Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-02 / 258. szám
6. oldal Az Olvasók Fóruma 1994. november 2., szerda _______KALENDÁRIUM_______ „H alál, - hol a te fullánkod?” A gyertyák millióinak sárgán libbenő lángjai kialudtak. A mécsesek végigégtek, s utolsó lobbanásuk után aprócska füstcsíkok szálltak a sírok felett és az urnahelyek besötétedő környékén. A mélyben porladó csontok s az urnák maroknyi hamuja szeretteinkre emlékeztetnek bennünket. Emlékeztet a díszes vagy egyszerű virágcsokrok sokasága is, hisz már csak ezt tudjuk adni nagyszülőinknek, feleségünknek és férjünknek, anyánknak, apánknak, testvérünknek, gyermekünknek, rokonunknak, barátunknak, ismerősünknek, akik már elindultak a messzi-messzi útra. Virágot tettünk a sírokra, s gondolatunkban felidéztük elmúlt életüket, kifejezve ezzel azt, hogy nem feledkeztünk meg róluk. Ez a nem feledkezés azt mondja, hogy a koporsóra borult rög, vagy a kripta fedele alatt örökre elpihenteknek elmúlásuk után sem szakadt meg a kapcsolatuk a továbbélő ittmaradtakkal. A materialista ember azt mondja: vége, elmentek, nincs tovább; a hívő nem egyezik ebbe bele, s hiszi is, hogy a földi élet után van folytatás egy másik világban, ahol a földi porhüvelyt levetve, a szellem, a lélek tovább él az idők végeztéig. Ez ad erőt a hívőknek, hogy az elmúlás gyötrő fájdalmát elviseljék, s ha majd rájuk kerül a sor, a hit bizakodásával lépjék át a küszöböt, amelynek túloldaláról már nincs visszatérés. Ezzel a hittel könnyebb a nyomasztó bánat terhét hordani, s az elválás okozta seb is hamarabb beheged a múló idővel. Talán a halál ijesztő arca is szelídebbé válik, és a félelem nem remegteti meg a földi útját tovább járó embert. A temetők bejárati kapuján ott olvasható a nagybetűs felirat: Feltámadunk! Ez is reményt kelt az embereknek, hogy nem örök az elmúlás. „Non omnis moriar”. - Nem halok meg egészen - idézhetjük az ókori római irodalom aranykorának nagy latin költőjét, Horatiust, aki már 2000 évvel ezelőtt, a mesz- szi-távoli jövőbe látva írta örök életű sorait. Gomolyoghat felhő az egyén vagy az egész társadalom felett is, az előttünk elmentekre gondolva - főleg, ha azok érdemesek is arra -, emléküknek fejet hajtunk, tisztelettel és szeretettel. Füves domboldalakra kapaszkodó kis falusi temetők süppedő sírdombjain és nagyvárosi temetőkertek márványcsodás emlékművei tövében egyaránt égtek a gyertyák és mécsesek, szerénykedtek vagy pompáztak a virágcsokrok halottak estéjén. Azután jön a másnap, harmadnap. A temetőben hullámzó tömeg eltűnik. A sírok felett gyertyákat állítgató s a kis sárga lángokba bámuló gyerekek jó játéknak tűnő izgő-mozgása véget ér. A szíveket - különösen, ha friss még a gyász - szorongatja a fájó érzés, de akarva, nem akarva tudomásul kell venni, hogy életünk véges, s előbb-utóbb mindannyiunknak el kell menni. A megbékélés, a belenyugvás útján kell továbbhaladnunk, s legjobb, ha a korintu- siakhoz írt Szent Pál-i levél e mondatát ismételjük magunkban: „Halál, - hol a te fullánkod?” A fák lombja megsárgult már, de még fent van az ég felé nyúló ágakon, s lassan álomba burkolózik. Elköltözött szeretteink pedig aludjatok, nyugodjatok emlékeinkben, s a béke áldott csöndjén. Csillag László Ezt már én sem hagyhatom szó nélkül... A Heves Megyei Hírlap több alkalommal foglalkozott a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ igazgatói pályázatával, egyrészt az önkormányzati ülésről való híradással, másrészt olvasói leveleknek helyt adva. Miután Keresztes György polgármester úr reagált egy hatvani olvasó levelére, hogy az nem tükrözi az igazgatóválasztással kapcsolatos teljes képet, engedjék meg, hogy én, az érintett, kiegészítsem az Ő „olvasói levelét”. Ugyanis az általa leírtak szakmai becsületemet sértik és az igazságnak csak részben felelnek meg, az igazgatóválasztással kapcsolatos tényeknek csak egy részét közük. Igyekszem mondandómat úgy megfogalmazni, hogy ne kövessem az ő stílusát, amely- lyel minősítette önmagát. Polgármester Úr nem tartotta fontosnak, hogy arról is tájékoztassa a közvéleményt, hogy ennek az igazgatóválasztásnak volt egy előző fordulója is, amikor három pályázó jelentkezett az igazgatói székért, ebből ketten maradtunk a második fordulóra. Az első fordulóban felkértek egy szakértő bizottságot, amely az én pályázatomat támogatta 5:0 arányban. A második fordulóban ugyanarra a két pályázó azonos tartalmú pályázatára egy teljesen más összetételű szakértői bizottság felkérésére került sor, akik az előző bizottsággal teljesen ellentétes döntést hoztak, a Polgármester Úr által közölt 4:1 arányban. Anélkül, hogy megkérdőjelezném a szakértői bizottság tagjainak tisztességét, van min elgondolkozni. Ebben a szakértői bizottságban résztvevő „képesítés nélküli beosztott” mellékesen 15 éve dolgozik a szakmában, a művelődési központ dolgozóinak véleményét is közvetítette, melyet írásban is benyújtott az ülés jegyzőkönyvéhez. Örvendetes, hogy a Polgármester Úr ennyire fontosnak ítéli a munkatársak szakképesítését, csak az intézmény vezetőjénél nem tartja ezt elengedhetetlen követelménynek. Az első fordulóban a testületi ülésen elhangzott a hivatal által megkért Művelődési és Közoktatási Minisztérium hivatalos állásfoglalása, miszerint az egyik pályázó képesítése nem felel meg a törvényi előírásoknak. Ennek ellenére Polgármester Úr kétszer is szavazásra bocsátotta a pályázatokat, semmibe véve a hivatalos állásfoglalást és a szakmai bizottság véleményét, ezzel törvénytelenségre való szavazásra késztette a testület tagjait. A második fordulóban úgy lett a kiírásnak megfelelő a pályázat, hogy a szakmai végzettség kérdését az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolától szerzett igazolással - mely tanúsítja, hogy a pályázó beiratkozott a művelődésszervező szakra - megoldottnak tekintették, és ekkor már a szakmai gyakorlat kérdése nem is volt téma, mondván: a muzeológus és a népművelő rokon szakma. Az eredmény ismert, nem született döntés az igazgató személyét illetően. így teljes a kép, és ki-ki értékelje a leírtakat saját szemüvegén keresztül. És azt is, hogy miért volt az ügy szempontjából fontos Polgármester Úrnak kiemelni a „tizenkétszer” hozzászóló képviselő pártállását és rokoni kapcsolatát. Baranyiné Szilágyi Erzsébet kétszeresen megbízott igazgató Nem értem: MIÉRT? Nem értem, Keresztes György olvasójuk miért említi a tudósító Horváth Mihály fiát és pártállását, Monori Zoltán hatvani olvasó kérdésére reagálva a Hírlap október 24-i számában, a gyöngyösi Művelődési Központ igazgatói páVitázgatunk... - egy tudósítás kapcsán lyázatával kapcsolatos levelez- getésben. Nem értem, Keresztes György olvasójuk miért nem sorolta fel mind a 12 képviselő nevét és pártját, akik nem az ő jelöltjét támogatták a pályázatokat elbíráló testületi ülésen. Nem értem, Keresztes György olvasójuk miért érzi erkölcsi kötelességének a muzeológus pályázó szakmai és emberi becsületének védelmét, mikor azt senki sem kérdőjelezte meg. Nem értem, Keresztes György olvasójuk miért nem részletezte a „legvehemensebb” képviselő 12 hozzászólását: 2 kérdés, 7 ügyrendi hozzászólás, s így csak 3 hozzászólás maradt a pályázó végzettségének elemzésére, melyből egy hozzászólást a jegyző úr véleménye provokált ki. Nem értem, Keresztes György polgármester miért szólt több alkalommal nyilvánosan elismerően a Művelődési Központ munkájáról (15 éves évforduló, Gyöngy néptáncfesztivál), ha a régi igazgatót ilyen ravasz módon próbálja helyéről elmozdítani. Remélem, Báryné dr. Gál Edit - akit szakmájában nagyra becsülök - már érti, hogy eszközként próbálták felhasználni, nem törődve azzal sem, hogy biztos közalkalmazotti munka- viszonyát egy munkajogilag tisztázatlan vezetői megbízásra cserélte volna fel kinevezése esetén. Horváth Attila önkormányzati képviselő Gyöngyös Válasz a „Vitázgatnak” című levélre Monori Zoltán hatvani olvasó (Hírlap, október 12-i Olvasók Fóruma) arra kér, hogy a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ igazgatói pályázattal kapcsolatos tudósításomra térjek vissza, és a kérdéseit válaszoljam meg. Ebben segítségemre sietett Keresztes György, Gyöngyös város polgármesterének levele (Hírlap, október 24-i Olvasók Fóruma), amelyből kitűnik, hogy a vitatott pályázat a jóváhagyásával és a törvényességért felelős jegyző előjegyzésével került a képviselők asztalára. A testületi ülésen minden jelenlevő tapasztalhatta, hogy a polgármester legfőbb célja a jelenlegi igazgató leváltása, amelyet nem indokolt meg! Erre használták fel a másik pályázatot, amelynek törvényességéről parázs vita bontakozott ki. Ennek lényege: akárhány értékes diplomája van a pályázónak, a rendeletben előírt és a pályázatban meghirdetett képesítéssel nem rendelkezik. Ha fel is menti a testület az előírt végzettség alól, akkor az egyetlen munkahelyén, a gyöngyösi Mátra Múzeumban folytatott muzeológusi tevékenységét elismerjék-e közművelődési gyakorlatnak? Báryné dr. Gál Edit emberi alkalmasságát sem „vehemensen”, sem másképpen egyetlen képviselő sem kifogásolta. Ezért a polgármester ilyen irányú védelmére nem volt szüksége! Monori úrnak igaza van a szakértői véleménnyel kapcsolatosan, mert azt több képviselő kérdőjelezte meg, amikor felléptek a törvényesség mellett. Ezt bizonyítja a kulturális bizottság 5:2 szavazati arányának megváltoztatása a név szerinti szavazáskor, mivel a bizottság négy tagja a szakképzettséggel, több évtizedes közművelődési és vezetői gyaakorlattal rendelkező pályázóra adta voksát. A polgármester úr levelének azzal a részével, amelyben a politikai kíváncsiságának kielégítésén fáradozik, nem értek egyet, mivel mindenkor korrektül „írogattam” a képviselő-testületi ülésekről, s a jövőben is ezt teszem. Ugyanakkor levelének az a része, amelyet a „Tisztelt Szerkesztőség figyelmébe is ajánl”, inkorrekt és megalapozatlan! Horváth Mihály Nem madártávlatból Felháborító esettel fordulok Önökhöz Nagyon nagy elismerésre késztet, hogy annyit foglalkoznak az utóbbi időben a Csebok- szári-lakóteleppel. Nem szeretnék ebbe belemerülni, egyetlen észrevételem csupán, hogy aki mindenáron CCCP-t szeretne látni a lakótelep elrendezésében, nemigen ismeri a cirill ábécét, mivel a három C stimmelne, de a negyedik betűvel baj van. Az „átkos”-ban biztosan odafigyeltek volna erre a nü- ansznyi problémára, miközben lakótelep-építésnek, netán dolgozó egri (több száz évre visz- szavezethetően EGRI) emberek lakáshoz juttatásának álcázták a Nagy Birodalomnak való hízelgést. Kíváncsivá tesznek, milyen alakzatot ölt majd a Cari- tas-központ. (Talán lehet még módosítani a terveken). Bár annak örülnék a legjobban, ha hagynák meg nekünk azt a zöldterületet szabadon ott, a Csebokszáriban. Mi ottlakók úgysem madártávlatból nézzük lakhelyünket nap mint nap. (A szemünkön át nézünk ki a fejünkből, és az ablakon át a házból). Egy lakótelepi olvasó Heves környékén lakom, így az ottani SZTK-ba kellett bevinnem 14 hónapos kisfiámat, aki újszülöttkora óta vashiányban szenved, és azóta csak romlottak a vérvizsgálati eredményei. A rendelőben a kissé merev fogadtatás után, a korábbi leleteket nézve, így szólalt meg dr. Harangozó Imréné gyermekorvos: „Úristen, micsoda selejt gyerek!” A döbbenettől szólni sem tudtam, meg aztán azzal próbáltam magyarázni - még én! - a dolgot, hogy éppen rossz napja van, és véletlenül bökte ki ezeket a szavakat. További - számára elhanyagolható - megfigyeléseimet előadva újra megismételte az előbbi mondatot, azzal a különbséggel, hogy ezúttal többes számot használt (mintha általában ez lenne a véleménye az oda járó gyerekekről). Ez már nem véletlen elszólás, gondoltam magamban, de még mindig visszatartottam dühömet és könnyeimet, amiknek otthon szabad folyást engedtem. Röviden tehát ezek lettek volna a tények. Nem tettem hozzá semmit, sőt! Hát mondják meg, hogy engedhet meg magának ilyet egy orvos? Hogy mondhat ilyet egy anyának a gyerekéről, még ha ez is a véleménye? De különben is: hogy lehet ilyen véleménye egy EMBER-ről (márpedig a kisfiam élőlény, és nem tárgy), aki ráadásul egy ártatlan kisgyermek? Hozzá kell tennem, hogy kisfiam egy eleven, jól táplált, mosolygós gyermek. Ha így ítéli meg a doktornő az embereket, akkor, gondolom, többre értékel egy egészségügyi problémáktól mentes bűnözőt. Furcsa beállítottság, mondhatom. Utólag megfogalmazódott bennem egy kérdés: vajon hány anyuka tudja, hogy selejtesnek tartják a beteg gyermekét? Persze, biztosan nem osztják a véleményem azok, aki magánúton, pénzért viszik hozzá a gyereküket. Meg vagyok róla győződve, hogy ott nem ezt az oldalát mutatja. Befejezésül csak annyit: mélyen letaglózott az eset, és úgy döntöttem, ezek után sose viszem hozzá gyermekemet. Tisztelettel: Egy szomorú anyuka Jr é IJl * A ( A ama « AB«« a ««ui Mwaiji ■■■Mwv’iiwn nv|#i mai kaMíV] najiiViiai fauiau unv
