Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-18 / 245. szám

6. oldal Horizont 1994. október 18., kedd A Stílusgyakorlatok egyik jelenetében a darab három szereplője: Baráth Zoltán, Venczel Valentin és Sata Árpád (Fotó: Kaposi Tamás) Két kamaradarab Egerben: A csábító naplója, Stílusgyakorlatok Kísérletezni pedig muszáj - a szó legnemesebb értelmében. Nem elég a bevált színházi sablonokat újra és újra megismé­telni, mert akkor folyamatosan veszít színész és közönsége. Észrevétlenül elkopik a mondandó és a forma, hogy aztán maga a színház üresedjen ki. Az egri Gárdonyi Géza Színház talán éppen ezért tű­zött a műsorára két kamarada­rabot, amelyek különleges él­ménnyel szolgáltak. Filozófiai ihletésű Nagy András: A csábító naplója című darabja. Már a hangulata is arra késztetheti a társulatot, hogy szokatlan formát válasz- szón. Sziki Károly meg is találta a drámához illő közeget: a kö­zönség a színpad közepén fog­lal helyet, s a forgószínpad vele fordul, hogy nyomon kö­vethesse a történteket. Nem is gondolnánk, hogy milyen helyszíneket kínál a színpad belseje, ahol a néző szemtanújává válik egy sze­relmi „kalandnak”. A darab a dán filozófus, Ki­erkegaard egyik írására épül, beleépítve gondolatait egy életrajzi ihletésű történetbe. Miközben Dániában győz a forradalom, a főszereplő, Jo­hannes önmagán diadalmas­kodik, hogy el tudja hagyni szerelmét. A legfontosabb mindvégig a főhős marad, mert végül is az ő drámája ját­szódik előttünk, magával rántja vagy fölemeli vergő­dése közben a többieket. Sziki Károly pontosan ra­gadja meg a darab hangsúlyos mondatait, izgalmas látványt és hangulatot kínál. Altorjai Attila személyében meg is ta­lálta a megfelelő Johannest, aki nagy átéléssel állítja elénk a „csábítót”. A lány, akit vá­laszt Cordelia, Moravek Krisz­tina megformálásában egy esendő lány, aki a különös férfi karjaiba omlik. Nem is szükséges túl nagy hódítás a megnyeréséhez, mert önma­gában hordja azt a zavartságot, amely végül összeroppanásá­hoz vezet. Horváth Ferenc fe­gyelmezett Wilhelmje ár­nyékként követi végig útján a főhőst, megtestesítve az egyik életlehetőségét. A másik út Edvardé, aki Bajcsi Lajos ala­kításában az a lázadó, aki az­tán a győztes hatalom hivatal­nokává válik. A nagynéni Cordélia ellenpontja, Deák Éva a mindennapokban rekedt, szerelmét hosszú évek óta váró nőt állítja elénk. A Jan- sen-lány inegformálója Ber- zéki Krisztina, felszínes, örökké sóvárgó teremtés, akit nem választanak soha a fér­fiak. Együttvéve izgalmas elő­adásnak lehetünk tanúi, mégis magával sodorja a nézőt - el­sősorban Altorjai Attila alakí­tása miatt. Egészen már hangulatú elő­adás Queneau Sílusgyakorla- tokja, amely alcíme szerint kabaré. Egy nagyon egyszerű történet segítségével kell a színészeknek megmutatkoz­niuk, hogy milyen sokszínű is lehet a játék, hányféleképpen is lehet előadni ugyanazt. Szinte megszámlálhatatlan a variációk lehetősége, ahogy az élet is sokféle különleges helyzetet produkál. Sata Árpád, Venczel Valen­tin és Baráth Zoltán nagy kedvvel komédiázik. A szöveg monotóniáját főleg akkor győ­zik le, amikor speciálisan ma­gyar jeleneteket játszanak el, humoruk ilyenkor valóban el­söprő. Sok jelenetben viszont érezhető mégis erőltetettség, amivel a néző nem tud mit kezdeni. Egyébként mindhá­rom színész igyekszik képes­ségei legjavát nyújtani, élnek eltérő adottságaikkal is. Érezhető, hogy a rendező - akárcsak a másik kamaradarab esetében - itt is színész, aki nagy mesterségbeli tudással fűzi össze a jeleneteket. Csendes László, mint ren­dező, ötletet ötletre halmoz, egy pillanat, s máris megvál­tozik a helyszín és a szereplő, hogy az élet meglepő változa­tosságára hívja fel a figyel­münket. Néhány egyszerű eszköz és játék elegendő ahhoz, hogy már más közegben járjunk, ahol másként hangzanak el az unalomig ismételt szavak. Az Ifjúsági Ház színpadán pergő előadást láthatunk, ha nem is nevetjük végig ezt a kabarét. Itt nem közvetlenül szólal meg a filozófia, hanem a játékon keresztül, beszélve az élet kimeríthetetlen gaz­dagságáról. Gábor László Honnan és hogyan kell táncba indulni? Frivol ötletnek tűnhetik, hogy ilyen címet adok beszámolóm­nak, amikor pedig a zenei világnapról megemlékezvén, gondo­lataimat kívánom lejegyezni arról az orgonahangversenyröl, amelyet Elekes Zsuzsa, a kitűnő és nemrég Liszt-díjassá lett művészünk adott az Egri Bazilikában. Mesterien megtervezett mű­sorában Bachhal kezdett, az Esz-dúr prelúdium és fúgával (BWV. 552.), folytatta Liszt Weinen Klagenjével, és befe­jezte O. Messiaen két darabjá­val, a Le Banque celestével (A mennyei lakoma) és a Dieu parmi nous (Isten köztünk van) sodró lendületével. Az olvasó talán hosszú évek során észrevette olykor, hogy a hangversenyek után, ha leírom élményemet, elsősorban nem a szakmai rész a beszámoló tár­gya, hanem az a valami, olykor csaknem felfoghatatlan öröm, hogy a másfél órás együttlét, együttgondolkodás a művész­szel, a többiekkel, akikkel sze­rencsém volt együtt ülni, léleg- zeni, padra vagy magamba ha­jolni, belül megrázkódni, ku­száit zenei, lelki, erkölcsi tar­tományban félrevonuló helyet keresni magamnak, hogy a harmóniát, a dallamot, a zson­gást, az áradást a helyén, a he­lyemen, saját méreteimben és egyedi beosztásomban érez- zem-él vezhessem. Most azonban másról, egy másfajta élményemről írnék. Olyanról, ami már nemegyszer meglepett, mint a hirtelen belső felfedezések általában, s aztán ahogyan jött, el is feledtem, vagy nem mertem, nem akar­tam lejegyezni, mert manapság annyi mindent félreértenek, vagy úgy találják ebben a kísér­tetiesen elszürkült világban, hogy netán félrebeszélek, nem tudom, mi a feladatom. Most nekivágok! Arról van szó, hogy az a mű­vész, aki tudatosan műveli hi­vatását, akkor, amikor odaáll a hallgatóság elé, vagy jelen esetben odaül az orgona játék­asztala elé, nem technikai kér­dést old meg, vagy őt nem első­sorban a hangszer technikai feladatai érdeklik. Már. Hanem valami más. Fel akarja ébreszteni azt a szellemet, azt a lelkiséget, amit az alkotó, a művész hordozott. És ha most itt, a jelen esetben, Elekes Zsuzsánál azt kérdezem, mit akart - így, egybefűzve, Bach, Liszt és Messiaen muzsi­kájából kihozni számunkra, egy-szóval tudok válaszolni: a hitet. Nem azt a hitet, az önma­gába vetett hitet, azt is, de első­sorban azt a bizalmat, eltökélt­séget, amivel és ahogyan - ha csak áttételesen is olykor! - a Teremtésbe, a Teremtőbe vet­hető feltétlen bizakodást, az abban való elmerülést meséli el nekünk. Hogy bonyolultan? Hogy áttételesen? Hogy meg­kínoz közben, ahogyan felzak­lat, minden idegünkre rátelep­szik előretörő, semmire másra nem tekintő hangzataival? A fülünk azért van, hogy hall­junk! Akinek szól ez a hivatás, az vegye észre. Ugyanezt teszi Liszt, de ő még nyíltabban, a romantika teljes kitárulkozásával. (Úgy hiszem, a XIX. században kezdtek el megint úgy gyónni az emberek, mint a középkori hitvallók, a számvetés, az őszinteség és a szépség minden megkísérlésének engedve. Mert azért arra is ügyeltek, hogy ez a vallomás-, gyónásféle ne le­gyen színpadias.) És mivel fo­koz még Messiaen? Lehet itt még fokozni bármit is? Igen, lehet. A modem ember, miután hozzászoktatta magát a beton feszességéhez, kíméletlen tö­mörségéhez és korlátlan álló- képességéhez, no meg a beton által rákényszerített egysze­rűbb, de statikailag verhetetlen formákhoz, szinte a „két- szer-kettő-négy” képletig le­meztelenítve vallja a hitet, a reményt is, az ezekért fellob­banó szeret.etet is. Mert ezzel az önzetlenséggel érzékeltetné önnön értékét, méltóságát is. Amely vonása az embernek nem onnan származik, hogy két lábra emelkedett, hanem a szü­letése pillanatában a bölcsőjébe ejtett ajándék áz, készség, csak nem mindig használja. Elekes Zsuzsa ezt a minden szellemi „tánchoz” kiinduló­pontként rendelt állapotot, kö­rülményt, készséget, a hitet pendítette meg bennünk. Úgy, ahogyan azt a Bach, a Liszt és Messiaen által lejegyzett, vala­honnan érkező áramlásban fel­találta. Kovács Kálmánnal, a je­les trombitással eljátszottak - talán a hangulati könnyítés kedvéért is - egy Baldas- vö/'e-szonátát, elővezették Händel D-dúr szvitjének négy tételét, de ez a kellemes kitérő csak fokozta annak a hatását, amiről az imént éppen szólni mertem. Ezért is illik eljárni koncer­tekre, még a másodrendű ér­telmiségieknek is, ha már a szociológusok és egyéb szak­emberek sajátosan osztályoz­zák a jobb sorsra érdemes em­beri egyedeket, a rajongókat. Farkas András A pedagógia hétköznapjai Október: az első dolgozatok hónapja Az első iskolai hetek eltelte után októberben írják a diákok a különböző tantárgyakból az első - úgynevezett témazáró - írásbeli dolgozatokat. Ezekre a megmérettetésekre érdemes a szülőknek külön is odafigyel­niük, mert eredményükből (vagy eredménytelenségükből) a továbbiakra többféle követ­keztetés adódik. Nem árt pél­dául lélekben fölkészülni arra - főként az iskolát váltott gyere­kek esetében -, hogy a vártnál gyöngébb lesz a dolgozat osz­tályzata. Az új iskolában nem­csak a tanár, hanem a követel­mény is változhat, s meglehet, hogy a teljesítményt, ami az előző helyen jó volt, itt esetleg csak közepesre értékelik. A kel­lemetlen meglepetésért tehát ennek tudatában „adagoljuk” a szemrehányást vagy a fejmo­sást. Hasznos, ha közvetlenül a dolgozatírás után megtudakol­juk: gyerekünk szerint hogyan sikerült a feladat megoldása, rájött-e, hogy valamit rosszul írt, s hányas osztályzatra szá­mít. Az efféle prognózist azután vessük össze az írásbeli tényle­ges eredményével. így megbíz­hatóan tájékozódhatunk arról, hogy kisdiákunk reálisan ítéli-e meg önmagát; nem önbiza­lom-hiány, vagy épp ellenkező­leg: indokolatlan magabiztos­ság jellemzi-e? Ha az esetek többségében alulértékeli önma­gát, biztatásra, bátorításra van szüksége. Ha a vártnál rendsze­resen rosszabb a jegy, aligha­nem egy kis szülői kijózaní- tásra szorul. Nem árt figyelni arra is, vajon a szóbeli és az írásbeli feleletek jegyei közel esnek-e egymáshoz? Ha több­nyire a „dőli” a jobb, azt jelzi, hogy az egyszemélyes szerep­lést, a lecke saját szavakkal tör­ténő felmondását gyakorolni kell. Viszont ha a szóbeli felele­tek jobbak, akkor egy kis „írás-görcsre” következtethe­tünk, amit az írásos közlés gya­koroltatásával oldhatunk. Sokszor azok a gyerekek rontják el az írásbelit, akik nem tudnak hosszabb ideig egy fel­adatra összpontosítani, vagy iz­galmukban elfelejtik, amit meg­tanultak. Koncentrációs trénin­gekkel - verstanulással, rajzok másoltatásával, történetek pon­tos felidéztetésével - jelentéke­nyen javítható a-figyelem össz­pontosításának képessége. Külön típusa az iskolai szá­monkérésnek a tesztlapok kitöl­tése. Elsősorban iskolaváltás esetében érdemes a könyves­boltokban kapható tesztköny­vek közül egyet-egyet besze­rezni, és gyakoroltatni a meg­oldás technikáját. Dr. Kecsmár Ilona Könyvjelző: Amikor tűz hull az égből... (Erich von Däniken: Az istenek érkezésének napja) Titkokról, csodákról sok szó esik manapság. Tisztes termé­szetgyógyászok nyomában to­longanak a kuruzslók, megva­dul kezdeti érzékenységünk, és lassan-lassan megkeményedve alig hiszünk már a jó hírekben. Biztos térképek hiányában nem vállalkozunk a könnyű keresztrejtvények olvasására. Sokszor érezzük: a „hiszé­kenység vámszedőinek” rítus­táncába minket is bevontak, jöhetnek hát könnyek és köny­vek, hidegen intünk nemet ezentúl. így éltem mostanában ma­gam is, míg kézbe nem vettem Erich von Däniken: Az istenek érkezésének napja című köny­vét. A szerző úgy jár a csodák nyomában, melyek izgalom­ban tartják a világot, hogy minden lépését dokumentálja. A világ egyik leghíresebb írója 107 képet helyez el a 307 olda­las könyvben, mintegy ezzel is megnyugtatva az olvasót: a ku­tatási eredmények, melyek a maja föld izgalmas világát rögzítik, nem képzelgések, nem egy álomittas író látomásai. Pedig Dánikennek aligha szükséges igazolnia önmagát, hiszen 45 millió példányban elkelt művei beszédes, meg­nyugtató bizonyítékok. Közép-amerikai kutatása tárgyául ezúttal a maja indiá­nok két kalendáriumának leg­fontosabb dátumát, az i. e. 3114 augusztus 11-ét válasz­totta. Arra keresett választ, hogy mi történhetett ekkor? Az istenek és az emberek életét szabályozó két kalendárium tartalmazza e napot, tehát va­laminek történnie kellett - ez volt Däniken feltevése, és ezt fürkészi a C. Bertelsmann Ver­lag 1984-es kiadványa. A kalendáriumi ciklusokkal a szerző azt próbálja igazolni, hogy azoknak van-e igazuk, akik az istenek érkezését hiszik abban a napban, vagy azok­nak, akik úgy vélekednek: „Földünk egyszer már végve­szélyben volt”. A maja indiá­nok szerint valaha ugyanis lé­tezett egy „istenbolygó”, mely­ről a „rémséges teremtmé­nyek” a Földre érkeztek, majd Teotihuacánban kezdtek ta­nácskozni az emberiség sorsá­ról. (Teotihuacán Mexikóvá­rostól 48 kilométerre fekvő óriási város, melyet a teotihua- cánok építettek. Senki nem tudja, honnan jöttek és kik vol­tak). Däniken könyvét olvasva, fotóit nézegetve álomutazást tehetünk mi is a maja kultúra területén, Mexikó északi és Közép-Amerika Nicaraguától Panamáig terjedő déli része között, melyek elsősorban a karib és dél-amerikai tradíci­ókhoz tartoznak. Újra talál­kozhatunk az óimén nép kultú­rájával, mely még a preklasz- szikus időből való, valahonnan Veracruz és Tabasco mexikói szövetségi államokból. Az Új­világ első kultúmépének - a maja kultúra „agyagjának” - számos csodája tűnik elő Dä­niken könyvének lapjain. A grandiózus templomok és piramisok láttán újra elgon­dolkodhatunk az emberi telje­sítményeken, melyeket ma egyszerűen szeretnénk „cso­dának” nevezni, mintegy lefo­kozni azt a túlburjánzott kultú­rát, melyet őriznek a feltárt romok, egy eltűnt idő beszédes tanúi. Sziki Károly ITACTEX CUCC!!! Szerdán 19-én őszi ruhavásárt tartunk a HELYŐRSÉGI KLUBBAN. Ndi, férfi, gyermek ruhák (dzsekik, farmerek, kosztümök, blúzok, szoknyák, ballonkabátok) extra minőségben olcsó árakon kaphatók. 8-17 óráig várjuk ^ Kedves Vásárlóinkat! g M VI II \ CUCC!!! KLASSZ NYUGATI KILÓSRUHA VÁSÁR HATVANBAN, A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN OKTÓBER 19-ÉN SZERDÁN 8.00-18.00 ÓRÁIG. EXTRA MINŐSÉGŰ ŐSZI ÉS TÉLI ÁRUVAL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!!! _______________________________________(13378) \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents