Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-26-27 / 279. szám
/ Sztrájkhangulat van a MAV-nál. A vasutasok mostani elkeseredettsége azonban nem olyan, mint az elmúlt évben, vagy tavalyelőtt volt. Ma már nemcsak a bérükért, a sínekért is harcolnak. Ahol a mozdony füttye elhal... Szilvás István riportja Örök enyészetre kárhoztatva...(?) A „piroska” - ez a mindössze két személyvagonból álló szerelvény - a hegyekből hozta magával a hűvös reggelt az egri végállomásra. A hajnal sötétjében indulhatott a putnoki vonal másik végéről, s sápadt lámpaszemeit most hunyja csak le, mielőtt a mozdonyvezető nyújtózkodik egy nagyot a végigzötyögött út után. Farkas Imre, miután két éve kitanulta a vasútgépészeiét Hatvanban, fordában rója a síneket a bükki tájon át. A 25 éves fiatalember mostanában gondban van.- Ezt is, azt is hallani a leépítésekről, hogy a vasútnak egyre kevesebb ember kell - ácsorog a szűk fülkében, majd kiint a vonatvezetőnek, hogy lépjen fel hozzánk. Aztán folytatja: - Csak a füzesabonyi fűtőházban, ahová tartozom, legalább ötven embert érintene a szárnyvonalak felszámolása. Mozdonyvezetőket, szerelőket egyaránt. Piros szegélyű sapkában dugja be a fejét a vonatvezető, Csörgő Béla, aki hét éve vasutas. Neki tán annyival köny- nyebb a helyzete, mondja, hogy „civil” foglalkozása is van, irányítástechnikai műszerész. Azzal bejárhatna valahová dolgozni, mint azok, akiket hoznak-visznek naponta. Amíg lesz vasút Eger és Putnok között.- Mit szólnak ehhez az utasok? A szintén húszas éveiben járó férfi a háta mögé bök, mintha még mindig ott ülnének a hajnali bóbiskolók, s azt mondja: csak hümmögnek.- Mi meg csak töprengünk, hogy merre tovább - veszi vissza a szót a mozdonyvezető. - Mert az én szakmámmal se autózni, se hajózni nem lehet...- ...Csak repülni a vasúttól! - csattantja a keserű poént a társa, és az órájára pillant. Még sínen vannak, indulniuk kell. * «■ A fejfájás és az elkeseredés okozója az a világbanki követelés, amely a pénzügyi és a közlekedési tárca közös, 459600/1994. számú előterjesztésében szerepel, s alapja a sokat emlegetett kormányhatározatnak. Ennek lényege: „A racionalizálást követően cca. 3000-3500 kilométeres vonal- hálózattal, mintegy 40-45 ezer fővel, lényegében nullszaldós, vagy csekély mértékű nyereséggel - de állami támogatás mellett - működtethető MÁV Rt.-re vonatkozó elképzelést, annak szociálpolitikai kihatásait messzemenően figyelembe véve, legkésőbb 1996. december 31-ig kell kialakítani.”- Ez azt jelenti, hogy a ma 7600 kilométeres törzshálózatról leválasztanák az összességében 3900 kilométer hosszúságú mellékvonalakat, s különböző vagyonkezelőkre bíznák a sorsukat - summázza a Gyön- gyös határában lévő MÁV Rt. Hosszúsín-gyártó és -ellátó Főnökségen Holló Vilmos, a Vasutasok Szakszervezetének országos választmányi tagja. - Jövőre ebből mintegy 900 kilométeres rész gazdaságossági felülvizsgálata történik meg, s ebből egyenesen következik, hogy számos vonalat készülnek bezárni.- Hogyan érinti ez a vasutasok mára 71 ezressé apadt táborát?- A létszámot átlagosan tíz százalékkal kívánják csökkenteni, ráadásul úgy, hogy jövőre egy fillérrel sem emelnék a bruttó bértömeget. Statisztikailag azonban nem lehet amputálni a létszámot, mert oda lyukadunk ki - mint például Gyöngyösön -, hogy már a forgalmista akasztja szét a kocsikat... Javasoltuk: határozzuk meg a feladatot, s ahhoz igazítsuk a létszámot. Én még a részmunkaidős foglalkoztatási megoldást is el tudnám fogadni. *, Ha pedig leépítésre kerül sor, akkor a végkielégítés ne csupán a törvényi mértékű legyen, hanem annál kedvezőbb. November 30-ig szeretnénk ebben megegyezni a MÁV vezetésével.- És ha nem jutnak dűlőre?- Akkor december elején egy kétórás figyelmeztető sztrájk lesz, ha ez sem elég, következik az egy- vagy többnapos általános munkabeszüntetés.- Ezzel még nem oldódnak meg a vasút gondjai...- Az igaz, de a Parlament elé kerülhet az ügy. Mert attól sem oldódik meg, hogy leül tárgyalni a nagy semmiről két szegény- a MÁV és az önkormányzat -, közben pedig szépen elhal a vasút... *- Milyen megoldást javasol a MÁV a szárnyvonalak megmentésére? - kérdezem dr. Dudás Józsefet, a MÁV Rt. Miskolci •Üzletigazgatóság igazgatóját.- Nekünk sem érdekünk, hogy megszűnjön az Eger- Putnok, illetve a Kál-Kápolna- Mátramindszent közötti vonal - szögezi le a szakember. - De hogy megmenthetők legyenek, közös tehervállalást ajánlunk az érintett települések önkormányzatainak, vállalkozóinak. Kincstári kezelésben maradna a pálya, ők pedig jutányosán vagy ingyen átvennék, s a lehetőségeikhez képest hasznosítanák az állomásépületeket, raktárakat. Vagyis, működtetnék azt az ingatlanvagyont, amely például csak a mátrai vonalon 36 milliót ér. Nekünk csak a legszükségesebb forgalmi rész maradna meg.- Zavaró ebben az ügyben, hogy mindenki csak feltételes módban fogalmaz...- A szárnyvonalak fennmaradására százszázalékos garancia nincs. Minden a gazdaságossági számításoktól függ, mert köztudott, hogy mélypontra zuhant a személyszállítás, s teherfuvarral sem kényeztetik el a vasutat. * A nyugdíjas forgalmista, Gulyás Béla időnként leveszi az aranykeretes szemüvegét, meg kell törölgetnie, rendre bepárásodik. Talán az emlékezéstől, mert a mozdonyfüst már nem teheti, Recsken motorvonat jár. Ezen az állomáson szolgálta le a vasútnál töltött 42 év és 260 nap zömét.- Szó, ami szó - sóhajtja el -, a vasút, ahogy az egész ország, le van gatyásodva. Pedig milyen időket élt, fénykorában például Recsk teherszállítási kapacitása a napi kilenc helyett 14—19 vagon volt. Ősszel csak az állami gazdaság 400 vagon almát rakodott be itt, s még nem beszéltem az ércbányáról, az üveggyárról, vagy az erdő- gazdaság napi 4—5 vagonjáról... Most meg? Pang az egész, bár nem igaz, hogy nem lenne mit vinni. Csak hát, nem tudom, kinek és miért éri meg, hogy a recski követ fuvaronként 30 ezer forintért vigyék el teherautóval Békéscsabára? Szándékosan nem beszél a személyszállításról, mondja, mert az valóban gazdaságtalan. Csakhogy - erősítik meg mások - szükség lenne rá, mert a busz sem mindenütt tudja helyettesíteni a vonatot. Nincs például olyan Volán-járat, amelyik összekötné Kál-Kápolnát mondjuk Tamaszentmáriával, Derecskéről, Mátraballáról nem is beszélve. Egyébként is, jegyzik meg, a buszjáratok mind-mind városcentrikusak. Onnan indulnak, oda mennek vissza.- Ebben van igazság - fogadja el az érvet Kelemen Imre, az Agria Volán Rt. személy- szállítási üzletigazgatója, amikor később megkeresem. Gondoltunk már egy ilyen mátrai járatra, de ott volt a vonat, párhuzamosan utaztatni viszont nem éri meg. Ha azonban a vasút helyett mégis vállalnunk kell a szállítást, mindenütt meg tudjuk majd szervezni. De hivatalosan még nem kerestek meg bennünket. Egy-két évvel ezelőtt volt ugyan egy igényfelmérés, de aztán, tudtommal, semmire sem használták. *- Bizonyos szempontból érthető, hogy a közúti szállítást szorgalmazza a kormány - lapozgatja feljegyzéseit Holló Vilmos. - Abból azonnal pénze van a költségvetésnek, bejön az útadó, fizetik a súlyadót, meg ki tudja még mit, míg a vasút csak viszi a pénzt. Nem is költenek rá, milliárdok kellenének csak a pályafenntartásra, korszerűsítésre. Arról nem is beszélve, hogy ott vannak a speciális munkát végző vasutasok, akiket fizetni kell. Akik munkát kémek, s akiket máshol nem tud foglalkoztatni az állam.- Sírhatnékom támad, ha arra gondolok, hogy huszonöt év után elküldhetnek a vasúttól - szipog özvegy Barczay Mik- lósné, aki - mint mondja - „sorra éli át a vasút leépülésének szakaszait”. Elvégzett egy sor tanfolyamot, jó helyeken dolgozott, ám az egykori segédtiszti beosztásból mára a siroki sorompóőrségig csúszott vissza a hűséges vasutascsalád immár utolsó tagja.- Úgy hallani, hogy ha ez a szárny megszűnik, áttesznek bennünket a fővonalra. De könyörgöm, hogy járok én be oda Szajláról? Meg mit is kezdenének velem, amikor minden korábbi vizsgám érvényességi ideje lejárt? És 47 éves fejjel mit tanuljak már? - ontja a kérdéseket. - Szóval, uram, sírhatnékom van, mert ránk már a kutya sem gondol... * Igen, ugyancsak kutyaszorítóban van, vallja meg a miskolci területi igazgató, aki maga is régi vasutas. Fájdalommal éli meg munkatársai gondját, de ha a vasút jövőjét nézzük, fűzi hozzá, akkor meg kell tenni ezeket a nehéz lépéseket.- Tudjuk ezt mi, hogyne tudnánk, s talán meg is értjük - válaszolja a magát csak „kisvasutasnak” nevező beszélgetőtársam az üresen kongó hegyvidéki állomás peronján. - Csak hát, uram, olyan lesz ez a nye- segetés a vasútnak, mint egy második Trianon... Hegyek között, völgyek között nem zakatol majd a vonat... „Leült” a vasút és a vasutas is...
