Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-08-09 / 237. szám

1994. október 8-9., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin 9. oldal A japánoknak is van magánéletük A XX. század technikai cso­dája, az új oszakai repülőtér megtekintése után a jelenkor japán embereinek életét ismer­hettük meg közvetlen-közeiről, amikor egy hétvégét tölthettünk együtt helybeli családokkal. A nagai szálloda halijában egy fiatal házaspár, Macumoto úr és felesége várt, másfél éves kislányukkal, Rejkával. Alig félórás autóút után érkeztünk meg a Kirokava folyó partján fekvő városkába, a sárkányre­pülőiről ismert Ucsita-csóba. A fiatal házaspár hagyományos japán stílusban épült kis házát japán kert vette körül, amely­nek öntözése és gondozása a családfő feladata. A szom­szédos házakat - mint a váro­sok lakónegyedeiben általában - aprólékos gonddal ápolt rizs­földek választották el egymás­tól. Macumotóék kétszintes há­zuknak emeletén nem laknak. Ahogy a feleség, Majumi el­árulta, a fenti két - dolgozószo­bának és ruhák tárolására hasz­nált - szobába a születendő gyermekek költöznek majd. (Majumi három lányt (!) sze­retne.) A család élete az alsó szinten zajlott, amely hat na­gyobb helyiségből állt: az elő­szobából, három szobából, a fürdőszobából, valamint a konyhából. A parányi előszobában állt a japán otthonok elmaradhatatlan kelléke, a cipősszekrény. A kí­vülről érkező a bejárati ajtónál papucsot kap, de a tatamis szo­bákban csak lábbeli nélkül köz­lekednek. Az előszobából balra nyílt a fürdőszoba, a mosdó és a WC, ez utóbbiban - a háziasz- szony rendszeretét bizonyítva - külön papucsot kellett húzni. A fürdőszobát úgy alakították ki, hogy a házigazdának ne kelljen lemondania a japán fürdő, az ofuro élvezetéről., A csapot és a zuhanyzót a süllyesztett kádon kívül szerelték fel. Erre azért volt szükség, hogy a fürdőző - a hagyományoknak megfele­lően - először a kádon kívül le­zuhanyozhasson, miközben forró vízzel ereszti tele a kádat (a közfürdőkben egy kisebb medencébe folyik folyamato­san a víz). A zuhanyozást köve­tően sámlira ülnek, és az előre odakészített kis, műanyag la­vórba a kádból mert vízzel megöntözik magukat, majd megmártóznak a meleg fürdő­ben. A fiatal házaspár otthonában - akárcsak Japánban bárhol - a legkorszerűbb technikai beren­dezések keveredtek a hagyo­mányos tárgyakkal. A nappa­liba állított CD-lemezjátszós HIFI-torony (a lemezboltokban már csak CD-lemezeket lehet kapni) és a kisképemyős színes tv, az emeleti dolgozószoba számítógépe, valamint a lég­kondicionált vendégszoba egyik fő dísze, a nagyképer­nyős Panasonic tévé mellett a szobák tatamival vannak bo­rítva, és bútorzatuk meglehető­sen „szerény”. A család gyönyörű, fekete, kolóniái garnitúrát vásárolt, és ennek egyes darabjait az egy­másba nyíló, papír-tolóajtóval elválasztott szobákban helyezte el. A nagyméretű ágyak és a tükrös asztal a hálószobába ke­rült, egy nagy, kétajtós, fiókos szekrény a középső szobába, a dohányzóasztal és a bőrkana­pék a vendégszobába. Az áruházakban egyébként, ahol szinte mindig van valami­lyen vevőcsalogató árleszállí­tás, mindenféle áru kapható - ruhától az elektromos cikkekig, bútortól az ékszereken és virá­gokon át az élelmiszerig -, hogy a háziasszonyoknak ne kelljen az idejüket pazarolva több üzletet is végigjárniuk. (Kivételt képeznek a könyvek és a folyóiratok, ezeknek külön szakáruházuk van.) Az élelmi­szerek a főzés előtti fázisban — letisztítva, felszeletelve - kap­hatók egyedi csomagolásban, a helyi fizetésekhez képest ol­csón. Az áruházak mellett minde­nütt nagy parkolók várják a ve­vöket, akik légkondicionált au­tókkal járnak bevásárolni. Különösen feltűnő volt, hogy vendéglátóink nem használtak a mi fogalmaink szerinti ru­hásszekrényt: a vállfákra tett ruhák akasztóvázakon lógtak. A mennyezeti lámpák fényét - valamennyi helyiségben - há­rom fázisba lehetett állítani a lámpákból lecsüngő zsinór se­gítségével. A tatamis szobához tradicionális japán ágy, a futon dukál. A futon egy földre terí­tett matrac, amelyre lepedőt húznak, és egy felettébb ke­mény, szalmaszerű növénnyel kitömött kispárnát raknak. A takaró alá közvetlenül lepedőt tesznek, mert ezt könnyebb tisztítani. A konyhai hűtőszekrény - amelynek teteje majdnem eléri az alacsony mennyezetet - négy részből áll. Az alsó két szint mély, kihúzható fiókokat rejt, ahol a háziasszony a zöld­ségeket és a hűtést kevésbé igénylő élelmiszereket tárolja. Ugyancsak a konyhából nyílik a hálószoba, amelynek ajtaja felett házioltárt alakítottak ki. Az „oltár” szerepét egy polc tölti be, amelyre a buddhista templomoknál kapható, külön­böző áldásokat tartalmazó papí­rokat állítottak. Josihisza, a férj egy közeli város kisegítő iskolájában dol­gozik, mint tanár. Mivel a japán diákoknak csak augusztusban kezdődik az öthetes, nyári szü­net - és a legtöbb helyen még nem tértek át az ötnapos taní­tási rendre - a család szomba­ton is hat órakor kel, hogy a há­zigazda elérje a vonatát. (A ja­pán férfiak többsége naponta ingázik lakóhelye és a más vá­rosban lévő munkahelye kö­zött.) Majumi - a fiatalasszonyok többségéhez hasonlóan - ház­tartásbeli: délelőttje bevásárlás­sal, főzéssel, házimunkával és gyerekneveléssel telik. Majumi minden étkezéskor a japán konyha remekeit tárta elém: sült padlizsánt gombával, tintahal-darabkákat paradi­csommártásban, hosszú, vé­kony - a magyar cérnametéltre hasonlító - tésztát szójaszósz­ban vagy roston sült marhahúst hagymával, káposztával, padli­zsánnal és gyömbérrel. Mindezt magától értetődően pálcikával illett enni - néha sikerült is. A falatozás után, főleg társaság­ban, a japánok a közhiedelem­mel ellentétben nem szakét, ha­nem sört isznak, vagy a minden időszakban fogyasztható, ke­serű jeges teával csillapítják szomjukat. Benyomásaim szerint azon­ban a japán családok zöme megengedheti magának, hogy hétvégeken vendéglőbe men­jen. A rendelést a külföldiek számára megkönnyíti, hogy a nagyobb éttermekben az étla­pon színes képeken láthatók az ételek, míg kisebb vendéglők­ben ezt a célt szolgálják a bejá­rat melletti kirakatok, ahol a bent készülő ételek pontos má­sait állítják ki műanyagból. A vendéglőkben, akárcsak a szol­gáltatóipar többi ágában, isme­retlen a borravaló. A megren­delt étel percek alatt elkészül, addig is ingyen jár a vendégnek egy pohár jeges ásványvíz, amit kérésre újratöltenek. A családoknál töltött két nap alatt valamennyien megismer­hettük a japánok egyik nagy - és kissé fárasztó - szenvedé­lyét, a fényképezést. Mindnyá­junkról rengeteg fénykép ké­szült: a nap minden szakában, szinte minden helyzetben fotóz­ták az egzotikus külföldieket. A fényképezés össznépi szórako­zássá fejlődését bizonyítja az a meglepő tény is, hogy egyszer használatos, eldobható fényké­pezőgépeket is gyárt a japán ipar. A fotóőrület hasznos vég­termékei lettek azok a sze­mélyre szóló albumok, ame­lyekkel vendéglátóink a kínai vendéglőben rendezett búcsú­partin leptek meg bennünket, és amelyeket fellapozva mind­annyiszor átéljük a Japánban töltött, felejthetetlen napokat. Felnövekvő számítógépes betörőnemzedék Már egyes, 14-15 esztendős kamaszok is képesek arra, hogy - a díjfizetés megkerülésével - telefonvonalon kapcsolatba lép­jenek az Egyesült Államokban található számítógépes hirdető- táblákkal, és ilyen módon nagy mennyiségű pornográf és egyéb, kalózkodással szerzett szoftvert hozzanak illegálisan Nagy-Britanniába. Az amerikai szoftvertermé­kek tiltott felhasználásával a szigetországban körülbelül 30 „kalóz-hirdetőtábla” áll az elő­fizetők rendelkezésére. Számí­tástechnikai szakemberek sze­rint a törvényesen működők száma mintegy 1200. A szoft­verbe való „betörés” izgalmát nem az anyagi nyereség jelenti, hanem maga a rendszer kiját­szása, az annak „eszén” való túljárás. A számítógépes hirdetőtábla (computer bulletin board) tu­lajdonképpen egy olyan számí­tógépes postafiók, ahol a sze­mélyi számítógép felhasználói üzeneteket és egyéb, elektroni­kusan tárolt anyagokat hagy­hatnak vagy érhetnek el. John Loader, aki a játék­szoftver-forgalmazók európai szövetségének (ELSPA) meg­bízásából nyomoz az illegális importőrök után, egy konferen­cián elmondta:- Több millió font értékű szoftvert, többek között számí­tógépes játék-, illetve pornográf programokat hoztak már be és dobtak piacra ezek a „betörők”. Alig 14-15 éves gyerekek is tudják már, hogyan kell kiját­szani a British Telecom (a leg­jelentősebb brit távközlési tár­saság) díjszámlázását, s így több órára díjtalanul kapcso­latba lépni a számítógépes hir­detőtáblákkal. Az is előfordul, hogy a betö­rőpalánták anyagi ellenszolgál­tatás nélkül adják oda másnak a megszerzett programot, úgy­hogy nehéz megérteni észjárá­sukat. A British Telecom szakem­berei elmondták: nincs tudomá­suk róla, hogy ilyen „betörők” kibújtak volna a távközlési díj fizetése alól, de biztosították a szoftverforgalmazókat: szigorú vizsgálatot indítanak minden konkrét bejelentés nyomán. Load azóta, hogy 1993-ban elkezdte a nyomozást, 5 tiltott számítógépes^ hirdetőtáblát számolt fel. Állítása szerint ne­vén ismeri majdnem mind­egyik, még meg nem szüntetett illegális postafiók üzembentar­tóját is, de hasztalan, mert ta­pasztalata szerint a rendőrség nem mutat érdeklődést az ilyen jellegű bűnözés iránt. Anthony Quinn új szerepben. Christopher Quinn, aki nemrégiben látta meg a napvilágot, nagypapává tette a híres filmszínészt, Anthony Quinnt. A bébi papája Lo­renzo Quinn, Anthony elsőszülött fia. A gyerek bemutatá­sán egyébként boldogan mosolygott a nagymama is, az igen sok vihart megélt lolanda... Kuvaiti fiatalok nosztalgiája Gazdag fiatal kuvaitiak nya­ranta otthagyják gyors autóikat és léghűtéses lakásukat. Fából készült kis vitorlásokra száll­nak, hogy megízleljék, milyen kemény volt őseik élete. Lá­nyok és fiúk tucatjai gyöngyha­lászattal foglalkoznak 10 napon át az emírség partjainak köze­lében. Levetve makulátlan fe­hér ruhájukat, egyszerű, rövid trikót öltve a fiatalok visszaidé­zik a régi szellemet, amely elő­deiket jellemezte.- Az élet régen nagyon ke­mény és kegyetlen volt, és én büszke vagyok ' őseimre - mondta Abdullah al-Juraidan egyetemi hallgató.- Néhányan. nagyon nehéz­nek találják a munkát, és arra gondolnak, abbahagyják, de büszkeségük legyőzi a nehéz­ségeket, amikor nagyapáikra gondolnak - hangoztatta egy másik diák, Ahmad Hamad al-Ghaith. Kuvaitban a gyöngyhalászat régen hagyományos mesterség volt, együtt a halászattal és csónaképítéssel. Ezek jelentet­ték a megélhetés forrásait, még mielőtt olajra bukkantak volna. Még 1970 körül is, amikor Ahmad és Abdullah még nem is élt, Kuvait népének nagy ré­sze távol állt a gazdagságtól. Érdekes, hogy számos kuvaiti, aki az olajnak köszönhetően ma óriási luxusban él, nosztalgiá­val gondol a nehéz múltra. Ebben az évben 160 fiatal vett részt a régi módon űzött gyöngyhalászatban. A program már 1986-ban-indult, de a há­ború idejép természetesen fel kellett azt függeszteni. A fiatal amatőrök persze, nem merülnek olyan mélyre, mint a korábbi, hivatásos gyöngyhalászok, de a régi módszert alkalmazzák. Ez ab­ból áll, hogy a víz alatt egysze­rűen visszatartják lélegzetüket. Orrukra csipeszt erősítenek, nehogy vizet lélegezzenek be, és szemüveg nélkül úsznak le a mélybe. Elődeikhez hasonlóan egy társuk kötélen tartja őket a csónakból. Ha az amatőr búvár bajba kerül, meghúzza a köte­let, és kollégája kihúzza őt. Éjjel az ifjak visszavitorláz­nak a partra, és takaróba burko­lózva, a csillagok alatt alusz­nak. Tanáraik megtanítják őket a régi gyöngyhalász-énekekre, a hagyományos táncokra. Elia Kazan nyolcvanötödik születésnapja A „költői realizmus” fogal­mát, amellyel egykor a filmjeit fémjelezte - és amelyet szá­mos kritikus is átvett -, rövid­del később mérgesen és gúny­nyal maga vonta kétségbe. „Tulajdonképpen mindig egy illat, egy zörej, az élet moz­gása volt lényeges a szá­momra” - jelentette ki Elia Kazan, aki nemrégiben töltötte be 85. életévét. Az örmény származású rendező (eredeti nevén Kazan- joglous), aki egy szőnyegke­reskedő fiának született, kis­gyermek korában Berlinen ke­resztül Amerikába került, és ott az ország legsikeresebb színházi és filmrendezője lett. Elia Kazan tanulmányainak befejeztével a híres Group Theatre-ben kezdte pályáját 1934-ben New Yorkban. Ugyanabban az évben tagja lett az USA Kommunista Párt­jának is. Nem soká maradt a párt tagja, viszont az 50-es években egyike volt azon ke­veseknek, akik az „Ame- rika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság” előtt ne­vükön nevezték egykori elv- társaikaj. De még évtizedekkel később sem volt hajlandó megindokolni, miért tette ezt. A Broadway-n játszott színdarabok rendezésében és filmjeiben ennek ellenére ret- tenhetetlen vádló maradt, és amikor 1947-ben az amerika­iak közeledtek a legyőzött Németországhoz, Kazan az „Úriember-megállapo- dás”-ban leleplezte a széles körben elterjedt antiszemitiz­must. A filmet, mint az év leg­jobb alkotását, Oscar-díjjal tüntették ki, és ugyancsak Os­car-díjjal jutalmazták a rende­zőt, Kazant is. Ugyancsak két Oscar-díjat kapott 1954-ben „A rakparton” című filmje is, amelyben élesen támadta a New York-i kikötőmun­kás-szakszervezet gengsz­ter-vezetőségét. A legnagyobb amerikai drámaírók - Thornton Wilder, Tennessee Williams és Arthur Miller - sokat tanultak tőle, amikor darabjaikat végleges formába öntötte és színre vitte. Az utóbbi évtizedekben Elia Kazan íróként is kiválót alkotott. „Amerika, Amerika” című regénye (1963) hosszú időn át volt bestseller. 1988-ban jelent meg önélet­rajza „EHa Kazan - egy élet” címmel. A kíméletlen őszinte­séggel megírt önéletrajzról maga így vallott: „én már nem sokat adok arra, hogy mit gondolnak az emberek”. Miért lett Lincoln amerikai elnök? Abraham Lincoln minden bi­zonnyal meglehetősen elvisel­hetetlen természetű feleségé­nek, Marynek köszönheti az USA elnöki székét. Az asszony időnként még krumplival is megdobálta férjét. Lincolnról sok mindent fel­jegyeztek a krónikások, de azt még Michael Burlingame tör­ténészprofesszor sem hitte volna, mennyi szenvedést kel­lett kiállnia felesége miatt az Egyesült Államok 16. elnöké­nek, aki azután lett híres, hogy az unionistákat győzelemre ve­zette a rabszolgatartó Dél elleni polgárháborúban. Az, hogy Lincolnék házas­sága meglehetősen zajos volt, nem számított államtitoknak. Ha szeretetreméltóbb felesége lett volna, Lincoln bizonyára megelégedett volna egy vidéki ügyvédi állással. De felesége olyan pokollá tette az életét, hogy Lincoln teljesen beleve­tette magát a politikába, csak­hogy szabaduljon otthonról. Burlingame professzor egy évtizedet szentelt a korabeli új­ságok, magazinok és kéziratok átböngészésére, valamint a ko­rábbi életrajzírók felkutatására. A feljegyzések szerint egy­szer Lincolnné egy fadarabbal ütötte arcon férjét, miután az nem rakott tüzet olyan gyorsan, mint ahogy neje szerette volna. Másnap Lincoln kötéssel az or­rán jelent meg a munkahelyén. Más beszámolók szerint az asszony egyszer kávét öntött a férje arcába, máskor seprűnyél­lel űzte ki a házból, olykor-oly­kor pedig könyveket vagy krumpliszemeket vágott hozzá. Mary hisztériás rohamai ha­marosan szóbeszéd tárgyává lettek a környéken. Kirohanása­itól a kereskedők és a cselédek sem menekültek, gyakran a sa­ját fiait is ütlegelte. Lincoln gyakran az irodájában lévő pamlagon aludt, időnként springfieldi barátainál húzódott meg. Vidéki ügyvédként min­den lehetőséget megragadott, hogy otthonról távol lehessen. Azon ritka ügyvédek közé tartozott, akik körzetük minden megyéjében tevékenykedtek, és még azután is lóháton járt, hogy megindult a vasútforgalom. Lincoln akkor fedte fel, mit is gondol a házasságról, amikor 1864-ben megkegyelmezett egy katonának. A fiatalembert halálra ítélték, mert megszökött a hadseregből, hogy feleségül vegye szíve választottját. A ke­gyelmi kérvény aláírása közben Lincoln elnök a következőket mondta: „Meg akarom büntetni ezt a fiatalembert. Valószínűleg egy év sem telik el, amikor azt kívánja majd, bárcsak elutasí­tottam volna a kérvényét.” ‘

Next

/
Thumbnails
Contents