Heves Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-15 / 89. szám

8. oldal Hétvégi Magazin 1995. április 15., szombat Csillogó szemekkel, nagy lelkesedéssel készültek egész héten festegetéssel a húsvétra, a „nyuszi ünnepére” - Perl Márton képeinek tanúsága szerint - az egerbaktai kisiskolások, a sok-sok piros tojás reményében. J Az üdvözítő hét szava Húsvéti meditáció Baránszky Jób Lászlóval Nagypéntek van. Miközben bűneink bocsánatáért esdek- lünk, New Yorkra gondolok, az I. Magyar Református Temp­lomra, ahol egy éve Baránszky Jób László meditációját hallgat­tam. Keresztény Gyülekezet, Kedves Magyar Testvéreim Jé­zus Krisztusban, bizonyságot tenni jöttem elétek ma, az Úr keresztre feszítésének és szent halálának 1994. fordulóján, bi­zonyságot tenni jöttem elétek, hogy az Apostollal együtt mondjam: Én is, amikor hozzátok men­tem, atyámfiai, nem mentem, hogy ékesszólással vagy böl­csességgel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjátok ti közietek, mint Jézus Krisztusról. Még pedig a meg­feszítettről. Több mint két évtizede már, hogy stúdiomom, tanulmá­nyom a szent kereszt jelének története, és mint költő is el­mélkedtem felőle, de Pál sza­vain túl nem jutottam. Itt, nagypénteki meditációmban, csak az apostol szava fölötti elmélkedésemet tudom Néktek felajánlani. Megilletődve, mert mondom, a vers is semmi e bi­zonyságtétel mellett. Ezért hát kérlek benneteket, Testvéreim, hogy most együtt elmélkedve velem, Nékem ebben segítse­tek. Pál Apostol ,a második útja, korinthuszi útja után írta első levelét a korinthuszbelieknek. Korinthus az ókor legmoder­nebb és egyik legnagyobb vá­rosa volt. Modem, mert a görög várost a rómaiak elpusztították, s újat építettek helyére. A város lakossága is új volt, meglehető­sen nemzetközi. Talán ez is magyarázza, hogy Pál levelé­ben hangsúlyozza: A keresztről való tudományt bolondságnak mondják, de az: Isten hatalma. Mert a keresztről való beszéd bolondság azoknak, akik el­vesznek, de nekünk, kik megtar­tatunk, Istennek ereje. És azt is mondja az Apostol, hogy: Mert egyfelől a zsidók jelt kí­vánnak, másfelől a görögök bölcsességet keresnek. Mi pedig Krisztust prédikál­juk, mint megfeszítettet, zsidók­nak ugyan botránkozást, a gö­rögöknek pedig boldogságot. Római Büntetés A keresztre feszítés a lehető legszömyűbb büntetés volt ab­ban az időben. Rabszolgák, a legelvetemültebb bűnözők, a római állam árulói, felségsértők büntetése. Római állampolgárt kivégezni így nem is lehetett. Művelt társaságban a kereszt vagy keresztre feszítés szót ki sem lehetett ejteni. Még a jogi irodalomban is csak a „szeren­csétlen fára való felfüggesz- tés”-nek mondatott. A történetírók már említik a kereszt meg a keresztre feszítés szót, de egyetlen leírásunk sincs: pontosan hogy is történt ez. A zsidóknak ugyan volt + jelük, a Tov betű. Ezékiel pró­féta jele, de ez nem volt azonos chi-t mint az univerzum jelét, és kifejti egy helyütt, hogy jobb keresztre feszített, igaz ember­nek, mint tirannusnak lenni, de Pál nem erről prédikál. Ő, Lo­gos Tou Staurou, kereszt sza­vát, az Igéjét hirdeti: az Úr ha­lálát és felmagasztulását ke­reszten, a Kenozis-t: azt, amit a Filippi-beliekhez írt levelében így fogalmazott meg: „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, ha­nem önmagát megüresíté, szol­gai formát vévén föl, emberek­hez hasonlóvá lévén, és mikor oly állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, enge­delmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.”. Azon a pénteken az Úr, a szörnyű korbácsolástól elgyen­gülve, hiszen majdnem halálig korbácsoltatott, töviskoronával a fején, a keresztrudat hordozva elindult a Koponyák Hegyére, ahol a kereszt árboca, a vertiká­lis gerenda már fölplántálva várta. A latin nyelvnek erre kifeje­zése van, patibulum ferre, a „keresztrúd vivése.” Az egész kereszt túl súlyos volt, hogy bárki is vállára vegye. Ez is túl nehéz lehetett a már legyöngült Úrnak, ezért is kényszerítik czi- renei Simont, hogy vegye át tőle. Ő viszi fel a kivégzés he­lyére. Ott lemeztelenített és való­színűleg a földre helyezett ke- resztrúdra szögeltetett. A korai szíriai miniatúrákon és római elefántcsont-faragáson az Úr áll a kereszt előtt, nem függ. A szögek a tenyerén mennek át. Ezek szimbolikus ábrázolások­nak tekinthetők. Sem a kézfej, sem a csukló nem tarthatta meg a test súlyát, kiszakadtak volna onnan. A hetvenes évek izraeli ása­tásaiból tudjuk, hogy a szögek, melyek valószínűleg nagyobb ácsszögek voltak, az alsó kar két csontja közé verettek, egy harmadik szög pedig, amikor a keresztrudat a testtel együtt he­lyére illesztették, a bokacsont alá veretett. Az, hogy Pilátus, vagy a kivégzést irányító tiszt, feltehetően Longinus, nem szö­geltetett sedile-1, azaz ülőkét a keresztre, még irgalmasnak is mondható, mert gyors halált biztosított. Az Üdvözítőnek minden egyes lélegzetvételhez fel kel­lett húznia magát a kereszten, fel, még akkor is, ha ez irtóza­tos fájdalommal járt. És irtóza­tos fájdalommal járhatott, mert a szegek minden egyes léleg­zetvételnél belevástak a testébe, csontjába, az átvert idegekbe. Sokan a fájdalomba pusztultak bele, tetanuszmérgezésbe, szí­velégtelenségbe. Az Üdvözítő Hét Szava a Kereszten ilyen módon hihetet­len hősiességnek mondható, hi­szen az Urat a kereszten nem védte semmi, ott ürítette ki em­berségét a Kenozis folyamatá­ban. Önmagát kiüresíté szolgai formát vévén föl - mondja az Apostol. A segítséget is visszautasí­totta. Tudjuk, hogy a jeruzsá- lemi zsidó kommunitásnak volt egy kegyes asszonyokból álló egyesülete, mely a rómaiak ál­tal kivégzett zsidóknak, a ke­resztre feszítetteknek egy fájda­lomcsillapítóként használt hó­dító szert ajánlott föl. És mirhás bort adnak vala neki inni, de ö nem fogada el - mondja Márk az Evangéliumá­ban. Az Üdvözítő fenékig ürí­tette az ő kelyhét, tiszta elmével fogadta a szenvedés viharát. Tiszta elmével, annak ellenére, hogy egyre kevesebb és keve­sebb oxigén jutott el agyába. De tudta halála pillanatát. Atyám, a te kezedbe teszem le az én telkemet - így számol be Lukács Evangéliumában, az Úr utolsó szavairól. A hagyomá­nyos zsidó halotti imát mondta, azt az imát, melyet a körülállók egy része is megértett. Maradt az utolsó hivatalos aktus, melyről János evangé­lista így számol be: Hanem egy, a vitézek közül dárdával döfé meg az ö oldalát, és azonnal vér, víz jőve ki abból. Az utolsó aktus nyilvánva­lóan a halál beálltának próbája volt. Vér és víz jőve ki abból, az Üdvözítő tüdeje fokozatosan megtelt vízzel, utolsó szavait az Atyához már a fulladás határán intézte. Annak okáért az Isten felma- gasztalá Őt, és ajándékozó Néki oly nevet, amely minden név fölött való; hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fii 2,1-11). Imádság. Lejegyezte: Sziki Károly

Next

/
Thumbnails
Contents