Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-08 / 211. szám
1994. szeptember 8., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Főiskolai tanévnyitó az egyetemi képzés igényével Tegnap délelőtt 47. ünnepélyes tanévnyitóját és nyilvános szenátusi ülését tartotta az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola. A 700 elsőéves hallgatót, hozzátartozóikat és a meghívott vendégeket: Katona Józsefnét, Eger város alpolgármesterét, Mi- kolai Vincét, a Hittudományi Főiskola rektorát, Balás Istvánt, a köztársasági megbízott területi hivatalának vezetőjét és Szövényi Zsoltot, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetőjét az iskola új vezetése köszöntötte. Július 1-jétől ugyanis Palcsóné dr. Zám Éva főiskolai főigazgatói, dr. Pócs Tamás, dr. Káló Ferenc és dr. Hauser Zoltán főigazgató-helyettesi megbízást kaptak. A főigazgató asszony beszédében kiemelte, hogy először csupán 110, ma már 4500 hallgató tanulhat a főiskola különböző tagozatain, ahol sokszínű lehetőséget kínálnak tanulóiknak. Az új főiskolások 2100 saját és 4600 újrajelentkező közül kerültek ki. Öt év alatt megduplázódott a hallgatói létszám, nyolc új szakot indítottak az igényeknek megfelelően. Ez évben például új, egyetemi szintű pedagógiai szakos képzés kezdődik a Kossuth Lajos T udomány- egyetem kihelyezett tagozataként. A képzés művészeti területeken is kiemelkedő. A főiskola a művészeti élet előtt is megnyitja kapuit. A pesti Vigadóban a közeljövőben nyílik meg egyik tanáruk, B. Nagy István kiállítása. Ez évben júliustól októberig öt tudományos konferenciát tartottak, tartanak, ebből négy nemzetközi. A terveik között az egységes és egyetemi szintű tanárképzés áll. A koncepció választás elé állítja az intézményt, hogy milyen tanári szakokon képes az egyetemi szint elérésére, s melyek azok a tanárképzésen kívüli szakterületek, amelyekben jó színvonalú főiskolai szintű képzést nyújthatnak. Azonban ez idő, koncepció, finanszírozhatóság és a ma még ismeretlen tényezők függvénye. Mindez persze az intézményekre bízható, ha van működőtőke és mesterséges monopóliumok nélküli, tisztességes piaci verseny. A főiskola megkezdte az egyetemi szintű képzésre való átállás intézményi feltételeinek a kialakítását. A meglévő bizonytalanságok ellenére az új hallgatók kétezer felsőbb nappali tagozatos és 1800 levelezés és esti tagozatoshoz csatlakozhatnak. Megtudtuk, hogy ez évben először kétszázan kezdhetik meg rövidebb idejű szakképzés keretén belül tanulmányaikat azok közül, akik a felsőoktatásba nem juthattak be ez évben. Remélhetőleg sokan jövőre sikeres felvételit tesznek majd. A főigazgató asszony végül a diákság számára adott megszívlelendő útravalót. „Ez a pálya tudást, erős akaratot, jó szervező- és döntésképességet feltételez. Olyan, szellemileg és lelkileg gazdag embert kíván, akiben átlagon felül munkál a másik ember megértésének, segítésének vágya.” A tanévnyitó beszéd után ismertették az új kinevezéseket. Tanszékvezetői megbízást kaptak: dr. Orbán Sándor, dr. Kárász Imre, dr. Vass Miklós, Szepesi Györgyné, Kathleen Dubs. Főiskolai tanár lett: dr. Gebei Sándor. Főiskolai docensi címet kapott Gulyásné Székely Éva, Tátimé dr. Parázsó Lenke, dr. Zimányi Árpád, dr. Bíró Ferencv Novotnyné dr. Vágási Margit, Kriston Ferencné dr., Miklovicz Lász- lóné. Adjunktusi kinevezést kapott Suba István, Bart a Anna, Seres János, dr. Prokai Béla, Dávid Árpád, Kárász István. Végezetül Palcsóné dr. Zám Éva kézfogásával főiskolai polgárokká fogadta az új elsőéveseket. B. Papp Györgyi Áfa-emelés: padlóra kerülhet a szállodaipar Egri szüreti napok és nemzetközi tánctalálkozó Századnapot rendeznek az egri laktanyában Szeptember 9-én, pénteken délelőtt 9-től délután 5 óráig századnapot tart a Magyar Honvédség 24. számú Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalja. Délelőtt fél 11-ig állománygyű- lést tartanak, majd a vendégek megtekintik a kiállítást a laktanyában. Ezt követően közelharc, ejtőernyős- és fegyverzet- technikai bemutatók következnek. Délután az egri laktanya sportkombinátjában különböző versenyek lesznek. Majd a vendégeket baráti beszélgetésre várják. Amerikai bemutató az akupunktúráról Gyöngyösön, a Bugát Pál Kórház alkohol- és drogelvonó szakrendelésének keretében ma délelőtt fél 11-től Brian McKenna amerikai professzor tart bemutatót és előadást az érdeklődőknek az ősi kínai tű- szúrásos gyógymódról. Képviselői fogadóórát tartanak Lőrinciben Érsek Zsolt, a Heves megyei 4. számú választókerület ország- gyűlési képviselője holnap déli egy órától délután három óráig a lőrinci Közösségi Házban fogadóórát tart. A város és a környékbeli lakosok ügyes-bajos dolgaikkal ekkor kereshetik fel a képviselőt személyesen, vagy telefonon a 37/388-100-as számon. Meditativ torna jógával, Zagyvaszántón Minden pénteken este hat órától jógagyakorlatokkal egybekötött meditativ tornára várnak jelentkezőket Zagyvaszántón, a helyi kultúrházba. A jelentkezéseket az Arany János utca 31. szám alatt Keresztesiné várja. Véradó-menetrend a Mátraalján Szeptemberben is szervez térítésmentes véradást Gyöngyösön és környékén a Bugát Pál Kórház vértranszfúziós állomása. Gyöngyöspatán ma, a ví- sontai Mátrai Erőmű Rt. orvosi rendelőjében pedig 13-án és 27-én adhatnak vért a segítő szándékúak. Ingyenes egészségügyi tanácsadás Egerben A Heves Megyei Természet- gyógyászok Egyesülete Egerben, a Bajcsy-Zsilinszky út 9. szám alatt csütörtökönként délután kettőtől ötig ingyenes egészségügyi tanácsadásban részesíti a rászorulókat. Amint azt Dér Jánostól, a Társadalmi Egyesülések szövetkezeti titkárától megtudtuk, nemcsak ref- lexológiai, hanem pszichológiai tanácsokkal is szolgálnak azoknak, akik felkeresik az egyesületet. (Folytatás az 1. oldalról) Csetényi Csaba, a szintén mátraházi Hotel Bérc igazgatója viszont a mátrai szállodák árszintjét kifejezetten alacsonynak tartja az országos átlaghoz képest. A 15 százalékos áfa-növekedés épp ezért elkerülhetetlenül vezet a szobaárak emeléséhez. A Hotel Bérc nem maradt el a többiektől, ők is hozták a 80-85 százalékos kihasználtságot, de a belföldi fizetőképes kereslet nagy valószínűséggel csökkenni fog a forgalmi adó emelése után, ami kérdésessé teszi az intézkedés értelmét. Füzesabony és Debrecen között, a 33-as út mellett található a Hotel Hubertus Szálló, amelyik főleg a külföldről érkező vadászvendégeket szolgálja ki. A háromcsillagos szállót már az idén is érzékenyen érintette a forgalom visszaesése. Mint Ja- kus Dénes szállodavezető elmondta: a lekötött olasz csoportos turista, valamint a vadászcsapatok áraival már nem lehet variálni. Számításaink szerint az áfa 25 százalékosra való emelése 800 ezer forint kiesést jelent majd. Természetes, hogy a pétervá- sárai Kakas Fogadó ügyvezető igazgatója, Durkó Imre sem túl lelkes az áfa-emelés hírére. Annál is inkább, mivel az eddigi kihasználtságuk is mindössze 40 százalékos volt. Egy egyágyas, zuhanyozós szoba eddig 500 forintba került egy éjszakára. Ha ennek az árát megemelik, még kisebb forgalomra számítanak. A vadászok is ,Jiűtlenek lettek”, inkább külföldön keresnek szobát; mindemellett félnek attól is, hogy a turistacsoportok „elpártolnak” tőlük. Daru Péter, a Hotel Eger üzemeltetési csoportjának vezetője reméli, hogy a már most beharangozott novemberi áfa-emelés mégsem következik be. Ha viszont valóra válik, igen megnehezíti munkájukat. Azért is érthetetlen ez az évközi emelés, hiszen az idegenforgalomban a szerződéseket már júniusban megkötötték, így a pluszköltséget nemcsak nem illik, de etikátlan is a bel-, illetve a külföldi vendégre hárítani. Az idei forgalomról elmondta, hogy visszaesett a külföldi buszos turizmus, viszont nőtt a belföldi szállóvendégek száma. A várható áfa-változás mindezt visszavetheti. A Flóra Hotelban is hasonlóképpen nyilatkozott Pető Béla igazgató. Ők már számolást is végeztek arról, hogy mit jelent az áfa-emelés a következő idegenforgalmi szezonban. Szerintük a cég belső árvesztesége 15-16 millióra is rúghat, és még nem vették figyelembe az egyéb inflációt, a 30 százalékos energiaár-emelést, stb. Az előre megkötött szerződéseket nem bonthatják fel, az áremelést mindenképpen indokolniuk kellene a német, a holland vagy a finn vendégkörüknek, akik ilyen magas tarifaváltozásnál már azt is firtatják, hogy vajon milyen új szolgáltatással bővítik a vendéglátást. Azt pedig mindenki tudja, hogy ilyenről szó sem lehet. A Szenátor-házban Cseh András üzletvezető is szkeptikus, bár az emeléssel eddig nem volt ideje túl sokat foglalkozni, hiszen szerencsére a vendégek lekötik minden percüket. Mindenesetre úgy jellemezte a várható eseményeket, hogy a hazai vendéglátásnak befellegzett, ha áfa-emelésre szánja rá magát a kormány. Hogy is van ez: amit nyertünk a réven, elveszítjük a vámon? Vagy újra adunk magunknak egy pofont? Alig értek véget az egri barokk fesztivál változatos programjai, máris újabb rendezvények várják az érdeklődőket: a hét végén, pénteken délután 5 órakor felvonulással veszi kezdetét a már hagyományos egri szüreti napok és a VI. Agria nemzetközi néptánctalálkozó. A színes kavalkád - borrend- lovagok, borkirálynő és udvarhölgyei, borbolond, hagyományőrző néptánccsoportok, együttesek, citerazenekarok, a II. magyarországi dudatalálkozó muzsikusai — a Dobó téren gyülekezik, hogy részt vegyen délután 6 órakor az ünnepélyes szertartáson. A megnyitón először a Lajtha László Néptáncegyüttes palotását láthatják, majd a köszöntő után átadják a borversenyek díjait, bemutatják külön(Foly tatás az 1. oldalról) Ezzel az intézkedéssel - tudtuk meg - az önkormányzat azt (is) szeretné elérni, hogy aki megteheti, vegye meg a bérlakását, és váljon tulajdonossá. Ez annál is inkább lényeges kérdés, mert senki sem garantálhatja, hogy a jövőben nem emelik meg újra a lakbéreket, mivel azok még ezen emelés után is jócskán elmaradnak majd a szabadpiaci áraktól. Joggal merülhet fel ezek után a kérdés: a közelgő önkormányzati választások előtt ez a döntés mennyire befolyásolhatja a pártok esélyeit? Weil Zoltán tanácsnok szerint a pártok és személyek érdekei fölé kell helyezni a város érdekeit, hiszen a Az idén ünnepeljük Grassalko- vich I. Antal születésének 300. évfordulóját. Ebből az alkalomból jelentette meg a hatvani Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Ház azt az emlékfüzetet, amelyet diákoknak kínálnak feldolgozásra. Az összeállítás Sinkovics Erika és Kocsis István munkáját dicséri. A kiadványban könyvcímeket is találhatnak a játékra jelentkezők, s ha elmélyülnek az ajánlott irodalomban, könnyűszerrel megfelelhetnek a kérdésekre. Az emlékfüzet fejtörői betekintést nyújtanak abba a történelmi korszakba, amelyben Grassalkovich élt. Ezáltal nemcsak a mecénás grófot ismerheféle hazai és külföldi néptáncegyüttesek műsorukat, majd este 8 órakor szüreti bál várja a vigasságot kedvelőket. Szombaton este 7 órakor a Gárdonyi Géza Színház gálaműsorában is bemutatják produkciójukat a fesztivál résztvevői. Hagyományosan a szüreti napokhoz különféle események is kapcsolódnak: már megnyílt a „Szüret a képzőművészetben” című tárlat, pénteken délelőtt 10 órakor az ökológiai szőlő- termesztésről hallhatnak előadást a szakemberek. Nem maradnak szórakozás nélkül az utcákon, tereken sétáló, vagy az ide érkező turisták sem, hiszen őket vidám szüreti közönségcsalogató fogadja a Dobó téren és környékén, s ugyanitt ütik fel sátrukat a kézművesek is. bérlakások megoldatlan ügye évente 100 milliós kiadással terheli meg a költségvetést. Nagyon sok esetben „csak” arról beszélhetünk, hogy közpénzekből támogatják a nem rászorulók lakhatását - állítja az SZDSZ-es városatya. Természetesen e kérdés még nem dőlt el, ez't - rendelettervezetről lévén szó - két fordulóban is meg kell tárgyalnia a testületnek. A hírek szerint azonban 3^4- képviselő kivételével senki sem szólt hozzá e vitához közülük. Kíváncsian várjuk tehát, mi lesz az ő reakciójuk a 20-i közgyűlésen, ahol már a sajtó is jelen lesz. (K. G.) tik meg a versenyzők, hanem a XVIII. századot, a barokk építészetet és képzőművészetet is. S most ízelítőül lássunk néhány feladványt! Hol született Grassalkovich I. Antal? Kik voltak a feleségei? Mikor kapta grófi címét? Hatvanon kívül hol áll még Grassalkovich-kas- tély? Mikor és kik készítették a stallumokat? Mit jelent: kosárív, baluszter, stukkó? Hol volt a Szent Sebestyén-oszlop? * A könyvtárban kapható kiadványt szeptember 20-ig kell leadni. A legjobb megoldást készítők értékes jutalmakat vehetnek át - a barokk napok keretén belül - szeptember 23-án Szinyei András polgármestertől. (n. z.) Radikális lakbéremelés várható a megyeszékhelyen Grassalkovich-vetélkedő hatvani fiataloknak Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata bérlet útján történő hasznosításra meghirdeti Éger-Felnémet, Béke út 48. szám alatti ingatlant (az egri 407. túl. lap, 405. hrsz.) 200 m2 térmértékű házzal és a hozzá tartozó 316 m2 térmértékű kerttel. Az ingatlan értékesítésére zártborítékos pályázat útján kerül sor 1994. szeptember 15. (csütörtök) de.: 9.00 órakor, Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Jegyzői és Képviselői Irodáján. A licit alapösszege: 10.000.- Ft/hó A bánatpénz összege, melyet a pályázat benyújtásakor kell befizetni: 50.000.- Ft Az ingatlanban vendéglátóipari tevékenység nem folytatható. (10235) Felvonuló „bogarak” Mint már beszámoltunk róla, Gyöngyösön szeptember 10- 1-én, szombaton és vasárnap tartják a veterán autók kilencedik országos találkozóját. A muzeális járműveket gazdáik több útvonalat bejárva meg is mutatják: Mátrafüred-Gyöngyös között a 24. számú főúton, Gyön- gyös-Nagyréde-Hatvan között a 30-as főúton, majd Hatvant, Selypet érintve a régi 21-es úton, a továbbiakban pedig Selyp-Apc között, ezt követően Apc-Jobbágyi-Pásztó, majd a Szurdokpüspöki-Gyöngyös közötti útvonalon. A Volkswagen bogárhátú személygépkocsik a 24-es főúton Mátrafüred és Mátraháza között lesznek láthatók. A Pásztó-Gyöngyös távon mintegy 40 veterán autó, 20 Volkswagen „bogár” és ugyanennyi veterán motorkerékpár rajtol - bizonyítva tartósságukat is. Kiállítás és vásár az Érsekudvarban. Az egri Kolping-család szeptember 11-ig rendez kiállítást és vásárt a megyeszékhelyen. Kedvező áron vásárolhatók itt gyermekjátékok, de a cipőn, ruházaton kívül számos egyéb termék is. (Fotó: Kaposi Tamás) Küldötteket választottak Szokásos évi küldöttválasztó taggyűlését tartotta kedden délután az Orvosi Kamara gyöngyösi szervezete. A szakmai konferenciával egybekötött összejövetel egyúttal arra is jó volt, hogy erősítse a kollegiális kapcsolatokat a helyi orvostársadalomban, hiszen több mint száznegyvenen voltak a Bugát Pál Kórház dísztermében. Dr. Mánya Kristóf, a helyi orvosi kamara titkára köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Győri Imre, a jelölőbizottság elnöke ismertette a szavazással kapcsolatos tudnivalókat. A hosz- szadalmas szavazási procedúra közben gyógyszerismertető előadások hangzottak el. Az érvényes választás eredményeképpen a gyöngyösi szervezet 23 tagot delegált a megyei orvoskamarába, s megválasztották az országos küldötteket: Mánya Kristóf, Gara György, Nagy János és Brend András.