Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-03-04 / 285. szám
1994. december 3-4., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin 11. oldal Termelési rekordot értek el a visontai külfej- téses bányában november 21-én és 22-én. Az erőművek 24 órás munkarendben 42.083 tonna szenet adtak át. Ugyanakkor ünnepre is készülnek a bányászok Vi- sontán, hiszen vasárnap a Borbálákat ünnepük. Ekkor tartják itt a bányásznapot védőszentjük, Szent Borbála tiszteletére. Perl Márton képriportja „Csillogó, fekete lemezeken...” A mikor álmaid autójának a Skoda Felicia számított. a farmerod még az USA-ban készült és Lee felirat díszelgett rajta, nem Casucci, a lemezjátszód csehszlovák gyártmány volt és Supraphon néven ismerték, a kor zenéje még Cseke vagy Komjáthy révén jutott el hozzád... Ha igazán szerencséd volt, megkaptad lemezen. Kedvenc számodat felvehetted magnóra az Ötórai teából, netán a Tánczenei koktélból, ám igazán akkor érezhetted magadénak, ha a kezedben tarthattad á szurokfekete korongot. Akkortájt egy-egy nyugati nyomású LP ugyanolyan státusszimbólumnak számított, mint ma például egy Harley Davidson. Nevezték albumnak, elpének, korongnak, s - mivel ma már digitális is létezik - analógnak. Mára egyesek kézlegyintéssel elintézik, mondván: múzeumban a helye. Mások esküsznek rá. Rég elfeledett márkák - Epic, Regal, Columbia és ami neked a legtöbbször jutott: Ju- goton vagy a borzalmas Dum-Dum India. Mindnek megvolt a saját illata, hangulata, s talán még lelke is. Hogy néha görbe volt, dübörgött, recsegett? Ugyan, ki hallotta ezt akkor? ■*>»' Egy lemezborítóról napokig lehetett beszélgetni, ki a dobos, ki az énekes, milyen dzseki van rajta, s vajon mi lehet az a három csíkkal díszítet' cipő a lábán...? Nézed egykori kedvenceidet: Beatles, Dave Clark Five, Hollies, Move. Fekete-fehér borítókról mosolyognak rád öltönyben, nyakkendőben, hajuk oldalt a fülüket takarja, hátul a gallérjukra ér. Szüleid, tanáraid szerint majmok, jobbik esetben vademberek, neked: istenek. Szeretnél rájuk hasonlítani, de másnap a gimiben igazgatód ordítva döbbent rá a valóságra: irány a fodrász, álmok elhalasztva. Forgatod a megsárgult, foszladozó tasakokat, s peregnek az ordító hatvanas évek képei. Akkor még3minden szép volt. Dave Clark nevet rád, és nem is sejti, hogy negyedszázad múltán egy Freddie Mercury nevű énekes halálos ágyánál ücsörög majd. Lennon is mosolyog, még nem tudja: sosem lesz hatvannégy éves... A balkezes fekete gitáros nem nevet, talán érzi a jövőt. Egybeforr hangszerével, arcán torz grimasz, szája sarkában füstölgő cigaretta, a semmibe néz - és oda is tart. A hetvenes évek lemezborítóinak szinte mindegyike remekmű, a benne rejlő koronggal együtt. Mountain, Jethro Tull, Colosseum. Minden darabért meg kellett küzdened. Szüléidtől kunyerál- tad össze az árát, s ha együtt volt a pénz, irány Budapest. Az egyetlen valamirevaló lemezbolt egy Rákóczi úti sötét udvar mélyén bújt meg. Az öreg tulaj - Czeglédi úr - pillanatnyi hangulatától vezérelve hol kérés nélkül felsorolta az egész választékot, hol meg - fel sem nézve jegyzeteiből - mogorván letagadta akár az orrod előtt lévő portékát is. Egyszer egy furcsa lemezt akart rád tukmálni. Borítója sem volt, fehér papírba csomagolták, címkéjén semmi felirat, csak fényképek. Az öreg valami léghajót emlegetett, s te visszaadtad, nem kell, még kétszázötvenért sem. Pár hét múlva Cseke lenyomta a Teenager-partyban, s rájöttél, mekkora ökör voltál. Végighallgatod, s örökre meg- jegyzed a banda nevét: Led Zeppelin. Első albumuk demo-kiadását tartottad a kezedben, de hát akkor még fogalmad sem volt róla, ez mit is jelenthet. Most már mindegy, bekönyveled életed kimaradt lehetőségeinek sorába, Klári, Kati neve, valamint egy budapesti Free-koncert mellé. Alig pár hét múltán a szünnapra kapott pénzeddel ismét a kapualjban állsz, és nem hiszel a szemednek. A Who, Stones helyett idétlen kalapok, sapkák néznek vissza rád. És ma, amikor szinte mindegyik vidéki kisváros lemezboltjában a világpremierrel egy időben jelennek meg a CD-k, s egy magára valamit adó kofa is műsoros kazettákat árul, a ze- j néről még mindig a bakelitlemez jut az eszedbe. Egy gyönge pillanatban félrelököd méregdrága CD-ját- szód távirányítóját, előveszel a szekrényed mélyéről egy féltve őrzött korongot, felteszed a Rega üvegtányérjára, és magad elé rakod a borítót. Megdör- rennek a JBL-ek, és egy félórára minden a régi, ismét lelkes tizenéves vagy. A dob mögött természetesen Dave Clark, a kezdetleges orgona mögül Mike Smith üvölti rekedten a Concentration Babyt. S láss csodát, elhalkul a dü- j börgés, megszűnik a ser- [ cegés, életre kel a majd harmincéves lemez, és nem hallasz mást, csak a tiszta zenét. Szigeti Tamás
