Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-10-11 / 213. szám
4. oldal Szemtől Szembe 1994. szeptember 10-11., szombat - vasárnap Arcok a jelenből: Kalmár Péter, a képviselő Nálunk ott kezdődik igazán a népszerűség, az országos, s nyílik a közéletiség, a komoly is, ha valakit egy szatirikus-humoros lap, akár egy röpke mondat vagy ötlet erejéig is „feldolgoz”: így történt most Kalmár Péterrel is, bekerült a Hócipőbe, a politikai tekintélynek is örvendő író - mert minden valódi humorista az Jókai óta -, Farkasházy a „Nem értem” rovatban, mint Ör- kény-hírt közölte a mondatot: „Az MSZP Heves megyei listáján a Parlamentbe jutott Kalmár Péter, ötvenkét éves munkanélküli.” A hír igaz, az állítás mögött egy egész élet húzódik, amit akkor az intézkedők, a pillanatban gondolkodó dib-dáb figurák fel se mértek: nekik céljuk, utasításuk volt, nem döntés- helyzetben cselekedtek, csak úgy vaktában. A munkanélküliségbe menesztés módja is megérne egy misét. Kár vele törődni. Most itt van, a helyén van, a Parlamentben van. Azért sokan megkérdezik tőle, nem sérti-e, ahogyan ez az egy mondat ott bök a Hócipőben? Neki is abszurdnak látszott akkoriban az intézkedés, de mint mondani szokták, ez a „húzás” benne volt még a pakliban, ki kellett játszaniok, nyilván politikai kifogás merült fel ellene. Nem is tudott munkát kapni az üzleti életben sem. Aki azonban következetes, nem adja fel. Ha felrótták neki pártoskodását, akkor ő számot vethetett azzal, hogy ezzel a hátránnyal kell megbirkóznia, ebből kell erényt csinálnia. Hitt abban, hogy ezen a vonalon kell érvényesülnie, különben nem gondolt volna a képviselőségre, a Parlamentre. 1992 áprilisában, az akkori állapotának megfelelően írtam róla egy rövid arckép-vázlatot. Többek között feltettem neki a kérdést: mikor indul be a választási hadjárat? Mármint ’94-re! Kalmár Péter azt válaszolta, hogy az meg sem szűnt, mert mindenki érzi, hogy a politikai passzivitást a választókban fel kell oldani. Mindenki azt szeretné, hogy a társadalom nyilvánuljon meg. Most megnyilvánult. Most arra a kérdésre, érez-e elégtételt a nyilvánvaló politikai győzelem után, így válaszol: „Nem, személyemben nem” - mondja. „A társadalom elégtételt szerzett magának - úgy érzem. Visszazökkent az idő... Lehet, hogy erre egyesek felkapják a fejüket: Ahá, visszarendeződés! Én azonban úgy gondolom, hogy az Antall-Bo- ros-éra nem biztosította a folyamatosságot, inkább kibillentett a rendszerváltás folyamatából, egyfajta restaurációt kísérelt meg. Történelmi képtelenségnek látszik ma már két nemzedéknyi idővel visszalépni valahová, noha előre kellett volna lépni! Nem szolgálta a nemzet felemelkedését, a modernizációt, holott a haladás legjobb képviselőinek célja egyedül ez volt, itt, ebben a században: felzárkózás a centrumhoz.” Több értelemben is - mondom én, mire ő visszavág: „Az urak Ady Endrét nem olvasták?” - Bizony, az 'átkos negyven' sem múlt el nyomtalanul. A közember gondolatvilágába befészkelődtek a francia forradalom értékei: Szabadság, Testvériség, Egyenlőség. Fogyatékos érvényesülésük, állandó megsértésük csak erősítette a vágyakozást a jobb, az igazságosabb iránt. Ez a vágyakozás söpörte el most a nemzeti-konzervatív koalíciót. Másodlagosan hatott csak a többség gazdasági ellehetetlenülése. Nem "gondolok arra, hogy most a csodavárás ideje következne, hogy visszavárnák a három-hatvanas kenyeret. A folyamatosság egy része az is, ahogyan, amilyen nyugalommal éli meg az ország ma a Kalmár Péter: "...fenntartások nélkül kellene már végre megérteni egymást” (Fotó: Peri Márton) mindennapjait. Mert van folyamatosság! Nagy Imre 1953-as kormányprogramja óta ki lehet mutatni a reform- gondolat éledését, még ha végül is a szocializmusnak, mint rendszernek a tagadásáig jutott el. Itt állunk az ideológiák alkonyában, és a praxisban van minden reményünk. Bízom abban, hogy a társadalom hajlandó még az elviselendő áldozatokra, tud várni, ha a politika nem akarna újra fölébe kerekedni, és magánemberként is mindenkit bekebelezni. Szükség van a politikai életben való részvételre! Sokszor úgy állítják be, hogy a kádári időkben merő megalkuvássá alakult az értelmiség szerepvállalása, holott ez volt maga a „fellazítás”! Ki ne emlékeznék erre a szóra? Ez vád vplt, akkor nem is akármilyen! Éppen itt búvik meg a lényeg, amiért én hazugnak tartom minden ké- sőnjöttnek a hőzöngését. Kevés igazi - virtikli - ellenzékivel akadt találkozásunk, különösen itt, egymás között, ahol tudjuk a másikról, kiben mennyi kurázsi lakozott. Úgy hiszem, én nyugodtan hivatkozhatok erre!” A beszélgetés természetes velejárója, hogy a győzelem másodnapján talán még sokáig fájni fog az „érdekfigurák tánca”, és éppen azoknak, akiknek szilárd világnézetük és kemény politikai szemléletük miatt undoruk támad a köpönyegforgatástól. Nagy divat manapság! De Kalmár Péter a lélektani kitérő után is folytatja: „Nagy bajnak tartanám, ha most is visszafelé néznénk. Ha az ellenzék mítoszt teremtene vereségéből. Magának ártana a legtöbbet, mert ezzel azok a tiszteletre méltó erői is elvesznének a jövő számára, akiknek a szándékai a négy év alatt is nehezen egyeztek a hivatalos nézettel, és jóformán becsületből tartottak ki a koalíció mellett 1994 májusáig. Nem értem a parlamenti ellenzék hangoskodását, egyesek semmit nem tanultak. Röpködnek az ítéletek: antidemokratikus, diktatórikus, szószegő, alkotmányellenes - a kormány. Miért lenne önellensége saját magának, hogy mindjárt így kezdi, egyetlen szimpatikus lépést sem akar tenni? A legyőzött nem mond Tedeumot, de ami elhangzik tőlük, olykor komikus is, kétségbeejtően cél- zatos is. - Itt és most el kell hinniök, hinnünk, az MSZP győzelme is erre ad választ, a nemzet nagyobb biztonságra, egy csepp nyugalomra vágyott. Mindenkinek felelőssége az elveszett közbizalom helyreállítása, a korrupciós ügyek és maffiózók gátlástalansága idején. Nem politikaellenességet kommentálok itt, csak úgy gondolom, hogy a hatalmi bó- dultság után nem árt némi megtartóztatás. S ha kialudtuk a ki- alvandókat, úgy kezdjünk neki közös munkával!” Kalmár Péter nem tagadja meg magát most sem, újra csak arról beszél, amit már 1992-ben hüvelyeztünk: fenntartások nélkül kellene már végre megérteni egymást, elhinni azt, hogy a hatalom újraosztása után is egy nemzet fiai-lányai vagyunk. Éz a sorsunk! Farkas András Molnár Ferenc - a New York-i forgalomban Azon a júliusi napon felpezsdült New York művészeti és zenei élete, s minden bizonynyal ez a nap a legizgalmasabbak egyikeként szerepel majd a Broadway kalendáriumában. Pontban 12 órakor felhangzott a szignál, és ütemes taps kíséretében színre lépett egy nyak- kendős úr, Lewis Allen, s megnyitotta a Gread White Way (Nagy Fehér út) Show-t, amelynek „Broadway a Broadway-n" címet adták. Rendőrségi adatok szerint mintegy 50 ezer ember gyűlt össze a Times Square alkalmi színpada körül, hogy a néhány órás koncertet végignézze. Ennél azonban jelentősebb tömeg követte az eseményeket. Nemcsak azért, mert 32 nemzetközi tv-állomás volt jelen, hanem élőben is lényegesen több szemlélője volt a koncertnek, mert a New York-i lakások és hivatalok ablakai - ameddig a szem ellátott - érdeklődő arcokkal telt meg. A Broadway-sztárokon kívül számos vendégművész is fellépett, és részleteket adott elő a Szépség és szörnyetegből, a Grease-bői, Molnár Ferenc Liliomjának világhírű musical-változatából, a Carousel- ből, majd a Tommy című rockoperából. A hatalmas ovációval kísért számok után nehéz lenne eldönteni, kinek volt a legnagyobb sikere. Én úgy érzem, ezen a délutánon Carole King vitte el a babérokat, a Blood Brothersből énekelt dalával. A Broadway-előadások látogatottsága egyébként - ha kismértékben is - érezhetően visszaesett. Ezt sajnos nemcsak az a tény támasztja alá, hogy a félárú jegyek árudája előtt nem kígyóznak a sorok úgy, mint régen, s 10-15 előadásra is kínálnak belépőt, hanem az is, hogy a több Tony-díjjal kitüntetett, friss sikerdarabot - Passion - is foghíjas nézőtér előtt játsszák. Magyar szempontból viszont rendkívüli öröm az, hogy Molnár Ferenc Liliom című művéből készült musical ezen a nyáron talán a legnagyobb Broadway-siker. Mert amíg Fay Dunaway Webbert pereli elmaradt szerepe miatt, s a Sunsat Boulevard-t október elején tűzik csak újra műsorra, addig Molnár színműve telt házak előtt megy. Az emberek sírnak az előadáson, a szerző zsenialitásáról beszélnek, s a katartikus élmény végén így fogalmaznak: „...ebben a kőkemény, veszélyes világban, mely az életünket zálogként akarja tartani, gyönyörű dolog az érzelmeknek ilyen hőfokával találkozni, még bátrabbá, szebbé formál minket". Sziki Károly Kinek lopnak? A leghajmeresztőbb krimiket is lefőző történetekre derült fény az utóbbi napokban. Az olvasó csak kapkodja a fejét, amikor hasadóanyag-csempészekről, német repülőtereken elkobzott nukleáris mintákról, orosz atomerőművekbe történt behatolásokról, többkilós uránfogásokról értesül: az „atommaffia” minden eddiginél jobban veszélyezteti a biztonságot. Az újfajta bűnhálózat csápjai mind riasztóbb könnyedséggel hatolnak át az országhatárokon, s amint éppen most kiderült,, már Magyarországon keresztül is próbálkoztak, ki tudja hányszor, sikerrel. Mit lopnak a nukleáris csempészet alvilágának tettesei? Könnyű a felelet: mindent, amihez hozzáférnek, aminek értékesítését megkísérelhetik. Szó esik urán-238-ról, lítiumról és plutóniumról, stroncium-származékokról, s persze a sűrűn emlegetett „ vörös higanyról”, ami mí- niummal bevont plutóniumot takar. Honnan származik a zsákmány? Erre sem nehéz választ lelni. A legváltozatosabb változatok vannak forgalomban, ukrajnai atomerőművektől kezdve orosz kísérleti laboratóriumokig, de más feltételezések szerint nem lehet elfeledkezni egyes harmadik világbeli államok ambiciózus atomprogramjának „melléktermékeiről” sem. Csakhogy kinek lopnak? Ez az igazi kérdés, a leghomályosabb, egyben legfontosabb vetülete tán a frissen támadt nukleáris csempészetnek. Elvégre ha nem lenne „piaca” az illegális módon megszerzett, elorzott mintáknak, s más baljós küldeményeknek, akkor nem alakult volna ki ez az egész alvilági kereskedelmi ágazat. Parancsuralmi rendszerek? Regionális hatalmi előnyre törő kormányzatok? E vevő-teóriák éppoly logikusak, mint azok, amelyek szerint az orgazda-láncolatok és a minden hájjal megkent közvetítők sora után a végállomás akár egy-egy terrorista szervezet is lehet. Odáig - szerencsére - nem fajult még a dolog, hogy robbantgatás vagy géppisztolysorozat helyett hasadóanyagokkal próbáljanak zsarolni szélsőséges csoportok. De ami tegnap még elképzelhetetlennek tűnt, az ma már sajnos nem az. Ezen az sem igazán segít, hogy egyes kormányok - például a németek - már a Biztonsági Tanácsért „kiabálnak”... ", Sz.G. Egy gyöngyösi kislány Rotterdamban Neve: Pintér Ágota. Életkora: 19 év. Súlya: 49 kiló. Magassága: 164 centi. Kedvenc étele a diós tészta, amit nem volna szabad kivilláznia, mert hizlal. Hol tanul? Hollandiában, Rotterdamban, az ottani Táncakadémián.- Hogy került oda?- Úgy kezdődött, hogy Pécsett a Művészeti Szakközépiskolában tanult egy gyöngyösi kislány, akitől sokat hallottam a pécsi iskoláról. Korábban már néptáncoltam a Kalamajkó Együttesben. Nagyon szerettem a táncot, és ezért elmentem Pécsre felvételizni. Sikerült- Egyébként már gyermekkorom óta táncos akarok lenni.- Pécsről hogyan került Rotterdamba?- A szaktanárom javasolta, hogy menjek Rotterdamba, mivel a modem tánchoz van tehetségem. S ennek fejlesztésére Hollandiában sokkal jobbak a lehetőségek, mondta, mint Magyarországon.- Ennyiből állt mindössze az egész?- Nem. Elég bonyolult a történetem. Anyukám volt a holland nagykövetségen, ahol a kinti tánciskolák címét elkérte, írtunk mindegyiknek, válaszolt is mindegyik, és amelyik a legszimpatikusabb volt, azt választottuk ki.- Ezek szerint valamennyi iskola fogadta volna?- Igen, mert felvételizni mindenkinek van joga. Legfeljebb nem jár sikerrel.- Tehát azt mondta: egy életem, egy halálom, én megyek?- Igen.- Anyu mit mondott erre?- Ő biztatott a legjobban, ő örül a legjobban, és ő a legbüszkébb rá, hogy kikerültem.- Szinte hihetetlen, hiszen egy anya mindig nagyon félti a lányát, mert arra gondol, hogy ott kint elkutyulhat. Nem?- Ezzel az erővel Pécsett is elkutyulhattam volna. Biztosan féltett is, félt is.- Mikor iratkozott be?- Felvételizni 1992-ben voltam, a tavaszi szünetben. Mivel ez a rotterdami iskola nemzetközi, mások a körülmények, mint amilyenek az itthoniak, például nincs naphoz kötött évnyitó. Az első év kéthetes intenzív nyelvtanulással kezdődött. Mivel én sem angolul, sem németül, sem valamilyen idegen nyelven nem tudtam beszélni, nekem elég nehéz volt a beilleszkedés a hollandiai életbe.- Kint, Hollandiában valamiből élni kell. Miből?- Ez elég nagy probléma most nálunk, mert tavaly kaptunk még a Soros- és a Művészeti Alapítványtól ösztöndíjat, de az idén ez már elmarad. Több helyről és személytől kértünk segítséget, támogatást, de...- Ott is lehet zsíros kenyeret enni?- Persze, de én eddig is nagyon szerény körülmények között éltem. Magam főztem. Anyu leírt egy csomó receptet, és ennek alapján voltam kénytelen a tűzhelynél „bűvészkedni”. Az idén pedig...? Az édesanyámnak van egy autója, amit el akar adni, és abból egy fél évig talán eléldegélhetek kint.- Utána mi lesz? Rózsákat fog árulni?- Az sem egyszerű, mert alá kellett írnom egy papírt, hogy kint munkát nem vállalok, semmiféle kereső foglalkozásba nem kezdek, különben azonnal hazaküldenek. A rendőrség kint nagyon szigorúan ellenőrzi a külföldieket. Havonta jártam eddig is mindig a rendőrségre, mert a kinttartózkodási engedélyt nem kaptam meg, mert mindig volt valamilyen irat, amit be kellett szerezni még a többi mellé. Azt is alá kellett írnom, hogy a negyedik osztály elvégzése után feltétlenül elhagyom az országot.- Milyen feltétele van annak, hogy mégis kint maradhasson, vagy legalább dolgozhasson?- Az egyik lányismerősömnek van egy barátja, aki kinyilvánította, hogy anyagilag mindent megad a barátnőjének, aki ennek alapján már munkát is vállalhat.- Tehát...?- Nekem nincs ilyen holland barátom. Van egy fiú, aki tetszik, de az ráadásul francia. Igaz, ő nem tudja, hogy vonzódom hozzá.- Tehát semmi kilátása nincs a jövőt illetően?- Remélem, hogy az alatt a fél év alatt, amíg az autót „megeszem”, csak találok valamilyen megoldást. A kollégiumot odakint nem ismerik, vagy ha valami ahhoz fogható van, az olyan, mint nálunk az apácazárda. A jövő héten megyek vissza, de lakásom még nincs.- Mi lesz a barátjával?- Már nincs barátom. Most a nyáron maradt abba a nagy szerelem, ami két és fél évig tartott, ami a mi korunkban igazán hosszú idő. De a barátom nem tudta elviselni azt, hogy másfél ezer kilométer választ el bennünket. Pedig én kéthavonta hazajártam.- Jóllakni jár haza?- Nem, bár imádom az anyu főztjét. Ezzel együtt is sikerült most itthon hat kilót lefogyni. Még van rajtam két kiló plusz.- Mi lesz magából, ha végez?- Tulajdonképpen színpadi táncos. Aki egy megfelelő szintet ér el, annak az iskola elintézi, hogy ott kapjon színpadi munkát, de én haza akarok majd jönni... G. Molnár Ferenc
