Heves Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-05 / 80. szám

4. oldal Hazai Tükör 1995. április 5., szerda Legalább tízezer családot érint Tizenhat hegyközség alakul az egri borvidéken (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Estefán Géza hangsúlyozta, hogy március 1-jétol április 30-ig kell bejelentkezniük a szőlőtermelőknek, a felvásár­lóknak a hegyközségi törvény hatálya alá az önkormányzat­nál. Ez Egerben legalább né­gyezer polgárt érint. Ezt köve­tően május 1-15. között a listát közszemlére teszik majd. Az­után alakul meg az előkészítő bizottság, amely megszervezi a közgyűlést. Ez a fórum fogadja el az alapszabályt, és megvá­lasztja a tisztségviselőket. Az önkormányzatnak továbbra is az lesz a feladata, hogy a hegy­községeket folyamatosan in­formációkkal lássa el. Ezután Bakondi Endre, a megyeszékhelyi önkormány­zatnál kialakított szakmai mun­kacsoport vezetője arról be­szélt, hogy négyoldalas Hegy­községi Híradót jelentettek meg. Ez amellett, hogy részle­teiben ismerteti a törvényt, egyben jelentkezési lapot is tar­talmaz az érintetteknek. Sőt vá­laszborítékokat is mellékeltek. Az önkormányzathoz beérkező jelentkezéseket az Észak-Ma­gyarországi Szőlészeti és Borá­szati Kutatóintézetbe továbbít­ják, ahol számítógépes nyilván­tartásba veszik. Ott egyébként folyamatosan gyűlnek az ada­tok az egri borvidékről. Arra is rámutatott, hogy Franciaor­szágban és Olaszországban je­lentős múltjuk van a hegyköz­ségeknek, különösen a borok minőség- és eredetvédelmében, miután helyben igazolják azo­kat. Az itthoni hegyközségek ugyanezt szolgálják majd, és ezáltal lehetővé válik, hogy a magyar borokat is - a megfe­lelő minőséget és eredetet ga­rantálva - jó áron értékesíthes­sék. Ez kellő jövedelmet és megélhetést biztosít majd a gazdáknak. A hegyközségi ta­gok egyébként valamennyien azonos jogú szavazattal rendel­keznek majd, tehát az igények alapján a polgárokért, és nem ellenük alkotta meg a törvényt az Országgyűlés. A Heves Megyei Hírlap munkatársának kérdésére Ba­kondi Endre elmondta, hogy az ország húsz történelmi borvi­déke közül a tokaji, a Bala- ton-felvidéki, a siklós-villányi és az egri borvidéken legelőre- haladottabb a hegyközségek szervezése. Egerben és környé­kén összesen 16 településen alakul hegyközség, és mindez legalább tízezer családot érint. A szőlőterületet folyamatosan felmérik, a jelenlegi adatok sze­rint négyezer hektár ültetvény van ezen a borvidéken. Már el­készült a termőhelyi kataszter. Jelenleg a szakértők a szőlő-, il­letve a pincekatasztert készítik. Ezek az eredetvédelem nélkü­lözhetetlen részei lesznek. (mentusz) Az Országgyűlés törvényt módosított Közalkalmazotti tanácsok választhatók Az Országgyűlés ellenszava­zat nélkül, egy tartózkodás mellett megszavazta a közal­kalmazotti törvény módosítá­sát. A Szöllősi Isrvánné (MSZP) által beterjesztett ja­vaslat lehetővé teszi a közal­kalmazotti tanácsok megvá­lasztását. (MTI) A csöpögő csap továbbra sem gazdaságos Egerben újabb kutakra lenne szükség Tüntetnek a honvédségiek is Tüntetni fognak május 1-jén a honvédségi közalkalmazottak, tiltakozásul amiatt, hogy július l-jétől 3000 polgári dolgozót elbocsátanak a hadseregtől. A Honvédségi Dolgozók Szak- szervezete csatlakozik a peda­gógusok demonstrációjához. A Heves Megyei Vízmű Rt.-nél tettek látogatást tegnap az egri önkormányzati képviselők.- Szeretnénk bemutatni, mi van a csap túloldalán - kezdte ismertetőjét dr. Bánhidy Péter ügyvezető igazgató. A Heves Megyei Vízmű Rt. a megye vá­rosaiban működő üzemegysé­gekre tagozódik, amelyek a környező falvakat is ellátják ivóvízzel. Csatornahálózat kilenc tele­pülésen működik, ezt a szolgál­tatást megyénkben körülbelül százezren vehetik igénybe. Az elmúlt években egyaránt csök­kent az ivóvíz-felhasználás és szennyvízkibocsátás, ami egyértelműen a díjemelések következménye. Április l-jétől ismét emelkedtek a tarifák. Az ivóvíz eddig megyeszerte egy­ségesen 46 forintos köbméte­renkénti díja helyett Hatvanban 52,50-et, Gyöngyösön 56,50-et, míg Hevesen és Füzesabony­ban 59 forintot kell ezután fi­zetni. Egerben a hatvanihoz hasonló mértékű emelést ter­veznek, amelyről április 11-én dönt a közgyűlés. Az emelkedé­sek közötti különbség oka, hogy nem mindenütt azonosak a vízkitermelés költségei. Ugyancsak változnak a csator­.A'mc cWh) niint Időutazás Westel 450-es mobiltelefonnal! Mai technológia tegnapi árakon! A 9%-os forintleértékelés és a 8%-os vámpótlék bevezetése ellenére a Westel Rádiótelefon Kft. irodáiban április 8-ig még 20-31 ezer forintos kedvezménnyel juthat az alábbi készülé­kekhez: MOTOROLA ASSOCIATE 2000 autótelefon gépkocsi beszereléssel együtt 59.960 Ft MOTOROLA ASSOCIATE 2000 hordozható telefon 8^ í* 65.960 Ft MAXON CARRY PHONE hordozható telefon 8^t £ 62.960 Ft BENEFON CLASS ULTRA gépkocsi beszereléssel együtt í 133.960 Ft Minden készülékre 3 év garancia! Kedvező lízingfeltételek, már 20% kezdőrészlettel! Az árak az áfát nem tartalmazzák. (®p)!)l! WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT Mozgásba n a z üzlet WESTEL IRODA: MISKOLC, 3530 SZÉCHENYI U. 70.. TEL.: (06 46) 411-550. RÁDIÓTELEFON: (601351-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: HERFERT SZABOLCS TEL.: (60) 327-518 SZIGETI LÁSZLÓ TEL : (60) 351-011 KECSKÉS BÉLA TEL: (60)351-015 WESTEL FORGALMAZÓK: • GYÖNGYÖS, APEX KFT.. 3200 FŐ TÉR 10.. TEL: (06 37111«. RÁDIÖTELEFON: (60) 327-678 • EGER. MONTE CARLO GAMES, 3300 KATONA ISTVÁN TÉR 5.. TEL: (06 36) 312-733, RÁDIÖTELEFON: 1601352-300 názási díjak is. A köbméteren­kénti 32 forint helyett ezentúl egységesen 42 forint jelenik meg a számlán. Újdonság továbbá, hogy az eddigi negyedéves számlázás helyett kéthavonta csönget majd a díjbeszedő. Dr. Bánhidy Péter szerint ez a felemelt díj még így sem reális, hiszen ah­hoz, hogy a vízmüvet elfogad­ható színvonalon üzemeltessék, legalább 60-70 forintos tarifára lenne szükség. Amennyiben pedig a fejlesztésekre is gon­dolnának. száz forint fölötti köbméterenkénti díj kellene. Az ügyvezető igazgató azonban mégsem a vízdíjat tartja a valódi kérdésnek, ha­nem azt, lesz-e elegendő egész­séges ivóvize a megyének. Las­san 15 éve tart egy aszályos időszak, amelynek következté­ben a felszín alatti vízkészletek megfogyatkoztak, a felszíni vi­zek többsége pedig szennye­zett. A legtöbb településen a ki­termelt víz minősége a vas-mangán tartalom szem­pontjából kifogásolható, meg­közelíti az egészségügyi határ­értéket. A tájékoztatót követő be­szélgetésen elhangzott, hogy a megyeszékhelynek vízbázisbő­vítésre, vagyis új kutak beállí­tására lenne szüksége. A jelen­lévő Habis László alpolgármes­ter szerint ez tíz-húsz milliós beruházással megvalósítható. A másik sürgető probléma az egri szennyvíztisztító hatásfokának javítása. Mint az ügyvezető igazgató elmondta, a szenny­vízkibocsátás ugyan csökken, de a szennyezőanyag-mennyi­ség növekszik. A környezetvé­delmi törvény máris olyan mu­tatókat ír elő, amelyek a szak­mai megítélés szerint teljesíthe­tetlenek, és még további nor­maszigorítások is várhatók. A szennyvíztisztító felújítására a részvénytársaságnak 750 millió forintra lenne szüksége. A találkozót követően az ön- kormányzati képviselők elláto­gattak az Andomaktálya köze­lében lévő Déli Vízműbe, ahol a vas-mangántalanító berende­zést tekintették meg. (czakó) Szervátiuszról írni kell!- Bizony, írni kell - illik! - Szervátiusz Tiborról, a nem­eseik származásában, de lelki­ségében erdélyi szobrászmű­vészről, akinek a kiállítását a Megyei Művelődési Köz­pontban rendezik a napokban. A hazai közélet elég sűrűn értesül arról, mikor, mit, ho­gyan és miért nyilatkozott ez a markáns művészegyéniség. Emlékműveket álmodik meg, eszmei mondanivalókat rögzít látványba, kőbe, fémbe, fába. Etele arcát - nem Attiláét! - mintázza meg, az erős akarat hordozóját, a világbíróét, aki valaha, évszázadokkal meg­előzve Európába telepedé- sünket, nagy birodalmat kor­mányzott, innen a Tisza partja mellől, talán csak azért, hogy késői rokonok, lelkiek és vér­ségiek egyaránt legendákat énekeljenek: költők, mint Arany János, tovább szőjék a história szálait, az énekek garmadájába temetve, vagy onnan, a hangok közül ki­bontva azt a képet, képzetfé­leséget, amely még megál­modható hatalmas vagy ha­talmasnak tűnő elődeinkről. De formáz Szervátiusz Tibor fémből is, fából is madonná­kat, karcsú, sudár testűeket, de kövérkéseket is, mert ázsiai eleinkre is utal a testi szabással. Megmintáz középkori lo­vagot Szent László személyé­ben, mert amikorra ez az Ár­pád-ivadék feljut az ország trónjára, éppen csúcsában vi­rágzik a keresztény Európa, épülnek hazánk határain kívül és belül a gótika remeklései, a székesegyházak: szárnyas ol­tárok beszélik el a hit és a val­lás egekbe néző világát, mert nemcsak a haláltánc angyalai röpködnek itt, de a misztika is elárasztotta az üdvözülni vá­gyókat. Mindez nem akadályozza meg Szervátiusz Tibort, hogy népünk, szellemiségünk messzire merítő előhívása közben ne képeznék az általa elképzelt Ősanyát, ne szorí­tana helyet munkái között a Szőlő-istennőnek, a Kicsi er­délyi bálványnak. Hogyhogy? Kérdezzük magunkban is, meg nyíltan is, hogyan is akadnak össze ezek a témák, ezek a gondolat- és eszmekö­rök, mennyire van nekünk közünk mindezekhez, hiszen mára már az évezredek aljáról csak a történészeknek való feladat adatokat és elképzelé­seket összeegyeztetni. De hogy a képlet, a szob­rász által megfogalmazott vi­lág még cifrább, még átütőbb hatású legyen, csaknem ugyanolyan szenvedéllyel, mint ahogyan Etelét vagy a FOTÓ: PERL MÁRTON Kalotaszegi madonnát bronzba teszi, rakja fémbe Márton Áronnak, a tragikus sorsú erdélyi püspöknek a jel­lemét és szellemét, megjele­nítve azt a szilárdságot, el­szántságot, élni akarást, amellyel szülőhazáját és an­nak népét védte az a pátriárka a pusztulás és pusztítás ellen. Kikerülhetetlenül leköti fi­gyelmünket a Kalevala éneke­inek sok-sok grafikai mintá­zata. A finn eposz, annak le­gendaszerűsége, felfrissítő, északi levegője árad a fe­kete-fehér ábrázolatokról. De ez a hűvösség, ez a széljárás, ez a lelkiség is mintha az er­délyi hegyek szűrőjén átszelí­dítve jutna el hozzánk. Hiába a finn eposz a téma ezeken a líraivá is értelmezhető alkotá­sokon, mindig is azt az alap­hangot halljuk ki belőlük, mint amit a szobrász, a törté­nelemben és a nemzet tudatá­ban teljesen honos művész mond, kiált ki, felénk, ne­künk, maiaknak. Tanításként is: nem szabad és nem is lehet elsüllyednünk a ma, a modem szürkeség nyomasztó terhei alatt: rá kell döbbennünk, hogy a jelen átmenet, folyosó, ha tetszik, alagút a múltból a jövőbe. És aki ezt nem érti, nem akarja felfogni, vagy mert cinikus, vagy mert lusta, az álljon Szervátiusz Tibor munkái elébe, vegye azokat jól szemügyre, hogy eljuthas­son az elmélkedésig: a mai nemzedék - határon innen és túl - nem könnyű terhet cipel, de mert a vajúdást a felsőbb hatalmak cél szerint bocsátják az emberre, így hát viseljük méltósággal magyarságunkat. A megidézett régiek, a hősök, akár Niké istennő is arra oktat minket, hogy a lélek nem mondhat le a győzelem dia­dalittas élményéről. Még ha ma nagyon-nagyon mélyről is tekintünk a magasba. Oda, ahol már szárnyalni is lehet. A kiállítóteremnek templomi illata támadt mindattól, amit Szervátiusz Tibor idehozott! Farkas András Gondatlanság okozta az abasári balesetet Mint arról lapunkban már beszámoltunk, fegyveres bal­eset történt Abasáron, a gépe­sített lövészdandárnál. Az őrszázad a szokásos 24 órás őrséget adta a laktanya te­rületén. Délelőtt 11 órakor az egyik őrtoronynál váltotta Barta Róbert honvéd, hevesi lakos Eszenyi Ferenc honvédet, parádsasvári lakost a felvezető és két biztosító kíséretében, amikor váratlanul elsült Esze­nyi AK típusú gépfegyvere, és a kirepülő lőszer súlyosan meg­sebesítette Barta nyakát. Nagy István alezredes, lakta­nyaparancsnok lapunk kérdé­sére elmondta, hogy az ügyele­tes katonai ügyész azonnal Abasárra utazott, és még aznap megtörtént a helyszínelés és a tanúkihallgatás. A jelenlegi té­nyállás szerint Barta honvéd egyáltalán nem volt vétkes, Eszenyi esetében már most va­lószínűsíthető a foglalkozás kö­rében gondatlanságból elköve­tett veszélyeztetés tényállása. Az történt ugyanis, hogy Esze­nyi - noha ezt semmi sem in­dokolta - őrszolgálat ideje alatt kétszer is felhúzta kibiztosított fegyverét, aminek következté­ben az első szabályosan betáro- zott „vaktöltény” kiesett a tár­ból, így kerülhetett a második „éleslőszer” a csőbe. Eszenyi a kihallgatás során nem emléke­zett a történtekre, valószínű, hogy cselekedete nem volt tuda­tos, csak játszadozás, babrálga- tás a fegyverrel. Az őrségvál­táskor a felhúzott géppisztoly egy apró mozdulat hatására is elsülhetett, súlyos balesetet .okozva. Nagy István laktanya­parancsnok elmondta még, hogy az eset azért is megrázta az állományt, mivel rendkívül szigorú biztonsági előírásokat kell betartani az őrség idején, amit minden alkalommal há­romórás elméleti-gyakorlati felkészítés előz meg. Eszenyi „öreg” katona lévén, saját be­vallása szerint is hatvan-nyolc­van alkalommal adott őrszolgá­latot. A két érintett honvéd kö­zött a személyi konfliktus telje­sen kizárt. Barta Róbert jelen­leg a budapesti Honvéd Kór­házban van, állapota kielégítő. Az abasári laktanyából naponta tartják vele a kapcsolatot, a lak­tanyaparancsnok első lépésként 10 ezer forint segélyben része­sítette. Az ügy nagy valószínűséggel a katonai ügyészség vádemelé­sével folytatódik. N. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents