Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-25 / 48. szám
1995. február 25., szombat Hétvégi Magazin 9. oldal Magyar anekdotakincs Lőrincze Lajos körül egész kis anekdotakor kerekedett. Az édes anyanyelvűnk iránti érdeklődést, de az érdeklődés felkeltésének avatott művészetét is dicséri, hogy a jeles nyelvtudós családi neve - úgyszólván - köznévvé lett. A köznevesítést néhány évvel ezelőtt egy ifjú férj hajtotta végre a balatonfüredi mólón. Az ifjú férj még ifjabb nejével vitorlást szerelgetett a parton, s e különben sem izgalommentes művelet közben az asszonyka állandóan okította férjét. Okította vitorlás szakkérdésekben, de szüntelen javítgatta henye magyar beszédét is.- Hagyjál már békén! - morgott a férfi. - Inkább lity- tyentsd végig a fedélzetet egy kis tiszta vízzel!- Nem fittyentsd, hanem löttyintsd, vagy legfeljebb lottyintsd... Más a fitty, más a lötty, más a lotty...- Na, most már elég!- Nem elég. Az előbb is azt mondtad, hogy a vitorlavászon egy vacok. Lehet, hogy vacak, bár azt sem tudom biztosan, de semmi esetre sem vacok, mert akkor kutya lakna benne, vagy nyúl, vagy bagoly, vagy valami más állat...- Juci! - robbant ki a férjből a köznevesítő düh. - Ne lőrincézz itt nekem, mert rögtön a vízbe! * * * Jó, jó - a füredi vitorlás-házaspár nyilván szorgalmas rádióhallgató lehetett. De ki volt vajon az a lelkes pesti nyelvművelő, aki 1963 őszén kijavította a Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca torkolatában elhelyezett útelterelő táblát. A táblán ugyanis - bocsássanak meg érte a közlekedés dolgozói - tősgyökeres pesti kalauz-ékezéssel ez állott: A Rákóczi út és a Kiskörút keresztezésénél a forgalom lezárva. Az ismeretlen pesti nyelvművelő bicskát ragadott, nekiesett a táblának, s vissza- állott a helyes írás- és beszédmód törvényes alakja: Kiskörút... Honnan vette munkájához a derék ékezetjavító a tudást és az ihletet? A pesti utca nyelvművelője e tekintetben sem hagyta tájékozatlanul a járókelőket. Mert amikor - nyilván a kora reggeli, kis forgalmú órákban - elvégezte a szövegkorrekciót, a nagyobb hitel kedvéért vastag plajbásszal, messzire virítóan alákanyantotta: Javította Lőrincze Lajos. És az öreg cigányasszony, aki a valkói cigánysor végén, a putri előtt guggol...? Hogy is volt csak az öreg cigányasszonnyal? A rádió országjáró riportere, Kispista István 1963-ban, egy szociográfiai műsor készítése során eljutott az Üveghegyen túlra... Ez úgy hangzik, mint valami mese, holott színtiszta valóság, mert az Üveghegy a gödöllői erdőség mögött, Valkó község határában van, Valkó község pedig arról nevezetes, hogy a falu végén hatalmas, három tagolású cigányszer található. Előbb a muzsikus cigányok szerény házacskái, utána a kupecek kalyibái, végül a vándorcigányok putrijai következnek - s Kispista István ezt járta végig a valkói tanácselnök kíséretében. A községi tanács elnökének jelenléte azért volt fontos, mert hiszen őt mindenki ismerte a cigányszeren, fiatalok-idősek jobban feloldódtak a szavára, több bizalommal feleltek a riporter által sugalmazott vagy feladott kérdésekre. Feleltek szépen, annak rendje-módja szerint, míg csak sorra nem került az a bizonyos öreg cigányasszony, aki pipáját szopogatva guggolt a putri előtt. Pedig a tanácselnök éppen őt fogta vallatóra:- Ide hallgasson, szüle! Tudja-e vajon, hogy melyik a helyes szövege annak a régi cigánymondókának: „szoke- resz a vakeresz”, vagy pedig: „vakeresz a szokeresz”? Az öreg cigányasszony szottyant ott egyet a pipából, ezerráncú arcában felvillant a szeme, és ezt felelte:- Kérdezzék meg Lőrincze Lajost! * * * A vitorlás-házaspár, az utcai nyelvművelő és az öreg cigányasszony története egyáltalán nem meglepő, ha megtetézzük a következővel. Egy fővárosi általános iskolában a tanárnő magyarázza a gyerekeknek, hogy miért beszélünk anyanyelvről, mi a szerepe az anyának abban, hogy a gyermek megtanul beszélni... Szép sorban elmeséli, hogy a csecsemő első gügyögésére az édesanya gügyög vissza, az első értelmes szavakat a kisbaba az édesanyjától hallja, az édesanyjától lesi el...- Kitől tanuljuk hát édes anyanyelvűnket? - teszi fel fejtegetése végén a kérdést a tanárnő.- Lőrincze Lajostól - felelik kórusban a gyerekek. * * * De Lőrincze Lajos nemcsak tárgya - terjesztője is a nyelvészeti témájú történetkék- nek.- Kérdezni tudni kell! - mondotta egyszer, mikor a magyar nyelvjárások vizsgálata közben tapasztalt kalandjairól beszélt. Mert Lőrincze, Amerika kivételével, mindenütt megfordult, ahol magyarok élnek. Nagy gyakorlatot szerzett abban, hogy lehet kiszedni az emberekből a jó nyelvjárási adatot, a ritka tájszót. De természetesen ő is megfizette a tanulópénzt, neki se hullott magától az ölébe a manna. Néha bizony hiába igyekezett jól kérdezni, megtréfálták a válaszok. Beregszász környékén azt tudakolta az egyik „adat- közlő”-től, hogy mi is arrafelé a kisliba neve. Mármost a jó kérdezés titka az, hogy egyenesen kérdezni nem szabad. Nem szabad kimondani a megtudakolandó szót, hanem körül kell írni a fogalmat. A kisliba esetében például így:- Mi a neve Beregszászon annak, ami a lúdtojásból kikel? Lőrincze feltette a körülíró kérdést, s a kérdezett csodálkozva bámult rá:- A lútojásbul? Avvóna csak cifra...! A nyelvész agya röpke pillanatok alatt kapcsolt. Azon a vidéken nem ismernek ludat, csak libát. Tehát, ha valaki lúdtojást mond, azt a maguk ejtésével lú-tojásnak értik, ami viszont az ő értelmezésük szerint lótojást jelent. Lótojás...! Abból valóban cifra madár kelne ki. (Békés István: Legújabb magyar anekdotakincs) Az egri dohánygyár első vezetőségének csoportképe 1900-ban: a csoport közepén ül a gyár első igazgatója: Boldizsár Román, jobbján Szabó Gyula aligazgató foglal helyet. Az álló sor jobb szélén áll Vendt József, a gyár elsőfelügyelője, kinek fia, Géza a második világháború után a gyár igazgatója lett. KAPOSI TAMÁS REPRODUKCIÓJA Az Egri Dohánygyár centenáriumára Miként települt a dohánygyár Egerbe? Szeretnénk hinni és remélni, méltán érdeklődésre tarthat számot Eger legjelentékenyebb és legrégibb ipari üzeme városunkban való megtelepedése, kiépítése eleddig merőben ismeretlen históriája, melyet hosszú kutatás, Budapesten és Egerben való történészi munka eredményeként tárom most Kedves Olvasóink elé. Magyarországon az első dohánygyár 1846-ban Temesváron létesült, mint osztrák kincstári gyár. 1850. november 29-én a gyártást már állami kizárólagos monopóliummá nyilvánították. A Magyar Dohányjövedék a Bécsi Dohányjövedéki Központi Igazgatóságnak volt alárendelve, s csak 1867 végén lett önállóan Magyar Dohányjövedék. 1851 és 1867 között nyolc dohánygyár létesült. 1911-ben pedig már 22 dohánygyár termelt hazánk területén. 1894-ben két dohánygyárnak vetették meg az alapjait: az egrinek és a szentgotthárdinak. Lássuk tehát a hiteles iratok, okmányok alapján, hogyan is került Éger városába a dohány- gyár. Heves vármegye főispánja, dr. Kállay Zoltán 1893 november-decemberében a miniszter- elnökkel folytatott tárgyalás eredményeként arról tájékoztatta Grónay Sándor polgár- mestert, hogy „Eger városában egy dohánygyár felállítása ha- tároztatott el, e célból a főispán urat, mint a kormány meghatalmazottját az előzetes és részletes intézkedések megbeszélése iránti tárgyalásokkal megbízta és utasította, hogy Eger város képviselő-testületét hívja fel arra, hogy lehetőleg egy teljhatalmú bizottságot válasszon, mellyel a kormány nevében a tárgyalásokat folytathassa..." Az 1893. december 14-én tartott rendkívüli városi közgyűlés a főispán és Grónay polgármester vezetése alatt egy négytagú bizottságot választott a létesítendő dohánygyári ügyek vitelére. A munka láthatóan lendületesen indult, s már 1894. február 5-én tartott rendkívüli városi közgyűlésen ismertették is „az eddig tett eljárás eredményét.” Egyhangúlag megállapítást nyert, hogy „Eger városának a dohánygyár létesítése ma elsőrendű érdeke.” „A dohánygyári munkások ideiglenes kiképzési helyiségéül, illetve tanfolyamául az e célra kiszemelt „Gólya” című épület” (a Kossuth Lajos utcai volt „török bazár” épülete előtti emeletes házról van szó) nem volt megszerezhető a rendkívül magas, 1700 forint évi bér mellett. Ennélfogva a képviselő-testület határozatilag a következőket mondotta ki: 1. A fenti célra a város tulajdonát képező „Korona" vendégfogadót „ ideiglenes használatra az államnak olyképpen átadja, hogy a szükséges berendezéseket és átalakításokat maga költségén eszközölje... és a dohánygyári szaktanfolyam megszűnése után" azt a város „a helyi igényeknek megfelelő formára építtetni fogja." - így tehát a város megteremtette a Dohányjövedék számára létesítendő dohánygyári szakmunkások első kis csoportja oktatására szükséges helyiségeket. 2. „Az állam által kiépítendő állandó gyártelep elhelyezése tekintetéből a székesegyházi főtemplom mögött elvonuló vásártérből a megfelelő területet átengedi, annyival is inkább, mert a küldöttség jelentése szerint ezen hely volna az, mely a pénzügyminisztériumi biztos nyilatkozata szerint a dohánygyár céljaira kiválóan alkalmas." (Tudni kell ugyanis, hogy a székesegyház mögötti hatalmas terület, ahol ma a törvényház, a dohánygyár és az általános iskola, valamint a Hírlap szerkesztősége, a föld- és a vámhivatal épülete áll, a Vörösmarty utca vonaláig, a 18. századtól a megyeszékhely vásárteréül szolgált.) Az Egerben építendő dohánygyár szempontjából a legfontosabb ügyre a képviselő-testület az 1895. január 30-án tartott ülésén tette rá a koronát. (Olvastatott a Magyar Királyi Dohányjövedéki Központi Igazgatóság megkeresése az államkincstár által Eger városában építendő állandó dohánygyári telep céljaira szük- séglendő 4 katasztrális hold és 889 négyszögöl területnek a vásártérből leendő átengedése iránt. Tekintve, hogy a kérdés alatt álló dohánygyári telep céljaira szükséglendő 4 katasztrális hold és 889 négyszögöl területnek a vásártérből leendő INGYENES ÁTENGEDÉSE iránti tárgyalás megtartására az 1886. évi XXII. törvénycikk 110. szakasza értelmében határidőül a folyó évi január hó 30-ik napja, vagyis a mai nap tűzetett ki”, a polgár- mester „név szerinti szavazás" -t rendelt el. A város képviselő-testületének 114 tagja igennel, s csupán 2 képviselő szavazott nemmel, név szerint Elek Márton és Jobbágyi István. „Ennélfogva az 1886. évi XXII. törvénycikk 110. szakaszában megkívánt általános többség meglévén, a fent megjelölt területnek dohánygyári célra az államkincstár javára díjmentesen leendő átengedése ezennel határozatilag kimonda- tik.” E döntés kimondásához csatolva volt egy „helyszínrajz”, melyen a dohánygyár céljára ingyenesen átengedett városi ingatlan mint „nem telekköny- vezett” szerepelt. Nem ment azonban ez a jelentékeny ingatlanátengedés olyan simán, ugyanis azt még felterjesztették jóváhagyás végett a vármegye törvényhatósági bizottságához. De „egyidejűleg a 113. szakasz értelmében közhírré tétetni határoztatik - mondta ki a városi közgyűlés -, hogy a jelen határozat ellen a mai naptól számítandó 30 nap alatt a város kötelékébe tartozó bármely polgár és azok, akik a városban vagy határában ingat- lanvagyonnal bírnak, a törvényhatósághoz felfolyamodhatnak.” 1894 júniusában az egri dohánygyári munkásoknak a „Korona” vendégfogadóban való betanításához Temesvárról Boldizsár Román igazgató mellé Ernyei Szabó Gyula lett kinevezve, s a szivargyártás ott már 1894. május 21-én kezdetét is vette. Közben megindult a vásártéren kijelölt területen építendő dohánygyár tervezése, s az építkezési munkálatokat az egri Staud és Fiai cég végezte. 1896. január 12-én az egri szivargyártásban 4 fő szerepel a kimutatásban, a fiumei /dohánygyárból Egerbe áthelyezett Vendt József szivargyártás-fel- ügyeletével megbízott szakférfiú irányítása alatt. (Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy Vendt József fia, Géza lett a második világháború után az Egri Dohánygyár igazgatója!) Érdekes adat az is, hogy 1895-ben 2.932.400 darab szivar készül Egerben, természetesen csak kézi erővel. Az Egri Dohánygyár alapításaként általában 1896. november 12-ét tekinthetjük, amikor a gyárépület „bokréta-ünnepét” rendezték meg. Ezért és nem másért ünnepli majd az idén az Egri Dohánygyár fennállása 100. évfordulóját, centenáriumát. S akinek ezt elsősorban köszönhetjük: dr. Kállay Zoltánnak, Heves vármegye főispánjának, a város halála után nevét megörökítendő, utcát nevezett el róla - melyet csak a második világháború utáni utcanévrendezés során változtattak Bajcsy-Zsilinszky utcává. Semmiképpen sem hagyhatjuk említés nélkül, hogy az egri dohánygyár felállítása közel sem azért történt, hogy a Kápolna és környéki falvakban már a 18. században megindult dohánytermelés eredményeként a kápolnai dohánybeváltóból kikerülő dohányleveleket Egerben szivargyártásra használják fel. Közel sem! Ugyanis azok a dohánylevelek nem voltak alkalmasak szivarkészítésre. Az egri dohánygyárban részben török dohánylevelet, részben pedig távoli világrészről származó szumátrai, havannai, kubai, brazíliai dohányt dolgoztak fel finom, minőségi szivarkészítésre. - Ma már az egriek sem tudják, hogy a gyárban a cigaretta-, azaz hivatalosan „szivarka”-gyártás csak az 1930-as években vette kezdetét, a pipadohánnyal egyetemben. Történelmi kuriózumként említem még meg, hogy Egerben a 91 esztendős török hódoltság alatt dívott először a dohányzás, amikor is egyszerű égetett cseréppipából pöfékeltek az Oszmán Birodalom alattvalói városunk falai között. Sugár István 4
