Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-03 / 102. szám
1995. május 3., szerda Megyei Körkép 3. oldal Megkezdődött a szezon a bükkszék! strandon - A tervezettnél két nappal korábban, már szombaton megkezdődött a szezon a közkedvelt bükkszéki fürdőben. A hét végén még csak szállingóztak a vendégek, a május 1-jei szép időben azonban már szép számmal mártóztak meg a fürdőzők a Salvus-medencében. A csúszda, valamint az úszómedence június 1-jén használható majd, a Tequila-diszkó viszont már szombaton várja a szórakozni vágyó vendégeket. fotó: perl marton Kocsmagaléria nyílt Fedémesen A Tiszán és a Tárnán Kisebb árhullám vonult le Támogatás csak kizárólag olcsó lakásra Parlamenti képviselő gyöngyösi fogadóórája Hiesz György szocialista országgyűlési képviselő május 4-én délután 4 órától tart fogadónapot Gyöngyösön, a Fő tér 3. alatt, az I. emelet 5. számú MSZP-irodában. Crossbar-telefont kapnak a nagyútiak Megkezdték az üvegszálas fénykábel behúzását Kál és Nagyút között a Matáv szakemberei, akik várhatóan 2-3 hét múlva kötik be a községben már meglévő telefonkészülékeket a korszerű crossbar-hálózatba. Nagyúton jelenleg nyolc vonal van, ám mintegy 55-60 új kérelmezőt tartanak nyilván, s számuk 80-100-ra emelkedhet. Az igényeket jövő év végére elégítik ki a hálózatépítők, akik emellett a posta és a polgármesteri hivatal előtt két, az ABC-nél pedig egy nyilvános fülkét is átadnak majd. Testületi képviselő fogadóórája Egerben Május 4-én fogadóórán várja a megyeszékhely választópolgárait dr. Szigethy Anna, az MSZP egri önkormányzati képviselője, a városi testület szociális bizottságának elnöke. Az ügyes-bajos dolgaikban járatlan vagy azokat intéző helybeliek délután 4 órától kereshetik fel a Dobó téri polgármesteri hivatal tanácskozójában. Vezeték-karbantartás, csökkenő víznyomással A héten távvezeték-karbantartási munkálatokat végeznek a Heves Megyei Vízmű Rt. szakemberei Gyöngyösön és térségében. Tegnap Gyöngyössoly- moson már tapasztalhatták a fogyasztók, hogy reggel 6 és este 8 óra között részleges vízhiány, illetve jelentős nyomáscsökkenés volt. Hasonló vízgondokkal kell számolniuk a helybelieknek ma Gyöngyösorosziban, csütörtökön pedig Gyöngyösön, ahol az érintett lakosság megértését kérik. Korponai Margó hatvani kiállítása A hatvani Kristály-kastélyban május 1-jén nyílt meg Korponai Margó egri festőművész 21 akvarellből és olajképből álló tárlata, amelyet június 5-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Tenki cikkünkben - az aláírás helyesen Lapunk április 29-i számában megjelent „Tenk község forró hangulata...” című cikkünk aláírása helyesen: Dr. Géresi János. A sajnálatos elírásért az érintett elnézését kérjük. (Folytatás az 1. oldalról)- Ez így van, az előző évi, a Pénzügyminisztérium által közzétett lakásköltségek két és félszerese volt. Az említett szorzószámot a mostani kormány- rendelet 1,25-re mérsékelte. Mindez azt jelenti, hogy egy négytagú család háromszobás lakáshoz igényelhet szociálpolitikai kedvezményt, de annak a költsége vidéken - így megyénkben - sem haladhatja meg a 3,8 millió forintot.- Van egy harmadik szigorítás is a rendeletben, mi az?- Nem nyújtható lakáscélú támogatás annak, aki a meglevő vagy a korábbi lakástulajdonát Annak idején nagymértékben foglalkoztatta az apciakat a „becsiccsantott” vasutas ügye. Mint azt lapunk elsőként adta hírül, nem mindennapi kalandban volt része a lőrinci rendőrőrs egyik nyomozójának, akit az igazoltatott személy megharapott. Történt, hogy a közbiztonságiak kerékpárlopási ügyben nyomoztak Apcon. Arra figyeltek fel, amikor egy illuminált állampolgár mutogatni kezdett feléjük, leköpte a rendőrautót, nyomdafestéket nem tűrő hangon szidalmazta a hatóságot. valamilyen gazdasági társaság tagjaként - annak részére - vagyoni hozzájárulásként szolgáltatta.-Milyenek az igények a lakáscélú támogatások iránt?- Miután a kormány március 12-i szigorító határozata má- cius 22-én megjelent a Magyar Közlönyben - és abban a lakáscélú támogatások változásait is közzétették végrehajtási utasítás nélkül -, így sokan értesülhettek róla. Ezáltal az utóbbi néhány hétben jelentősen megnőtt azoknak az ügyfeleinknek a száma, akik építési kérelmet adtak be. Több száz igény érkezett elbírálásra a megyéből, nemcsak az igazgatóságunkhoz, haKis Endre őrsparancsnok nyomozótársával igazoltatni szerette volna az illetőt, mire az elkapta a detektív feléje nyújtott kezét, és egy jókorát beleharapott. A bíróság a napokban hirdetett ítéletet. A vizsgálat során megállapították, hogy a rendőrségi feljelentés megalapozott volt, amit alátámasztott a tanúk vallomása is. Ezért D. L. apci lakost 18 ezer forintos pénzbírságra, valamint a 4 ezer forintnyi perköltség megfizetésére ítélték. D. L. tudomásul vette a penzumot, csupán részletfizenem a vidéki fiókjainkhoz is. Akik május másodika előtt kérelemmel fordultak az OTP Bank Rt.-hez, illetve az építési engedély iránt az illetékes hatósághoz, azoknak a korábbi jogszabályok szerint bíráljuk el az igényét. Természetesen ehhez egyéb feltételeknek is meg kell felelniük. Például annak, hogy rendezték az általános forgalmi adójukat, illetve igazolással bizonyítja ügyfelünk, hogy nem rendelkezik többlet-ingatlannal. Mindezekről egyébként részletes felvilágosítást igazgatóságunk és a fiókok munkatársai nyújtanak. Mentusz Károly tési kedvezményt kért és kapott. Kis Endre arról is tájékoztatta lapunkat, hogy az ünnepek alatt ismét garázdaság miatt kellett kivonulniuk Lőrinci egyik leghírhedtebb szórakozóhelyéhez, a Rió klubhoz. Még folytatják a nyomozást, ám az már bizonyos, hogy a rendezők elvertek egy ittas fiatalembert, aki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A környékbeliek rendszeresen panaszkodnak a fiatalokra, akik sokszor randalíroznak, ordibál- nak, rugdossák a kapukat. Vasárnap délután, ahogy a szokásos sörre betértek az emberek, arra lettek figyelmesek, hogy tele a fal képekkel, fotókkal. Ilyen egyszerűen nyílt meg a fedémesi Nyírfás kocsmában az a galéria, amit a helyi Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület hozott létre. Szabó László kocsmáros a saját költségén csináltatta meg a külön világítást, az egyesület fiatalabb tagjai gyűjtötték össze a fotókat. Jelenleg két anyag látható. Az egyik Vincze László szentendrei papírmerítő mester fametszetei. A tizenhárom darabból álló sorozat a mesterségeket ábrázolja, melyeket teljes egészében az egyesületnek ajándékozott. A másik falon a Fedémes múltja fotódokumentáció első hét tablóját állították ki azzal a A Tisza és mellékfolyói külföldi vízgyűjtő területén, valamint a Mátrában és a zempléni hegyvidéken az elmúlt napokban jelentős mennyiségű - átlag 25-28 mm-es - csapadék hullott. Az esőzések nyomán a Tiszán, valamint a Tárnán árhullámok vonultak le, amelyek nem titkolt céllal, hogy a fényképeken látható személyeket, időpontokat, eseményeket azonosítsák a látogatók segítségével. Mostanra 580 régi kép gyűlt össze, melyet a majdani helytörténeti gyűjteményben kívánnak elhelyezni.- Berzenkedtek először a merész gondolaton, hogy kocsmába tegyünk képeket. Véleményem szerint - mondja Gál Sándor, az egyesület tanácsadója - alkalmat kell találni arra, hogy megnézzék az emberek. Egy évben 4-5 új kiállítás kerül majd a falakra, elsősorban grafikai és fotóanyag. A következő Nagy Barta István karikaturista munkái. Ennek érdekessége lesz majd, hogy a művész a kocsma sarkából figyelve megrajzolja a fedémesi- eket is. (K. M.) miatt árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A „szőke folyó” felső szakaszán első, míg a Tama egy részén II. fokú volt a készültség, az utóbbin ez a vízvédelmi helyzet április 29-én, este 6 órakor már meg is szűnt. A figyelőszolgálat a töltéseknél nem észlelt szivárgásokat. Elítélték a harapós apci vasutast Diszkók idején sok a garázda Lőrinciben Fókusz Négyessy Zita: Mérce Sejtelmem sincs, mennyit tudhat az a fiú, aki azt állítja magáról: ő legalább 90-100 ezer forintot érdemelne havonta. A televíziós riportból csupán annyi derült ki róla: közgazdászdiplomára vár, úgy 23-24 éves lehet, s mint ilyen, pályakezdő. Ő is ott volt azon az állásbörzén, amelyet Budapesten rendeztek pénzügyi, jogi végzettségű fiataloknak. (Mérnökre, bölcsészre manapság nincs szükség...) Neves cégek képviselői gyűltek itt össze, száznál is több álláslehetőséggel várták a jelentkezőket. Csak épp a fizetési ajánlatuk volt szánalmasan alacsony - havi 60-70 ezer bruttó! -, így a fiú megsértődött, nem választott egyetlen munkáltatót sem. Azon most ne tépelődjünk, mennyit keres mondjuk egy tanár, mérnök, orvos vagy rendőr. Ezen csak azért sem érdemes lamentálni, mert igen nagy valószínűséggel holnap már ennyit sem kap, végtelenül hálás lehet a sorsnak, ha nem kerül utcára. Ha az ifjú diplomás annyit ér, amennyit tart magáról, akkor bárki más is felértékelődhet. Mert mitől alávalóbb a pedagógus a bankárnál? Közgazda- sági értelemben mindketten improduktív munkát végeznek, mint ahogy a kutató és a bűnüldöző is. Vagyis, ha a kezdőnek havi 90-100 ezer járna, akkor mennyit kóstál a régi motoros? Nem a fiú önhitt, hanem mi becsüljük alá magunkat. Mi vagyunk hülyék, mert nem mondunk dacosan ,,nem”-et. Ha még van kinek nemet mondani. Ha még a munkáltatónk nem közölte velünk: drágák vagyunk neki családfenntartóként, bruttó húszezerért. Hétvégi balesetek az utakon Rosszul lett - busznak ütközött Szombaton a hatvani P. T. motorkerékpárjával ki akart kerülni egy parkoló személygépkocsit, ám figyelmetlensége miatt nekihajtott egy szembejövő autónak. Az ütközéskor a motoros könnyebben megsérült. Ugyanezen a napon B. A. celldömölki lakos személygépkocsijával Egerben közlekedve nem adta meg az áthaladási elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárral érkező helybeli személynek, aki a baleset következtében súlyosan megsérült. Vasárnap délelőtt Istenmezején vezetés közben rosszul lett P. Gy. váraszói lakos, aki - elvesztvén uralmát járműve fölött - egy parkoló autóbusznak ütközött, s könnyebben megsérült. A délutáni órákban Hatvan egyik útkereszteződésében a helybéli K. G. motorkerékpárjával egy kerékpáros kikerülése közben elesett, s könnyebb sérüléseket szenvedett. Szintén ezen a napon Erdőtelken is baleset történt: a helybeli T. S. kerékpárjával áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött egy szabályosan haladó segédmotor-kerékpárosnak, aki súlyosan megsérült. Május 1-jén Felnémet egyik útkereszteződésénél K. T. egri lakos személygépkocsijával nem adta meg az áthaladási elsőbbséget az M. T. - egyébként jogosítvánnyal nem rendelkező - szintén egri lakos által vezetett gépjárműnek. Az ütközés következtében M. T. könnyű sérüléseket szenvedett. A történés anyagi kára viszont jelentős. / Érdekesség! A második jelölt is az első Aktuális! Nem szégyen az évvesztés 3. m. ti. u. w. m*j. i.§( AZ IGÉNVES NŐK HETILAPJA Mindenről, ami érdekli a nólcet: s Ártó gyermekfilmek Zalatnay Cini boldogsága Romantikus divatötletek Anyaszívű apák Lengyel Kati otthona Küzdelem a gyermekért Haj védelem GYÖNGY y