Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-06 / 209. szám

6. oldal Horizont 1994. szeptember 6., kedd Pszichológiai tanácsok bevonulóknak (VI.) A bevonuló újonc katona szá­mára a hadseregbe való beil­leszkedés komoly lelki megter­helést jelent, mint az eddig el­mondottakból is kitűnik. Hogy mennyire lesz ez sikeres, az nagymértékben függ az ottho­niakkal való harmonikus kap­csolatoktól, az otthon maradt szeretteik támogatásától. Ez a támogatás egyszerre érzelmi és anyagi, de talán az érzelmi tá­mogatás sokkal fontosabb. Nagy követelmény ez a ka­tonák családtagjaitól, akiknek nemcsak saját érzelmi veszte­ségeiket kell feldolgozniuk, de még ahhoz is segítséget kell adni, hogy ez a helyzet megszi­lárduljon. Szorosan véve ugyanis való­ban az történik, hogy a hadse­reg „elrabolja” anyjától a fiát. Igaz, ez a folyamat már sokkal korábban, az iskolába lépéssel megkezdődik, serdülőkorban - amikor a fiú már elhárítja a si­mogató anyai kezet, és fonto­sabbá válik számára a kortárs csoport - felerősödik, ám még mindig otthon van, szorosan kötődik a családhoz is. Ha tilta­kozik is, de szükség van a szü­lői támogatásra, az anyai szere- tetre. Ezt a támogatást a család­tól való eltávolodás, az anyától való érzelmi függetlenség el­nyerése során sem nélkülözheti, sőt most szorul rá igazán. Sok szülő megérti, hogy bármilyen fájdalmas dolog ez, de meg kell történnie. Vég­eredményben ez a gyerek neve­lésének végső célja, váljon önállóvá, legyen képes meg­állni a lábán az életben. Ha a fájdalom ellenére ezt az anya belátja, akkor ha távolból is, de támogatja ezt a folyamatot. Az ilyen katona gyakran kap leve­let, rendszeresen látogatják. (Feltéve, hogy a család anyagi lehetőségei megengedik, hogy az olykor messzire bevonulta­tott fiút egy kisebb nyaralás összegét elérő költség árán lá­togassák.) Mindenesetre rend­szeresen tájékoztatják az ott­honi állapotokról, lehetőleg bi­zakodó hangnemben beszámol­nak a gondokról, problémákról, éreztetik, hogy továbbra is sze­retik, és bár nagyon hiányzik, büszkék rá, hogy ilyen nagyfiúk van, dicsérik, milyen jól áll neki az egyenruha, érdeklődnek a problémáiról, tanácsokat ad­nak és óvják a meggondolat­lanságoktól. A bevonulás utáni hetekben az újoncnak fokozott mértékben van szüksége arra, hogy érezze, nincs egyedül, szeretik, várják, van értelme, hogy tisztességesen dolgozzon, számítanak rá. A kevésbé támogató anya kétségbeesett hangnemben ír a család állapotáról, arról, hogy elviselhetetlenül hiányzik, mi történik a szülőkkel a fiuk nél­kül, akinek esetleg távollétében is mindig kikészítik a tányért étkezésnél, és hosszasan sirat­ják lefekvésnél, hogy szegény nem lehet velük. Az egyáltalán nem támogató szülő levelet sem ír, ha mégis, ebből az derül ki, hogy alig ve­szik észre a fiú távollétét, talán hogy jól is jött, hogy behívták, mert így kiadhatták a szobáját. A szülő végül is úgy tartja majd a kapcsolatot a bevonuló katonával, ahogy eddig nevelte. Beilleszkedési nehézségek azoknál várhatók bevonulásuk után, akik elhanyagoló nevelést kaptak, vagy anya és fiú túl erősen kötődik egymáshoz. Gyakori, hogy a családi kapcso­latok már régen megromlottak, a szülők elváltak, a családból valaki alkoholista, ami rendsze­resen konfliktust okozott ott­hon. A nehezen beilleszkedő ka­tonák egy része a környezettől elzárkózó családokból kerül ki, másutt az anya a gyerekneve­lésnek szentelte magát, elké­nyeztetve gyermekét, esetleg kiskorától kezdve felnőttként bánt vele a hiányzó, vagy jelen­téktelen férj helyett. Problémát okozhat az anyai túlféltés, ami miatt a fiúból hiányoznak a szociális készségek, és ijesztő­nek látja a családon kívüli vilá­got. Legalább ilyen gondot okozhat a túlzott korlátozás is, ami legtöbbször neurotikus személyiséget eredményez, rossz alkalmazkodókészséggel. A hideg, elutasító módon ne­velő szülő módszerei már be­vonulás előtt is jelezhették az alkalmazkodási zavart, a tör­vénnyel való összeütközések nyomán. Végeredményben azok a ka­tonák fognak beilleszkedési za­vart mutatni nagy valószínű­séggel, akik a társadalomba is rosszul illeszkedtek be. A be­vonulás feszültségei ezt a za­vart felerősíthetik vagy kivált­hatják. Önmagában a katonai szolgálat azonban senkit nem változtat meg. Egy több száz fővel végzett pszichológiai vizsgálatban a katonák egy- harmada állította, hogy mióta bevonult, iszik, dohányzik, vagy idegileg úgy érzi, megviselte a hadsereg. Azonban az is kitűnt, hogy aki rászokott a rendszeres italozásra, vagy többet iszik, az bevonulása előtt is ivott, vagy a családjában van legalább egy nagyivó; aki dohányozni kez­dett, ott vagy a családban volt dohányos, vagy már bevonulás előtt „kocadohányos” volt; aki­nek pedig az idegeivel voltak problémái, az már „civilben” is ideges, ingerlékeny, agresszív személy volt, aki gyakran ke­rült emiatt konfliktusba kör­nyezetével. A katonai szolgálat alatti vi­selkedés a nevelés végeredmé­nyét jelzi a szülő számára, be­leértve azt is, hogyan viselke­dik a gyerek a lelki megterhe­lésre. A problémáknak leg­gyakrabban már „civil” előz­ményei vannak. Ha korábban nem is nyilvá­nultak meg, azok a megküzdési módok jelennek meg, amelye­ket főként a családi környezet­ben megtanult. Azért tartom ezt célszerűnek itt megjegyezni, mert ha már a probléma felmerült, gyakori a szülő részéről a hadsereg hibáz- tatása, ilyenkor a katonai reagá­lás hiánya nem az egyetértést jelzi, hanem a humánumot, mert nem kívánják a szülőt sa­ját nevelési hibáival szembesí­teni. A katona beilleszkedését, idegállapotát nagymértékben befolyásolhatják párkapcsolati konfliktusai. Általában igaz az, hogy egy komoly, erős szere- tet-kapcsolatot a távoliét nem ingathat meg, sőt akár erősíthet is. A távolság megszépítheti az emlékeket. A kapcsolat felbomlása, kü­lönösen, ha hosszabb múltra te­kinthet vissza, mégis igen fáj­dalmas lehet, de azt jelzi, hogy a kapcsolat nem volt szilárd, a ragaszkodás talán egyoldalú volt, valamelyik, vagy egyik fél sem vállalt igazi elkötelezettsé­get. Amennyiben ez a katonai szolgálat alatt történik meg, tükrözheti, hogy a partner csak most gondolta át, mit jelent számára a kapcsolat, tükröz­heti, hogy a kapcsolatban csak nemi szerepének egy gyakor­lási lehetőségét látta, ahol a partner helyettesíthető, vagy akár nem volt korábban elég bátorsága a szakításhoz, köny- nyebb megtennie azt levélben, mint szóban. Mindenesetre a szakítás közlése még mindig korrektebb eljárás, mintha bár­melyik fél elmulasztja ezt, és partnere csak az ismerősök út­ján szerez róla tudomást. Ugyanez mondható el azokról az esetekről is, amikor a katona kimaradása alatt létesít új kap­csolatokat. A mély szere- tet-kapcsolat magában foglalja a hűséget és a másik iránti bi­zalmat is, bár a felek ettől el­térő megállapodásokat is köt­hetnek a kapcsolat fenntartása mellett. Végeredményben ugyanez mondható el a házassági kap­csolatokról is. A helyzet azon­ban itt sokkal bonyolultabb. A házastársak saját család­jukban tanult különböző érté­keket és szabályokat visznek új házasságukba. Sorozatos vita és kompromisszumok útján ala­kulnak ki közös szabályaik, me­lyek a családi életre, egymás kötelezettségeire és jogaira, szerepeire, alapvetőnek tekin­tett értékeire vonatkoznak. A folyamat csak részben tudatos, a hétköznapok gyakorlatában formálódik, és a bevonulásnál a fiatal házasok között még gyak­ran képlékeny állapotban van. A legtöbb házasság akkor stabil, ha ezeket a szabályokat egyenrangú partneri alapon alakítják ki. A férj bevonulásával a sze­reposztás felborul, távollétében a család fenntartása a feleségre hárul, akinek ezzel nő a döntési szabadsága és döntési kény­szere, önállósága, kénytelen új­raértékelni, vagy nem látja ér­telmét betartani a férj távollé­tében a korábbi kompromisz- szumokat. Gyakori, hogy ko­rábbi, és férjétől kisebb-na- gyobb mértékben eltérő érték­rend szerint viselkedik, különö­sen, ha a katonai szolgálat idejére visszaköltözik szülei­hez. Az időnként hazalátogató férj tapasztalja, hogy korábbi helyzete megingott, felesége megsérti a kompromisszumo­kat. A felszínen a vita legtöbb­ször a szűkös anyagi helyzet, életmód, esetleg a gyermekne­velési szabályok körül bonta­kozhat ki. Az értékek és szabá­lyok ütközése a férj távollété­ben a feleség és após-anyós kö­zött is felerősödhet. A házasfelek mindegyike sértve érezheti magát, amiért a másik nem méltányolja a nehéz helyzetét és annak megoldására tett erőfeszítéseit. A katona sokat gondol a lak­tanyában feleségére, a család­jára, gondjaikra, megterhelő számára idegileg, hogy nem képes rajtuk segíteni, kimarad a családi életből. Hazatérve úgy érezheti - és nemegyszer ezt meg is fogalmazza -, hogy amíg őt a laktanyában „szívat­ják”, felesége éli világát. A fel­eség ezt nyilván visszautasítja; könnyű a férjének, neki csak magára van gondja... Innen a vita már gyorsan elmérgesed­het, főként, ha a férj netán al­kohollal is oldja eddig elfojtott laktanyai feszültségeit. Félté- kenységi konfliktus irányába fejlődhet tovább a jelenet, ha a feleség felveti, hogy X, aki fér­jével egyszerre vonult be és tá­volabbra került, gyakrabban van otthon.'Biztosan a férjét is elengedik, de ki tudja, merre jár, és vajon mit csinálhat a ki­maradásokon... Persze, ilyen vádra a férj sem marad adós... A helyzet annak ellenére ala­kulhat így, hogy mindkét fél alig várta, hogy lássa a másikat, és tudat alatt egyáltalán nem örül annak, hogy a dolgok így alakultak. De nem is szükségszerű, hogy így alakuljanak. A konflik­tust megelőzheti az egymás iránti figyelem, empátia, a má­sik helyzetébe való beleélés. Ehhez mindkét félnek informá­cióra van szüksége. A feleség beszéljen otthoni gondjairól, problémáiról, általában arról, hogyan alakult az élete és napi időbeosztása a legutóbbi talál­kozás óta. A férjnek szintén be­szélnie kell laktanyai életének, gondjainak, örömeinek és bána­tának eseményeiről, arról, mit csinál szabadidejében, milyen feltételekkel és gyakorisággal tudja elhagyni a laktanyát. Fon­tos, hogy ne elbeszéljenek egy­más mellett, hanem valóban ér­deklődjenek, támogassák a má­sikat. Ebben az esetben is fon­tos a rendszeres kapcsolattartás, akár levélben, akár szóban. A jelent és jövőt illetően, akár ha levélben is, de kérjék ki a másik véleményét, kerüljék, ha lehet, hogy a másikat kész helyzetek elé állítsák. Mindkettőjüknek nagyobb megértést kell tanúsítania a má­sik iránt. A férjnek tudomásul kell vennie felesége nagyobb önállóságát, ami szükségszerű. Ha otthon van, feleségével kö­zös elfoglaltságot, szórakozást keressen, segítsen be a ház kö­rüli munkába, ismerje el párja nehéz helyzetét, ügyességét a feladatok megoldásában. A feleségnek tudnia kell, hogy a férfiak sokkal nehezeb­ben viselik el a stresszt, és a köztudattal ellentétben jobban szoronganak ilyen helyzetek­ben, mint a nők, akik ezt kör­nyezetük felé inkább megfo­galmazzák, és sokkal több tá­mogatást kapnak ily módon. A férj viszont ezt a támoga­tást csak a feleségtől kaphatja meg. Az ügyes katonafeleség egy kicsit gyerekként bánik fér­jével. A nyílt konfliktust úgy kerüli, hogy az indulatok csil- lapodtával adagolja ellenvéle­ményét. Rendelkezik olyan - általában férjétől jobb - be­szédkészséggel, hogy mindezt ne sértő módon fogalmazza meg. A problémák állandó kiéle­ződése alááshatja a legjobb há­zasságot is, de nemcsak a kato­nai szolgálat alatt. Végül a házastársak között az új kompromisszumok révén a közös szabályok a leszerelés után szilárdulnak majd meg. Befejezésül hadd hívjam fel a bevonuló katonák és hozzá­tartozóik figyelmét arra, hogy sok alakulatnál már megtalál­ható a pszichológus. A közhie­delemmel ellentétben a pszi­chológusok nagy többsége nem elmebetegekkel foglalkozik - így a katonapszichológus sem. Tanácsadó szerepet játszik mind a sor-, mind a hivatalos állomány, mind a katonai veze­tés vonatkozásában a katonaé­lettel, katonai tevékenységgel összefüggő kérdések széles kö­rében, hozzávetőleg azokon a területeken, amelyekről a cikk­sorozatban szó volt. Foglalko­zik a katonai alkalmasság kér­déseivel is. Készséggel állunk a sorkato­nák hozzátartozói rendelkezé­sére is minden olyan lélektani kérdésben, mely a katonafiuk­kal, férjükkel, barátjukkal kap­csolatos. A szolgáltatás igény- bevétele díjtalan. Bízzanak bennünk, kérjék, és segítünk... (Vége) Emőke József őrnagy sorozó pszichológus Különállás, együttélés A napi híradásokban egy lapra került a tudósítás az ál­lami és egyházi vezetők ta­lálkozójáról és Dabas-Sári egyházi-önkormányzati is­kolája körüli újabb hábo­rúskodásról. Véletlen az időbeli egybeesés, de fi­gyelmeztető jelzés is: ma még nem megoldott az ál­lam és a felekezetek harmo­nikus együttélése. Melyek a kapcsolatok ér­zékeny pontjai? Egyházi ol­dalról a működőképesség­hez nélkülözhetetlen anyagi támogatás ügye az egyik neuralgikus pont. A költ­ségvetési juttatás egyszerű megoldás, de óhatatlanul függőségi viszonyt teremt. A kormányzati elgondolás, hogy a polgárok döntsék el, adójukból milyen felekeze- tet s hogyan támogatnak, szintén rokonszenves forma- ám a szegényebb rétegek lelki gondozóit hátrányos helyzetbe hozza. A két kon­cepció ötvözetéből kialakít­ható támogatási rend azon­ban még nem született meg. A hitélet vezetői tartanak attól is, hogy a kormányzat- programjától eltérően - beszűkíti a vallási szerveze­tek mozgásterét, leállítja az egyházi ingatlanok vissza­adásának folyamatát. Ál­lami oldalról viszont a haj­dani világi befolyás és ki­váltságok visszaszerzésének megújuló szándékát érzéke­lik - többek között a vallás- oktatás, az iskolák körüli vi­tákban. Sajnos, a Dabas- Sári megosztott iskola pél­dája éppen az efféle fenntar­tásokat erősíti. Feloldhatók a konfliktu­sok? Igen, mert nagy az együttműködés kényszere az ország boldogulása, a közmorál javítása vagy a társadalom elesettjeinek felkarolása érdekében. De kiköveteli az időtálló jó vi­szony megteremtését, hogy a kormányzati és egyházi vezetés egyaránt tudja: az állam és az egyház szerepé­nek szétválasztása, különál­lása, valamint a hívők és nem hívők együttélése egy­aránt korparancs. Bajnok Zsolt Akit háromszor ítéltek halálra (VIII/6.)- Nem így volt - rázta a fejét H.-né -, mert én nem azt mondtam, hogy két személy csinálta, hanem azt, hogy két személyt csináltak ki! Sz. Jánosné egy régebbi esetről számolt be:- Hallottam, hogy H. Györgyné egy ízben F.-nének is ajánlatot tett.- Mire vonatkozott ez?- Hát, arról van szó, hogy F.-né együtt lakik az anyósá­val. H.-né azt ígérte, hogy ezer forintért elteszi láb alól az öregasszonyt. H.-né megint tiltakozott:- Ez sem igaz! Különben F.-né is tagadta, hogy ilyesmit akartam tőle. Egyébként ő nem az anyósával él egy házban, hanem a nagyanyjával... Sz.-né biztos azért terjeszti ezt rólam, mert engem a faluban nem sze­retnek az asszonyok. Az ilyen és ehhez hasonló jelenetek során a bírák előtt egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az addig szilárdnak hitt terhelő tények nagyon is ingatagok. A falubeliek után a zárkatársak sorakoztak fel. Ez kissé szokat­lan ugyan, de úgy tűnt, ők is fontos adalékokkal szolgálhat­nak az igazság feltárásához. B. László! - fordult dr. S. a tanúk korlátja mögött álló fér­fihoz. - Ön 1968. december 21-től 1969. február 14-ig egy­ütt volt a fogdában E. Simon­nal. Mit hallott tőle a gyilkos­ságról?- Álmában többször is azt kiabálta, hogy: jaj, jaj, mennyi vér! Meg olyasmit is, hogy szúrd meg..., vagy hogy meg­szúrtak. Egyszer meg elme­sélte, hogy téglát szállított P. Sándorékhoz, ahol egy csinos asszonyt látott. Szerette volna megkapni, ezért egy éjszaka betört hozzá. Ott baltával meg­ölte őt, meg a gyerekét is. A lakásban tízezer forint után ku­tatott, de nem találta meg.- B. László, kérem, foglal­jon helyet hátul! Küldjék be K. Józsefet! A bíró megvárta, amíg a tanú odaér az emelvényhez, majd folytatta:- Maga kétszer is ugyanab­ban a cellában volt, mint a vád­lott.-Igen. 1969. március 11-től április 2-ig, majd április 15-től 30-ig. Ez utóbbi alkalommal beszélt nekem az ügyről. Mármint arról, hogy H.-néval egy vasutas családjához betör­tek, mert tudták, hogy azok au­tót akartak venni, ezért a pén­züket kivették a takarékból. Éj­jel mentek oda. Egy fatőkében baltát találtak. A lakásban P. Sándomé felismerte H.-nét, és azt kérdezte tőle: Ági, mit ke­resel itt? Erre megölték az asz- szonyt, meg a gyerekét is. K. József után K. János kö­vetkezett:- Én a megyei börtönben ül­tem az I. rendű vádlottal. 1969 decemberében kerültünk ösz- sze. Jól emlékszem, hogy egy­szer sírva fakadt, és elpana­szolta, milyen szörnyű dolgot cselekedett. Nekem úgy adta elő, hogy a verandán lefogta a nőt, eközben a társa csákány­nyal fejbe vágta. Egy kisfiú is kiszaladt a szobából, akit Ági, vagyis H. Györgyné a hajánál fogva visszaráncigált, s agyon­ütötte. Az L. Gyuláné által megele­venített történet még az előző­eknél is színesebb volt:- H.-né a férje félcipőjét vi­selte aznap este, de arra még harisnyát is húzott. Elárulta nekem, hogy törött borsot szór­tak a földre, remélve, a kutya így a nyomukat veszíti. A gye­rek - H.-nét felismerve - ordí­tani kezdett: Ági néni, miért bántják anyukámat?! Ez az el­vetemült nő a kislányt is agyon akarta verni, de E. Simon le­fogta a kezét. H.-né különben a gyilkosság után reggel ötig mosta a véres ruhákat...- Vádlottak - szólalt meg a bíró -, van-e valami észrevéte­lük? H. Györgynének több sem kellett:- Engem éppen L. Gyuláné beszélt rá, hogy vállaljam ma­gamra az egészet, hogy én is megkapom az állami nyakken­dőt, vagyis felakasztanak, ha nem így teszek. Emlegette ne­kem azt az asszonyt is, aki egy kofát ölt meg, aztán letagadta, de fel is húzták érte... Ezúttal E. Simon már nem tudta megőrizni a nyugalmát:- K. József nekem is besegí­tett az önvallomásom megírá­sában! Egyébként meg semmi sem igaz mindabból, amit itt ezek összehordtak. Soha nem ismertem be nekik, hogy va­lami közöm is lenne a gyilkos­sághoz. Ráadásul ők olyanokat is kitaláltak, amelyekről sosem vallottam. Szerintem a rend­őrök azért rakták őket mellém, hogy így szerezzenek ellenem bizonyítékokat. Beépített sze­mélyek egytől egyig... A bíróság azon fáradozott, hogy ennek is a végére járjon. Mindenekelőtt utánanéztek, hogy ezek az emberek egyálta­lán hogyan kerültek a vádlot­tak közelébe. Kiderült, hogy B. László el­len abban az időben állítólag pótnyomozást folytattak, majd az eljárást megszüntették. Alig egy évvel később pedig ennek iratait kiselejtezték. Ez - amint a bíróság megjegyezte - telje­sen szokatlan és érthetetlen. (Folytatjuk) Stanga István Magyar Elemér __________________________I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents