Heves Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-08 / 83. szám
-c A Paragrafusok Birodalmára^ Tolvajok és molesztálok Meglehetősen „melós” elfoglaltságot találtak maguknak egyes enyveskezü honfitársaink: alumíniumtárcsák gyűjtögetésébe kezdtek bele. Közülük egy társaság már le is bukott. Erről is szó lesz most következő szokásos hétvégi ösz- szeállításunkban, mint ahogy - egy bűntény kapcsán - arra is felhívjuk a figyelmet: nem árt, ha a diszkóba járó hölgyek kellő alapossággal válogatják meg az őket oda kísérő lovagokat. A durvaság sajnos, továbbra is téma, jól érzékelhető ez az ugyancsak e két hasábon szereplő esetekből. A város - felülről nézve FOTÓ: KAPOSI TAMÁS A név fénye - nem mindig erénye Elég sokan elégedetlenek a nevükkel, amit a keresztséggel kapnak. Velünk született ez az engedetlenség, mert éppen ott nem asszisztálhatunk, ahol nevünkkel együtt kezdődik életünk. Még csak ígérete vagyunk az embernek, csak rúgkapá- lunk, kapkodunk levegő után, azt se tudjuk, hogy létezünk, de már adnak egy nevet, hogy hordozzuk, mint a krisztusi keresztet, vagy mint a szerencse csillagát. Persze hogy minden szülő a legüdvözítőbb nevet akarja csemetéjének, csak azt nem látja előre, hogy mit hoz vele viselőjére. Születésünk óta jogosnak látszik a kérdés, hogy elégedetlenkedjünk-e főként a keresztnevünkkel, de vannak olyanok, hogy a kötelezően örökölt családi nevükkel is hadban állanak. És vannak, akik mély keresztényi alázattal viselik a szülőktől örökölt nevüket, mint például amikor riportban szólaltattam meg egy Csirke névre hallgató embertársamat, akit egyáltalán nem zavart a neve. Én viszont fékevesztett zabolát- lansággal lázadoznék, ha a Csirkefej nevet kellene viselnem. Mindig előttem volna a Spíró-drámában felakasztott macska. Tehát minden névhez tapad még valami, ami vagy taszít, vagy éppen vonz. Ézért fordul elő, hogy némelyikünk törvényszéki engedéllyel akar nevet változtatni. Hetekkel ezelőtt hallottam a rádióban, hogy akad Budapesten (?) egy ember, aki nagyon elégedetlen a nevével, és úgy akar megszabadulni ettől az elviselhetetlen tehertől, hogy a mindenkori (aktuális) belügyminiszter nevét szeretné felvenni. Ebben éppen az az érdekes, hogy csak belügyminiszteri engedéllyel lehetséges a névváltoztatás. Nyilván, hogy az efféle kérés, óhaj vagy szándék pszichiátriai eset, de azért el lehet gondolkozni azon, hogy milyen közhangulat alakulna ki, ha a két azonos nevű személyiség közül az egyik nem belügyminiszter? Furcsállom azért a mi vakmerő embertársunknak az ötletét, hogy miért csak egy belügyminiszter neve lebeg előtte boldogulást hozó szimbólumként? Miért nem vonzódik más példaképek után? Hogyha hírneves és tekintélyes névre vágyakozó emberünk élt a diktatúrában, akkor módfelett csodálkozom, hogy miért nem érzett vágyakozást Sztálin elvtárs nevének az átvétele iránt. Bizonyára örült volna a nagy generalisszimusz, hogy van ember még a Földön, aki az ő nevét szeremé viselni. Bár ki tudja? Azért az elképzelhető, hogy a személyi kultusz mesterséges őrületében olyan is előfordulhatott volna, hogy a nagynevű diktátor nevéért esedezők meg is kapják erre az engedélyt, csakhogy akkor nagy csikorgás, nyekkenés állt volna be a szocializmus fogaskerék-rendszerében. Hogyan nézhetett volna farkasszemet egy Sztálin százmillió sztálinocskával? Ma viszont a népszerűtlen diktátor neve már devalválódott, elvesztette értékét, úgyhogy aki felvette volna, most újra kellene hogy cserélje, de diktátorok hiányában magára kellene öltenie régi nevének rongyait. Lám csak, milyen is a nevek sorsa! Egyszer ott világítanak fárosz- ként fent a magasban, máskor fénytelenül kallódnak a rozsda- temetőben. Hiába a név fénye nem mindig erénye. A névváltoztatók azt nem értik, hogy idővel minden nagy név kiöregszik nagy híréből, elkopik értéke, mert az új korszakváltás új bálványok felé igazodik. De azt sem akarják megérteni, hogy a név csak külsőség, nem lényeg- vagy tartalomhordozó. Amiért valaki felvesz egy másik nevet, azért ő nem lényegül át azzá, amit az a név fémjelez, vagy jelent egy másik személy- lyel kapcsolatban. A névváltoztatásnak ez a formája önámítás. Minden embernek megadatik, hogy képessége szerint saját nevének rangot, megbecsülést, tiszteletet szerezzen. Ezt csak munkával és'etikai értékekkel lehet elérni. A legegyszerűbben hangzó név is fénylik, ha tisztaság útját járó ember viseli. Paradox helyzet valamiképp, hogy a név tulajdonképpen a névtelenség egyoldalú viszonyai között nő ki. Az emberiség kezdetén nem volt neve senkinek, csak akkor vált szükségessé, amikor a közösségben betöltött szerepe miatt valakit meg kellett különböztetni testi ereje, tapasztalata, ravaszsága, tudása miatt. Rendszerint állatok ellesett tulajdonságairól nevezték el az őstársadalom emberei egymást. A személyek általános megnevezése a fejlett családi és nemzetségi szervezet kialakulásakor válik időszerűvé, amikor számon kell tartani a javak öröklését is. A germán nevek őrzik leghívebben „az európai kultúrkörben” a névadás ősi módját, amikor a természet dolgairól nevezik el egymást az emberek, de mindig a megnevezett jelenség tulajdonságával együtt, később már az ember természete válik a névadás forrásává. Hanem ez a szokás egyre apad a társadalmai szervezettség magasabb fokán, a despotikus hatalmak kialakulásakor csak a fáraóknak volt nevük, a rabszolgák nevét nem jegyezték fel, a tömeg névtelenségben élt. A görög demokrácia már tágítja a jogok körét, és kiemeli a rabszolgák névtelenjei közül Ezó- puszt. A Római Birodalomban emelkedik általános jogerőre a névhasználat. A patríciusok rabszolgáit név szerint ismerjük, a gladiátorok neve olykor a consuloké mellett fénylett, vagy velük vetekedett. A kereszténység ismét háttérbe szorítja a tömeg nevét, mindent csak Jézus neve világít be a középkorban. A reneszánsz nyitja meg az utat a személyiség teljes felszabadulása felé, ekkor válnak világító fáklyává a nagy nevek, mert nagyot is alkottak. A felvilágosodással lépünk be a polgári társadalomba, hogy a francia forradalom után Napóleon törvénybe is iktassa az egyén szabadságjogait. Ettől kezdve már mindenkinek van neve, és a névhez jogok is tartoznak, a kötelességekkel együtt. A kapitalizmust beárnyékoló fasizmust valójában a kommunizmus veszélye kelti életre, és a két diktatúra megteremti a maga bálványát. Mindkét oldalon akadnak követők, és ezek a nagy nevek azóta feledésbe merültek. Jól fogalmazott József Attila, amikor mondja, hogy a költő neve csak „áruvédjegy”, mivel a pénzgazdálkodás elfedi az emberi értékeket, a haszon érdekében nevet cserélnek emberek, nevet adnak, nevet vesznek, míg az idegen név mögött el nem vesznek. Gál Elemér Vasúti vagonokból lopták el a tárcsákat Ha némelyek túl sokat sündörögnek a vasúti síneken veszteglő teherkocsik környékén, szinte biztosra vehető: bűnös szándékkal teszik azt. Március utolsó napjaiban Verpeléten, a helyi MÁV-ál- lomáson észlelték, hogy ismeretlen egyének zártöréssel felnyitották az egyik vagont, s abból 18 doboz alumíniumtárcsát tulajdonítottak el. A kár mintegy 100 ezer forint. Hasonló cselekmény nyomaira bukkantak - érthetően lógó orral - a vasutasok Kál-Kápolnán is. Ugyancsak alumíniumból készült alkatrészeket zsákmányoltak az akkor még nem ismert elkövetők. A rendőrségi nyomozás rövid időn belül kiderítette, hogy a több százezer forintos lopással a káli Cs. Menyhért és társai gyanúsíthatok alaposan. Az is megállapítható volt, hogy a tárcsák egy részét az egyik elkövető hulladék- gyűjtéssel foglalkozó testvérének adták el, 40 ezer forintért. Az ügyben a rendőrség folytatja az eljárást. Sajnálatosan még nem mondható el az, hogy a hatóság előtt nyilvánvaló lenne, ki hatolt be április 3-án Füzesabonyban a helybéli L. M. lakásába. Ha már ott járt, egy videomagnót, egy fényképezőgépet és egy 60 centiméteres, medállal ellátott aranyláncot vett magához, s cipelt el, mintha a sajátja lenne. Mindez a ház gazdájának 150 ezer forintnyi veszteséget jelent, s nagy szomorúságot. Hegerószakolta volna a lányt ingerültségében Erdőtelken a helybéli 19 esztendős F. Attila április 2-án este szegődött barátnője kísérőjéül, s együtt mentek diszkóba. A táncos mulatságon azonban - vélhetően azért, mert az ifjú lovag elég gyakran öblögette szeszneművel a torkát - a két fiatal összeveszett. Ettől dühbe gurult a fiú, s nagy mérgében úgy döntött, hogy egy szintén helybeli, V. H. nevű lánnyal távozik a szórakozóhelyről. Addig a dolog teljesen normálisnak tűnt, hogy a legény hazakíséri a vele egy faluban lakó hölgyet. Az viszont már merőben szokatlan, s egyáltalán nem ildomos, hogy a barátnőjével való átmeneti szakítás fájdalmát úgy igyekezzen enyhíteni: megpróbálja megerőszakolni szoknyás útitársát. A hirtelen ötlettől vezéreltetett nemi aktus végül is nem jöhetett létre, mert a partner nem volt igazán vevő rá. Sikí- tozni kezdett, mire többen felfigyeltek, és a segítségére érkeztek. A támadó erre elszaladt. Ám hiába, mert rövid időn belül a lakásán a rendőrjárőr elfogta. F. Attila meghallgatásakor azzal védekezett, ő részeg volt, semmire nem emlékszik. Vele szemben erőszakos közösülés kísérlete bűntettének alapos gyanúja miatt folytatnak eljárást. Eltörött a kar, reccsent az állkapocs Egyre kisebb mértékben fékezik magukat azok, akik az öklükkel vagy valamilyen eszközzel próbálnak elégtételt venni másokon vélt vagy valós sérelmeikért. íme a bizonyíték erre néhány, a megyében a napokban megtörtént eset. Március 27-én Gyöngyösön a városbeli Sz. László meglátogatta J. E. helyi polgárt, annak lakásán. Nem fogadhatták őt igazán szívesen, hiszen rögtön szóváltás kerekedett, s ennek elégé primitív stílusú lezárásaként a férfi a nőt úgy megverte, hogy az az eszméletét vesztette. Az ápolás nyomán kiderült, hogy a sértett sebei 8 napon túl gyógyulnak. Éppen ezért a Gyöngyösi Rendőrkapitányság testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen. Ugyancsak ilyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják alaposan B. Imre csá- nyi lakost. Ő március 26-án az ugyancsak a községben lakó Cs. L.-nek esett neki, egyelőre nem tudni, milyen okból. Akkorát behúzott az illetőnek, hogy az állkapocs- csont-törést szenvedett. Egyáltalán nem volt kíméletes áldozatával április elsején Felsőtárkányban a 41 éves B. Rafael helyi lakos sem. E nap délelőttjén a szintén falubeli Sz. J. kertjében összeszólalkozott a tulajdonossal. A le- és felmenőket többszörösen is számba vevő szitokáradat után eltörte a sértett karját. B. Rafaellel szemben az Egri Rendőrkapitányságon indít testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt büntető- eljárás. Szintén a „bolondok napján”, azaz április elsején történt meg M. László 21 esztendős egri polgárral az a furcsaság, hogy elment a józan esze. Az esti órákat a megyeszékhelyen található Gesztenyés büfében múlatta, eközben jó néhány pohárkával eresztett le a torkán a jóféle pálinkából, a hegy levének nevezett, ízletes borocskából. Mikor már elérte a mámor felsőbb régióit, úgy határozott, megmutatja mindenkinek, milyen nagy legény is ő. A vendégeket kezdte molesztálni, s mivel azok ezt nem vették igazán jó néven, veszekedett velük, majd „nemes cselekedetei” lezárásaként megpofozta I. T. J. andomaktályai hölgyet. A fiatalemberrel szemben az egri kapitányságon garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt folytatnak nyomozást. Szalay Zoltán
