Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-24-25 / 303. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1994. december 24-25., szombat - vasárnap r „Ereztem Isten kiválasztó kegyelmét...” Berzétei László, a kitüntetett lelkipásztor Berzétei László: „Boldog ember vagyok, ezért Istennek adok hálát... Berzétei László református lelkipásztor, esperes, kisebb megszakításokkal ötven évig teljesített egyházi szolgálatot Gyöngyösön. Érdemei elismeréseként Gyöngyös város ön- kormányzata Pro Civitate díjjal tüntette ki ebben az esztendőben. Hetvennégy évvel ezelőtt született Pestszenterzsébeten. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Református Főgimnáziumban végezte, majd a Református Teológiai Akadémián 1942-ben tette le az I. lelkipásztori vizsgát. Kétéves fővárosi szolgálat után 1944. szeptember 6-án került Gyöngyösre. Ravasz László református püspök kirendelő levele alapján, kalandos körülmények között. Előzőleg Pestszenterzsébeten, az utcán megjegyzést tett egy német katonatisztre, aki tudott magyarul. Valószínű, hogy följelentették, mert ezt követően Ravasz László püspök magához hívatta, és közölte vele: úgy látja, saját érdekében jobb, ha elhagyja a fővárost, így kapta kézbe a Gyöngyösre való kirendelő levelet. *- Mielőtt az oroszok bevonultak volna Gyöngyösre, az értelmiségiek közül nagyon sokan menekültek német oltalom alatt Nyugat felé. Én ezt az előbb említett okok miatt nem tehettem. Mint jó pásztor, a gyülekezetei sem akartam elhagyni - idézi az egykori időket.- Principálisomnak, dr. Szurmó Lászlónak bejelentettem, hogy én innen egy lépést sem teszek semerre, én nőtlen, jelenleg családtalan ember lévén nem kívánok az országnak vándora lenni, inkább bevárom, mi az Úristen végzése felőlem. Ő nagy örömmel ölelt meg, és azt mondta, ő is maradni akar, és kész velem együtt várni, mi következik ránk.- 1944. november 18-án délelőtt bevonultak a szovjet csapatok előőrseként a román hadsereg áruló katonái. Csak fosztogattak, senkit nem bántottak. Este már a részeg, bort, nőket kereső piszkos ruhájú, durva kozákok jelentek meg. A részeg katonák és gátlástalanul használt fegyvereik elől a templomba, majd a toronyba, a haranghoz menekültünk.- Este 8 óra körül azonban a Mátrából a várost gránáttűz alá vették a németek. „Felső” figyelmeztetésre - máig is hiszem ezt - 11 óra körül elhatároztam, hogy elhagyom a tornyot, és levonulok a templom karzatára. Húsz perc múlva óriási csattanás rázta meg a tornyot és a templom épületét. A gránátok ledöntötték a torony délkeleti sarkát, és szilánkokra robbantották az 1811-ben készült Rákóczi-harangot, melyet az 1711-es szörnyű vereség emlékére készíttetett a gyülekezet az emlékezés 100. évfordulójára. Ha ott maradunk, mi is darabokra tépetten pusztultunk volna el a haranggal együtt. * A lelki betegek gyógyítását legalább olyan fontos feladatnak tartja, mint a testi betegekét, hiszen összefügg a kettő. A testi gyógyulás is eredménytelenné válhat a lelki gyógyulás nélkül. Mióta Gyöngyösön él, a legnehezebb időben is voltak istentiszteletek. 1945 januárjában már minden vasárnap délután irodalmi délutánokat rendeztek Bán Imre gimnáziumi tanár, presbiter kezdeményezésére és rendezésében. 1947-ben megbízták mint gyöngyösi segédlelkészt a Mátraházi Református Diáküdülő építkezésének, teljes felújításának felügyeletével, majd az akkor, június 3-ával az újra szolgálatba állított intézmény igazgatásával is. A mátraházi telep előbb mint ifjúsági üdülő működött. Igen sok háborús, sérült, beteg ifjúnak nyújtott testi-lelki épülést, gyógyulást. Fennállásuk, működésük állandó veszélynek volt kitéve. Ezért többször kellett nevet változtatni. Diáküdülő helyett missziós otthon, majd 1951 -tői református lelkészüdülő lett az elnevezésük. Közben folyamatosan dolgoztak az üdülő felújításán. 1949-ben ezt a munkát 300 forintos alaptőkével kezdték, a végső elszámolás összege 1951-ben 612 ezer forint volt. Ma ez az összeg körülbelül 36 millió forintnak felel meg. Dr. Szurmó Lászlót 1954. január 1-jével nyugdíjazták, miután betöltötte 60. életévét. Ekkor került Berzétei László a gyöngyösi gyülekezet élére. *- Soha nem bántam meg. hogy Gyöngyösre jöttünk - folytatja.- Az elmúlt negyven évben is nagyon sokat kellett dolgozni, de mindig kaptunk hozzá erőt, többször segítséget is. A háborús károkat kijavítottuk. ’76-ban Kővári József építész- mérnök találmányát a levéltárunkon próbáltuk ki. Miután a kísérlet Sikerrel járt, 1978-ban hozzáfogtunk az 1793-ban épült és 150 év óta mindig omladozó, vizes, salétromos falak víztelenítéséhez. A munka 1978-ban készült el, a falak mind a mai napig csontszára- zak, azóta soha nem történt salétromos omlás.- Tekintettel arra, hogy az elmúlt években súlyos betegségeken estem át - hasnyálmirigy-gyulladáson, epekő-műtéten -, úgy érzékeltem, hogy míg értelmi képességem birtokában vagyok, addig kell beadnom nyugállományba helyezésem iránti kérelmemet. Egy gyűlésen a presbitérium tagjainak bejelentettem visszavonulási szándékomat. Az időpontot 1993. december 31-ben jelöltem meg.- A sors azonban úgy hozta, hogy még egy nagy munkát elvégezzek. Ez pedig a templom teljes tetőzetének, külső megújításának, a toronysisak rézzel való fedésének csaknem kétmillió forintos költségű munkálatainak megszervezése, illetve a szükséges összeg biztosítása.- Ma már azt mondhatom, hogy a feladathoz minden segítséget megkaptunk attól az Úrtól, aki minden hatalom a mennyen és Földön.- 1993. május 30-án az 1793-ban épült, 200 éves műemlék református templom teljes felújításáért hálaadó ünnepséget tartottunk. Ma már adósság nélkül gondolhatunk a jövőre azokkal a feladatokkal is, melyek még ránk várnak: a parókia belső festése, majd tetőzetének felújítása. *- Boldog ember vagyok. Egész életemben éreztem a predesztináció csodáját, Isten kiválasztó kegyelmét. Néki adok hálát, mert mindenért egyedül övé a dicsőség. Nagy Gyula Karácsonyi csoda Te tényleg elhiszed, hogy a Jézuska hozza az ajándékokat? - néztek rám az ikrek, amikor Ki nevet a végén?-játék közben izgatottan felsóhajtottam: „már csak egyet kell aludnunk”.- Miért? Nem O? - kérdeztem vissza, s gyanakodva vizsgál- gattam őket. A szomszédbeli ikrek már nagyok voltak, ötödikesek. Hitem szerint a legfőbb dolgok tudói. Mégis, ezt az újsütetű információt kétkedve fogadtam^ Az nem lehet, hogy Ő ne létezzen. Kinek írtam akkor én a levelet? Ez volt az első karácsony, amikor már magam vetettem papírra a vágyaimat. A nagybetűket még nem ismertem, így a megszólításnál és a mondatkezdésnél gondosan piros színű ceruzát használtam. Anyukám elmesélte: Jézuska jászolban született, szerény körülmények között nevelkedett, következésképp csúnya dolog volna toronyórát kérni, lánccal. Megszívleltem a tanácsát, s nem is írtam egyebet, mint néhány diafilmet, amit sötétedés után a falra erősített lepedőre vetíthetünk, valamint egy mesenyomdát. Örültem volna egy babának is. Csillagszemű alvósnak. amit öltöztetni, cumiztatni lehet, olyannak, amilyen csak Krisztinek volt az osztályunkban. De tekintve: a „Jézuska nem Krőzusi”, továbbá, hogy az ikrek szerint a baba „dedósoknak való”, lehagytam a listámról. Miután néhányszor átmásoltam a levelet (valahogy mindig kimaradt belőle egy betű, ráadásul a töltőtollam sem szuperált valami fényesen), beraktam a két ablak közé. Másnap reggelre eltűnt! Biztos voltam benne: az angyalkák közvetítésével eljutod az illetékeshez. És erre jöttek az ikrek. Közelebb hajoltam hozzájuk, suttogva kíváncsiskodtam: - A karácsonyfát sem Ő hozza? Látszólag nehezen fogták fel a kérdést (vagy egészen ostobának néztek), de nem válaszoltak azonnal. Anyu a konyhában készülődött az ünnepre. Hajtogatta a tö- pörtyűs pogácsa tésztáját, törte a diót, darálta a mákot, s mire a sülő bejgli illata csiklandozni kezdte az orrunkat, már mindent tudtam. Hogy apu alapos mustrával tegnap választotta ki a fenyőt a piacon. „Élég vacak kis fátok lesz, nem ér majd a plafonig”, hervasztottak barátnőim. S azt is elárulták: holnap este apukám öltözteti majd díszbe a karácsonyfát. Meginogtam. Szaladtam volna anyuhoz, vágja az ikrek szemébe: „hazudtok!" De a nagylányok visszanyomtak a székre.- Ha árulkodsz, nem játszunk veled - sziszegték. Veszteg maradtam. Féltem, hogy elveszítem rokonszenvü- ket. Ok voltak a példaképeim, a bizalmasaim. A kistestvérem (aki állítólag azért született, hogy legyen kivel játszanom) bőgőmasinaként működött, vagy ha éppen nem sírdogált, édesde- den szundított. Semmire sem volt alkalmas. így aztán hallgattam. Akkor se szóltam anyunak, amikor a kistányérra rakott, porcukorral megszórt, kóstolóba küldött sü- tivel hazaindította a szomszéd gyerekeket. Másnap első voltam a fürdőszobában. Mindent látni és tudni akartam. Éberen lestem a szüléimét, mikor látnak hozzá a fenyő díszítéséhez. Már az ebéden is túljutottunk, de semmi gyanús nem történt. Keservesen telt a délután. Megrémültem. Talán tudják, hogy tudom? Minek hát a hó- kusz-pókusz, elmarad a karácsony? Besötétedett, s apu ródlizni vitt minket. Akkor már tutira vettem. hogy lőttek az estének. Mikor cinkefogó orral visszaértünk, anyu a halszeleteket panírozta. Kibújtam a kabátomból, és a hócipőm patentjával veszkődtem.- Mintha motoszkálást hallottam volna, míg lent voltatok - mosolygott ránk anyu, s kioldotta köténye masniját. Az egyik lábamon még fenn volt a latyakos hócipő. Bántam is én a rendszabályt! Eszemet vesztve vágtattam a szobába. Tündöklő csoda fogadott. A karácsonyfa gyertyástul, csillagszóróstul, üveggömböstül, telis-tele szaloncukorral a kisasztalkán állt, és majdnem a mennyezetig ért. Alatta vártak a diafilmek, a mesenyomda. S az ágak közt egy alvósbaba üldögélt. Karjait felém tárta, és százszorta szebb volt, mint a Krisztié. Ahogy megérintettem puha, selymes aranyhaját, tudtam: becsaptak az ikrek. Négyessy Zita A „Csendes éj” legendás karrierje Egy karácsonyi dal meghódította a világot „ Csendes éj, ünnepi éj! gyönge szív, mit se félj” - ki ne ismémé a minden bizonnyal legismertebb, osztrák eredetű karácsonyi dalt? A „Stille Nacht, heilige Nacht" - Salzburgból indult világmeghódító útjára. Keletkezése önmagában is legenda: 1818-ban, közvetlenül a szenteste előtt az obern- dorfi falusi kápolna egyetlen és elaggott orgonája végleg elromlott. A Szent Miklós-kápolna fiatal orgonistája, a 26 éves Joseph Mohr először kétségbeesett, majd felkereste a fiatal falusi tanítót, Franz Xaver Grubert. Elkeseregte az öreg orgona kálváriáját, s azt, miként tették tönkre a templom egerei az orgona fújtatószerkezetét, amelyből néhány óra múlva egész biztosan nem tud egyetlen hangot sem kicsiholni. Gruber segítségére sietett a bajba jutott kántornak, s néhány óra leforgása alatt megkomponálta a „Stille Nacht” kezdetű, szívet melengető karácsonyi dalocskát. Ezt - orgona híján - a kis falu kápolnájában két szólóénekes adta elő Mohr szövegével, kórus kíséretében. Az orgonaszót gitár pótolta. Az esetnek valószínűleg nem lett volna folytatása, ha nem éppen az illertali orgonaépítő mestert, Kari Maurachert kérik meg, hogy hozza rendbe a régi hangszert. Mauracher munkája végeztével magával vitte a kotta egyik példányát Tirolba, ahonnan rövid idő alatt elterjedt. Bajorországban, Türingiá- ban és Szászországban vándorló céhlegények dúdolták. Először Lipcsében nyomtatták ki 1840-ben, de ekkor már senki sem tudta, ki is Gruber és Mohr... IV. Frigyes Vilmos porosz királyt is foglalkoztatta az ismeretlenségből fölbukkant, hat versszakos karácsonyi dal. Az uralkodónak annyira megtetszett a kompozíció, hogy „előléptette” kedvenc karácsonyi zeneszámává, s megbízta koncertmesterét, tudjon meg mindent a szerzőpárosról. Ezt a szövegíró, Joseph Mohr már nem érhette meg: 1848-ban a legnagyobb szegénységben Wagrainban elhunyt. Gruber még hallhatott róla, hogy lefordítják a szöveget angolra és franciára. Talán a New York-i bemutató híre is eljutott a fülébe. Azóta már nemcsak Európában és az Újvilágban ismerik az egyszerű falusi orgonista és tanító szerzeményét. 1931-ben Japánba, majd Indiába és az eszkimókhoz is eljutott a híre. 1945-ben Bing Crosby filmjéből azok is megismerték, akik addig még nem hallották. Mára az eredeti helyszín sem teljesen eredeti: az állandó árvízveszély arra kényszerítette a salzburgiakat, hogy a tartományi fővároshoz közeli településen új templomot emeljenek. Az új Szent Mik- lós-templom már nem kápolna, hanem klasszicista stílusú plébániatemplom. Az eredeti, híres kis épületre a hasonló nevű, 1937-ben épült emlékkápolna utal. Obemdorfban egyébként karácsonykor hirtelen „megcsappan” a templomba járók orgonához való bizodalma. Az évnek ezen a napján csakis gitárkísérettel csendül fel a „Stille Nacht”. A zene Gruber eredeti gitárján szólal meg, amelyet Halleinben őriznek féltő gonddal. A zeneszerző és szövegíró emlékét másként is őrzik: Halleinben és Amstdorfban is működik egy-egy Gruber Múzeum, míg Mohmak külön emlékház állít mementót. Amstdorfban az ottani múzeumban meg is tanítják az érdeklődőknek a világhíres dalt. Tóth Zsuzsanna (FEB)
