Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-05 / 234. szám

2. oldal Világtükör 1994. október 5., szerda A Magyar Koalíció és a kormányalakítás A hét végi szlovákiai választá­son az új parlament nagyság­rendben harmadik legerősebb frakciójának bizonyult Magyar Koalíció vezetői hétfőn este Pozsonyban a Ján Camogursky vezette szlovák Keresztényde­mokrata Mozgalom (KDH) ve­zetőivel tárgyaltak. A megbeszélések után A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke eljuttatta az MTI-hez a Magyar Koalíció közleményét. Eszerint a Ján Camogursky vezette szlovák Kereszténydemokrata Mozga­lom (KDH) tárgyalóküldöttsé­gét a magyarok tájékoztatták ál­láspontjukról, amely szerint nem zárkóznak el attól, hogy - koalíciós kormány létrejötte esetén - részt vegyenek a kor­mányzásban. (MTI) Ion Iliescu: „nem vallatásra megyünk...” Tegnap reggel Strasbourgba utazott Ion Iliescu román ál­lamelnök, hogy részt vegyen és felszólaljon az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ülé­sén. A bukaresti repülőtéren el­utazása előtt tett nyilatkozatá­ban Iliescu kifejtette, hogy a román társadalom fejlődésének helyzetéről, problémáiról fogja tájékoztatni a strasbourgi testü­let tagjait. Mint mondta, kész válaszolni az európai képvise­lők esetleges kérdéseire, de „nem vallatásra megyünk, ha­nem egy demokratikus fórum teljes jogú tagjaiként, egyenlők közötti párbeszédről lesz szó”. A repülőtéri nyilatkozatban, amelyet a Rompres hírügynök­ség ismertetett, az államfő nem tett említést azokról az ajánlá­sokról, amelyeket az Európa Tanács Románia felvételekor fogalmazott meg. Iliescu elnök a parlamenti közgyűlésen elhangzó felszóla­lása, válaszai és a testület veze­tőivel tervezett találkozói mel­lett sajtóértekezletet is tart. Lauderéké a legnézettebb cseh tévécsatorna A Lauder-család birtokolja a TV Nova, magánkézben levő cseh televíziós társaság részvé­nyeinek ellenőrző pakettjét - közölte a Tyden című cseh hírmagazin most megjelent első száma. A hírmagazin Estéé La­uder asszony ifjabbik fiától, Rónáidtól szerezte értesülését. A Tyden szerint Ronald La­uder irányítja a világszerte is­mert kozmetikai cég összes, „nem illatos tevékenységét”. Vladimír Zelezny, a - fennál­lásának két éve alatt a legnézet­tebb cseh csatornává vált - TV Nova igazgatója a Tydennek elmondta, hogy 1992-ben szánt- szándékkal olyan tőkee­rős partnert kerestek, aki addig még nem volt érdekelt más te­levíziós vállalkozásban. Egy Berlinből kapott ta­nácsra így kerültek kapcsolatba az apai ágról pozsonyi, anyai ágról magyar származású Estéé Lauder 1946-ban alapított cé­gével, amelynek persze, parfü­mériája is van Prága belvárosá­ban. MAGYAR ÁLLAM R Államkötvény 1997/K Legyen akár kényelmes... ...elfoglalt, előrelátó, a Magyar Államkötvény ideális befektetés. A legkedvezőbb befektetési forma mindazoknak- akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;- akik rendszeres jövedelmet akarnak általa elérni;- akik tőkét gyűjtenek - például gyermekeik ta­níttatásához, ingatlan vásárlásához vagy vál­lalkozás beindításához. ________Államkötvény 1997/K________ A befektetők 1994. október 3-7. között vásá­rolhatnak államkötvényt a kiemelt értékesítés keretében legfeljebb az 1994. szeptember 23- án tartott aukción kialakult átlagárfolyam (nettó 98,50%)+0,2 százalékponttal és a kibocsátás napjától felhalmozott napi kama­tokkal megnövelt értékén a kijelölt forgal­mazóknál. A vételár naponta a következő: 103,14%; 103,21%; 103,28%; 103,36%; 103,43%. A legújabb Magyar Államkötvény 1997/K 3 éves futamidejű (1994. augusztus 3. - 1997. augusztus 3.) értékpapír. A kötvény mozgó ka­matozású, melynek alapja az 1, 3 és 6 hóna­pos diszkont kincstárjegy átlaghozama +1,75% kamatprémium. Á kötvény első félévre érvényes (1994. augusztus 3. és 1995. február 3. közötti) kamata évi bruttó 26,55%. Törlesztés névértéken 1997. augusztus 3-án. A kötvény alapcímlete 10 000 Ft. Kamatfizetési időpontok: 1995. február 3. 1996. augusztus 3. 1995. augusztus 3. 1997. február 3. 1996. február 3. 1997. augusztus 3. Amennyiben az esedékesség munkaszüneti nap, úgy a kifizetés a következő munkanapon teljesül. ________Másodlagos forgalom________ A z Államkötvény 1997/K, mint az eddig ki­bocsátott összes Magvar Államkötvény, a futamidő alatt napi árfolyamon eladható és megvásárolható a tőzsdén és egyes forgal­mazóknál. ___________Állami garancia___________ Á llami garancia van rá. Mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. _____Külföldiek is vásárolhatják A Magyar Államkötvény 1997/K sorozatát külföldiek is vásárolhatják. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: OTP Bank Rt. Eger, Füzesabony, Gyöngyös, Hatvan, Heves, Pétervására, Recsk • MNB Heves Megyei Igazgatósága Eger, Barkóczy u. 3. inni....1= A világ legmodernebb börtöne. A spanyolországi Valenciában épült fel a világ legmodernebb börtöne. Húsz kilométernyire a várostól, szép környezetben, jó le­vegőn élnek a rabok. A zárkákban kényelem van, az egészségügyi feltételek kiválóak. Korszerű az étterem, és jó az ellátás. No, és egy úgynevezett „intim szoba” is a bebörtönzöttek - és kedvesük - rendelkezésére áll... Kínában óvatosságra intették a bankokat Kínában figyelmeztették a bankokat, hogy legyenek résen, mi­előtt túlzott készséggel nyújtanak hiteleket külföldiek számára - jelentette a Reuter. Az utóbbi időben több mint 300 bankfió­kot károsítottak meg külföldiek. A legkirívóbb eset az volt, amikor három bolgár diák a hatéves kínai tanulmányai ideje alatt hét vegyes vállalathoz adta nevét, majd a felvett hiteleket egyszerűen zsebre tette. Ezen ügyleteik során a legnagyobb zsákmányuk közel negyedmillió dollárt tett ki. A japán kormány szóvivője sajnálkozik... A japán kormány szóvivője „rendkívül sajnálatosnak” nevezte, hogy az Egyesült Államok szankciós eljárást kezdeményez Ja­pánnal szemben az autók és autóalkatrészek kereskedelmével kapcsolatban. Mickey Kantor, az Egyesült Államok kereske­delmi képviselője szombaton jelentette be, hogy Washington a „szuper 301-es” néven ismert elnöki direktíva értelmében vizs­gálatokat kezdeményez az autóalkatrészek japán piacával kap­csolatban. Az amerikai álláspont szerint a külföldi cégeket kü­lönösen szigorú adminisztratív korlátozások sújtják. Az izraeliek üdvözölték a szankciók enyhítését Izraeli politikai vezetők és üzletemberek üdvözölték az Öböl menti Együttműködési Tanács hat tagországának azt a döntését, mellyel részben enyhítettek a zsidó állammal szembeni arab gazdasági bojkotton: a hat Öböl menti ország a jövőben nem alkalmaz szankciót azon vállalatokkal szemben, amelyek Izra­ellel kereskednek. Az izraeli kereskedelmi kamara szerint a zsidó állam megalakulása óta tartó arab bojkott mintegy 40 mil­liárd dollárnyi veszteséget okozott, s következtében a bruttó nemzeti termék évi növekedése 1-2 százalékra korlátozódott. A The Times Meciarról: „tagbaszakadt demagóg” Szlovákiát, Közép-Európa leggyengébb láncszemét ismét egy tagbaszakadt demagóg fogja kormányozni, aki tüzes nacionalizmusra és személyi kultuszra épített, diadalittas kampányt vezetett - írta tegnap a The Times című brit lapban Adam LeBor tudósító. Meciar győzelme után növe­kedni fog Európában a gyanak­vás Szlovákia szabadpiaci elkö­telezettsége és európai integrá­ciója iránt - mondták diploma­ták a lap tudósítójának.- Ez nem jó eredmény, mert zavaró jeleket küld a külvilág­nak - mondta egy meg nem ne­vezett nyugati diplomata. Me­ciar győzelme nyomán jobban lehet tartani további gazdasági és politikai bizonytalanságtól, továbbá a növekvő etnikai fe­szültségtől abban a térségben, amely úgyis érzékeny a déli végén zajló háború miatt - írta a tudósító, majd így folytatta: Meciar visszatérését nemtet­széssel fogadja a Világbank, az IMF, melynek programját a szlovák gazdaság élénkítésére most esetleg jégre teszik. - Me­ciar arculata gyenge a nemzet­közi porondon, ő és pártja nem meggyőző, amikor azt mond­ják, csatlakozni akarnak az EU-hoz és a NATO-hoz. Meciar előző kormányzása alatt romlottak a kapcsolatok Magyarországgal, mert felkor­bácsolta a szlovák nacionaliz­must a magyar kisebbség ellen, és megpróbálta rákényszeríteni a magyar asszonyokra, hogy szlovák végződést illesszenek nevükhöz - írta a The Times.

Next

/
Thumbnails
Contents