Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-24-25 / 303. szám
1994. december 24-25., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin 11. oldal GÖNCZ ÁRPÁD Gyerekekről, családról, karácsonyról... Göncz Árpád: „...szép és fontos tartozéka a karácsonynak az ajándékozás, de talán még fontosabb és tartósabb az együvé tartozás érzése és a szeretet” (Fotó: Kaposi Tamás) (Folytatás a 9. oldalról) A köztársasági elnök a téma avatott ismerőjeként fejtegeti, hogy nálunk az elmúlt 4 évben csaknem 200 önkéntes, egymásról sokszor nem is tudó kezdeményezés bontakozott ki- megannyi humánus próbálkozás, kemény küzdelem egy ilyen hálózat létrehozásáért. Vannak köztük egyházi, világi vagy éppen állami intézmények. Szorgalmazói, talán szívük sugallatára is, „telibe találták” a legmodernebb szociológiai szemléletmódot. Az el- nökné asszony nevével fémjelzett alapítvány e kezdeményezések fölkarolását, célba juttatását tekinti fölvállalt rendeltetésének.- Nem szervez mások helyett, nem diktál, és nem lát el hivatali szerepet az alapítvány- magyarázza Göncz Árpád. - Olyan társadalmi támogatottságért munkálkodik, amelyet azután maguk az érintettek hasznosíthatnak. Újra személyes tapasztalatai tárházából idéz, a regölyi kastélyban működő gyermekintézmény példáját említi. Itt a korábbi otthon gazdasági vezetője nevelt ki, gyűjtött maga köré fölkészült gyógypedagógus-gárdát. Olyan kollektívát, amely meleg, tiszta lelki környezetben - filléres gondokkal szembesülve is — megadja a szükséges oltalmat a kis fogyatékosoknak. Az ilyen közösségek ügyét akarja szolgálni az alapítvány, amelynél, ahogy az elnök fogalmaz, kisebb személyzetű és szélesebb körű alapítvány aligha létezik.- Nagyon irigylem a feleségem - mondja tréfás-komolyán. - Olyan környezetben dolgozik, önkéntes társadalmi munkásokkal, gyógypedagógusokkal, akik - merem állítani - az ország legáldozatosabb, legrokonszenvesebb rétegét alkotják. Nekem felüdülés tudni és látni, hogy ilyen emberek vannak. Mert azt bizonyítják, hogy Magyarországon van társadalmi kezdeményezés, van elég erő és ötlet a legnagyobb nehézségek legyűrésére is.. Biztos vagyok benne, hogy előbb- utóbb létrejön a fogyatékos gyerekeket megfelelő lelki és szellemi felkészültséggel ellátó hálózat. Megfogják egymás kezét, s az ő kezüket megfogja a társadalom.- Időnként, ha az értelmetlen civakodások, politikai viták rontják a kedvem, ezekre az emberekre gondolok. És azt kívánom: Isten áldja meg őket. S azt, hogy Isten áldja meg a feleségemet... Újabb, a szeretet ünnepén szinte önként adódó kérdés vagy inkább beszélgetési téma: a társadalom alapsejtje, a család helye, szerepe mai világunkban. Göncz Árpád széles horizontban láttatja-e kis közösségek szerepének alakulását.- Hosszú évszázadokon át voltaképp a társadalmi, főleg a paraszti munkamegosztás eszköze volt a család, ahol maga a gyerek is hozzájárult e munka- megosztáshoz. Ez persze a XX. század végére általában - ha nem is mindenütt - megváltozott. S bárha a család körül és a családban sok minden átalakult, egyvalami nem kérdőjelezhető meg: a családra szükség van. Ezért ha a családot védjük, a család is véd bennünket, védi az országot. A köztársasági elnök úgy véli, hogy bármennyit emlegetik is, nincs külön családpolitika - amint nincs külön szociálpolitika, lakás-, oktatás- vagy foglalkoztatáspolitika sem. Társadalompolitika van, amelynek ezek egy-egy elemét alkotják.- Tagadhatatlan, hogy világszerte átalakulóban van a családmodell, s megkockáztatom: a világban sok helyütt bizonyos mértékig válságban van a család - folytatja. - S bizony, nálunk is roppant nehéz a helyzetük. Persze, nem mindegyiké... Vannak, amelyeknek naponta meg kell küzdeniük a fennmaradásért, és azért, hogy reménytelenül le ne szakadjanak. És vannak, amelyek messze előreszaladtak. Ez is egyfajta jelzése annak a reális veszélynek, hogy a társadalom kettészakad. Másfajta vészjelekre is kitér a köztársasági elnök. A várható élettartam - a kontinens országaihoz viszonyítva - nálunk a legalacsonyabb. Igaz, a múlthoz viszonyítva jobbak az életkilátások, hiszen sikerült visz- szaszorítani a gyermekágyi halálozást, a csecsemőhalandóságot. A lehangoló halálozási statisztika nem azt jelenti, hogy egyöntetűen alacsony az élettartam. Társadalmunknak az a része, amely jól, sőt nagyon jó! él, magas kort ér meg, másik részének pedig, amely a létminimum határán él, rövid az életútja. A cigánylakosság átlagos életkora például 42 év. Vagyis valójában a szociális egyenlőtlenség tükröződik a rossz statisztikai arányban.- Az utóbbi két évben már- már katasztrofálisan visszaesett a szülési kedv - sorolja tovább az aggasztó folyamatokat Göncz Árpád. Hozzáteszi: amíg munkanélküliség fenyeget, amíg nem kielégítő a lakáspolitika, aligha lehet azzal számolni, hogy a fiatalok gyereket vállaljanak. Egész politikánknak azt a célt kell szolgálnia, hogy ez megváltozzék.- Nekem meggyőződésem, hogy a kormány - minden nehézség ellenére - alapjában véve szociális gondolkodású, társadalomcentrikus, ennél fogva családcentrikus. De jómagam szívesen látnék markánsabb rendszabályokat a negatív tendenciák visszaszorítására. Mert előbb-utóbb a demográfiai mutatók olyan mélypontra esnek vissza, hogy a társadalmi lét alapfeltételei kerülnek veszélybe. Az árnyak mellett azért a fényekről is szó esik. A köztársasági elnök alighanem egyik legszívesebben teljesített protokolláris kötelezettségeként a napokban - a család éve alkalmából - két édesanyát tüntetett ki. Egyikük 9, másikuk 16 gyermeknek adott életet.- A köszöntés személyükön keresztül az anyák mindegyikének szólt. Voltaképp úgy illett volna hát, hogy az államfőknek kijáró legmagasabb elismerést kapják meg. Ámbár a nagy családban, a gyerekek tisztes iskoláztatásában, fölnevelésében az apáknak is van valami részük. Megkockáztattam: mondjuk úgy 25 százalékban... Az egyik kitüntetett azonban rám licitált, mondván, hogy ő megszavazza az ötven százalékot... Az újságírói kérdések közül természetesen nem maradhatott ki a szeretet ünnepe: melyik volt az államfő legemlékezetesebb vagy épp legszomorúbb karácsonya? Göntz Árpád ezúttal nem „kapásból”, hanem némi tűnődés után válaszol. Börtönben töltött szentesték emlékét eleveníti föl. Az ’56-os karácsonyét, amikor rabtársaival együtt még nem érezték elveszettnek a forradalom ügyét, s még nem tudták, személy szerint mi vár rájuk. Fénytelenebb, gyötrelme- sebb volt ’57 karácsonya. Mert az ünnep előtti héten, a kihallgatáson a fogvatartók megcsillantották a reményt: ha személyesen nem is, fényképről láthatják a családot. Éjfélkor azután hatalmas rúgás a zárkaajtón, s az ordítozó fegyőmél ott a várva várt fotó. De ki nem adja a kezéből, csak kajánul kérdezi: „Ismeri?... Igen? Akkor minek ez a fotó magának? S ha felakasztják? Akkor is minek... Ha mégsem akasztják föl, majd úgyis meglátja őket...” Ä szeretet, az együvé tartozás képes üzenete tehát a börtönbe megérkezett, de a címzett Göncz Árpádhoz nem jutott el. Szívesebben beszél arról, hogy mint az utóbbi években, az idén is egybegyűlik a Göncz-família, a gyerekek, az unokák. A feleség-nagymama a szervező, mert az öregekkel együtt öt család programját kell összeigazítani. Karácsony napján, 25-én délelőtt lesz a családi találkozás. Istennek hála, erre nagyon alkalmas a rezidencia, van hol fölállítani a karácsonyfát, van elég hely, még ha a gyerekek belakják is az egész házat...- Hogy ki milyen ajándékot kap? Azt nem mondom el, mert még előre megírják az újságban - neveti el magát. Annyit azért utóbb elárul, hogy feleségével együtt idejében begyűjtik a kívánságokat, s alapos mérlegelés után, „diszkrecionális jogukkal élve” döntenek, hogy mi teljesíthető, mi nem. A karácsonyi kívánságlistákon jórészt elektronikus játékok, CD-lemezját- szók és hasonlók sorakoznak... A beszélgetésre szánt percek gyorsan elszaladnak, az államfőt már várják hivatali dolgai. Idő már csak a szívélyes búcsúra marad, és egy rövid üdvözlésre:- Azt üzenem olvasóiknak, hogy szép és fontos tartozéka a karácsonynak az ajándékozás, az ajándék. De talán még fontosabb és tartósabb az együvé tartozás érzése és a szeretet... Betlehemi csillagok Minden év decemberében az ember- emlékezet lehozza a földre a kis Jézust, hogy újraszülessen közénk. A háromkirályok, a napkeleti bölcsek is elindulnak a betlehemi csillagok után a sötét éjszakába, és úttalan utakon keresve viszik magukkal a drága ajándékot: a mirhát, tömjént, aranyat, kelmét, de a jószívű pásztor is kiválasztja legkedvesebb bárányát, hogy vigye a betlehemi jászolhoz. A három király - Gáspár, Menyhért, Boldizsár - nagyon sokszor megtette az utat a betlehemi jászolig, már vezércsillag se kellene a három bölcsnek, lehet, hogy megkopott az út is alattuk, azonban megfogyott az ajándék a kezükben, drága lett az illatszer, arany, kelme, csak a szegény juhpász- tor báránya maradt a régi áron, mint a szeretet, aminek soha nincs ára. A királyok és bölcsek útja mindig nehéz volt, ha igaz ügyet vettek vállaikra. A kigyúlt betlehemi csillag adta hírül az embereknek, hogy keljen útra minden bátor hatalmasság, aki az emberek üdvét akarja szolgálni. Ez a betlehemi csillag vezette a három napkeleti bölcset, akik még nem ismerték egymást, csak a közös út ígérete avatta őket barátokká, hogy együtt jussanak el az ígért Megváltó bölcsőjéhez. Nem tudták elképzelni, ki lesz az újszülött király, aki előtt hódolniuk kell, akinek lába elé teszik a világ minden kincsét. Azt valamennyien érezték, hogy nagyobb hatalmú és erejű király szállt a földre, aki új igét fog hirdetni, hogy elvesse a világban a szeretet magvait. Képzeletünkben kétezer év óta zarándokolnak a napkeleti bölcsek Betlehem felé, és keresik a jászolt, hogy köszöntsék, üdvözöljék a Megváltót, aki a szeretet igéjét hirdeti a világon. Azóta sok évszázad suhant el, és elég sokat is változott a világ. Már a jászol is más, ahol a kisded nyugszik, nagyon elkopott, ócska, megviselt, rozoga, hiányzik róla néhány deszka, korhad is szegény, de jobban hiányzik az ács, hogy rendbe hozza. A barlangistálló se a régi, nem olyan meghitt és meleget árasztó. Ökölnyi gránát szaggatta lyukak tá- tonganak rajta, a süvítő éjszakában fagyos szelek fújnak a kilyuggatott barlangfalon. A barmok lehelete se a régi, meleget árasztó pára, mert ők is kevesebbet fújnak a melegből, hiszen kevés a takarmány, és ki kell még telelni. Gáspárnak is kicsorbult a fején dia- dérnos koronája, nyaka még tartja a királyi ékszert, de elkopott a sok aranyhímmel terhelt palástja, több ékkő is hiányzik róla, piros topánja meghasadt, foszlik és rojtos a kaftánja. A történelem vihara tépázza. • Inog, megbillen fején a hajdani büszke korona. Szegényebb lett bizony egy esztendővel. Menyhért kezéből is hiányzik az aranyveretes, mennyezetes katedrális kicsinyített mása, a csillagfényben sziporkázó ékszerek garmadája: a rubin, a topáz, a smaragd, minden, ami gazdaggá és széppé teheti a világot. Sokat fel kellett váltani aprópénzre, hogy az alattvalók ne nyomorogjanak éppen. Amije még maradt szegénynek, azt elrabolták. Ő is szegényebb lett egy esztendővel. Boldizsár, a szerecsenkirály arca is komor, bús, fekete gyász ül szemében, már csak fehér lepelben jár, minden egyebe elmaradt a sivatag homokján, csak egy magot hoz, amit az Emberfiának ajándékoz, hogy keljen ki belőle a szeretet virága. O is szegényebb lett egy esztendővel. Végül odatérdel a szegény pásztor is a kis jászol elé, leteszi ajándékát a földre, a kis bárányt, leboml az Emberfia előtt, saruját nem kell megoldania, meri nem fedi lábát saru. Mezítlábjött a messzeségből, de a kis bárány kövér füveken nőtt, egészséges, szép jószág, szinte nem változott majdnem kétezer év óta. Most is olyan, mint régen, hiszen a pásztor ruhája is ugyanaz, mint egykor, érződik rajta a kétezer éves szegénység, avítt illatok, szagok járják körül, de lebeg szerelő lelke fölött a jóság, ami őt ide hozza kétezer év óta... Az Emberfia, a kis Jézus most felvidul, mosolyra nyílik ajka, kis kezével tapsikol, Mária irul-pirul, József, az ács boldog, és a rozoga jászolt fények öntik el, mert a kis bárány a régi nyájból való... Hófehér gyapja tiszta, napfénytől szálanként mosott bundája havasok fehérjét hozza, meleg szeméből a szeretet sugárzik, piros nyelvén az élet íze édesedik, mert a szegény sarutían j pásztornak csak erre volt gondja századokon át: ha földre száll az Emberfia, vigye elébe kis báráríyát, és mondja el vele, hogy benne őrzi az életet... És ekkor a meglyuggatott barlang fölött kígyóinak megint a betlehemi csillagok, s a három király koronáján újra felvillannak a régi fények. A kis jászol melegebb lesz, a szelíd barmok lehelete forróbb, a barlang is otthonná változik, és akkor sok-sok pásztor gyűl össze, hogy együtt ös. • jenek a földre szállt békének. Gál Elemér
