Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-02 / 206. szám

4. oldal Nyugdíjasok Fóruma 1994. szeptember 2., péntek Választmányi ülés Függesszék fel a nagy végki­elégítéseket. Különüljön el végre a társadalombiztosítás két ága - pénzügyileg az egészségügy és nyugdíjbiztosí­tás ne kerüljön hátrányba a jelenlegi helyzet miatt a nyugdíjasok tömege, s ren­dezzék az özvegyi nyugdíjak kérdését is - hangzott el a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetségének legutóbbi vá­lasztmányi ülésén. Majd az ország gazdasági helyzetét figyelembe véve a je­lenlévők javasolták, hogy a nyugdíjasok utazási kedvez­ménye ne hetven, hanem leg­alább 65 évtől legyen. Tófalusi Emil elnök a választ­mány tagjainak beszámolt a legutóbbi ülés óta lezajlott leg­fontosabb eseményekről. Kü­lön kiemelte a nyugdíjasklu­bok, szervezetek kulturális ren­dezvényeit. Majd a választások eredmé­nyeit értékelve kifejtette: de­mokratikus, szabad választás zajlott le, az előző kormány négyéves munkáját minősítette az eredmény, az MSZP győ­zelmével. Több párt listáján is indultak nyugdíjas képviselője­löltek, végül az országos nyug­díjasszövetség elnöke, Bleyer Jenő jutott be a Parlamentbe, a Magyar Szocialista Párt jelölt­jeként. Elmondotta, hogy javaslatuk a január 1 -jétől visszamenőleg tízszázalékos emelés volt, vé­gül a nyugdíjbiztosítási önkor­mányzat 8 százalékot fogadott el, a többi vitatott kérdést a na­pokban tárgyalja meg a Parla­ment. Ezt követően Molnár Lász- lóné, a gyöngyösi nyugdíjas­klub vezetője számolt be tevé­kenységükről. Mint elhangzott, hat éve alakultak, szervezetük­nek jelenleg 150 tagja van. Mi­vel helyiséggondjaik vannak, a kereskedelmi szakközépiskola biztosít részükre helyet össze­jöveteleiknek. Megköszönte a Péter-Pál-napi aratófesztiválra szóló meghívást, amely - mint mondotta - nagyon jólesett az idős embereknek. Holló István, a pétervásárai nyugdíjasszövetség vezetője beszámolójában kiemelte, hogy a húszforintos havi tagdíjakon kívül minden pályázati lehető­séget kihasználnak kulturális rendezvényeik, kirándulásaik finanszírozására. Tófalusi Emil ismertette a Szekszárdon szeptember 30. és október 2. között tartandó „idő­sek világnapja” rendezvény programjait. Megyénkből ti- zenketten utaznak, de jelentke­zéseket még elfogadnak. A Nyugdíjasok Heves Me­gyei Szövetsége pályázatot adott be az országos szervezet­nek egészségmegőrző népfőis­kola létesítésére, hat város be­vonásával. Döntés még nem született, de ha eredménnyel járnak, még ebben az évben el­kezdődhet a szervezés. (szegedi) Az Egerben épült hatemeletes épületben közel száz önkormányzati bérlakásban élnek azok a nyugdíjasok, akik önellátásra képesek. (Fotó: Kaposi Tamás) Vigyáznak a lakók egészségi állapotára - Egerben „nyugdíjasházként” közismert Egyre többször hallani arról, hogy az időskorúak feladják házukat, ingatlanjukat, gyakran a hozzátartozók kívánsá­gára, félve attól, hogy esetleg ellátatlanok maradnak. Beköl­töznek valamelyik nyugdíjasotthonba, az igényesen, szá­mukra kialakított szobákba. Később viszont neheztelik, hogy állandó felügyelet alatt állnak, sok esetben az is előfordul, hogy a társakkal zsörtölődnek, szeretnének visszatérni ottho­naikba, de már késő. S ha nem szokják meg, utolsó éveik ke­serűen múlhatnak el... Van a megyeszékhelyen egy kivétel. Hatemeletes épület az Északi-lakótelepen, a Malom­árok utca 66. szám alatt. A köznyelvben „nyugdíjásház- ként” számon tartott és emle­getett épülettömbben valóban kizárólag csak idősek laknak, nyugdíjasok. Csak a nevében nyugdíjasház Az ismert szociális otthonok­kal szemben a különbség csu­pán annyi, hogy ebben az épü­lettömbben önkormányzati másfél, illetve egyszobás bér­lakások találhatók, az idős emberek rendes lakbért fizet­nek, ugyanúgy, mint más, pél­dául a lakótelepen élő csalá­dok. A lakásokat a polgármesteri hivatal utalja ki kizárólag nyugdíjasoknak, azoknak, akik önellátásra képesek, és azt tudják is igazolni papírok­kal.- Egyáltalán nem nyugdí­jasház - hallom Molnár Jó- zsefné vezetőhelyettestől -, nincs önálló élete, mint más intézménynek. Sőt ez nem is intézmény, hanem egy átlagos épület, ahol idősek laknak. Az 1975 decemberében 91 lakással átadott házban van egy, a Családsegítő Intézet ál­tal fenntartott, működtetett nyugdíjasklub. Természetesen gyakran lá­togatják, két tagjuk kivételével az itt lakók vesznek részt leg­inkább rendezvényeiken, ösz- szejöveteleiken. Délelőttönként kártyázgat- nak, az asszonyok kötögetnek, beszélgetnek, úgy is, mint klubtagok, úgy is, mint szom­szédok. Nem unatkoznak, nincse­nek egyedül, nem fordul elő, hogy valaki bezárkózik laká­sába, elzárva a külvilágtól, mint ahogy a lakótelep többi panelépületében gyakori. Itt mindenki ismeri a szomszéd­ját, ki kicsoda, megértik egy­mást, hiszen mindannyian egy korosztályhoz tartoznak... Orvosi ellátás, éjszakai ügyelet... Huszonöt ápoló dolgozik a házban, s annak ellenére, hogy a lakók önmaguk ellátására képesek, fokozottan figyelnek egészségükre. Az időseknek minden bi­zonnyal jól jön a segítség, hi­szen a gondozók kérésre el­végzik a ház körüli teendőket, a takarítást, megmelegítik pél­dául az ételt, ha szükséges, vagy felviszik az ebédet, ha kell, orvost hívnak. Mind a 91 lakás házi tele­fonvonallal kapcsolódik az egyik szobához, ahol tisztelet­díjért minden éjjel egy ápo­lónő tartózkodik. Ha valaki egészségével baj lenne, rosszul érzi magát, idő­ben értesítheti az egészség- ügyi személyzetet. Hetente egy alkalommal, kedden helyben rendel dr. Kollár Lajos, a körzet házior­vosa. Saját rendelőt is beren­dezett a Családsegítő Intézet, még évtizedekkel korábban. Rendezvények, kulturális programok Szinte alig fémek be a klub­szobába, ha például előadókat hívnak meg az épületbe. Kedveltek a természetgyó­gyászok, illetve az orvosok előadásai. Esténként televíziót, videót nézhetnek a lakók, könyvtár is működik az intézetben. Legutóbb a Lakitelek Ala­pítványhoz nyújtották be pá­lyázatukat a rendezvényeik támogatására, sikerrel. Készülnek az októberben megrendezendő idősek világ­napjára is meglepetéssel, kö­zeleg a karácsony, amikor ajándékokkal kedveskedik a klub a tagoknak... sze­Elmélkedés az ősz kapujában Gyakorta hallani ilyen felsza­kadó megjegyzést: csak meg­öregedni ne kellene! Mindez azt sejteti, sok bajjal jár az öregség. Löleg, ha betegség és ma­gány csatlakozik hozzá, pedig fiatal éveiben mindenki úgy reméli, úgy tervezi, hogy sze­retné megérni az öregkort... Ha tehát Te, őszülő nagy- anyó, nagyapó, aki ebben a kegyelemben részesültél, úgy tekints vissza, mint egy régi óhajod, vágyad beteljesülé­sére. Légy hálás érte, hisz jól tudod, nem mindenkinek ada­tik meg a hosszú élet aján­déka, amely Téged minősít. Láthatod, hányán, de hányán szállnak sírba hatvan év előtt... Tudom, azt válaszolod erre: igen-igen, de azért még­sem így gondoltam az öreg­ségemet. Valami nincs rend­ben. Ne keressük, kutassuk az okokat egy beteg társadalom­ban. Fiatalok és idősebbek el­szakadtunk a hagyományok­tól - amit büntetlenül nem le­het megtenni a korábbi nemzeti rituális rendtől, meg aztán az öregedő embernek ugyanúgy „töve szakad’^mint őszön a növénynek, és O lesz a magba sűrűsödő képesség. Hogy aztán sugározni tudja ezer ágra az élettapasztalatát, bölcsességét az unokáknak. Ti, akik már közelebb vagy­tok a Teremtőhöz, felülemel­kedtetek oly sok mindenen - már szinte lebegtek -, ne húz­zon benneteket vissza a hét­köznapok kicsinyes-sekélyes nyűge. Ismét fehérek lettetek, mint a szűztiszta hó. Újólag tiszták és ezíízek vagytok! Nagy-nagy titkok tudói és bir­tokosai. Adjátok át ezeket a sziporkázó kincseket, minden ékes drágakőnél sokkalta töb­bet érőket, az ugyancsak tiszta és még szűz unokáitok­nak. Elbűvölve fogják hall­gatni! S ha majd ők is meg­öregedhetnek, akkor majd fel­szakad szívükből a hála, Rá­tok emlékeznek, valami hálát rebegve. így augusztus 24-e, bőre- nyúzott Bertalan névünnepe után, amely az ősz kapuját je­löli ki, egyben az iskolakez­dés előtt, érdemes elidőzni ilyen gondolatok mezsgyéjén. Ha szükséges, hát küzdjetek meg azért, hogy „nevelhessé­tek” unokáitokat, csak a nagy kincset és titkot adjátok át! A szülők napestig dolgoznak, keresik azt, amiből oly kevés van. Ti őrködjétek és vigyáz­zátok a növevényeket. Gyom­láljátok és nyesegessétek a vadhajtásokat. Minden alapo­tok és tehetségetek megvan ehhez. Meglátjátok, az erőt is megkapjátok nemesen áldá­sos, pallérozó tevékenysége­tekhez. Rendhagyó módon - ebben a megpenderült világ­ban - Ti keressétek az unokái^ tok társaságát, és kérés nélkül is forduljatok feléjük. Nagyon nagy szükségük van Rátok! Ha nem mondják, nem éreztetik, akkor is... Patkós Attila Kari May hagyatéka hazatér A legolvasottabb német kaland­regényíró, Winnetou és Old Shatterhand megalkotója, May Károly (1842-1912) hagyaté­kának nagyrésze rövidesen ha­zatér Radebeulba. Erről írt alá megállapodást a napokban a radebeuli Kari May Alapítvány és a bambergi Kari May Kiadó, s előreláthatólag októberben szállítják vissza az író szászországi lakhelyére (ott is halt meg) értékes könyvtárát, dolgozószobájának teljes be­rendezését és a tulajdonában volt számos műtárgyat. May Károly egykori lakásá­nak teljes berendezését, halálos ágyával együtt, 1960-ban szállí­tották Bambergbe, miután az ottani Schmid Kiadó erről megállapodott az akkori NDK hatóságaival. Hozzátartozott a megállapodáshoz, hogy a bam­bergi kiadó 50 ezer márka elle­nében megszerezte az író mű­veinek szerzői jogát egészen 1962-ig, az ötvenéves határidő lejártáig. A napokban aláírt megálla­podás annyiban módosítja az 1960-ast, hogy az alapítvány 3,5 millió márkát fizet egy 5400 négyzetméteres telekért, amelyre a Schmid Kiadó a ha­gyaték visszaszolgáltatása fejé­ben igényt tart. Az 1913-ban létesült alapít­ványt anyagi támogatásban ré­szesíti Szászország tartományi kormánya, a drezdai körzet és Radebeul város. Segítség, bioenergiával Kiss Sándor tiszavasvári termé­szetgyógyász már hónapok óta fogadja a hozzá fordulókat Egerben, a Megyei Művelődési Központban. Egy hónapos szünet után szeptember 6-án, kedden reggel 9-től délután 3 óráig ugyanitt várja azokat, akik számítanak gyógyítására, akik korábbi eredményeire alapozva fel óhajtják keresni őt. Akit háromszor ítéltek halálra (VIII/3.) így „kovácsolódott” össze hát egy olyan eseménylánc, amelyre szemernyi bizonyíték sem volt. Tényként állapították meg azt is, hogy a vádlottak a gyil­kosságot megelőzően átöltöz­tek. Ez való igaz, ám a csöpp­nyi információ segítségével a döntéshozók újfent átléptek a fantázia birodalmába, ugyanis úgy vélték, hogy a tettesek ez­zel kilétüket akarták leplezni. Vajon mivel?! Azzal, hogy a farmer fölé és a szoknya alá nadrágot húztak? Vagy azzal, hogy a nő piros úttörőnyak­kendőt kötött a fejére? E. Simon és H.-né azt sem tagadták, hogy mielőtt a hely­színre indultak, borral kínálták meg a már jócskán ittas H.-t. Miért? A bírói szavak erre is választ adtak:- H.-nak azért, hogy igyon, nem kellett bort adni, mert már amúgy is részeg volt. Tehát to­vábbi itatásának egyetlen célja, hogy elaludjon, s amíg alszik, addig E.-ék a tervüket végrehajthassák.” Igen, ezek most már szem­betűnnek. Csakhogy akkor a terem közepén ott állt a tettes, s beismerte bűnét. Tiszta sor. Ügyvédje nem sokat beszélt, csupán irgalmas ítéletet kért. Zavarában még azzal a képte­len ötlettel is előhozakodott, hogy védence cselekedetét te­kintsék halált okozó testi sér­tésnek. Azt az ellentmondást viszont ő sem vette észre, hogy a bíróság egyfelől gondosan és logikusan kiagyalt végrehaj­tásra hivatkozott, másfelől azonban figyelmen kívül hagyta annak primitív, illogi­kus mozzanatait. Ki sejtheti, mi lett volna a verdikt, ha M. ügyvéd az utolsó tárgyalási nap delén sorra ke­rült védőbeszédében így szól:- Tisztelt bíróság! Fogadjuk el, hogy ügyfelem, E. Simon és II. rendű H. Györgyné alapo­san előkészültek. Jelesül: átöl­tözéssel álcázták magukat, az asszony férjét fondorlatosán elaltatták, kifürkészték, hogy P. Sándor mikor tér haza. Sőt, védencem még a helyszínt is bejárta, s mindemellett az alibi­jéről sem feledkezett meg. Nem furcsa ugyanakkor, hogy - bár betömi akartak - semmi­féle eszközt sem vittek ma­gukkal, s azt csak a tetthelyen kerestek? Nem furcsa, hogy az áldozatok megölését követően csak a pulóverből távolítják el az ámló vémyomot, azaz kié­getik, míg a többi véres ruha­darabbal nem foglalkoznak? Nos, ez a beszéd sohasem hangzott el. Történt azonban más. Az ügy - annak rendje és módja szerint - a Legfelsőbb Bíróság asztalára került. Az ot­tani tárgyalás első napja nem hozott különösebb meglepeté­seket. E. Simon most is bűnös­nek vallotta magát. Aztán másnap, az utolsó szó jogán, mindenkit meghökkentett.- Ártatlan vagyok, felmen­tésemet kérem - mondta nem minden színpadiasság híján. A legmagasabb bírói fórum pótnyomozást rendelt el. Nem tudni, vajon így döntöttek volna-e akkor is, ha E. végig kitart a beismerése mellett... így viszont elölről kezdődhe­tett az egész. Csakhogy ezúttal már a Pővárosi Bíróságra várt a nagy feladat: megnyugtatóan lezárni az aktát. Közben ismét eltelt egy év. Ez a tárgyalás 1970. október 20-tól december 8-ig tartott. A tizennégy teljes nap folyamán ez a bíróság is megkísérelte felderíteni, mi is játszódott le valójában a tragé­dia éjszakáján. Az indítékot, a közvetlen előzményeket és a bűncselek­mény egy részét ugyanúgy lát­tatta. Ugyanakkor jó néhány lé­nyeges eltérést is megfogalma­zott. Például azt, miszerint nem lehetett bizonyítani, hogy H. György italába ténylegesen altatót kevertek. Ennél is jelentősebb, hogy egy új, a későbbiekben még gyakorta emlegetett „szereplő­vel” bővítette a kört. Feltárta, hogy H.-né, mielőtt a hely­színre indultak volna, egy ron­gyokba bugyolált baltát is ma­gához vett. Ennek nyelébe ko­rábban a férje a „ne fárassz na­gyon” szöveget véste. Erről a baltáról a vádlottak már a rendőrségen említést tettek, de a korábbi bíróság nem adott hi­telt a szavaiknak, mondván: „Miért lett volna szükség arra, hogy a helyszínen fejszét ke­ressenek..., ha volt náluk balta?” Más kérdés viszont, hogy a Fővárosi Bíróság sem tudott nagyon mit kezdeni ezzel az újabb eszközzel. Miért jött jól mégis? Valószínűleg azért, mert időközben fény derült arra, hogy a kisfiú halálát két, különböző méretű baltával okozták. Azért csak valószínű­leg, mert - horribile dictu! - az orvosszakértők megjegyzése­ire egyetlen szót sem veszteget az ítélet. így persze, az is „ért­hető”, hogy arról is hallgat, mi lett a sorsa a „ne fárassz na­gyon” feliratú fejszének.- E. Simon - az udvarra ki­érve - a helyszínen talált, utóbb véressé vált szerszámot a fészerbe hajította - fejezi be az ezzel kapcsolatos történetet L., a tanács elnöke. (P oly tatjuk) Stanga István Magyar Elemér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents