Heves Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-25 / 71. szám
Haragos, szelíd, csalogatóan vadregényes a Tisza-táj. Talál itt helyet a csendre vágyó horgász, a felüdülést kereső országjáró. FOTÓ: MAJOROS TAMÁS Sütő András: Az én Latinovits-ereklyém Mert olyan volt a történelmi időjárás, nem láttam őt sem színpadon, sem filmen, sem életében, sem holtában. Vezeklem ugyan, de nem az én bűnöm. Mohamedán is akad, aki sohasem jut el Mekkába. Sorompós századunk vigasza mégis az emberi csodatevések megörökítésének ezernyi okos módozata. Itt van tehát asztalomon a baráti ajándék: Latinovits Zoltán Ady-lemeze. A József Attila vért-szivárogtató nyomdokába lépett művész hangja, lélegzete, Ady szavait formálva. Formálva? Továbbmondva csupán? Egy számyasebzett vihar- madárnak fekete körözése és háromszori jajkiáltása létünk szakadékai fölött. Felettünk és értünk. Úgy tűnik: Ady elhallgatott, mert belefáradtunk. Kisebesedett a torkunk az ő igazságainak ismétlésében. Elment - történelemként, és visszatér naponta Jelként, a számonkérésével. Hozza mostan is Latinovits Zoltán. Ez az én Latinovits-ereklyém. A tévelygő keresztények krisztuskereszt-krisztusko- porsó-forgácsa. Veronika kendőjének csücske a Jóság és Tisztaság arcvonásának pihe-maradványaival. Az ereklyét imádni kellett; ez imádatra ébreszt, Adyhoz vezeti el újra meg újra a szíves invitálásra melléje telepedőt, a rajongót, a közömböst, a bizakodót és kiábrándultat, a fogékonyát s az egyetemes nihilizmus vastagbőrűségében szenvedőt. Ady bennünk él - fáradalmainkban is -, a közülünk, anyanyelvűnkből kiszakadot- takban hal meg naponta. És röppen föl újra megannyi gyászlobogóra. Latinovits versmondó művészetének tüzéből főnixmadárként száll föl Mindenki számára közösségi élménnyé forrósodik, magyarok és nem magyarok testvériségének parancsává szigorodik a mi nagy-nagy szükségünkben, a század elidegenedéseiben. „Minden Egész eltörött, Minden láng csak részekben lobban...” Milyen csodálatos mégis a darabjaira törött mű- vész-hangszerfa részeket egybehívó hangja! Ady mindenkori feltámadásainak színterét szenteli föl bennünk. Minden gyertyalángnyi lélekrészben az Egészet, az Ady álmodta szép és emberséges teljességet. A mi dolgunk, hogy személyes létünk e tenyérnyi színterén egybefogjuk a részekben lobbanó lángot: Ady teljes örökségét a reánk mért felelősségben. Latinovits Zoltán Ady-villa- nású tekintete is ezt a felelősséget vallatja bennünk. (Részlet az Ének - hazajáró lelkek című kötetből) A ’ T I S z A
