Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-05-06 / 261. szám

4. oldal Horizont 1994. november 5-6., szombat - vasárnap Nyomda a megyeszékhelyen, Eger városáért is Tavaly több panaszos bejelentés érkezett levélben a hatóságokhoz, hogy az Egri Nyomda Korlá­tolt Felelősségű Társaságnak a megyeszékhelyen, a Vincellériskola utcában levő telepe szennyezi a környék levegőjét. Az illetékes hatóságok fel is szólították a céget, hogy tegyenek hathatós in­tézkedéseket a környezetkímélésre. Ennek érdekében az elmúlt rövid időszakban közel kétmillió forintért műszaki-technológiai korszerűsítést hajtottak végre. Erről, illetve a nyomda eredmé­nyeiről beszélgettünk Kopka László vezérigazgatóval, Buda Lajos műszaki és Gyöngy István gazdasági igazgatóval.- Gyakorlatilag az előírt ha­táridőre, szeptember végére át­alakítottuk a termékszerkezetet, és önkorlátozást valósítottunk meg - mondta a vezérigazgató. - Ma már olyan papírokat, il­letve festékeket használunk, amelyek környezetbarátok. Ezek mellett javítottuk a szántó kazánjaink hatásfokát is. A mű­szeres szakértői mérések sze­rint a gépeink által kibocsátott füstgázok értéke ma már alatta van az egészségügyi határnak. A levegőbe került szerves anyagok korábban bűzt okoztak a környékünkön. Ezt is sikerült mérsékelnünk. Több külső szakértő bevoná­sával az említett korszerűsíté­sekre több mint kétmillió forin­tot költöttünk. A tegnapi nyílt napon arra törekedtünk, hogy az érdeklődőknek a helyszínen bemutassuk eredményeinket, törekvéseinket. Ezzel szemé­lyesen is meggyőződhettek azokról az erőfeszítéseinkről, amelyeket telepünk környeze­tének védelméért tettünk.- Mennyire ismerik ma az Egri Nyomda Kft. tevékenysé­gét?- Nemcsak Egerben és He­ves megyében, hanem örvende­tesen az egész országban is. Cégünk nagy múltra tekint vissza, hiszen tavaly ünnepelte fennállásának századik évfordu­lóját. A társadalmi-gazdasági rendszerváltást követően, 1992-ben formailag és tartal­milag is átalakult, és a volt vál­lalatból létrejött az Egri Nyomda Kft. tizennégy tulajdo­nossal. Ezek közül a többséggel az Axel Springer Verlag Ham­burg rendelkezik, de a tulajdo­nosok között van például az egri önkormányzat is. Termelésünkhöz a megren­delés döntő hányadát a már em­lített Axel Springer Verlag Hamburg biztosítja. Rendkívül népszerű kiadványokat készí­tünk, amelyek közül tíz a meg­határozó, és magas példány­számban jelennek meg. így például a TVR Extra hetente 580 ezer példányban kerül ki­lenc megyei lap mellékleteként az olvasókhoz. Azután a Zsaru Magazin, amely ugyancsak he­tilap, 200 ezer példányban jele­nik meg. Ezek mellett nagy gonddal készítjük nap mint nap a Heves Megyei Hírlapot, va­lamint a Nógrád Megyei Hírla­pot is. Nyomdánkban készülnek folyamatosan a népszerű Szak­névsor országos, regionális és budapesti kötetei. Nem utolsó­sorban pedig - főleg a hölgyol­vasóknak - a szerelmes lapok, mint a Júlia, a Tiffany, azután a Csók és Könny. Ezek a felsorolt termékeink biztosítják az árbe­vételünk döntő hányadát. Az Egri Nyomda Kft. az utóbbi két esztendőben nagy­szabású technikai-technológiai fejlesztést valósított meg. Erről Buda Lajos műszaki igazgató informált:- Nyomdánk már a korábbi években is jelentős fejlesztése­ket hajtott végre. A korszerűsí­tés eredményeként így került sor íves nyomógép beszerzé­sére. A privatizációt követően tavaly és az idén összesen 130 milliós műszaki beruházásra került sor. Ennek keretében nagy teljesítményű ofszet rotá­ciós nyomógépek, továbbá a nyomtatáshoz, a könyvek és fo­lyóiratok készítéséhez szüksé­ges nagy teljesítményű irkafűző gépet vásároltunk. Ragasztó- és kötőgépsor is beszerzésre ke­rült. Az utóbbiak a kötészetben az élvonalhoz tartozó technikát képviselnek. Ezekkel lehetővé vált, hogy magas minőségi színvonalat képviselő terméke­ket gyártsunk. A cég piaci helyzetéről és várható eredményeiről Gyöngy István gazdasági igazgató tájé­koztatta lapunkat:- A tavalyi és az idei évben stabilizálódott a létszámunk. Társaságunknál kétszázan dol­goznak. Az elmúlt évben hatszázmil­lió forint volt az árbevételünk, és jelentős nyereséget értünk el. Mindez lehetővé tette a már em­lített műszaki és környezet\’é- delmi fejlesztéseink megvalósí­tását. Úgy tűnik, ezt az évet a tava­lyitól nagyobb árbevétellel, 720 millió forinttal zárjuk, termé­szetesen nyereséggel együtt. A fejlesztések mellett nagy fi­gyelmet fordítottunk dolgozó­ink bérszínvonalának emelé­sére is. így a múlt évben és az idén százezer forinttal növeke­dett az egy dolgozóra eső jöve­delem nálunk. Természetesen a következő időszakban is - a lehetőségeink alapján - további erőfeszítése­ket teszünk majd az Egri Nyomda Kft. jó hírének növe­léséért. / Nyílt napon mutatták be eredményeiket A fórum résztvevői Az Egri Nyomda Kft. legújabb kori történetében először teg­nap tartottak nyílt szakmai na­pot a cégnél a lakosság, vala­mint partnereik részvételével. Nagy érdeklődés kísérte a tájé­koztatókkal és üzemlátogatás­sal egybekötött találkozót. Az volt a céljuk, hogy bemutassák termékeiket, fejlesztési ered­ményeiket, továbbá, hogy a megyeszékhely lakóival és a szakértőkkel véleményt cserél­jenek. Kopka László vezérigazgató köszöntötte a résztvevőket, és rövid tájékoztatást adott a cég történetéről. Ezután nyílt fórum következett. A körzet önkor­mányzati képviselője, Balázs Mihály felvetette, hogy a ko­rábban felmerült környezet­szennyezés megszüntetéséért milyen intézkedéseket tett a nyomda, és hogy az előírások­nak megfelelően milyen to­vábbi erőfeszítések várhatók? Buda Lajos műszaki igazgató válaszában elmondta, hogy ta­valy május elején írták az első panaszos levelet a környék la­kói az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelő­ségnek, hogy zajos a nyomda. Ezt a cég vezetői utólag tudták meg, és a hatósági felszólításra korszerűsítették a technológiát. Erre közel kétmilliót költöttek, és önkorlátozó intézkedéseket is tettek. Ezek eredményt hoz­tak, hiszen az idén szeptember­ben folytatott szakértői méré­sek kedvező képet hoztak. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelő­ség képviselője elmondta, hogy nehéz problémával állnak szemben. Az Egri Nyomdánál végzett legutóbbi légszennye­zés-mérés adatait a felügyelő­ség munkatársai is értékelik. Aláhúzta, hogy a nyomda veze­tése valóban tett erőfeszítéseket a környezetvédelmi gondok megoldásáért, tapasztalnak is előrelépést ebben. Am további erőfeszítésekre is szükség lesz. A szakmai véleményeket az önkormányzati képviselő elfo­gadta, és biztatónak tartotta a nyomdai törekvéseket. A környék lakói közül egy hölgy kijelentette, hogy sok a gyerek a megyeszékhelynek azon a részén. Tehát a felveté­sük nem volt alaptalan. Véle­ménye szerint augusztus óta csökkent a levegőszennyeződés a nyomda környezetében. Arra a kérdésre, hogy utóégetőt sze- relnek-e fel a nyomdában, Buda Lajos elmondta, hogy tárgyalá­sokat kezdtek egy környezet­védelmi kft.-vel, és jelenleg az áregyeztetésnél tartanak. Hang­súlyozta, hogy a környék lakói­val közös érdekük, hogy to­vábbra is párbeszédet folytas­sanak a környezetvédelem javí­tásáról. Dr. Ringelhann György, Eger polgármestere ar­ról érdeklődött, hogy az ország más nyomdáiban voltak-e, il­letve vannak-e ilyen panaszok. A nyomda műszaki igazgatója kifejtette, hogy a Révai, vala­mint a Kner Nyomdában utóé- getők működnek, ezeket tanul­mányozták is. A hasznos párbeszéd után a nyílt nap résztvevői üzemláto­gatáson vettek részt, ahol a há­zigazdák kalauzolásában köz­vetlenül is megtekintették a nyomda működését és a termé­keit. A nyomda vendégei a legújabb termékekkel ismerked­nek (Fotó: Perl Márton) 5

Next

/
Thumbnails
Contents