Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-08 / 263. szám
6. oldal Horizont 1994. november 8., kedd Dobós koncert a Notre-Dame-ban Október elejének egyik napján autóbusszal indult az egri Dobó István Gimnázium leánykórusa - kísérő tanárokkal és az utazás néhány szponzorával együtt - 17 napos franciaországi hangversenykörútjára. A koncertkörút szervezője Mi- kulák Julianna, a kórus karnagya; mindenes organizátora, tolmácsa és spiritus rektora pedig Czakó István kanonok úr volt. A kórust elkísérte Bíró Imre, az Egri Székesegyház orgonaművésze és Fehér István fotóművész is. A bécsi erdőben havas esőben, majd hóhullásban folytattuk utunkat. Egy kényszerű elterelés miatt későn, éjfél körül érkeztünk Augsburgba. Eleink kalandozásának gyászos színhelyén bennünket nagy szeretettel fogadtak az egyik plébánia közösségi házában. Diákjaink dallal köszönték meg az önzetlen vendéglátást. Augsburgból a Rajnán át utaztunk Franciaországba. Közben az időjárás kegyeibe fogadott bennünket. Napfényes őszidőben, útlevél- és vámvizsgálat nélkül haladtunk át a német-francia határon. Az egykori őrhelyek üresen ásítottak felénk a valóban jelképessé vált, „spiritualizált” határon. A francia oldalon a trikolór színeiben pompázó benzinkút fogadott bennünket. Szálláskereső utunk Re- imsbe vezetett. Innét várakozással eltelve indultunk Párizsba. A kivételesen gazdag metropoliszban nem csalódtunk. A Franciaországban írt európai történelemnek Párizs a centruma a frank királyságtól a wormsi konkordátumig, Szép Fülöp királytól a Napkirályig, az enciklopédistáktól Napóleonig, a restaurációtól a III. Köztársaságig..., napjainkig. Számomra Villon, Moliére, Victor Hugo, Baudelaire városát, a modem művészetek, az izmusok szülővárosát jelenti elsősorban. Ady, József Attila, Radnóti, Illyés Gyula Párizsát kerestem benne. Egyik elővárosában, Bru- noy-ben szerzetesnővéreknél kaptunk szállást, ellátást. Nekik köszönhetjük, hogy egy héten át naponta látogathattuk a „fény városát”. Felfedező utakat tettünk a fenséges világvárosban. Köszönhető még mindez Czakó kanonok úr barátainak, a segítségünkre siető Herbulot (D’Evry) püspök úrnak, De Menthon gróftiak, és áldozatos kalauzunknak, Keresztes Stephan-nak is. Párizs igazi megapolisz. Benne és elővárosaiban él - az ország területének mintegy 2 százaléka - Franciaország lakosságának egyötöde! Az elmúlt történelmi korokat, korstílusokat őrzik nevezetes épületei, de értékeinek végtelen gazdagsága mégis inkább múzeumainak kincsestáraiban található. Szépre és fényre szomjas turistaszemmel nem láthattuk meg „Párizs splenn”-jét, az „éhes város” is elrejtette előlünk arcát. A Radnótit megindító „ázott arcú párizsi szegények” utódai sem igen kerültek szemünk elé... A dobós énekkar első koncertjét a Párizsi Magyar Misz- szióban adta. Közreműködött a vasárnapi szentmisén is, amelyet Czakó kanonok úr celebrált. Bíró Imre orgonaművész hármon iumon kísérte a kórus énekét, amelyet elismeréssel fogadtak az egybegyűltek. A misszió plébánosa Ilonka néni vezetésével és segítőtársaikkal igazi magyaros vendéglátásban részesítettek bennünket. Városnéző útjainkon lenyűgözött bennünket a természeti és művészeti esztétikai minőségek fenséges látványa: a Notre-Dame, a Szajna-part, maga az II de France, az Eif- fel-torony, a Louvre, a Champs-Élysées. Valóban kiseperték a francia Champs-Elyées-ről az „ame- rikánus” díszleteket, megújították az „eliziumi mezőket”. Megértem már Yves Montand népszerű dalát, amelyben arról vall, mennyire szeret kószálni a híres körutakon, a Champs-Elysées-n, amely megszépülve valóban a fényes Párizs legfőbb vonzereje. (A körutakon kószálásra külön ige van: flaner!) A Diadalív fennkölten hirdeti régmúlt korok francia dicsőségét. A glo- ire lenyomata szinte mindenütt jelen van. Egy késő esti sétán hallgattuk, mit susognak a Szajna-habok, és gyönyörködtünk a fényárban úszó városban. Október 12-én az egri dobós leánykórus felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg hallgatóit a Notre-Dame-ban adott énekhangversennyel. A főoltár előtt halványzöld, földig érő ruhában felsorakozó kórus látványnak is ragyogó volt. Elcsitult a turisták zsongása, járkálása, amikor felhangzott az ének. A keresztény világegyház méltán híres zarándokhelyén a csodálatos szakrális teret betöltötte a vox humana. Szállt, szárnyalt a Tantum ergo, a Panis angeli- cus, elbűvölten szólt Kodály Esti dala... A magyar himnusszal záruló hangverseny méltán aratott elismerést. A Notre-Dame-ban ízelítőt adott az egri leánykar a „symphonia hungarorum” kincsestárából. Énekelt a kórus a Sacré Coeur fenséges templomában is, és a szép éneklésért a plébános köszönetét könyvelhette el. Emlékezetes, spontán hangversenyt adott a Trocadérón, ahol a Szajna és az Eiffel-to- rony képezte az impozáns hátteret. A hallgatók tetszésnyilvánításán túl egy Párizsban élő magyar asszony mondott meghatott szavakkal köszönetét a váratlan, szép élményért... Párizs a „világosság földjének” székesfővárosa, a középkor óta a magyar kultúrának is egyik legfőbb ihletője. A magyar teológiai műveltség a világ első egyetemének, a Sorbonne-nak szárnyai alatt nőtt fel. Az egyetem első virágzásakor magyar teológusok itt hallgathatták, ismerhették meg Abelard-t és Aquinói Szent Tamást... A reformáció idején francia földről is kapott új fényt a magyarság. A Bézát felkereső Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításai hűen simulnak a francia dallamokhoz. Francia példákon bizonyította a fordító, hogy nyelvünk hajlékony, színes, kifejező képekben gazdag, és kiváltképp alkalmas a „poéta- ságra”. Ady nyomán sétáltunk Szent Mihály útján a Szajna felé. Tűnődtünk architektúrái szépségekről, magyar-francia irodalmi kapcsolatokról. Emelkedett szívvel gondoltunk arra, hogy a magyarság sosem volt érzéketlen a francia szellem igéire. Vigyázó szemünket Párizsra vetettük! Mindig is fogékonyak voltunk a latin kultúra világosságára. (Azt sem feledhetjük, hogy évtizedeken át meg voltunk fosztva a nyelvtanulás, a kulturális tájékozódás leghatékonyabb lehetőségétől, az élő beszédtől. Amikor meg már Nyugatra is utazhattunk, kiderült, hogy nincs miből...) A franciákról mindig eszünkbe jut, hogy a számunkra tragikus Párizs környéki békediktátumokban vezérszerepet játszott a francia hatalompolitika. Most azonban más a helyzet. Magyarországról évek óta objektív, kedvező képet ad a francia televízió, rádió és a sajtó zöme is. Mindez jótékony hatással van a francia emberekre, nyílt, segítőkész magatartásukra velünk szemben. Ez érződik a testvérvárosi kulturális és kereskedelmi kapcsolatok szorgalmazásában is. Rajtunk, a magyarság minden kicsi követén is múlik, hogy ez a kedvező folyamat különösen gyümölcsözővé váljék, hogy erősödjön jó hírünk a Szajna partján, a Diadalív árnyékában is. Ezért a célért tett jószolgálatot az egri Dobó István Gimnázium leánykórusa párizsi vendég- szereplése során. Cs. Varga István Színes mozaikfal az egyik zsidótemetőben... Amerika: temetők a giccsparádé határán Amikor eljön a halottak napja, a világ számos pontján új ruhába öltöztetik a temetőket az elköltözött szeretteikkel találkozók. Ezekben az órákban, amikor sűrű lombhullással veti a búcsú ágyát az ősz a közelítő télnek, a tűző napban álló nyári temetőkre gondoltam: különböző kultúrák temetkezési szokására, melyek mégiscsak egy nép leikéből fakadnak, valahol leg- belül. Azonban hiába minden óvatoskodás, és hiába próbálom magamhoz szelídíteni: az amerikai temetőkkel csak nehezen barátkozom. A régiek gyönyörűek, a katonák nyugvóhelyén sorakozó sírkövek lenyűgözőek, de a köztemetők... Láttam csak nagyon gazdag embereknek kijáró kriptákat, és betekintettem szegények búcsúztatásába is. Úgy tűnik, hogy a temető kialakításánál az esztétikai látvány a döntő, és nem a kegyelet egyedülvalósága. Olyan az egész, mint egy formanyomtatvány: zsúfolt, szabályos sorok sztereotip ismétlődése. (Bizonyára vannak tájak az Újvilág földjén, amelyek eltérnek ettől - ahol sírhantot emejnek, fejfát, sírkövet állítanak. Én ilyennel nem találkoztam.) A földre fektetett formatáblácskába formabetűkkel vésett neveken kívül aligha különbözteti meg valami egyiket a másiktól. Legfőbb érték (ezúttal nem az ember) a szépen ápolt fű. Egyáltalán a fű, amelyet szépen lehet nyírni, locsolni. Ettől a formától a legcsekélyebb mértékben is eltérni csak városvezetői engedéllyel lehet, s mivel ez elég hosszadalmas és költséges, marad mindenki a sablonos megoldásnál. Ez a kitalált szerénység-egyszerűség azonban nem jellemző arra a képre, amely a látogatókat a bejárati kapunál fogadja. Az amerikai „utánzóipar” a maga neo-neo irányzataival egyébként is ért a giccsek gyártásához, különösképpen fjedig az „újratermeléshez”, s itt, a halottak hazájában igazán forradalmát éli. Majdnem-gótikus, sokcsú- csos műházacska fogadja műkovácsolt kapuival a megtört lelkű hozzátartozókat, barátokat, s a küszöbön túl elmélyülhetünk a művészetben, a mű-görög, római, mai szobrokban, festményekben. Azt hinné a kritikus szemlélő, hogy ez a giccsparádé felülmúlhatatlan, de hite azonnal megrendül, ha a szomszédos zsidótemetőbe is ellátogat. A kriptákhoz vezető lejárati ajtót apró mozaikokból rakott, 30x10 méteres képkompozíció öleli át. S mivel divat a mozaik, Bizánc nyomába erednek az amerikai temetők. De hát - ez nyomasztó így! Vendéglátóim ilyenkor csodálkoznak, hogy csak súlyos unszolásra fogadom el a temetőlátogatások programját, s nem értik, miért vágyom kicsit rendezetlenebb, de fejfák-sír- kövek változatosságából álló európai látványra. Sziki Károly Kiknek a kezébe kerüljenek a patikák? A Népjóléti Minisztérium az egész országra kiterjedő, egységes gyógyszertári privatizációt szorgalmaz úgy, hogy a magánosítás során a szakmai követelményeket teljesítő gyógyszerészeket juttassák tulajdonhoz -jelentette ki Kovács Pál miniszter. A tárca legújabb állásfoglalása szerint a patikák privatizációjának úgy kell megtörténnie, hogy a gyógyszertárak továbbra is eredeti funkciójuknak megfelelően működjenek. Ehhez a gyógyszerellátást, a nagykereskedelmet is rugalmasabbá kell tenni. A minisztérium új privatizációs elképzelései szerint ezért a gyógyszertári központokat és a gyógyszertárakat szervezetileg is szétválasztják. Nagyon sok vita folyt arról, hogy valójában kié a gyógyszertárak tulajdonjoga? Égy parlamenti döntés ezt a jogot az önkormányzatokra ruházta, de a patika-privatizáció ettől sem lett gyorsabb. A végrehajtási utasításból ugyanis nem derült ki, hogy a megyei vagy a helyi önkormányzatok rendelkeznek-e az értékesítés jogával. Lassítja a folyamatot, hogy az önkormányzati tulajdon alkotmányos védelméből következően nem lehet kötelezően „elrendelni” a magánosítást. A népjóléti tárca úgy tapasztalta, hogy ahol meghirdették a privatizálást, ott az egyes gyógyszertárak vételárát túl magasra srófolták, ezáltal eleve kizárták a lehetséges vevők köréből az adott üzletben dolgozó szakembereket. A patikák privatizálására a gyakorlatban kétfordulós pályázatokat fognak kiírni, amelyeken nemcsak a gyógyszerészek, hanem betéti társaságok is versenyezhetnének az üzletek tulajdonjogának elnyeréséért. (FEB) Gárdonyi Géza művének képregény-változata Feldolgozta: Márkusz László, Rajzolta: Zórád Ernő
