Heves Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-16 / 63. szám

12. oldal Hirdetés 1995. március 16., csütörtök 1 PI0I NEEI R« A NAGY BEVETES LÁNCHÍD 2000 BEFEKTETÉSI ALAP Magyarország összes kukorica vetésterületének mintegy felén Önök már eddig is PIONEER hibrideket vetettek. A PIONEER hibridcsoportok objektív felmérésekben bizonyították, hogy érdemesek az Önök bizalmára. A FAO 400-as éréscsoport kiemelkedő hibridje. Éréskori vízleadása alapján az ország egyes termőtájain egy éréscsoporttal korábbi hibridként viselkedik. Termőképesség terén versenyképes még a nála hosszabb tenyészidejű hibridekkel is. Ez különösen száraz évjáratok­ban szembetűnő. Sőt! 4 A MARISTA a közepes tápanyag és vízellátottságú termőtájakon, de ugyanakkor a jobb termesztési viszonyok mellett is ajánlható a nagy bevetésre. A MARISTA mellett a többi vezérhibrid — a HELGA, a ST1RA, a COLOMBA, a FLORENCIA — és a PIONEER összes hibridcsoportja hasonlóan nagy sikereket hozhat Önnek a tavaszi nagy bevetés során. A PIONEER munkatársai minden szakmai tudásukat és hozzáértésüket bevetették, hogy olyan hibrideket állít­sanak elő, melyek magas terméshozamot és még magasabb nyereséget hoznak Önnek. Idén tavasszal a Pioneer ismét beveti kiváló minőségű hibridkukorica vetőmagjait. ♦ PIONEER-t vet, sikert arat! Bevetésre kész PIONEER hibrideket a márkakereskedőktől: • GITR Rt. (Eger) Tel.: 36/412-594 • KITE Rt. (Gyöngyös) Tel.: 37/311-088 • Matyó Mg. Szövetkezet (Mezőkövesd) Tel.: 49/313-022 DISZKONT KINCSTÁRJEGY JEGYZÉSI LEHETŐSÉG 27,5 % - 34 % évi kamat Magas hozamú, garantált állampapírok, értékpapírok. u LÁNCHÍD 2000 Befektetési Alap 3300 Eger, Érsek u. 8. Tel: 36/428-330. (25768) DUNABANK RT. Rangjához méltó ajánlata 1995. március 13-tól Éves kamatlábak Duna Értékjegy 31-183 napos lekötés 23,5% - 27% Duna Betétjegy 31-365 napos lekötés 23% - 28,25% Duna Takarékjegy 1-150 napos lekötés 15% - 36% Duna Pénztárjegy 2, 4, 7 és 12 havi lekötés 24,5%; 26%; 27,5%; 28,5% Lekötött forintbetét 1 MFt-ig 31-365 napos lekötés 22,5% - 25,5% IMFt felettkedvezőbbkamatok! További szolgáltatásaink:- valutavétel és -eladás- devizaszámla-vezetés- magánbankszámla-vezetés- vállalkozói számlavezetés- Duna-kártya igénylés- széfbérlet DUNABANK RT. EGRI FIÓK Nyitva tartás: Hétfő-szerda: 8.00-15.30 Eger, Deák Ferenc u. 1. Csütörtök: 8.00-17.30 Telefon: 36/321-788 Péntek: 8.00-12.00 Szombat: 9.00-12.00 (25700) ■« 4 mmm a m mmm .... a a mmb a a Mm a „a mmm a a mb Nyúltenyésztők figyeic Ketreceket, ketrec elemeket, tartozékokat tölünk vásárolhat a legolcsóbban! Vasúton helybe szállítjuk! Kérje díjtalan tájékoztatónkat! Wagner és Tsa. Kft. %?;#' Komárom 2903 Szőlősor 23. Tel.: 34/340-704 * r Fax: 34/341-036 cte ÜZEMANYAGTÖLTŐ ÁLLOMÁS A Posta Szállítási Üzem telepén Eger, Kistályai u. 6. Nyitva tartás: hétköznap 8-20-ig szombaton 8-15-ig Diesel olaj 77 Ft/1 92 benzin 93 Ft/1 Várjuk Önt is! (22747) AKKUMULÁTOROK gyári áron mindenkinek 44 Ah. 154 Ah- 55 Ah_ 210 Ah- 72 Ah. 92 Ah _- 4.040,- .11.890,­- 4.600,- 16.280,­_ 6.800,- _ 7.600,­Akhumulátor márkabolt: Eger, Király u. 5. sz. Tel: 36/411-734. (25199) SIRÁLY 92 BT. Felnémet, Egri u. 18. sz. alatti vastelepén Nyitva: h-p 7.30-17.00, szó. 7.30-12.00 Tel.: 17 óra után 36/320-900 Vállalkozás, tőkebefektetés, bosszú távon biztos hozam a 10O %-ban exportra termelő csincsillatenyésztés. A16 éves tenyésztési tapasztalat, valamint a törzskönyvezett, államilag minősített tenyészállatok garantálják azt a sikert, amely révén napi 2-3 órás munkával akár 1 MFt bevételt is elérhet évente. 10 éves visszavásárlási szerződés! Kárpótlási jegyet beszámítunk! Kérje díjtalan tájékoztatónkat, látogassa meg telepünket! Wagner és Tsa. Kft. Komárom, 2903, Szőlősor 23. Tel.: 34/340-704 Fax: 34/341-036. (20635) C+C & DISZKONT Gyöngyös, Karácsondi u. 2. Tel./Fax: (37) 312-165 1995. márc. 16-17-18-án! **«M Tisztítószerek a tavaszi nagytakarításhoz! QUANTO öblítő VÁSÁR 4 literes 346,­500 ml koncentrátum Caribi és Szellőfriss 160,­TÜKÖR padlóápoló CSILLAG padlóápoló SOFIX padlóápoló KOMFORT szőnyegtisztító UNILUX szőnyegtisztító AJAX tisztítószer VCILLIT ablaktisztító_______ 134, 136,­182,­82,­149,­209,­82,-/ Kések - akciós áron- kenyérvágó- kenyérvágó fanyelű- szeletelőkés- szeletelőkés- szakácskés- szakács kés- kenőkés- tortakés fanyelű 176,­165,­61,­50,­293,­382,­134,­206,­FIGYELEM! Tartós fogyasztási cikkeket már KAMATMENTES HITELRE is vásárolhat! Miért hagyná ki? Nyitva tartás : H-P: 8-17 óráig Szó.: 8-12 óráig J MOHÁCSI FAROSTLEMEZGYÁR Rt. Mohács, Budapesti országút Tel.: 69 / 311-922, Fax: 69 / 322-742 SI MOFAL új termék, kiválóan alkalmas függőleges és vízszintes felületek burkolására tipikusan “csinálj magad' termék. SÍ kész MOFAL burkolat nagy szilárdságú, tetszetős. JT MOFAL burkolat karbantartást nem igényel. | SÍ MOFAL különleges rögzítő elemei segítségével jól szerelhető.. SÍ MOFAL: pontos megmunkálás, sima felület, kiváló minőség. SÍ MOFAL környezetbarát, G-I minőségű. {Kiszerelése: egységcsomagban 5, ill. IO db-os mennyiségben, mely 2, ill. 4 tn felület burkolásához elegendő. Slz egységcsomagok 18, ill. ]6 kg súlyúak. 6ÉCZI és Társa Kér. Kft. Eger, Külsősor u. 8. Tel.:36/312-951 *

Next

/
Thumbnails
Contents