Heves Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-08 / 83. szám
8. oldal Hétvégi Magazin 1995. április 8., szombat Kalandos kirándulás harminc bikficcel Majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor megtudtam: elkísérhetem az olaszországi utazásukra az egri Lenkey János Általános Iskola tanulóit. Ők lettek ugyanis a nyertesei annak a játéknak, amit lapunk hirdetett. (A feladat egyszerű volt, viszont szívós kitartást igényelt - gyűjtsenek össze minél többet a Hírlapban megjelent Egri Csillagok képregénysorozatból.) A programon harminc kisdiák vehetett részt, ám hogy kik kerüljenek a szerencsés utazók közé, azt az iskolában döntötték el, sorsolással. így aztán április 1-jén buszra szállhatott a több kórházat megjárt, gyakorta betegeskedő, harmadikos Agika és a suli csintalanja, a hetedikes Ricsi is. Dr. Szombathy Miklós igazgató űr „hamuban sült pogácsájával” — az országon belül Egert, a határon túl a magyarokat képviselitek -, a szülői intelmektől és a nagymama füstölte kolbászoktól gazdagon útra keltünk. De nem akármilyen busszal ám! Az emeletes szuperjármű - amiből csak öt van az országban — repülőként suhant velünk Budapest felé. Idegenvezetőnk, Mária néni (akit nyugodt lélekkel nevezhetünk Csodálatos Mary-nek, hiszen túl a hetvenen boszorkányos fürgeséggel kormányozta társulatunkat) a Keleti pályaudvarnál csatlakozott a csapathoz. Késő éjszaka érkeztünk Rá- bafüzeshez. Miután átjutottunk a határon, bevackoltuk magunkat - mindenkinek két ülés jutott -, felspulniztuk a lábainkat, és megpróbáltuk végigaludni az éjszakát. Ezalatt Ficsor Sándor gépkocsivezetőnk hősiesen állta a próbát, pihenés nélkül nyomta a pedálokat hajnalig. Orangyalkái: Marci, Gergő, Gabi és Dani vigyázták őt, csi- vitelésük serkentőbbnek hatott egy liter kávénál. Virradatkor már Olaszországban buszoztunk. Virágzó barackfák, kertitörpe-lerakatok kísérték utunkat, s mire a Garda-tóhoz érkeztünk, madár- füttyös, napfényes tavasz várt ránk. Elgémberedett tagjainkba Sirmionéban költözött új élet. Végigsétáltunk a középkori városka szűk utcáin, nyújtózkodtunk a pálmafás, cédrusos parkban, s az úszkáló hattyúktól és vadkacsáktól ellesve az ötletet, Zsolti (ha nem is jószánÚtibeszámoló a Hírlap olaszországi jutalomutazásáról tából ugyan) megmerítkezett a tóban. A következő állomásunk Veronában volt. A buszos városnézés után leparkoltunk az Arénánál, s fenekünkkel mi is koptathattuk azokat a köveket, amiken üldögélve Néró kortársai izgulhattak a gladiátorok küzdelmein. Néhány percnyi erőgyűjtés, majd irány Júlia házához, a nevezetes erkélyhez, ami alatt hajdanán Rómeó re- begte a mézes szavakat. Késő délután érkeztünk Pa- dovába. Megnéztük a bizánciak hatására épült Szent Gius- tina-bazilikát, megsimítottuk Szent Antal nyughelyét a székesegyházban, és járkálhattunk a kolostor kerengőjében. Elcsigázott kis csapatunk talán a szerzetesrendbe is beállt volna, ha valaki felkínál egy pihepuha ágyat. Erre azonban még vámunk kellett, egészen Jesolóig. Itt volt a szállásunk, egy három- csillagos hotelban, ahol meleg vacsorával fogadták a vándorokat. „Már ezért megérte eljönni” - nyalogatta szája szélét az egyik kisdiák, miután szem- villanás alatt eltüntette a para- dicsomszószos tésztát és a grillcsirkét sült krumplival. Másnap reggel hétkor a tanárok már kopogtattak az ajtókon. Elköltöttük a kontinentális reggelit (kakaó, zsömle, vaj, lekvár és slussz), megkaptuk az útra- valót, s áthajókáztunk Velencébe. Aki még nem járt a vízi- városban, ide vágyik, aki már járt, pláne. Varázslatos házak, sikátorok, apró és hatalmas terek, gondolák, bazárok, fák, madarak, kutyák, macskák... mi kellhet még? A Doge-palota festményeivel, bútoraival, a Sóhajok hídja, amin a börtönbe menet ezrek imádkoztak szabadulásukért. Velencét nem lehet megunni. Ha az ember már-már összecsuklik, mint a colstok, akkor is talpal tovább, mert a város minden utcácskája tartogat meglepetést. Mégis, amikor este 7-kor - jóllakatva a Szent Márk tér tenyerünkből csipegető galambjait - hajóra szálltunk, öröm volt viszontlátni a jesolói partot. Urasan bevacsoráltunk, és mint akik egész nap egy lépést sem tettek, leslattyogtunk a tengerpartra kagylót gyűjteni, elemlámpával. Koncz Diana magával hozta a gitárját, s a szezonnyitásra érkező szállodások örömére koncertet adtak a gyerekek. Hervasztó esemény a pakolás. Különösen azok a fájdalmas pillanatok, amikor hiába keressük, sehol sem leljük az anyukának vásárolt, apró kövekből fűzött nyakláncot. Talán a táska aljában lapulhat az ajándék, törődött bele a felnőttek vigasztalásába a negyedikes Pétiké is, s csak az öntött lelket belé, hogy újabb kalandok vártak rá. Felcihelődött hát a buszra, s elindultunk hazafelé. Tarvisióban megnéztük a bőrpiacot, majd az Alpok hófödte hegycsúcsai között átkeltünk Ausztriába. Alpesi házak, dús rétek, legelésző Milka-tehenek amerre a szem ellát, barátságos tájakon át vitt az utunk. Klagenfurtban álltunk meg a Minimundusnál, de elpártolt tőlünk a szerencse. Szezon előtt érkeztünk, így nem juthattunk be a világ híres épületeit kicsiben bemutató parkba. Visszakászálódtunk hát dolgunkvége- zetlen a buszba, s lám, mire jó az emeletes hatkerekű - ablakaiból ingyen kémlelhettük Brüsszel, Párizs, Washington, Moszkva, Budapest látványosságait. „Legalább megmaradt a pénzünk”, így volt mit elkölte- nünk Grazban. A fák városában feliramodtak a gyerekek az óratoronyhoz, meghallgatták a harangjátékot, s madártávlatból gyönyörködtek a panorámában. Addigra én már csak a sebeimet nyalogattam, a röpke belvárosi séta után egy üde zöld park padján pihentettem leszakadásnak indult tagjaimat. Nem így Mária néni, az idegenvezető, Lórántfi Ar- pádné Klárika, Hasillóné Tóth Éva, Bóka Szilvia tanárnők, és Palkovics István igazgatóhelyettes, aki az út alatt közel százszor számolta meg, hogy minden prücsök megvan-e. Újabb lidérces éjszaka következett a buszon, de ez már nem volt olyan hosszú, mint a legelső. Néhányan tudtak csak elaludni, a többség izgatottan várta a találkozást az otthoniakkal. Hajnal négykor érkezett el a pillanat, amikor végre karjaiba lehetett röppenni anyunak vagy apunak. Épségben értünk haza mind- ahányan. Ezt köszönhetjük Sanyi bácsinak, a buszvezetőnek, áld figyelmesen hajtott, öt napon át szórakoztatta az utazókat, kereste a kedvüket, s némi kolbász reményében (amit persze sosem fogadott el, ha kínálták őt) videofilmeket vetített, zenét, hideget-meleget szolgál- . tatott a kis vendégek kívánsága s szerint. Megjegyzem, nem nehéz olyan gyerekeknek kedveskedni, akik valamennyien tisz- telettudóak, bájosak, elevenek, szeretnivalók. Útibeszámolómhoz felbéreltem néhány kisinast fogalmazósegédnek, akiktől ötleteket vártam, mi kerüljön feltétlenül a riportba. Azt tanácsolták, ír- ■ jam meg: „nagyon jó volt”. Négyessy Zita i »SmI gr1 lliferT f -> *
