Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1994-12-01 / 283. szám

1994. december 1., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Kárpáti doktor (a kép bal oldalán) kollégáival, betegeivel demonstrált az áthelye­zés ellen (Fotó: Kaposi Tamás) Mátraházi betegek és ápolók tüntettek (Folytatás az 1. oldalról) Egyébként ha az érintettek megkeresték volna őket, való­színűleg az orvosi kamara is segített volna a probléma megoldásában. Ennyi háttér-információ után nagy várakozással men­tünk el a demonstrációra. A Népjóléti Minisztérium előtt tegnap délelőtt mintegy száz ember várakozott. Javarészt betegek, bottal, járókával, de ott voltak az osztály ápolói is, valamint dr. Kárpáti Vilmos osztályvezető főorvos. A transzparenseken föliratok: Uraim, hogy ugrálnának fél lábbal; Költözzenek ki Önök is két nap alatt; Oda kell vissza­mennünk, ahol a fertőzést kap­tuk? A tiltakozók nevében Kárpáti Vilmos dr. átadott egy petíciót dr. Balogh Sándor minisztériumi főosztályveze­tőnek, 85 aláírással. A Kovács Pál népjóléti miniszterhez címzett petícióban az aláírók a legmesszebbmenőkig tilta­koznak az eljárás miatt. Mint írják, speciális kezelésre van szükségük, amelyet csak Kár­páti doktor biztosíthat szá­mukra. Az osztály bezárása és a főorvos úr áthelyezése a be­tegekben nagyon komoly lelki válságot idézett elő. Bizonyta­lanná váltak további sorsukat illetően, mivel eddig is sokan csak a főorvos szakmai tudá­sára és rátermettségére szá­míthattak. Végezetül a miniszter segít­ségét kérték, hogy Kárpáti Vilmos továbbra is a rászoruló betegei rendelkezésére álljon. A minisztérium képviselőit láthatólag nem hatotta meg a szomorú emberi sorsok látvá­nya. Nem ígértek semmit, csu­pán annyit, hogy megpróbál­ják késleltetni a mátraházi osztály bezárását. A jelen volt ápoltak kőiül egyetlenegy sem akar átköl­tözni a budapesti Országos Baleseti Intézet, illetve az Or­szágos Rehabilitációs Intézet szeptikus osztályára. Felme­rült, hogy kétségbeesésükben elbarikádozzák a mátraházi osztály folyosóit, de akkor sem hagyják el orvosukat. Az éles szóváltásokkal fűszerezett kétórás tárgyalás végül is nem hozott eredményt. így most még nem tudhatjuk, hogy mi lesz a sorsuk az eddig Mátra­házán sikerrel kezelt betegek­nek. Szomorúan várhatjuk a folytatást. Nagy Gyula Nem tudni: mikor lesz gyógyszertár Füzesabonyban, a vasútállomáshoz közel Szaturnusz Rádió - Gyöngyös Egri kampányesemények Tegnaptól crossbar Kálban mondta, hogy ez „a mi rá­diónk”, tehát nem kifejezetten gyöngyösi adóról van szó, ha­nem inkább regionális rádióról, a térség rádiójáról. Ezért várják a hallgatók jelentkezését, ész­revételeit, információit Abasár- ról, Markairól, Detkröl, Ludas­ról,... tehát Gyöngyös térségé­ből bárhonnan, aki hallgatja a Szatumuszt. A 315-000 tele­fonszámon lehet a stábot hívni. (korcsog) Ma 17 órakor a Zellervári Közösségi Házban (Hadnagy út 34.) dr. Nyíri Iván polgármes­terjelölt és Kalmár Péter or­szággyűlési képviselő bemu­tatja a 6. sz. választókörzetben induló Flaskay Miklóst és a 7. sz. vk.-ban induló dr. Szigethy Annát, a Szocialista Párt egyéni képviselőjelöltjeit. Ugyancsak december 1-jén 18 órától a Szi­lágyi Erzsébet Gimnáziumban Korózs Lajos országgyűlési képviselő bemutatja az érdek­lődőknek a Szocialista Párt 3. sz. választókerületében induló jelöltjét, Szabó Pétert. A 2-es számú Gyakorló Álta­lános Iskolába várja ma 18 órára a választókat a 9. számú körzetből Erdei Zoltán, az SZDSZ, KDNP és Fidesz közös képviselőjelöltje. Visontai Borbála-nap - Bükkábrányban Az idei Borbála-napot, a bá­nyászok védőszentjének ünne­pét az idén a Mátrai Erőmű Rt. Bükkábrányban köszönti. A részvénytársaság központi ün­nepségére december 2-án 14 órától kerül sor a borsodi bá­nyászközségben, ahol Valaska József vezérigazgató mond be­szédet, és kitüntetésekre is sor kerül. A megemlékezést 16 órá­tól ünnepi istentisztelet is kö­veti a római katolikus temp­lomban. Ünnepélyes alapkőletétel Abonyban Ma 10 órai kezdettel ünnepé­lyes körülmények között rakják le Füzesabonyban, a 3-as számú főútvonal közelében épí­tendő elmeszociális otthon alapkövét, amely megyénk leg­nagyobb beruházásai közé tar­tozik. Az ünnepi eseményen több országos és megyei köz­életi személyiség is jelen lesz. Országgyűlési képviselő vár Gyöngyösön HieszGyörgy országgyűlési képviselő ma 16 órától fogadó­órát tart Gyöngyösön, a Fő tér 3. szám alatti MSZP-irodában. Detki véradók segítségét várják A Heves megyében uralkodó gyakori vérhiány enyhítése mi­att a község lakossága részére véradó-akciót szerveznek va­sárnap délelőtt Detken. Az ön­kénteseket reggel 8 órától vár­ják a helyi egészségügyi kom­binátban. Előadás Eger jövőbeli lehetőségeiről Az Eszterházy Károly Tanár­képző Főiskola dísztermében Eger lehetőségeiről, a világ kul­turális örökségének részébe való bekapcsolódásról, vala­mint az egri kis- és középvál­lalkozók piaci és támogatott- sági lehetőségei a Közös Piac országaiban témában tart elő­adást Zelnik István kandidátus. A nemzetközi kapcsolatok és a közös piaci rendtartás ismert szakértője ma 15 órától várja az érdeklődőket, vendéglátója dr. Nyíri Iván polgármesterjelölt. Piros szegfű a hősök emlékművén Eger felszabadulásának 50. év­fordulóján tegnap az emléke- zők - közöttük a Munkáspárt tagjai, képviselőjelöltjei - virá­got helyeztek el az Umateme- tőben a város felszabadításáért elesettek emlékművénél. Egri zeneiskolások az országos döntőben A zeneiskolások versenyének soproni országos döntőjében három egri tanuló is bizonyít­hat: Lengyel Orsolya, Czitán Daniella és Honfi Mónika. Má­tól vasárnapig tart a megméret­tetés. írók a pódiumon az Ifjúsági Házban Az egri Ifjúsági Ház folytatja népszerű sorozatát, amely kere­tében középiskolások és főisko­lások találkozhatnak népszerű írókkal. A ma 19 órai összejö­vetel vendége Kornis Mihály, aki kedvenc írásaiból olvas fel a hallgatóknak. Megtartotta utolsó ülését dr. Pásztor József polgármester el­nökletével Füzesabony város képviselő-testülete. Napirenden hat téma szerepelt. Mielőtt ezt elfogadták volna a képviselők, szavazási procedúra zajlott le arról: a helyi tv munkatársai készíthetnek-e videofelvételt az ülésről, vagy sem? Ez azért vál­tott ki vitát, mert néhányan attól tartottak, hogy ezt egyesek eset­leg választási kampányfogásra is felhasználhatják. A kamera végül is megkezdhette műkö­dését, mert egyezség született: a felvétel csak a decemberi vá­lasztások után kerülhet képer­nyőre. Ez az „előjáték” húsz percig tartott. Ezután dr. Pásztor József polgármester tartott ugyancsak húszperces összefoglaló beszé­det az önkormányzat négyéves tevékenységéről, amelyet a hi­bák ellenére összességében eredményesnek minősített. Kö­szönetét mondott ezért a mun­kában résztvevő személyeknek, bizottságoknak, az apparátus­nak. A sikerek között említette meg többek között azt is, hogy a gázvezetéket a tervezett négy év helyett két év alatt sikerült a városban megvalósítani... Első napirendi pontként az­tán azt a tájékoztatót fogadták el egyhangú szavazással, amely az önkormányzat idei évi költ­ségvetési előirányzatok három­negyed évi teljesítéséről ké­szült. A nyolc mellékletet is tar­talmazó jelentés megállapította, hogy a város bevételei 84,7 százalékos teljesítést mutatnak, a pénzügyi iroda saját bevétele 116,9 százalékban realizáló­dott. Továbbra sem érkezett bevétel az állami gazdaságtól, illetve a Petőfi Szövetkezet is csak 45,5 százalékban teljesí­tett. Jól alakult ennek ellenére a záró pénzkészletük is. Összes­ségében a harmadik negyedév gazdálkodása tervszerű, ki­egyensúlyozott volt. „Sűrűnek” bizonyult a város jövő évi költségvetési koncep­cióját tartalmazó téma. Ez a forrásmegjelölésen túl a vár­ható feladatokat is tartalmazza, többek között az utak, a járdák, a csapadékvíz-elvezetés, a mű­tárgyak, a közvilágítás, az ivó­vízminőség javítása, a helyi tömegközlekedés, a távbeszél­és gázhálózat, valamint a kör­nyezetfejlesztés területén. Az előterjesztést egyhangúlag fo­gadták el, mert azt állapították meg, hogy reális alapon alapul a koncepció. Az már élénk vitát váltott ki, amikor az úgynevezett közfor­galmú új gyógyszertár létesíté­sével kapcsolatos véleményt kellett kialakítaniuk. Mivel a patikák nem tartoznak a ver­senyszférába, így több előírás, szabály rendelkezik ennek léte­sítéséről, amelytől adott eset­ben csak a miniszter térhet el. A sok különböző érv és felvetés utáni szavazás eredménye „pattra futott”, így az önkor­mányzat nem tudott véleményt mondani, hogy legyen-e vagy sem gyógyszertár az Arany Já­nos utcában, közel az állomás­hoz. A továbbiakban jóváhagy­ták, hogy a helyi tüdőbe­teg-gondozó intézet vezetői ál­lására újabb pályázatot írnak ki, hogy határozott ideig a nyug­díjba vonult dr. Bíró Kornél he­lyett dr. Márton Miklós legyen az intézeti vezetőorvos, és a 7. számú szavazókor szavazat- számláló bizottság póttagja Si­mon Mihályné legyen, mert Gál Péterné egészségügyi okok mi­att lemondott. Helyére tagnak Gazdag Béláné lépett elő. (fazekas) (Folytatás az 1. oldalról) Érdekesnek kínálkozik egy találkozás a népszerű Dallas című filmsorozat szereplőivel, pontosabban azokkal a színmű­vészekkel, akik a magyar hang­jukat kölcsönözték. A műsorból több más érdekes téma, zenei betét mellett nem maradnak ki a gyöngyösi piac árai sem. Á Szaturnusz Rádió Gyön­gyös elképzeléseiről érdek­lődve Láng József azt is el­A Magyar Demokrata Fó­rum, a Köztársaság Párt, a Szo­ciáldemokrata Párt, a Nagycsa­ládosok Egri Egyesületének két képviselőjelöltje, dr. Sashalmi Sándor (10. vk.) és Mandák At­tila (11. vk.) ma 16 órakor Egerben, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sertekapu ut­cai tagiskolájában közös vá­lasztási fórumot tart. Vendé­gük: dr. Ringelhann György, független polgármesterjelölt. Ma 17 órakor a Családsegítő és Információs Irodában (Kal­lómalom u. 88.) választási be­szélgetésre várja az érdeklődő­ket Farkas Zsuzsanna, a 14-es választókörzet, és Weil Zoltán, a 12-es választókörzet képvise­lőjelöltje. Témáik: lakhatási és egyéb szociális támogatások, közüzemi díjak. Tegnap délben megtörtént a rég várt nagy esemény Kálban: a község telefonhálózatát rákap­csolták a korszerű cross­bar-rendszerre. Szerdától 265 régi és 489 új előfizető hívhatja közvetlen tárcsázással az ország, illetve a világ legtöbb pontját. A telefonszámok hatjegyűre módosultak, és az egri köz­ponthoz kapcsolódnak. A há­rom első szám mindig 487-tel kezdődik. C+C & DISZKONT Gyöngyös, Karácsondi u. 2. Tel./Fax: (37) 312-165 ?\ AMIRŐL A BOR EDDIG CSAK ÁLMODNI MERT MOST VALOSAGGA VÁLT! NEUTRALIA (SAMPON EGYÜTT KOOKAI (parfüm 30 ml + desodor + piperetáska) NAF-NAF (parfüm + desodor + piperetáska) + TUSFÜRDŐ + TESTÁPOLÓ 2inl) AKCIÓS ÁRON! 2250,­2050,­f Fogyir ÁFA-s Vállár j G. VANDERBILT (parfüm + desodor) 1920, 1770,­SINERGIE ajándékcsomag 1400, 1290,­DOVE (3 db-os) ajándékcsomag 1370, 1260,­DENIM (3 db-os) ajándékcsomag 1610, 1480,­CAMAY (3 db-os) ajándékcsomag 654, 604,­V ... y Á HÁZTARTÁSI GÉPEK AKCIÓS ÁRON! \ Zanussi-Lehel hűtőszekrény 240 lit.** 28.050,­Zanussi-Lehe! hűtő-fagyasztó 284 36.100,­Gáztűzhely ZC-500 24.280,­BRAUN kávéőrlő 3130,­helyett 2820,­BRAUN mixer 4230,­helyett 3810,­GORENJE kávéőrlő 2190,­helyett 1970,­ROWENTA kenyérpirító 4340,­helyett 3900,­DYRAS fóliahegesztő 3790,­helyett 3410,­Gőzölős vasaló 2620,­helyett 2350,­i BRAUN hajszárító 1940,­helyett 1740,­f Fogyir ÁFA-s Vóll.ár A VIVIL gyógycukorka 149,­138,­VIVIL gyógycukorka 131,­121,­V. Gyermek, női, férfi zoknik nagy választékban! Nyitva tartás: H-P: 8-17 óráig ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 1994. HEVES MEGYE' MDF megyei listája a 9-es 10000 feletti 10000 alatti 1. Dr. Andrássy Tamás 2. Csajkás László 3. Dr. Hegedűs György 4. Nánási István 5. Dr. Bőze Zsolt 6. Török János lakosú településen 1. Derecskéi Csaba 2. Uracs Tibor 3. Czenthe Huba 4. Balázs János 5. Dr. Hinora Sándor 6. Szabó Vilmos 7. Józsa Pál 8. Szecskó Antal 9. Kelemen József 10. Fürjes Tamás 11. Dr. Sófalvi Antal 1 2. Langer Lajos 13. Für Dezső MDF

Next

/
Thumbnails
Contents