Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-08 / 211. szám

2. oldal Világtükör 1994. szeptember 8., csütörtök Folytatják a tárgyalásokat A krajinai szerbek a jövő héten megbeszélése­ket tartanak az ENSZ képviselőivel a zágrábi hatóságokkal megkezdett gazdasági tárgyalá­sok folytatásáról. A megbeszéléseken a Zág- ráb-Belgrád autópálya megnyitása, valamint az Adria kőolajvezeték üzembe helyezése kerül majd szóba. A horvátok ragaszkodnak ahhoz, hogy az autópályát és a vezetéket csak Sla- vonski Brodig nyissák meg, míg a szerbek azt szeretnék elérni, hogy az autópálya a Brod- Belgrád, az Adria csővezeték pedig a Brod- Pancsova közötti szakaszon is nyíljon meg. De ez nehezen képzelhető el a Jugoszlávia elleni ENSZ-embargó miatt. Ha a kőolajvezetéket megnyitnák Slavonski Brodig, akkor elméleti­leg lehetővé válna, hogy az Adria Magyaror­szág felé tartó leágazását is üzembe helyezzék. A Két Lotti számai és nyereményei A 36. heti Két Lotti nyerőszámai: 3,7,59 és 10, 22, 58. A héten 3+3 találatos szelvény nem volt, így ebben az osztályban a nettó nyere­mény 36.782.790 forintra halmozódik. A 3-asok egyenként 23.009 forint. / Ázsia legmagasabb épülete lesz Valószínűleg a legdrágább, de mindenképpen a legmagasabb épülete lesz az ázsiai földrésznek az a felhőkarcoló, amelyet egy japán vállalat készül felépíteni Sanghajban. A tervekben két torony szerepel, ezek egyike, a 90 szintes dönti majd meg a kontinensrekordot. Az ikerház má­sik tagja 46 emeletes lesz; a beruházás össz­költsége 1 milliárd dollárhoz közelít. A Móri Building japán építőcég 50 évre kapott haszná­lati jogot a mind súlyosabb irodahiánytól szen­vedő kínai nagyváros központjának közelében fekvő területre, ahová több tucat bank, biztosí­tási és kereskedelmi vállalat, valamint amerikai és japán beruházók közreműködésével húzza majd fel a felhőkarcolókat. Nem telik városi buszokra Az orosz városi önkormányzatoknak nincs pénzük arra, hogy megvásárolják a külföldön gyártott drága városi autóbuszokat. Emiatt állt le egyebek között a magyar Ikarus buszok orosz beszerzése - közölte az ITAR-TASZSZ. Jefi- mov közlekedési miniszter a hírügynökségnek elmondta: Oroszországnak 74 ezer városi autó­buszra van szüksége, de ennek csak a felével rendelkezik. Mi több: a meglévő járműpark 40 százaléka már a közeljövőben teljesen elhasz­nálódik. Tekintettel azonban arra, hogy a városi hatóságoknak nincs pénzük a külföldi autóbu­szok megvételére, sürgető, hogy mielőbb meg­kezdődjön az olcsóbb, hazai buszgyártás felfut­tatása. Ezzel kapcsolatban az orosz kormány nagy reményeket fűz a Liaz-gyárhoz, amely már jelenleg évi 5 ezer busz előállítására képes. Menekülőknek szinte minden eladó Olajoshordókból összerótt tutaj eladó, árboccal és feltűnő színű vitorlával együtt, garantáltan kitart legalább az amerikai parti őrség első hajó­jáig, ára 3000 dollár - ez a fő kínálat ezekben a napokban a Havanna környéki partokon, ame­lyeket máris megszálltak a legújabb kubai exo­dushullám vámszedői. A szegénység elől me­nekülők az AP-nek elpanaszolták: az átkelés­hez szükséges eszközök árai itt 20-30-szor ma­gasabbak, mint valós értékük. Mindenesetre egy agyonhasznált autógumibelső - a hevenyé­szett tutajok lelke - 25 dollár - újonnan 40 -, egy iránytűért 30 dollárt is elkérnek, az evező­nek kinevezett falapát is 2 dollár. A kubaiak válasza Ismét rövid találkozóra került csak sor kedden New Yorkban az amerikai és a kubai tárgyaló fél között: Michael Skol, a washingtoni külügyminiszté­rium Amerika-közi részlegének a csoportfőnöke átvette a kubai választ az előző nap előterjesz­tett kompromisszumos ameri­kai javaslatra. Sem a washingtoni kezde­ményezés, sem a havannai vá­lasz tartalma nem ismert. A múlt hét csütörtökön kez­dődött menekültügyi tárgyalá­sokon az Egyesült Államok eredetileg azt ajánlotta, hogy az illegális kivándorlás megféke­zésére évente legkevesebb húszezer vízumot bocsát köny- nyített feltételekkel a kubaiak rendelkezésére. Kubai részről kevesellték a számot, és sajtóér­tesülések szerint százezres ke­retre tettek célzást. Washington viszont úgy vélte, hogy a ha­vannai követelés túlságosan is messzire megy, és közbülső - amerikai hivatalos szóhaszná­lattal: rugalmas - megoldást ajánlott a vízumkeretre. Azt nem tudni, miként reagált Ha­vanna a felvetésre. Egy nevének elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő kedd este komolynak minősí­tette a kubai választ. Megítélése szerint az elfogadható vitaalap­nak. Ugyanakkor hangoztatta, hogy megállapodásról még nem lehet beszélni. Alija Izetbegovic sajnálja a pápai látogatás lemondását Alija Izetbegovic bosnyák el­nök mély sajnálattal fogadta, hogy II. János Pál pápa le­mondta szarajevói látogatá­sát. - E lemondás szomorú­sággal tölti majd el az összes szarajevói katolikust, vala­mint a teljes boszniai lakos­ságot - idézte a boszniai rádió az elnök közleményét. Mint a DPA és a Reuter hí­rül adta, Izetbegovic kész lett volna mindvégig kísérni a ka­tolikus egyházfőt mára terve­zett szarajevói tartózkodása során. Az elnökség szerint a pápa döntését kiváltképpen Akasi Jaszusi levele befolyá­solta, amelyben az ENSZ-kü­lönmegbízott ecsetelte, mi­lyen biztonsági kockázatok­kal kell számolni a bosnyák fővárosban. A Vatikán rámutatott, hogy a vizit veszélynek tehette volna ki a város lakosságának biztonságát, és tovább szít­hatta volna a boszniai hadvi­selő felek közötti konflik­tust... A szarajevóiak buzgón csi­nosították városukat a pápa fogadására. Ám a várost kö­rülvevő boszniai szerb erők elzárkóztak attól, hogy biz­tonsági garanciákat adjanak a lakosság vagy akár az egy­házfő és kísérete számára. Boszniában várták a pápát - hiába... A Szentatya külföldi útjai II. János Pál pápa több mint 100 országban mintegy ezer vá­rost és települést látogatott meg, mióta a katolikus egyház élén áll. A tervek szerint ma Szarajevóba, majd onnan Zág­rábba utazott volnay Külföldi útjai sorában ez a látogatás a 62., a Balkánon pedig a máso­dik lett volna. A katolikus egyházfő eddig összesen 13 és fél hónapot töl­tött külföldön. Ez idő alatt több mint 2 ezer beszédet tartott. A több mint egymilliárd katolikus hívő többségének már lehető­sége volt arra. hogy saját orszá­gában hallgassa meg prédiká­cióit. Lengyelországtól Brazí­liáig. Spanyolországtól a Fü- löp-szigetekig beszédét időn­ként egymillió hívő hallgatta. II. János Pál leggyakrabban La­tin-Amerika és Európa országa­iban fordult meg. Lengyelor­szágba ötször, Franciaországba, Spanyolországba és az Egye­sült Államokba négyszer láto­gatott el. Járt azonban a többsé­gében muzulmán vallású Tö­rökországban és a protestáns skandináv államokban is. Soha nem volt még a világ két legnépesebb országában, Kínában és Indiában. A volt Szovjetunió tagköztársaságai közül is egyedül csak a balti ál­lamokban tett látogatást. A Szentatya szilárd elhatáro­zása, hogy még idén október­ben New Yorkba, majd jövő ja­nuárban Ázsiába utazik. A GITR RT. továbbra is kedvező áron kínálja Őszi kalászos vetőmagvak (II. fok)- MV-16, MV-18, MV-194 MVM- GK Öthalom, GK Zombor- Jubilejnaja 50, Agron,- Kompolti korai, stb. Műtrágyáit- 34 %-os Ammóniumnitrát- Szuperfoszfát- NPK kevert műtrágyák Növényvédő szereit- Deszikáló szerek- Csávázó szerek- Talaj fertőtlenítők- Egyéb növényvédő szerek ÉRDEKLŐDNI LEHET: GITR RT. Eger, Petőfi S. u. 19. Tel.: 36/413-449, 36/412-594, 36/313-293

Next

/
Thumbnails
Contents