Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-18 / 194. szám
Besurranok Szihalmon, pénzt, ékszereket loptak - A tanúk azonosították a gyanúsítottakat, árulkodtak az ujjnyomok (3. oldal) Kettős halál az M3-as hatvani szakaszán - Mikrobusz karambolozott Trabanttal, órákra lehetetlenné vált a forgalom (3. oldal) Szeretném a térség gondjait orvosolni - Érsek Zsolt viszonozni kívánja mindazt, amit eddig az országtól kapott ______(13. oldal) H EVES "ä1 EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, 1994. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK HÍRLAP LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA V. ÉVFOLYAM 194. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT A SIRÁLY 92 BT. boltjaiban Eger, Klapka u. 9. Felnémet, Egri u. 18. TAISSZERVÁSÁR =to%= kedvezménnyel. Myitva: 7.30-17 Sz: 7.30-12 Jogi megállapodás Szlovákiával A szlovák és a magyar igazságügyi tárcák közötti együttműködés kereteit megállapodásban rögzítették. Ezt tegnap jelentette be dr. Vastagh Pál igazságügy-miniszter, akinek a meghívására munkalátogatást tett Budapesten dr. Milan Han- zel, a Szlovák Köztársaság igazságügy-minisztere. Vastagh Pál hangsúlyozta: a szlovák igazságügyi delegáció látogatása illeszkedik a magyar kormánynak ahhoz a külpolitikai törekvéséhez, miszerint a szomszédos országokkal kialakított kapcsolatokat - a meglévő vitás kérdések ellenére is - erősíteni kell. A szakmai tárgyaláson tájékoztatták a vendégeket a Büntető törvénykönyv legutóbbi fontosabb módosításairól, a nemzetközi bűnözés elleni együttműködés lehetőségeiről, a büntetés-végrehajtás helyzetéről, a gazdasági bűn- cselekményekről és a büntetőeljárás gyorsításával kapcsolatos elképzelésekről. Bejelentette: a vendégekkel megegyeztek abban is, hogy szakértői szinten megkezdik az előkészítését annak a kétoldalú egyezménynek, amely megkönnyíti a két ország közötti bűnügyi jogsegélyt igénylő együttműködést. Bombariadó volt a paksi erőműben Robbantással fenyegető telefonhívást kapott 1994. augusztus 17-én egy ismeretlen személytől a 'Paksi Atomerőmű Részvénytársaság diszpécser- központja. Az erőmű vezetése azonnal megtette a szükséges belső intézkedéseket. Az eseményről Kovács Balázs, tájékoztatási irodavezető informálta az MTI-t. A rendőrség bombakutató és tűzszerész szolgálata a fenyegetett épületeket átvizsgálta, de robbanószerkezetet nem talált. A telefonáló kilétének megállapítását célzó vizsgálat elindult. A villamosenergia-terme- lésünk felét biztosító erőmű zavartalanul üzemel. IDŐJÁRÁS Többfelé megnövekszik a felhőzet és sok helyütt várható eső, záporeső, zivatar. ■ ■ Detki üzem - Tarjánban Tegnap adták át Pétervásárán a város új, egészséges ivóvizet biztosító vízmüvét. Az ünnepi rendezvény vendége volt dr. Szili Katalin, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára, aki - elmondása szerint - hivatalba lépése óta először járt vidéken. Tudósításunkat a 3. oldalon olvashatják. (Fotó: Perl Márton) Sajátos „létszámleépítés” Selypen Egy ember élete, anyagi egzisztenciája sokféleképpen tönkretehető. Ha valaki - mondjuk - iszik, s ezért a perifériára kerül, hajlamosak vagyunk egy kézlegyintéssel konstatálni: magának kereste a bajt. Am ha az illető rajta kívül álló okok miatt - netán diszkriminatív döntések eredményeként - válik munkanélkülivé, az több mint sajnálatos. Mondjuk így: felháborító. A selypi Kiss Józsefné - történetét megismerve - az utóbbi kategóriába sorolható. A helyi cukorgyárban dolgozó fiatal- asszony évek óta keresi igazát a vállalattal szemben, mígnem - úgy tűnik - a vezetőinél betelt a pohár. Kikézbesítették számára a felmondólevelet. Azaz..., dehogy kézbesítették! Véletlenül tudta meg, amikor szabadságot kívánt íratni magának, hogy „ketyeg” a felmondási ideje, jobb, ha ezalatt nem vesz ki egy napot sem, mert úgyis visszafizettetik... Később szóltak, hogy munkaidő után ugorjon be az irodába, ott majd megkaphatja „elbocsátó szép üzenetét”. Na de ez már a dráma végjátéka. Jelenleg így áll a helyzet, noha még folyamatban van egy munkaügyi per, melynek kimenetele többesélyes. Sok mindennek kellett történnie ahhoz, hogy a dolgok idáig fajuljanak. Kissné először akkor haragította magára vezetőit, amikor - még 1992 elején - szóvá tette, hogy kolléganőivel együtt bezárták őket a munkahelyükre. A kiszerelőben dolgoztak (ott, ahol a cukrot csomagolják), és az egyik alkalommal az egész délutános műszakra rálakatol- ták az ajtót. Úgymond, vagyonvédelmi szempontok miatt. Ez volt az első, amikor a főnöke a tudomására hozta: „ne kavarjon”, mert a kapun kívül találhatja magát. A kristálykiszerelő állományba tartozó, gépi csomagoló munkakörben alkalmazott Kissné tortúrájának a következő állomása idén tavaszra tehető. Miután hosszabb ideje derékfájásra panaszkodott, betegségéről a hatvani kórházban megállapították, hogy ezzel csak könnyített munkavégzésre van lehetősége. Később csepeli orvosok felülvizsgálták a diagnózist, majd visszaállították az eredeti állapotot. Vagyis Kissné a szerződésben megnevezett feladatra is alkalmas. Az asszony 91 munkanapon át tartó betegállománya során a vállalatnál bérrendezésekre került sor, s Kissné "számára a takarítónőknek járó tizennégyezer forintot állapították meg. Ezt máig nem érti, hiszen az állítólagos besorolásmódosításról hivatalos értesítést azóta sem kapott. (Folytatás a 13. oldalon) Az egykor annyit emlegetett detki mezőgazdasági szövetkezet napjainkban is fejlődik. A még 1992-ben átalakult gazdálkodó szervezet folytatódó megújulása során ahol csak lehet, az egyéni tulajdonra épít. Az utóbbi lehetőségeit elsősorban a szőlőtermesztésben, a kertészetben igyekszik kihasználni, míg a csoportos munkálkodás előnyeit az állattenyésztésben, a nagyüzemi gabona- termesztésben, a szolgáltatásokban kamatoztatja. Természetesen: a szolgáltatásokkal is a termelőket segíti. Ilyen lesz például a pénzügyi tanácsadás is, ami maholnap szintén több az álmodozásnál. „Dióhéjban” ilyesfélékről beszélt szerda délutáni sajtótájékoztatóján Katona György, a Barátság Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, aki mostani törekvéseiket mindjárt friss eseményhez is kapcsolta. Szőlőfeldolgozásuk korszerűsítésére éppen a nap folyamán írták alá szerződésüket egy francia részvénytársaság elnökével, Jean Perával, a Budapest Bank gyöngyösi fiókjában, ahol az egész mátraalji történelmi borvidék jövőjéért különösen sokat tesznek. A feldolgozás ugyan más területen is elsőrendű feladat - búzatermésükből igyekszenek már évek óta biztosítani a hal- majugrai, “többségi tulajdonú kekszüzem alapanyagát - ám a szőlőhöz fűznek nagyobb elképzeléseket. Közelebb vitte a detkieket vágyaikhoz, hogy a szomszédos külszíni bányaművelés miatt felszámolásra került hal- majugrai pincéért, szarvasmarhatelepért, szárítóért, magtárért kártalanításképpen kapott pénzből az építésnél előnyösebben megvehették a gyön- gyöstarjáni elárverezett volt szövetkezeti borászati ingatlanokat, amelyekhez már csak egy töltőüzem hiányzik. Ide telepítik majd a franciáktól vásárolt világszínvonalú technológiát, amely messzi felülmúlja az eddigit, évi 80 ezer hektoliter kiváló minőségű bor előállításához nyújt felmérhetetlen segítséget. A mintegy 55 millió forint értékű gépi berendezést két ütemben szállítja a francia gyártó. A tegnap aláírt 31 milliós szerződés alapján az első tételeket már szeptember 25-30. között szereli, hogy ezeket mindjárt az idei szüretnél használhassák. A külföldi felszereléssel referenciaüzemet teremtő beruházás új munkaalkalom is a gyöngyöstarjániaknak: egyelőre IOf-12, később pedig legalább 8 dolgozó számára. A szövetkezet bizakodó, mert a hazai piacon túl angol, ukrán, orosz érdeklődés is mutatkozik borai iránt. így a jövőben talán már a saját borpalackozás sem kizárt. Ehhez azonban nyilvánvalóan Detken - a régi „sörüzem” helyén - szeretnének majd korszerű létesítménnyel gyarapodni. (gyóni) Az ÁVÜ igazgatótanácsi ülésén eredménytelennek ítélték az East-West Kereskedelmi Rt. privatizációs pályázatát. Rácz Ernő ügyvezető igazgatóhelyettes elmondta, hogy a részvénytársaság 79 százalékot kitevő tulajdonrészére - ami az állam kezében van — két pályázat érkezett. A dolgozók, valamint a vállalati vezetés és a Transzelektro által alapított konzorcium a 331 millió forintos állami vagyont 67 százalékra jegyezte, míg a Panel Kft. ajánlata 70 százalék. Az ÁVÜ IT úgy ítéli, a jelenlegi vezetés jó kondícióban tartja évek óta az rt.-t. Az ajánlatokban lévő 3 százaléknyi különbség nem jelentős, ezért úgy határoztak, hogy versengő ajánlatkérésre kérik fel a 14 érdeklődőt. Az ÁVÜ tehát még több pénzt akar az East-West tulajdonjogát megszerezni kívánó pályázóktól. Döntés 2-3 hónapon belül várható. A NAP HÍREI Tovább repülnek az AWACS-gépek A magyar kormány továbbra is támogatja a NATO AWACS-gépeinek járőrözését a magyar légtérben, ugyanakkor mielőbb részletes dokumentumban szeretné rögzíteni azok repülésének feltételeit. Ezt Keleti György honvédelmi miniszter közölte azt követően, hogy hivatalában fogadta George A. Joulwan amerikai tábornokot, a NATO európai főparancsnokát. A polgári hírszerzés legfőbb tennivalói A polgári hírszerzés előtt álló legfontosabb nemzetbiztonsági feladatokat határozták meg az Információs Hivatalban tartott éves vezetői értekezleten. A rendezvényen előadást tartott Kovács László külügyminiszter és Katona Béla, a szervezetet felügyelő miniszter. Százmillió dolláros kanadai befektetés Kanada magyarországi tőke- befektetései meghaladják a 100 millió amerikai dollárt, és további 80-100 millió dollár értékű beruházást készítenek elő. Erről Dunai Imre ipari államtitkár nyilatkozott. Hitelkamat-emelés a Takarékbanknál A Takarékbank emelte általános célú, éven belüli lejáratú hiteleinek irányadó kamatait - közölte az MTI-vel szerdán a pénzintézet. Az ügyfél minősítésétől és a futamidőtől függetlenül ezen hitelek kamatai jelenleg 29 és 34 százalék között mozognak a banknál. Az új kamatlábakat a hónap elejétől alkalmazzák. Hét marokkóit akartak átcsempészni Hét marokkói állampolgárt akart Szlovénián át Olaszországba csempészni egy szlovén embercsempész, akit a magyar határon sikerült elfogni az ellenőrzéskor. Az illegális határátlépési kísérlet a Vas megyei Bajánsenye-Ker- caszomor térségében történt, ahol kedden reggel a határőrjárőr feltartóztatta azt a mikrobuszt, amelyben a marokkói állampolgárok voltak. Mint kiderült, a szlovén „útikalauzuk” 350-1000 amerikai dollárt kért fejenként. Az embercsempészt a bűnüldöző hatóság azonnal őrizetbe vette, s elindították az eljárást. Felgyújtotta az üzlethelyiséget Eljárás indult M. Árpád Bálint 55 éves biharkeresztesi lakos ellen, mert augusztus 12-én Biharkeresztesen egy üzlethelyiség udvar felőli oldalánál a falat, a betonjárdát és a füves részt is gázolajjal fellocsolta, aztán meggyújtotta. Személyi sérülés nem történt. A gyújtogató ellen közveszély-okozás címén indult eljárás. Rovarölőt loptak a méregraktárból A Borsod megyei Mezőcsáton ismeretlen tettesek betörtek a Hejőmenti Agrárgazdaság méregtárába. Kilencven liter LANNATE, valamint egy liter SCORE típusú rovarölő szert vittek magukkal csaknem 100 ezer forint értékben. VALUTA vételi eladási Pénznem árf. 1 egységre forintban Angol font 166,10 169,10 Ausztrál dollár 80,31 81,65 Dán korona 17,43 17,73 Finn márka 20,83 21,17 Francia frank 20,16 20,50 Görög drachma (100) 45,62 46,42 Holland forint 61,54 62,58 ír font 163,27 166,07 Japán yen (100) 107,17 109,03 Kanadai dollár 78,44 79,96 Kuvaiti dinár 362,77 369,43 Német márka 69,12 70,32 Norvég korona 15,71 15,99 Olasz líra (1000) 67,79 69,01 Oszt. schilling (100) 982,53 999,23 Spanyol peseta (100) 82,94 84,40 Svájci frank 82,24 83,56 Svéd korona 13,74 13,98 USA dollár 108,06 110,06 ECU (Közös Piac) 131,52 133,76 Nyertes nincs: ki a Wesztes?