter, a szervezet területi elnöke köszöntötte, majd a legszorgosabb tagok jutalmat kaptak. Juhász Johanna, a hord Vöröskereszt gazdasági vezetője - kiemelkedő munkásságáért - ezüst fokozatú érdeméremben részesült. A lőrinci erőműnél: falugyűlés a leválásról Ma este 6 órakor lakossági fórumot rendeznek Lőrinciben, a Mátravidéki Erőmű művelődési házában. Az eseményen Varga Antal polgármester és Fónagy László jegyző tájékoztatják a helybélieket a lakótelep önálló községgé válásának kérdéseiről és a népszavazáson való részvétel fontosságáról. Jótékonysági műsor a hatvani „Dali”-ban Holnap 18 órakor Hatvanban, a Dali Művelődési Házban nagyszabású jótékonysági estet rendeznek a Brunszvik Teréz Alapítvány javára. Az eseményen - amelynek fővédnöke Szinyei András polgármester - az óvodák megsegítésére adnak műsort a kicsinyek, valamint a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói és a Városi Zeneiskola növendékei. Közreműködik: Jókai Anna író. Az idén nincsenek ecsédi közmunkások Ebben az évben Ecséden sincs lehetőség közhasznú munkások foglalkoztatására. így Bóta La- josné polgármester felszólította a helybélieket: lokálpatrotiz- mustól vezérelve szedjék rendbe környezetüket, segítsenek a település parkosításában. A Hatvani Galériában Mártély - egy világ közepe Azokból a bensőséges ábrázolásokból, amiket Erdős Péter festőművész a hatvani kiállítási teremben a falakra kirakott, azt a következtetést kellett levonnom, hogy Mártély ott - valahol Hódmezővásárhely közelében - a világ közepe. Annak a világnak az eligazító pontja, értelme és örökkévalósága, amelybe a művész belerakta, odatűzte életét és mindent, ami kedves neki. Ami értéket össze tudott eddig hordani magából, a kinti terekből, azt mind itt mág- lyázza fel. Jó válogatással vezeti fel a tekintetünket. A fiatal anyát a karonülőjével, a szeretettel, az élet szerelmével öltözteti fel, nem szeretné, ha évek-évtizedek múlva is akár lehámlana róla, az anyáról, a gyerekről az a hamvasság, az az ölelnivalóság, amiért léteznek, ami által vannak. A látvány átadja azt a szavakban ki nem fejezhető rezgést, amit csak az idegek képesek igazán kibocsátani és befogadni. De sorakoznak itt a katalógus szerint aktoknak nevezhető vallomások a női testről, a forróságról, ami a bőrön belül, a felhámon kívül és felül még érzékelhető. És amikor már a szemünk beleszokott abba a színvilágba, amit Erdős Péter „gyakorol”, elé- bünk terülnek el, nyílnak szét a mezők, a füves részei az alföldi térségnek. Ahol csalogatnak a zsombékosok, ahol ijeszti a hegyhez szokottabb tekinteteket a láposság és a békési iszap, amely mindig is elnyeléssel fenyegeti a gyanútlant. Fák hajlanak a vízpartra, talán csak azért, hogy a fény játszadozását a hajnalban, a déli verőben, az alkonyi kiosztásban le lehessen kottázni, be lehessen mutatni, milyen hazája van ennek az alföldi festőnek. Milyen is ez a haza, ez a belakott táj Erdős Péternél? Határtalan. Nézzük csak, mit csinál az utakkal a mártélyi térség gazdája. Először is középre helyezi, az általa mesélni szándékolt jelen idő közepére, a szemünk előtt a megfestendő alakzat fészkébe. Ez a sugárút nem a pesti Andrássy út, nem is a párizsi aszfaltozott promenád, itt még kavicsszőnyeget se terítenek a lábak alá, ide csizmával kell letérnie annak, kit megejt ez a részlet. De nyílegyenes, két oldalán hatalmas törzsű fák moccanatlan vizsgálják azokat, akik ide merészkednek. És ezen a sugárúton csak kezdet van, a kép közepén kifúrja a vásznat, és a végtelenbe vész. És hogy ez a látvány nem egyszeri élmény, sőt ez a látvány mindenkor más, és másat is mond, másképp és más fekvésben beszél önmagáról, ezt azonnal észre kell vennünk. Mert a festő, aki az áhítat erejével lelkesedik családjáért, a szerete- tért, a szerelemért, ezt a mártélyi utat, ezt a kis körből világgá utazó nagy rádiuszt sokszor átéli. Mintha nem tudna betelni azzal az útmutatással, amit ettől a sugárzástól, ettől a sugártól kap. Vagy kaphat. Mert az világossá vált előttem, amikor harmadjára „baktattam végig” a képsoron, hogy a festő annyiszor látja másnak, másként, újnak és megismételhetetlennek sétáinak terepét, annyiszor „véletlenül” kitéved megnézni, tegnap mit hagyott ott az ecsetje az árokparton. Mit nem vett észre, vagy mit nem szemrevételezett jól. Kedvem is támadna megkérdezni tőle, mondaná el szavakban vagy akár zenében azt, ami belesajdul, ha kiviszi az állványát a mártélyi csendbe? Aztán legyintek kó- sza-bosza ötletemen: ő csak ecsettel tudja elmondani-lekot- tázni azt, ami nekem szavakban kezd el igazán zenélni. Vagy a dallamban. De mégsem az, nem ugyanaz, ahogyan a vásznakon feltűnnek. Egyszer el kellene mennem Vásárhely közelébe! Farkas András Erdős Péter alföldi ihletése FOTÓ: KAPOSI TAMÁS „Kő, csönd, béke, gyöngy...” Nem az irigység szól belőlem - miért is szólna? Elvégre a lakóhelyem nótáriusa is igen stramm ember! Mondom, nem a sárga méreg diktálja, ha kijelentem: szerencsések a Szücsi- Rózsa-Ecséd „háromszög" lakói. Hogy csak egyet vegyünk: a jegyzőik okán. Bizony, hogy a küllem: ez az, mi összeköt, egyszersmind elválaszt. A hangsúly a közös nevezőn kell legyen. Az első két helyen régi az állapot. Régi... Ez már a nevezett hölgyek életkoránál fogva is képtelenség, úgyhogy sietve pontosítsunk: régebbi. Ecséden azonban vadiúj a szitu. Váltás volt a minap; nosza, rajt’ hát gyorsan, lássuk, kivel kell a jövőben gyúródni... Mert munkakapcsolat ez a javából! Nem mindegy a viszony, az első benyomás igenis meghatározó. Ez pedig erősen pozitív - ami engem illet... Szélesné dr. Szénási Anna rögvest - már az ajtóban, ahogy betessékel - fenntartásokra meglehetősen hajlamos szimpátiabugyromba lopja magát. Mert betessékelni sokféleképpen lehet, s ez a fajta több mint ideális. Néhány zsánerkérdés - zsá- nerválaszokkal. El kell kezdeni valamiképp. Megtudom, hogy jogi doktor. Hatvani tanács nyolcvannégytől, aztán városüzemeltetési iroda. És Ecséd, mert „most jött el az ideje”. Már nagyok a gyerekek, önállósodnak. A kislány tizenöt éves, Gábor meg óvodás. Innentől aztán már nem megy a púder. Jobb is, kell az élet a dialógusba. Mert akinek utódokat adott az Isten, beteg, ha nem beszélhet róluk. A család, az nagyon fontos, mondja, a legfontosabb. A férje is így gondolja - szerencsére -, mert még vállalkozó üzletvezetőként is van ereje ahhoz, hogy beépüljön az otthoni teendőkbe. „Mindig segít, igazi támaszom. Szívesen hallgatok rá bármiben...” Unikum fülemnek eme kijelentés, de hát miért vitatkoznék? Biztos van ilyen is, ha mondja; mi több, elhiszem, hogy hobbija a házrasszonykodás. Estéi mostanság jogszabály-tanulással telnek... Visszaevickéltünk a munkához. Hallgatom, ha muszáj, noha színesebb ő ennél. Szerkója segít ki, ami olyan, mint lennie kell: divatos sárga blézer, szürke szoknya, fényes harisnya. Szupi. „Szupi? Nem mondom, hogy nem érdekel a divat, de csak módjával. Mindenkit foglalkoztat, hogyan néz ki, ha bevallja, ha nem...” Szedem a sátorfámat, eljárt az idő. Jut eszembe, nem kérdeztem meg leánya nevét. „Gyöngyinek hívják. Gyöngyi, mint gyöngy. Hát nem gyönyörű szó? Mint a kő, a csönd és a béke. Kimondani is kellemes...” (tari)
