Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-05 / 234. szám
1994. október 5., szerda Megyei Körkép 3. oldal „Jegyáras” előadás - polgármestereknek Noszvajra várták tegnap délelőtt Heves megye polgármestereit és jegyzőit, akik a helyi oktatási központ meghívására a településre látogató dr. Tóth Zoltán belügyminisztériumi osztályvezető előadását hallgathatták meg az önkormányzati és a választási törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról. Templomi hangverseny Lőrinciben Péterkei gyerekek futása Kápolnára A pétervásárai általános iskola sportoló tanulói emlékfutásra indulnak az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján. A csütörtökön reggel 8 órakor induló staféta a Verpelét-Fel- debrő-Aldebrő útvonalat érintve érkezik Kápolnára, ahol a fiatalok az emlékparkban - a helyi gyerekekkel közösen - fát ültetnek, majd megemlékezést tartanak az egykori csata színhelyén. A futók három kilométerenként váltják egymást. Műsorváltozás az egri Művész moziban Az egri Ifjúsági Házban működő Művész filmszínházban műsorváltozásra számíthatnak az érdeklődők. Az előzetesen meghirdetett program elmarad, helyette más filmtörténeti érdekességekkel találkozhatnak a műfaj szerelmesei. Október 8-án a Psycho, 24-én az Egy csepp méz, 31-én a Sztriptízbár a Sohóban, december 3-án pedig az Onibaba című alkotás kerül bemutatásra. Viszneki bábosok a televízióban... Ma este negyed hatkor a Magyar Televízió 1-es csatornáján a „Mizujs?" című ifjúsági műsor összefoglalót sugároz az elmúlt heti egri bábfesztiválról, melyen megyénket a visznekiek Csibészke bábcsoport képviselte. Azt még nem tudni, hogy ebben az adásban képernyőre kerülnek-e, viszont a megyei tv-ben a hét végén bemutatásra kerülő programban viszontláthatják magukat. Gyermekprogram a barokk teremben Október 10-én, hétfőn reggel 9 órától kisiskolásokat, fél 11-től pedig óvodásokat várnak a hatvani művelődési ház barokk termébe. Az előadáson a „Marcipán úr” című mesekazettáját mutatja be B. Horváth István. A rendezők kérik, hogy az érdeklődők előzetesen jelezzék részvételi szándékukat. Parlamenti képviselő várja a polgárokat Hiesz György, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője tart holnap fogadóórát Gyöngyösön. A Fő tér 3. szám alatt, az I. emelet 5-ös szobában kereshetik fel az állampolgárok, délután 4 órától. Performance színház emlékező estje Kern Ember címmel tartanak 12 órás emlékezést Sarkadi Péter és barátai Egerben, az Ifjúsági Ház átriumában. A ma 21 órakor kezdődő program mottója: „A művészet irracionalitásánál csak az élet irracionalitása nagyobb" . Leleplezték a borjútolvajokat A rendőrség megtalálta az elkövetőit annak a három alkalommal történt lopássorozatnak, amely augusztus 20-án kezdődött. Az elkövetők a pélyi mezőgazdasági termelőszövetkezet területéről vittek el összesen tíz darab borjút. A hevesi illetőségű fiatalokat leleplezte a hatóság, és az eltulajdonított állatok közül kilencet a lefoglalás után visszaadtak jogos tulajdonosának. Az elkövetők szabadlábon védekeznek. Hevesen a napokban ismeretlen tettesek eltulajdonítottak egy németjuhász kölyökkutyát, majd kísérletet tettek egy berni pásztor- kutya „elkötésére”. Az elkövetők gyermekek, így negi tjünjetjietők, ( Nem mindegy, hogy a törvény egy- vagy kétfordulós választást ír elő - említi noszvaji programja után lapunk kérdésére Tóth Zoltán. Az utóbbi esetén nemcsak a győztesek, hanem a vesztesek is bekerülhetnek a települések irányító testületéibe, így megelőzhető, hogy egyetlen párt kerüljön, tegyük fel, abszolút többségben jusson hatalomhoz az önkormányzatokban.- Milyen visszajelzések jutottak el önhöz a módosításokkal kapcsolatban a mai előadáson?- Ahogy tapasztalom, sorsukon viselik a köztisztségviselői feladatok ellátását, csak pozitív visszajelzéseket kaptam.- Gyakorlatban hogyan va(Folytatás az 1. oldalról)- Úgy tudjuk, hogy a járataikon fokozták az ellenőrzéseket!- Valóban, a Heves Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötött szerződésünk alapján folytattuk ezeket. Az első fél évben 2634 esetben utaztak jegy nélkül, akiket „kiszűrtünk”, ami nem kevés.- Az utazók személyesen is meggyőződhettek arról, hogy az elmúlt hetekben új autóbuszokkal szállítják-őket.- Az első nyolc hónapban jelentős erőfeszítések révén korszerűsítettük a járműparkunkat. Többéves tudatos gazdálkodás eredményeként az idén ebben is jelentősen előbbre léptünk. Eger tömegközlekedésének javítására például öt, 1990-ben gyártott, jó karban levő csuklós autóbuszt vásároltunk 18 millió forintért. Ezt a beszerzést követte júliusban négy új Ikarus- 395-ös légkondicionált Intercity kocsi 72 millió forintért. Szeptember közepén pedig lósul meg decemberben a szavazatok összesítése?- Amikor országgyűlési képviselőket választott az ország, az országos számítógépes rendszer, a technika nem mondott csődöt, tökéletesen bevált. Most ugyanezt a rendszert továbbfejlesztjük és használjuk majd, hiszen ma már minden községben van számítógép.- Előadásában az elhangzottak között egy elvi javaslatot is közzétett a jelenlévőknek...- Vannak olyan elképzelések, amelyek ha megvalósulnak, a választási munka valóban közigazgatási tevékenységgé válik. Indokolt, hogy intézményes rendszerben működjön a jövőben, hiszen bármelyik város vagy az ország kerülhet megérkezett a várva várt tíz új Ikarus-256-44 típusú autóbusz, amelyeket 112 millió forintért vettünk. Az említett költségeknek a felét a társaságunk biztosította, a másik felét viszont három év alatt kell visszafizetnünk, különböző hitelkonstrukciók formájában. Mindezeket csak úgy tudjuk teljesíteni, ha továbbra is szigorú költséggazdálkodást folytatunk. Mindent elkövetünk azért, hogy a felszabaduló pénzeszközöket további műszaki fejlesztésre, illetve állagmegóvásra fordítsuk. Arra törekszünk, hogy kocsiparkunk megfelelően működjön, bár 1997-től már több, tízévesnél idősebb csuklós autóbuszt leszünk kénytelenek üzemeltetni, miután újat nem tudunk vásárolni. Felmérve a várható körülményeket, külön is foglalkozunk - külső szakértők bevonásával — az egri tömegközlekedés infrastruktúrájának megoldásával. Egyébként a megyeszékhelyen 28 csuklós olyan helyzetbe, hogy választásokat kell kiírnia. Másik javaslatom egyfajta választási kódex, törvénygyűjtemény létrehozásával. Ebben többek között fel lennének tüntetve az anyagi, értéki és jogi szabályozási normák. Megyénk polgármesterei és jegyzői közül többen nehezményezték, hogy ha az osztályvezető előadását meg kívánták hallgatni a helyhatósági választások menetéről és annak bonyolításáról. vagy az önkormányzati törvényről, háromezerforint „jegyárat" kellett fizetniük. így többen el sem utaztak a rendezvényre, mondván: a Magyar Közlönyből inkább elolvassák az újdonságokat. Tóth Zoltán a meghívást kezdeményező igazgatónőnek feltett kérdésünkre kategorikusan csak ennyit válaszolt: „Jogosan nehezményezték, de az igazgatónőnek jogosan igaza van...” (szegedi) helyi járatunkat környezetbarát motorral szereltük fel, amelyek nem füstölnek! Továbbra is pályázunk motorcserékre, és bízunk az önkormányzat segítségében is.- Mire törekszenek az esztendő hátralevő részében?- Sajnos, a változó gazdasági szabályozók nem adnak okot a nagyobb bizakodásra. Például a ten’ezett gázolajár-emelés közel ötmilliós többletkiadást jelent. Nem beszélve a téli üzemre való felkészülésről, amely komoly költségkiadással jár a jármüveinknél és az épületeknél. Mindezek ellenére bízom abban, hogy az idei évre előirányzott 1,1 milliárdos árbevételt elérjük, de a folytonosan növekvő anyag-, alkatrész- és energiaár-emelést nem tudjuk ellensúlyozni. A társaságunk kollektívájának idei munkája feljogosít arra, hogy kijelentsem: eredménnyel zárjuk majd ezt az esztendőt. Mentusz Károly Pénteken este 7 órakor a lőrinci római katolikus templomba várják a szép muzsika kedvelőit. A zenei világnap tiszteletére rendezett eseményen - melyre a helyi zeneiskola szervezésében kerül sor - fellép a hatvani vonósnégyes és a pedagóguskórus. Aki polgármester akar lenni... ...nem kell annak pokolra menni. Jobban teszi, ha - mint kedvenc lapom hirdetésében is olvasható - felemeli a telefont, és tárcsázza a megadott budapesti számot. Mint azt már - szintén a kedvenc lapomban - deklaráltam, nekem nincsenek polgármesteri ambícióim, viszont a kíváncsiságom annál nagyobb. Nem voltam rest, felhívtam a hirdetőt. Míg kicsengett a készülék, elgondolkodtam. Talán megtaláltam a bölcsek kövét, s a hasznos tanácsokkal garantáltan a településem első embere lehetek. Vagy pszichológus ül a vonal végén, aki segít felszínre hozni látens uralkodói hajlamaimat. Esetleg egy menedzser, aki sármos külsőmet olyan programmal keresztezi, amely együttesen ellenállhatatlan? Amikor a kellemes hangú - bizonyára szépséges - hölgytől megtudtam, mi lehet az esetleges siker titka, bevallom, lelombozódtam. Kiderült: egy önmagára valamit is adó polgármesterjelöltnek a leghasznosabb, ha videofilmeket készíttet magáról. Válogathat is. Ót perc 93 ezer, tíz perc 106 ezer, egy negyedóra 114 ezer forint. Felhívta a figyelmemet: minél hosszabb a műsor, annál kedvezőbb az ár. Ezenkívül tárgyi segítséget - szórólapokat, plakátokat - is nyújtanak, ha az ügyfél kívánja. Persze, pluszköltségekért. Lehet, hogy csupán pár százezer forinton múlik, ha a távolabbi jövőben sem leszek polgármester? (tari) Hamarosan átadják Gyöngyösön a Coca-Cola Amatil Kft. új depóját. Az igényesen kivitelezett épület látja el a közkedvelt üdítőitalból Heves megye üzleteit és vendéglátóegységeit., . .. v i Az igényes nők hetilapja GYÖNGY ^de0!!.«S. Mindenről, ami érdekli a nőket: Ornella Muti új szerepben Frontérzékenység Miért ad a férfi nagy borravalót? Lakbéremelés után Ráolvasás, avagy boszorkányság magyar módra Divat: Rák Kati ruhatára A szép lábak titka Fantasztikus függönyök Extra! Receptgyűjtemény Hogy az Öné legyen a legjobb szakácskönyv! Az igényes nők hetilapja A munkafegyelem megszilárdítására fokozták... (Fotó: Kaposi Tamás) Holnap a Heves Megyei Hírlapban már az új, színes rádió-televízió újságot találja a kedves olvasó. A megszokott Tvr-Extra csütörtökönként új köntösben, megújult formában kerül mind az előfizetőkhöz, mind azokhoz, akik valamilyen újság-elárusító helyen vásárolják meg kedvelt lapjukat. Olvasóink régi kívánságának teszünk ezzel eleget. Meglepetésünk ingyenes, tehát az újsághoz az új melléklettel együtt változatlan áron juthatnak hozzá az érdeklődők. Ami még figyelemre méltó: a mi színes mellékletünk - a többi hasonló kiadványtól eltérően - részletesen tartalmazza a rádióműsorokat is.