Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-01 / 257. szám
Nyugdíjasok Fóruma 7. oldal 1994. november 1., kedd Egység kellene Egy házasság ötven esztendeje: aranymenyegzős mise, pápai áldással A verőfényes vasárnap dél- előttön másként szóltak a harangok a Lajosvárosban. Ezek a szentséges tárgyak, melyek Ég és Föld között függesz- kedve, Isten hangját jelképezve közvetítenek, most vidámabban zengedeztek. Az ércharang és nyelve ez alkalommal a. férfi és nő harmóniáját zengte. Nem mindenkinek adatik meg, hogy megélje házasságkötése 50. évfordulóját, választott hitvesével, szépszámú gyermekei és unokái körében; békében, boldogságban, testi-lelki harmóniában, jó egészségben. Kelemen Lajos és Bóta Mária minden bizonnyal a különleges kegyelem állapotában van. Küzdő, dolgos életük, alázatos szolgálatuk, töretlen hitük, tiszta hűségük, mindent átható szerete- tük, a jövőbe vetett reménységük felruházta őket Isten kegyelmével. 1944. október 30-án volt az esküvőjük Egerben. A bombatámadás aznap döntötte le a megyei kórház patakparti szárnyát, így a polgári szertartást pincébe húzódva kényszerültek megszakítani. Délután már a csendesebb lajosvárosi templomban nyilvánították ki akaratukat, Isten és ember előtt. A franciák szent királya, IX. Lajos védőszentsége alatt álló templom 1943-tól plébániai rangra emelkedett, így a házaspár elsőként tehetett esküt Isten legújabb hajlékában. Pontosan 50 évvel később, október 30-án ünnepi hálaadó istentiszteletre került sor a hívek, családtagok, ismerősök jelenlétében, ugyanabban a templomban. A hajdanvolt ifjú pár jubiláns aranymenyegzős áldásban részesült, immár ősz fejjel. Megköszönték egymást egymásnak. A hálamise keretében hálával adóztak a Teremtőnek, amiért megőrizte őket, és megérhették aranylakodalmukat. Deli János c. apát, kanonok, esperes, plébános Márk Evangéliumával hirdette az Igét (10:7), majd II. János Pál pápa apostoli áldását továbbította Kelemen Lajos és Bóta Mária életére, munkájára, mint a mennyei kegyelem zálogát. A Vatikánból érkezett díszes pergamentekercset mint pápai áldást vehette át az aranymenyegzős pár. Elhangzott az egyházmegye főpásztora, dr. Seregély István érsek köszöntőlevelének olvasata, majd az egyházközösség méltatása után díszes emléklappal ajándékozta meg a jubiláló házaspárt. Eddig a különlegesen ritka, szívet-lelket átmelengető, emelkedett légkörű ünnepi szertartás. S most lépjünk közelebb, és ismerkedjünk meg a két tiszta tekintetű emberpárral, Lajos bácsival és Mária nénivel. Mindketten, kü- lön-külön is, és együtt is, nagy titkok tudói. Pazarló bőkezűséggel hintik gazdag életük tapasztalatait okolásul, jóra intőn, mindannyiunk lelki épülésére. Megpróbáltatás, tövis az ő életükben is volt. Keskeny, rögös úton haladtak, nem is mindig a napfényes oldalon. Oroszország, Don-ka- nyar, I. Orosz Hadtest, lövészárok, becsapódó akna..., a detonáció következtében fogsorától vált meg a fiatal katona. Hazatérés. Eljegyzés. Esküvő. 34 éves mozgópostái szolgálat, építkezés, háztáji munka, gyermeknevelés. Télen-nyá- ron hajnali ötkor ébredés, este nyolc után nyugovóra készülődés. Mindketten tudták, hogy „kanál nincs csörrenés nélkül”, de azt is, hogy „amit az Isten egybekötött, azt ember el ne válassza”. Tűrőképesség, tolerancia, feltétlen hűség, szeretet, hit, egymás terhének viselése szakadatlanul szemük előtt lebegett. Öt gyermekük közül Rozáliát az élet hajnalán eltemették. A megmaradt négy gyermekük, nyolc unokájuk a szemük fénye. Gyöngyszem ékként hintik a bölcsességeket, úgy üzennek nekünk: „nem elég a gyereknek enni-inni adni, felruházni, hanem beszélgetni kell vele a jövőről. Nevelni kell, mint a növényt”. Akkor növekszik szárba, és hozza meg gyümölcsét mindannyiunk örömére. Mária néni szerint az istenhit a legfontosabb, mely átformálja az életünket, és mindenkor kisegít a bajból. A nagyszülők áldásos szerepét nyomatékkai említi, majd ismét szóba kerül a hűség, a tisztesség, becsület, a példaadás, az önzetlenség, a jó szándék, a munkára nevelés, s akkor majd felcsendül a gyermeki hang: „... Édesanyám, ültessünk ezt is, azt is!...” Mint mondja tiszta hévvel: „A lélek a legfontosabb az emberi szervezetben. Ha nincs lélek, nincs test, és értelmetlen az élet.” Lebilincselve hallgatom, mígnem tiszta, sugárzó arca édesanyáméval mosódik egybe. Igen! Ők a szentek. Komolyan vették a tanítást: „Legyetek szentek...”. Van tartásuk, etikájuk: keményen megoldozni és tűrni. Nem kilépni a szituációból, a szoron- gatottabb élethelyzetből. Ilyen keresztényi légkörben ismeretlen fogalom a válás, a csonka család, a válási árva. A négygyermekes vő is „párom”-nak szólítja Ibolyát. Nem is csoda, ha nem tudja eldönteni, hogy a felsorolt „őszinte, segítőkész, jó szándékú, tiszta, minden jóság megvan benne” jelzőkkel Tibor vejét, József fiát, Judit unokáját, vagy a külhonból hazatérő László fiát, avagy lányait illesse. S itt vannak az unokák! Kettőtől húszévesig! Boldog, aki gyermekei gyermekeit is láthatja, és boldog az a nép, amely ünnepelni tud. Eltűnődöm... Mennyi szenvedés, lemondás húzódhat meg az idők távlatában, de erről egyikük sem szól! Lajos bácsi „a múltról vagy jót, vagy semmit” alapállásból nem szól. A pénteki beszélgetés idején elindultunk a templom felé. Fél tizenkettő közeledett, ő temetéshez harangozott. Az ökumené ösvényét egyengetve a reformátusoknak is ő csendít, ha a Lajosvárosban temetkeznek. Lelkipásztora ihletett szavakkal szólt templomgondnoki szolgálatáról, mondván: „pótolhatatlan és megfizethetetlen, ezt pénzért nem lehet végezni, csakis lelkiséggel.” - Majd később: ők ketten egy testté lettek, éppen ezért a legszorosabb kapcsolatban élnek. Egyben ez a boldogságuk záloga. A hálamise ugyanúgy ért véget, mint bármely ifjú pár egyházi esküvője. Lelkipásztoruk felkarolva kísérte ki őket a jelenlevők sorfala között. Két átszellemült és nagyon boldog szempárt láttam, fényesen, fiatalosan ragyogva, miközben valamennyiünk tekintete elhomályosult... Nagy titkokba avatódtunk be. Köszönjük. Patkós Attila Idősek megyei fesztiválja Verpeléten A Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetsége az elmúlt héten tartotta soron következő választmányi ülését. Az első napirendi pont keretében Tófalusi Emil kiemelte: országos szövetségük, a Nyugdíjasok Kamarája, valamint a Tb Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának egyeztetésein az a legfőbb kérdés, hogy a nyugdíjemeléseknél a jövőben mi az, amit figyelembe vegyenek: az átlagbér-növekedést, vagy az infláció mértékét. Hozzátette azt is, hogy a döntéshozatalnál nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a nyugdíjasok számát jelenleg hárommillióra becsülik Magyarországon, viszont a népesség elöregedésével egyetemben a születések száma jelentősen csökken. A Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetségének elnöke szólt arról is, hogy a Nyugdíjas Kamara névváltoztatást tervez, mert a szervezet jelenlegi nevéből nem tűnik ki, hogy alapvető céljuk az érdekvédelem. Annál is inkább, mivel évek óta a kamara képviseli a nyugdíjasok érdekeit, s jelzi észrevételeit a kormány tagjainak. Szóba került, hogy a Nyugdíjas Kamara tagja a Heves megyei szövetség is, üléseiken tanácskozási joggal vesznek részt. Dr. Orosz Miklós, a füzesabonyi nyugdíjasklub elnöke azt tette szóvá, hogy nem jó senkinek sem az a hatalmi harc, amelyet a nyugdíjasok feje felett, országos szinten folytatnak. Szerinte egészségesebb az lenne, ha közösen harcolnának érdekeikért, mivel mint Tófalusi Emil bevezetőjéből kiderült, a különféle szervezetek között a mai napig nincs egészséges együttműködés. Az elhangzottakkal többen egyetértettek, Holló István, a pétervásárai klub vezetője azt sürgette: a választmány döntse el ténylegesen, hogy melyik szervezethez tartozzon. A parádi Szmigura Józsefné, véleményének hangot adva, a kérdéssel kapcsolatban kifejtette: anarchia van, tegyenek végre rendet a nyugdíjasszer- vezetek. Az Egri Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetének képviseletében dr. Kamrás István arról a jelenségről számolt be, hogy a helyi szervezetek már eljutottak oda, hogy felmérjék helyzetüket, önállóan tevékenykednek, harcolnak a jogaikért, minden felsőbb támogatás nélkül. Mindezeket követően a hevesi, hatvani nyugdíjasklubok vezetői, Ötvös Imre és Móricz Máténé adtak számot eddigi tevékenységükről. Majd a hozzászólók elismeréssel szóltak munkájukról, egyetértettek abban is, hogy szükség van az idős emberekkel való foglalkozásra. Nádudvari Jenő kiemelte, hogy a szeretetet kell felébreszteni az emberekben, ezért látogassanak el klubjaikba... Sz. L. A Megyei Művelődési Központ és a Nyugdíjasok Megyei Szövetségének közös rendezésében dr. Jakab István, a megyei közgyűlés elnökének fővédnökségével november 12-én tartják az idősek megyei fesztiválját Verpeléten. Az előzetes becslések és előrejelzések szerint közel ötszáz idős embert várnak a helyi művelődési házba. A fesztivál anyagi fedezetét a megyei ön- kormányzat, illetve a nyugdíjasszervezetek biztosítják. Kína második legjobb szakácsa, Xue An-bao középen balról, mellette Chen Zhao-hui igazgató (Fotó: Kaposi Tamás) Kínai Centrum, közelről Az egyszerű, szerény vendéglőkhöz szokott hazai polgár általában szerény étkeket fogyaszt, egyszerű helyeken. Hogy a magyar szokások, a honpolgárok ízlése találkozhat a keleti kultúrával, erre többek között a Dobó téri Kínai Centrum is példával szolgál a betérő vendégek számára: az étlapon szereplő különféle étkek, a sajátos bútorzat és a berendezés, a hely varázsa, harmóniája, a zene, vagy a terráriumában bárki által megtekinthető óriáskígyó nem kis meglepetés az étterem vendégeinek. Chen Zhao-hui igazgató látta vendégül lapunkat, hogy arról beszéljen: miért nyílik manapság egyre több kínai üzlet, ahogyan országszerte, így a megyeszékhelyen, Egerben is. Sokan beszélnek a hazai piacon egyre nagyobb számban megjelent kínai dömpingárukról, amelyeknek olcsóságuk miatt a hazai kereskedők nemigen örülnek. Mint köztudott, legutóbb Budapesten fenyegették meg a keleti árusokat: amennyiben továbbra is a helyi piacon maradnak, felrobbantják pavilonjaikat...- Mi jót akarunk, s mindazokra, amiket árulunk, a ruházati cikkektől az étteremben fogyasztható ételekig, vagy az akupunktúrás, gyógyterápiás szalonunkig, még nem volt panasz - említi kérdésünkre Chen Zhao-hui, tolmácsunk, az egri illetőségű üzletvezető asszony segítségével.- Gyakran szóba kerül, hogy nemigen fogadják önöket szívesen hazánkban. Tapasztaltak-e hasonló jelenséget?- Nem, mint mindig is hangsúlyozom, színvonalat szeretnénk teremteni itt, a kis Dobó téren, a parkolónál. Kína egyik legjobb szakácsa vezeti a konyhánkat, négyezer receptet tud fejből, de bármilyen kérésnek eleget tesz, amit a vendég óhajt. Ismerjék meg a magyarok is a kínai konyhát, amellé garantálom, hogy öt és fél perc alatt készülnek el ételeink. Félreértések vannak, de hogy bizonyságot tegyen szavai hihetőségéről, körbevezet a több- emeletes épületben. Az akupunktúrás szalonban, mint ahogy bemutatta, az ősi kínai gyógymód szerint szakképzett alkalmazottak gyógyítanak. S hogy mik az ősi kínai módszerek? A tűszúrásos kezelésen kívül a masszírozás, vagy pedig a talán sokak által még nem ismert füstöléses gyógymód... (sze-) A számok és a lélek titkai Az egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület tagjai és az érdeklődők a kárpátaljai Técső- ről származó Csernicskó János ukrán parafenoménnal találkozhatnak ma délután 4 órakor az új helyre költözött Szilágyi-gimnázium ebédlőjében (Éger, Ifjúság u. 2.). A vendéggel Pécsi István, lapunk olvasószerkesztője készít nyilvános interjút. Ennek keretében a meghívott bemutatja a bioenergiát sugárzó képeit, s bizonyos számítások révén bepillantást nyújt a lélekvándorlás tanába, s gyakorlatban is érzékelteti, hogy mit jelent a grafológia, az íriszdiagnosztika. Az egyesületi tagok arcképes igazolványuk felmutatásával ingyenesen juthatnak be a rendezvényre. A helyszínen a témával foglalkozni kívánókat is készséggel fogadják. Az emlékezés virágai (Fotó: Kaposi Tamás) Letfogytunkig velünk maradtok... Színpompás, szomorkásán ezerarcú az október végi. november eleji ősz. Nosztalgiára késztető hetek, napok ezek. Felidézik előttünk azok arcélét, akik már elmentek, akik nem lehetnek közöttünk, s akik mégis velünk vannak. Valamennyien - akár jelképesen, akár valóságosan helyezzük el szeretteink sírján az emlékezés, a tisztelet virágait - együtt vagyunk ilyenkor az apával, aki már nem adhat tanácsot, az édesanyával, akinek közelléte hamisítatlan szeretetet sugárzott. A rokonokkal, akik megteremtették számunkra egy szűkebb közösség erőt, energiát adó atmoszférá- ját. Az ismerősökkel, a barátokkal, a kollégákkal is, hiszen elmúlt napjainkat színezték, gazdagították, s tapasztalataik átadásával tartalmassá formálták. Halottaink ők, akiktől csak látszatra váltunk el, hiszen ha felednénk őket, ha elmosódna arcélük, akkor végzetesen szegényednénk, szürkülnénk, jel- legtelenednénk, s végső soron embertelenné torzulnánk, hiszen tagadva, bevallva mégiscsak azt az örökséget, azt a hagyatékot kamatoztatjuk, amit nekünk adtak, méghozzá aligha vitatható önzetlenségtől vezérelve. Senki se vonja kétségbe, hogy az újságírók korán mennek. Felőrli őket az írástudósors, az állandó stressz, a jól-rosszul tolerált csatározások heve, a nemegyszer vétlen kapott ütések fájdalma. Ilyenkor mintha körbeülnétek, s éppúgy adomáznánk, sztoriznánk, vitatkoznánk, emelgetnénk azt a poharat, mint huszonöt, húsz, tíz, öt, két esztendővel ezelőtt. Együtt indulunk vidékre, megint összejövünk azokkal, akik szintén odaát vannak Veletek. Felelevenednek ifjúságunk kék szemű esztendei, érezzük az egykorvolt kor hangulatát, az alkonyba hajló esték ízeit, a pincék pislákoló gyertyalángját. A soha nem szűnő rohanásban, az értelmes vagy céltalan útkeresésben bizony elfeledtük megköszönni nektek azt az út- ravalót, amely bennünk munkál, minket befolyásol, alakít, teljes egésszé ötvöz. S mennyi hálával tartozunk nemcsak tollforgató társainknak, hanem mindazoknak, akikkel összevetett a sors, hiszen - ismerjük el végre - akaratlanul is tanítottak, neveltek - mindegy, milyen színű mundérban -, kimondatlanul is arra okítva, hogy nincs, nem lehet fontosabb dolog annál, hogy segítsünk másokon, hogy ne ártsunk senkinek. Ma, mindenszentekkor, s holnap, a ti napotokon a temetők díszes és majdhogy jeltelen sírjam felvillanó fények ezt az üzenetet morzézzák nekünk. Mert lényetek nemesebb része velünk rezdül. Nemcsak most, a nap óaranya által meleg színűre varázsolt, bronzvörös fák koszo- rúzta nyughelycsendben, nemcsak létünk fogytáig, hanem általunk is testálva az utánunk jövők népes hadára. Pécsi István
