Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-01 / 257. szám
6. oldal Horizont 1994. november 1., kedd Szakáts Miklós és az Egri Csillagok Huszonöt éve hagyta el az országot, s már tíz éve halott Szakáts Miklós színművész. E kétszeresen szomorú évforduló kapcsán, az októberi forradalom napján megkapta a Hazáén és Szabadságért Emlékérmet, de vajon hazáját és szabadságát megkapta, visszaszerezte-e újra a művészember, aki a politika szorongatá- sai elől 1969-ben Amerikába menekült? Szakáts Miklós 1920. április 30-án született Budapesten. A Színművészeti Akadémia után Kolozsváron kezdte pályáját, s egy sikeres évad után Bókay János a Vígszínházba szerződtette. Még a „tanulóévek” alatt ismerte meg Nijinsky Tamarát (nem volt nehéz, hiszen egy évfolyamba jártak), s hatévi ismeretség után feleségül vette. Szakáts Kinga visszaemlékezése szerint: „Nagyi (vagyis Granny, ahogy anyám Márkus Emília nagymamáját hívta) nagyon ellenezte kapcsolatukat, unokáját féltette ettől a házasságtól. Anyám tehát csak titokban találkozgatott apámmal, majd 1944. február 25-én eljegyezték egymást. Márkus Emília pedig nem ment el az eljegyzési vacsorára”. 1944. szeptember 6-án - az ifjú házas embert - letartóztatják, bíróság elé állítják az ellenállási mozgalomban való részvételéért. 1944 őszén kapott amnesztiát Horthy Miklóstól. Miután Jób Dániel szín- igazgató talpraállította a Vígszínházát, a legjelesebb művészek társaságában ott látjuk Szakáts Miklóst is. Egy interjúban ő így emlékezik vissza: „A Vígszínház ötven esztendő óta közvetíti a magyar közönségnek a magyar és külföldi Szakáts Miklós (jobbról) az Egri Csillagok című filmben irodalom legjelesebb müveit. És most újra együtt Márkus Emília, Bajor Gizi, Gombaszögi Ella, Mezey Mária, Day ka Margit, Ruttkay Éva, Nijinsky Tamara, Tímár József, Szabó Sándor, Rózsahegyi Kálmán, Benkö Gyula, hogy a közönség szolgálatába álljanak". 1956 októberében nagy hazafias hévvel több helyen forradalmi verseket szaval, amelyért 1957. május 27-én letartóztatják, de 2-3 hónap múlva kiszabadul. 1969 augusztusában Londonba utazik, mert - mint írja — „az állandó megfigyelés és félelem miatt most már nem akarok visszatérni Magyarországra". Menedékjogot kér az amerikai vezetéstől, és Dél-Dakotába költözik. Elmondása szerint a CIA segítette Amerikába való letelepedését. Szakáts Miklós neve ezután egyszeriben teljesen eltűnt a magyar színi világból, a szakkönyvekből, lexikonokból. Filmjeit nem játszották többé, s azt a hírt tették közzé, hogy autószerencsétlenségben meghalt. Szárnyra kapott egy híresztelés is, mely szerint kettős ügynök volt. Amerikában évekig a rendezéssel próbálkozott, főleg Shakespeare drámáit vitte színre Dél-Dakotában. Phoe- nixben balettstúdiót alapított, de a csendes, családias életet nem nagyon bírta. 1983 májusában visszaköltözött Európába, s a Szabad Európa Rádiónál vállalt munkát. 1984. október 22-én egy csendes osztrák városban, Reichen- hallban halt meg. Megszámlálhatatlan színházi és filmbeli szerepei - Álarcosbál, A néma levente, Cyrano - közül, azt mondják, egyik legkedvesebb élménye az Egri Csillagok volt. A forgatás idején napokat töltött Egerben. „Ez a város olyan csendes és szép, hogy szinte érzem: itt élni is tudnék" - mondta. Aztán többé már nem tudott visszatérni. Talán most újra itt van az a pillanat, amikor a csillagok találkoznak az égben... Sziki Károly Bosszantó hétköznapi perpatvaraink: tartozáskor a kezes mindig kéznél van Nehéz pénzügyi helyzetbe került ismerősöm: a munkahelyén megkérte az egyik kollégája, hogy a lakáshitelének felvételénél vállaljon érte kezességet. Munkatársát időközben elbocsátották a cégtől, az OTP pedig őt, a kezest szólította fel a törlesztőrészletek kifizetésére. Reklamációját az OTP elutasította: tehát ha nem fizeti ki egy összegben volt munkatársa tartozását, bírósági úton hajtják be rajta a pénzt. Mit tehet ebben a helyzetben? Nem árt tudni: a kezesség - jogi nyelven - olyan szerződést biztosító mellékkötelezettség, amely a hitelező számára személyi biztosítékot jelent, hiszen arról szól, hogy amennyiben az alapszerződés kötelezettje nem teljesít, maga a kezes fog fizetni helyette. De nem minden kezes egyforma. Két kezességi formát ismer a jog: az egyszerű és a készfizető kezességet. Az első esetben a kezességet vállaló személy mindaddig megtagadhatja a teljesítést, amíg a pénz- tartozás valamilyen más módon a kötelezettől behajtható. Természetesen ilyenkor a hitelezőnek kell bizonyítania, hogy a végrehajtást minden lehetséges módon megkísérelte, de az nem vezetett eredményre. Ismerősöm esetében azonban más a helyzet. Aki már nyújtott be hitelkérelmet, az tudja, hogy például az OTP lakásvásárláshoz hitelt csak úgy ad, ha a kérelmezőért valaki készfizető kezességet vállal a szerződésben. Az OTP így akár az adós, akár a kezes, akár pedig egyszerre mindkettőjük ellen fordulhat, ha úgy látja, hogy veszélybe került a kihelyezett pénze. A kialakult bírói gyakorlat is egyetemlegesen marasztalja el az adóst és a kezest, hogy a végrehajtási eljárást bármelyikkel szemben meg lehessen indítani. A törvény alapján a kezesnek fizetnie kell, hiszen helytállást vállalt. Amennyiben fizetett az adós helyett, reá szállnak mindazok a jogok - a zálogjog, a perelés és a végrehajtás joga -, amelyek korábban a hitelezőt megillették. Természetesen a kezes ebben a szorult helyzetben sem kerülhet hátrányosabb helyzetbe, mint akkor volt, amikor aláírta a szerződést. Hogy miként juthat a pénzéhez? Bizony, nem könnyen! Megtérítési pert kell indítania, nyakába kell vennie mindazt a kellemetlenséget, ami egy bírósági eljárással együtt jár. Dr. Lajer Erika (FEB) NOVEMBER November másodika a halottak emléknapja. Elsején este kivilágosodnak a temetők, kivirágoznak a magányos sírok, a holtak városában megjelennek az élők. Kimegyünk a temetőbe... Az első keresztény századokban Rómában az emlékezők lementek a katakombákba. A katakombák nem voltak istentiszteleti helyek. Csak a vértanúk halálának emléknapján tartottak sírjuk fölött szentmisét. Az üldözések századaiban a módosabb hívek nagyobb házaiban tartották az istentiszteletet. A katakombákat azért vájták, mert a keresztények nem fogadták el a klasszikus római temetést, a hamvasztást, Szent Pétert is földsírba temették, holott sírhelye közelében ott állanak a római családok mauzóleumai az urnákkal. A kereszténység fejlődésével kapcsolatban felmerült az igény, hogy temetkezési helyről gondoskodjanak. Ez csak a városfalon kívül volt lehetséges: a 12 táblás törvény tiltotta a temetést a városon belül. A római családok síremlékei is a consularis utak (országutak) mentén, saját birtokukon találhatók. A keresztények föld alatti járatokat vájattak, amelyek itt-ott nagyobb helyiségeket képeztek (például a pápák sírkápolnája a Callixtus-katakombában). A katakombák mindig egy birtokos földje alatt húzódtak, és csak a III. században váltak az egyház köztulajdonává. A katakomba, a temető azért is jelentős, mert az üldözések korában valamelyes jogvédelmet biztosított. Az egyház élt a temetkezési társulatok jogával, amely birtokszerzést biztosított. Róma körül 43 főbb katakombát ismernek. Hosszuk majdnem 1000 kilométer, és több mint 5000 sírhelyet tartalmaznak. A köny- nyen vájható és be nem omló tufa erre lehetőséget adott. így alakult ki négy, olykor öt emelet mélységű folyosórendszer. A katakombák nem félelmes kripták, hanem a megrendült áhítat helyei. A folyosókat villany világítja meg. Ha 20-30 méter mélyre lemegyünk, nem kell félnünk szétszórt csontmaradványoktól. A sírhelyek ma már üresek. A pápák, a vértanúk maradványait templomokban helyeztették el, miután a gótok, a longobárdok és a sza- racénok dúlásai után a katakombák elhagyatottá váltak. A Cellixtus-katakombában, a pápák kápolnájában a negyvenes években még misézni lehetett. Több pápa volt itt eltemetve az egymás fölött elhelyezkedő sírhelyeken. Nyolcnak ismerjük a nevét a sírjukon talált felírásból. A pápák kápolnája mellett fekszik a Caecilianus család sírkamrája, ahol négy családtag sírfeliratát találták meg. Előkerült az a márvány szarkofág is, amely közismert szentnek, Cecíliának a holttestét rejtette. Ezt Sfondrati bíboros 1599. október 21-én nyitotta fel. Csodák csodája, a vértanú szűz testét épségben találták meg. A pápa a holttest azonosítására a híres, kritikus történészt, Baronius bíborost küldte ki, aki a leletről azt írta: „Inkább egy alvónak képét adja, mint egy halottét.” A jelenségről pontos fogalmat alkothatunk, ha Maderno szobrára gondolunk, aki a leírások alapján márványba faragta a szent alakját, a szobor egy példánya a sírkamrában található, az eredeti pedig a trasteverei bazilikában. A katakombában meghatott áhítattal járunk. Itt nyugodtak azok, akiket sem hízelgés, sem fenyegetés nem tántorított el hitüktől. Megérint az első közösségek áhítata, amellyel részt vettek a megégetett, szétszabdalt, lenyakazott, széttépett testvéreik temetésén. Nem rettentek meg attól, hogy holnap talán ők is ide jutnak. A kiontott vér nem félelmet, hanem bátorságot sugallt. Nem lehet ezt nem átélni a pápák kápolnájában, ahová egyszer betörtek a pogá- nyok, és elhurcolták az ott találtakat. Beszélnek a feliratok. Sempronius, élj békében! Quintus reménységben! A sírzáró lapokon olykor pálmaágat látunk: a sírban kis üvegedény található, amelybe felfogták a kiontott vért. Biztos, hogy ezek vértanúságot szenvedtek. Ugyanezt jelenti a görög Krisztus-monogram. Legtöbbet mondanak a falfestmények. A pogány mauzóleumokat is festették. A katakomba-festészetnek kedvenc témája a Jó Pásztor. Megtaláljuk az angyali üdvözlet jelenetét, a napkeleti bölcseket. Az orante imádkozó alakot jelent, aki kezét válla mellett kiterjeszti (alkalmasint a lelket jelenti). Ismételten előfordul Zsuzsanna és a vének ábrázolása. Ugyanígy látjuk Dánielt az oroszlánok vermében (az egykorú keresztény élet szimbóluma). Krisztust szimbolikus formában, fiatal férfi alakjában ábrázolják, főleg a Jó Pásztor képeken. AIV. században már látjuk Krisztus születését, sőt Krisztus mellképét is. A festmények általában egy-egy tanítás ábrázolásai. A katakomba temető volt, de nem könnyes, gyászos és fájdalmas, hanem tele volt keresztény reménységgel. Vivas in pace - élj békességben! Ez az alaphangja írásnak és képnek. Amint feljövünk a mélyből, Baronius szavai jutnak eszünkbe: „Jöttünk. Láttunk. Hódoltunk." Megtapogattuk a szent Róma és a szent Egyház alapjait, a vérrel restett sziklákat. A katakombák a győzelmes reményt hirdetik. Miklós Béla
