Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-02 / 206. szám

1994. szeptember 2., péntek Eger Es Körzete 5. oldal A hét végén zárja kapuit a nemzetközi vásár Egerben A csehieket még az ingatlanjuk is húzza? (Folytatás az 1. oldalról) Az egymilliós árnál úgy tűnt, lesz vevő mindkét épületre, azonban a július 21-i rendkí­vüli testületi ülésen többen is­mét kevesellték a kért össze­get. Felmerült annak a gondo­lata is, hogy az önkormányzat vállalkozásban hasznosítsa ezeket, és képviselő ne lehes­sen vevő. (A testület egyik tagja ugyanis érdekelt a szál­lóra pályázó szövetkezetben.) Kérdésként hangzott el az is, hogy ha ezeket eladják, mit örököl a következő önkor­mányzat? Végül a július végi új értékbecslés 2-2 miilóban határozta meg az ingatlanok értékét, az eladásnál ehhez kí­vánt ragaszkodni a képviselő- testület - tudtuk meg Szabó Istvántól. Az augusztus 1-jei falugyű­lésen - egyebek mellett - az épületek ügyét is a lakosság elé vitte a polgármester. Mint kiderült, az egyik pályázó, a Tutti ’94 Kft. a szállóban egy diszkont áruházat szeretne működtetni, de őket csak az egymilliós ár érdekli. A másik érdeklődő, a debreceni Top­humán Szövetkezet pedig egy 50 férőhelyes, 20 alkalmazot­tat foglalkoztató szociális ott­hont szeretne kialakítani az egykori irodában. Ezen elkép­zelések ellen végső soron senki sem emelt kifogást, noha egyesek kételyeiknek adtak hangot, viszont az egymilliót itt is többen kevesellték. Az elhúzódó ügyben az elő­relépést sürgetendő, a hét ele­jén ismét terítékre került a bá­nyaingatlanok sorsa a képvi­selő-testület soros ülésén. Az érdekeltek közül azonban csak a szövetkezet képviselője je­lent meg, a Tutti ’94 Kft. - mint azt jelezte is - sokallta a megemelt árat, így már el sem ment, ennélfogva az általuk kinézett ingatlan sorsa szóba sem került... Mint kiderült azonban, a szövetkezet is nemet mondott a kétmillióra, ám a testület kompromisszumkészségének köszönhetően sikerült a vétel­árat nettó 1,2 millió forintban megállapítani. Megegyezés született a területmegosztás kérdésében is, ennek értelmé­ben az ott található szobor és szökőkút továbbra is a telepü­lés tulajdonában marad. Úgy tűnik tehát, legalább az egyik épület ügyét le tudja zárni a falu, bár még sok min­den hiányzik ahhoz, hogy nyugodtan hajtsák álomra fe­jüket a képviselők. A dolog annál is inkább sietteti a cse­hieket, mert a szennyvízberu­házásra még az idén ki kell fi­zetniük 2 millió forintot, hogy visszaigényelhessék az áfát és rendezzék a számlát. Kühne Gábor Indul az iskolaformájú angoloktatás Ma délelőtt fél 11-kor népzenei műsorral folytatódik a Vásár Agriában rendezvénysorozat. Ezután a legszebb divatkollek­ciót mutatják be a manökenek. A zárásig lesz még fórum, vi­dám jelenetek, tánc. Holnap délelőtt a bábosoké lesz a terep, majd vásári komédiák szóra­koztatják az egybegyűlteket. Délután 4 órától sorsolják ki az Egertourist és a vásári totó nye­reményeit. Vasárnap sem unat­koznak a kikapcsolódni vá­gyók, hiszen délelőtt Halász Judit műsorát láthatják. Ezután modem táncban és dél-ameri­kai dallamokban gyönyörköd­hetnek. Délután 2-kor átadják a vásár nyertes termékeiért járó díjakat. Délután 4-től a belépő­jegyek műsoros sorsolása kö­vetkezik, majd a Lajtha nép­táncegyüttes produkciója zárja a napot, illetve a II. Egri Nem­zetközi Kiállítást és Vásárt. Az International House nyelv­iskola a világ 25 országában eresztett gyökeret. Budapesten már évek óta működik sikerrel, s a cég vezetői most úgy döntöt­tek: Egerben is beindítják a képzést. Rozgonyi Zoltán ügyvezető igazgató elmondta: a fiatalok arányára, a turizmusra és a vá­rosra jellemző pezsgő életre te­kintettel esett a választás Heves megye székhelyére. Hosszú távra bérbe vették az EV AT Rt. által felújított Mecset utca 3. számú épületet, s arra törekszenek, hogy berendezé­sével, technikai felszereltségé­vel is a minőséget szolgálják. Az angol nyelvet négy Ang­liából érkező, továbbá a nem­zetközi megméretésen is dip­lomát szerzett hazai tanár ok­tatja majd a jelentkezőknek. Helyi vezetőjük: Láng Krisz­tina. Indítanak ifjúsági (10-18 éveseknek) és felnőttcsoporto­kat, különböző tudásszinteken. Hogy ki melyik tizenkét tagú csapatba kerül, az az előzetes beszélgetéskor - tesztvizsgakor - derül ki. Az ügyvezető igaz­gató garantálja, hogy a képzés során úgy érzik a hallgatók, mintha kis létszámú (4—5 fős) brancsban tanulnának. Arra a kérdésünkre, mennyi idő után juthat el valaki a kö­zépfokú nyelvvizsgáig - termé­szetesen, ha betartja „szigorú” tanára utasításait Rozgonyi Zoltán papírt, ceruzát vett elő, s számolásba kezdett:- Heti 10-15 óra tanulással egy év alatt - mondta. Az International House an­gol nyelviskola tantestülete szeptember 3-án, szombaton 10-től délután 2-ig a Szená­tor-ház teraszán - egy csésze teával - várja az érdeklődőket. Beiratkozni a Mecset utcai in­tézményben lehet hétfőtől 10 és 18 óra között. Az oktatás szeptember 26-án kezdődik. (n. z.) Rendezési tervek a városháza aulájában Az egriek szeptember 26-áig tekinthetik meg a délkeleti, il­letve az északi városrész Val­lon és Cifrakapu utcák által ha­tárolt terület részletes rendezési tervét. Az érdeklődőknek lehe­tőségük van arra is, hogy észre­vételeiket a helyszínen vagy a főépítészi irodán jelezzék. A lovaglás jótékony hatása a gyerekekre Az egri Deák Ferenc úti óvoda vezetője, Csapó Ervinné lapun­kon keresztül mond köszönetét az ostorosi Mihók Csabának, aki lehetővé tette a lovaglást számukra, s hozzájárult ahhoz, hogy a kicsik mozgásszervei megfelelően fejlődjenek. Sze­retnék az együttműködést szep­tembertől is folytatni, és ki tudja, talán a jövő legjobb haj­tőit, lótenyésztőit indítják el ezen a gyönyörű pályán. Nyugdíjas irodalom-, zenebarátokat várnak Az idén ismét folytatja foglal­kozásait a Megyei Művelődési Központ nyugdíjas értelmiségi és műkedvelők csoportja. Min­den kedden délután 5-től 7-ig mindazokat várják, akik az iro­dalmon és a zenén kívül kedve­lik a kirándulásokat, és időn­ként könnyebb túrákra is vál­lalkoznak. Az már biztos, hogy szeptemberben Budapestre lá­togatnak. Szépasszony-völgyben a P. Mobil és mások Az ML Vállalkozói Iroda szer­vezésében az egri Szépasz- szony-völgyi Szabadtéri Szín­padon szeptemberben is igazi zenei csemegében lesz részük a rajongóknak. A P. Mobil pél­dául 14-én este 7 órakor lép pó­diumra, előzenekaruk pedig az egri Blues Arsenal Band lesz. Egy hét múlva, szeptember 21-én ugyancsak este 7 órakor pedig a Hobo Blues Band kon­certezik. Ők is hoznak maguk­kal zenekart, amelynek neve: Kimnovák. Régizene a téren Ma délután 5 órakor az egri kis Dobó téren az Agria Régizene Rézfúvós Együttes muzsikáját hallhatják az ide érkező helybé­liek és turisták. Diane fantázianéven mutatta be legújabb termékét az egri Hubertus Faszobrász Kft. A konyhabútor-együttes tölgyből készült, faragások nélkül, ami szintén újdonságnak számít. Együtt, de külön-külön is megvásárolhatók az egyes ele­mek. A vásár ideje alatt 10 százalék árengedményt is ad­nak, a megrendeléseket pedig 7-11 hónap alatt teljesítik. Az Egertej sok-sok újdonságával az egészségért száll Síkra. (Fotó: Perl Márton) Vásáron az új Opel Astra, az Autókomplex standján Az egri nemzetközi vásáron sokakat vonz a különféle au­tómárkák standja. A csodála­tos műszerfalak, a kényelmes, esztétikus ülések, a tágas belső terek mellett a gépko­csik egyéb paraméterei is jel­zik: a legújabb és a legmo­dernebb típusok kerültek a pi­acra. Három autótípussal mutat­kozik be az egri Autókomplex Kft. a Vásár Agriában. A leg­nagyobb érdeklődés az új Opel Astrát, az 1995-ös mo­dellt kíséri. A szentgotthárdi gyár számos változtatást vég­rehajtott a nagy sikerű model­len. Szériatartozék a vezető- oldali légzsák, módosítottak a lökhárító formáján, elegán­sabb huzatot kapott az autó, kicserélték a hűtőrácsot, és új gumit kaptak a felnik. Ez utóbbi módosítással három­négy százalékos fogyasztás- csökkenést garantálnak, és emellett csökken a menetzaj is. Sok csodálója akad az Opel vadonatúj zászlóshajó­jának, az Omegának is. Az Autókomplex a másik magyar autó, a Suzuki több típusát bemutatja. Ezek közül megtekinthető a sportválto­zat, amelyen már észrevehe- tőek az esztergomi gyár újí­tási törekvései. A Mercedes is szerepel a kiállítási palettán két haszon- gépjármű, valamint egy hófe­hér személyautó, a Cl80-as kelleti magát az autókomplex standján. Eger a „virágos Magyarországért” Hazánk nagyvárosai közül Eger, Veszprém és Nagykanizsa ne­vezett be arra a versenyre, melyet az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a Környezetvédelmi és Településfejlesztési Miniszté­rium, a Belügyminisztérium, a Kertészeti Egyesülés és több szakmai szervezet támogatásával ebben az évben rendeznek meg először, „Virágos Magyarországért” címmel. Nemrég dr. Ringelhann György, Eger polgármestere hivatalában fogadta a virágos városok magyarországi verse­nyének zsűrijét, valamint azo­kat a vállalkozókat, akik a par­kok karbantartásával foglal­koznak. Sétát tettek a városban, hogy megtekintsék: mennyire virágos a megyeszékhely. A zsűri elnökét, az IKM Or­szágos Idegenforgalmi Hivata­lának sajtófőnökét, Pollák Eri­kát látogatásuk végén kérdeztük arról: milyen tapasztalatokkal távoznak a városból, milyenek Eger esélyei?- Abban a szerencsés hely­zetben vagyok, hogy két évvel ezelőtt már jártam itt a nemzet­közi zsűri tagjaként, mikor Eger először nevezett be egy európai virágosítási versenyre, melyen hazánkat képviselte. Akkor Európa-díjat kapott. Olyan országok vettek részt ebben a versenyben, mint pél­dául Hollandia, Belgium, Fran­ciaország, Ausztria vagy Né­metország, ahol a virágosítás és a kertkultúra nagyobb múltra tekint vissza. Tapasztalataim azóta még jobbak. Látszik, hogy a parkfenntartás, a virágo­sítás egyfajta tudatos munka eredménye, melyre a város na­gyobb összeget fordított költ­ségvetéséből. Az elmúlt két év alatt Eger nagyon sokat válto­zott, példaképpen a vendéglá­tóhelyek színvonalát említette. A város turisztika vonzereje sokat fejlődött, szépek a köz­ponti területei, például a kis Dobó tér. A Dobó tér környéke nagyon kulturált. Alkalmunk volt a Szépasszony-völgybe is ellátogatni, mely, bevallom őszintén, korábban elhanyagolt terület volt. Most, a tudatos parkosítás után, frekventált ki­rándulóhelynek számít, figyel­nek és ügyelnek a tisztaságra.- Hogyan hasonlítható össze Veszprémmel vagy Nagykani­zsával a hevesi megyeszékhely? — Veszprémnek abból a szempontból mások az adottsá­gai, hogy van saját kertészete. Nagyjából saját nevelésű palán­táik vannak, ami nemcsak hogy olcsóbb, de szebb eredménye­ket hozhat. Eger ebben a régió­ban mindenféleképpen fontos szerepet játszik. Az egész moz­galomnak ez a két város az alappillére.- Milyen eredményeket érhet el városunk a versenyen?- Saját kategórájában hár­man indultak. Még Nagykani­zsát nem láttuk, így nem tudunk dönteni.- Mi volt, ami legjobban megragadta a zsűri tagjait?- Általában az, hogy a várost mennyire vonzóbbá tették. A műemlékgondozás, azok vé­delme, ami a városképhez tar­tozik. Eger nagyon tiszta, na­gyon kulturált, nagyon rende­zett. Fontos az is, hogy a régió turisztikai és kulturális köz­pontjává szeretne válni. (szegedi) Az Egri Nyomdában készül a Hírlap is. Az egykori szénbánya központi irodáját is értékesíteni szeretné a falu.

Next

/
Thumbnails
Contents