Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-18 / 194. szám

2. oldal Világtükör 1994. augusztus 18., csütörtök Mozdony rohant a Liszt Ferenc expresszbe Nincs magyar sebesültje annak a vasúti balesetnek, amely ked­den este történt a burgenlandi Bruck an der Leitha állomásánál. A Bécsből este fél hétkor indult Liszt Ferenc expressz a brucki pályaudvaron szabályosan állt, amikor a szerelvénybe belero­hant egy mozdony. Az utasok közül tízet könnyebb sérüléssel a hainburgi kórházba szállítottak. A kórházban az MTI tudósító­jának kérdésére azt a felvilágosítást adták, hogy a sérültek kö­zött nincs magyar. Washington az izraeli-iraki kapcsolat ellen Az Egyesült Államok felszólította Izraelt, szakítson meg minden kapcsolatot Irakkal. Ezt Michael McCurry, az amerikai kül­ügyminisztérium szóvivője közölte Washingtonban. Izraeli és arab sajtóértesülések szerint ugyanis Úri Lubrani, a Libanonnal Washingtonban folyó közel-keleti tárgyalások izraeli küldött­ségének vezetője hivatalos iraki személyiségekkel lépett érint­kezésbe. A titkos tárgyalásokon állítólag kőolajjal kapcsolatos kérdéseket vitattak meg, de szóba került a két ország közötti kapcsolatok javítása is. Elítélt lett a lengyel titkosszolgálati főnök A kommunista Lengyelország legismertebb hírszerzőjét, az Egyesült Államokban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Marian Zacharski őrnagyot nevezték ki a lengyel polgári tit­kosszolgálat élére. Az új igazgató immár több mint 20 éve áll a hivatal szolgálatában. Tevékenysége meglehetősen sikeres volt, hiszen a világ az Egyesült Államokban valaha is működött kommunista kémek egyik legjobbjaként tartja nyilván. A román exkirály megkaphatja a vízumot I. Mihály román exkirály beutazási vízumot kaphat a bukaresti hatóságoktól, hogy magánszemélyként részt vehessen Románi­ában az idei augusztus 23-i, a náci megszállás alóli felszabadu­lás 50. évfordulójának ünnepségein. A beutazási vízum ki­adásáról szóló döntés adminisztratív, és nem politikai jellegű lesz, ám előfeltétele az, hogy „magánjellegű” látogatásról le­gyen szó. Kereskedelmi Szolgáltató Bt. ­H-3300 Eger, Talizmán u. 4. Telefon/fax: 36/318-326 Élelmiszer nagyker. i Vállaljuk üzemek, szállodák, üzemi és diákkonyhák, óvodák, éttermek, büfék, strandok, kiskereskedések ellátását. férjéi artistát! RENDELJEN telefonon vagy személyesen. Eger 30-35 km körzetében a kiszállítás ájtoke. Nyitva: hétfő-péntek 8-16-ig szombat 8-12-ig. (4938) J Mellrák: már biztosan kimutatható a sejtek szaporodását jelző gén Ausztrál kutatóknak sikerült kimutatni azt a „jelzőgént”, amely - a mellszövetben túl­tengve - jelzi a rákos sejtek felgyorsult szaporodását. A Cyklin Dl névre keresz­telt gén kimutatásával a beteg­ség kimenetele pontosabban megjósolható és a gyógysze­res kezelés jobban irányítható. A sejtnövekedést befolyá­soló gének közül a tumomö­vekedést gátló P53-as után fel­tehetően a Cyklin Dl a legje­lentősebb tényező. Az is kide­rült, hogy a mell rosszindulatú daganatainak növekedésében tíz gén játszik szerepet. Nem üvölt már a Sakál a világon: Carlos és az a bizonyos magyar vonal Húsz esztendőn át bujkált az igazságszolgáltatás elől a Szudán­ban most letartóztatott Illich Ramirez Sanchez, alias Carlos, a világ első számú közellensége, annak a terrorista bandának a vezetője, amely a ’70-es ’80-as években rettegésben tartotta a vi­lágot. A venezuelai születésű, most 45^16 éves terroristát - akit most Párizsban őriznek - emlegették Sakálnak, Mesternek, Szupergerillának, útját halottak, vértócsák övezték. Bár a magyar titkosszolgálatok vezetői még ma sem szívesen nyilatkoznak a ’70-es, ’80-as évek dokumentumairól, annyit már tud a világ — ezt Györgyi Kálmán főügyész 1991. július 7-i jelentése is megerősítette -, hogy Carlos társaival 1979-et követően több alkalommal is Budapesten járt. Azt hivatalo­san is elismerték, hogy 1979 augusztusában Budapesten többször rálőtt az őt figyelő ál­lambiztonságiakra, mert azt hitte, ellenfelei követik. 1980 és 1982 között nagy mennyiségű fegyvert, robbanóanyagot, lő­szert tároltak hazánkban, de a belügyi szervek sürgetésére 1982-ben felszámolták a bázi­sukat, és elhagyták az országot. Carlos társaival 1985 febru­árjában, feltehetően magyaror­szági bázisukról kiindulva tá­madta meg a müncheni Szabad Európa Rádió épületét. A rob­bantásnak számos sérültje volt. Valószínűnek látszik, hogy ez után a merénylet után lettek végképp nemkívánatos szemé­lyek a Duna-Tisza közén. A Magyar Köztársaság leg­főbb ügyésze 1990. július 13- án rendelt el nyomozást Carlos és társai magyarországi tartóz­kodása ügyében. Egy évvel ké­sőbb bejelentette, hogy mivel a Carlosék elfogatására kiadott nemzetközi körözés addig nem vezetett eredményre, a nyomo­zást fel kellett függeszteni. A Ferenczy Europress Saj­tóügynökség kérdésére a Kül­ügyminisztérium szóvivője tegnap elmondta: nincs tudo­mása róla, hogy Carlos letartóz­tatása és kihallgatása kapcsán a franciák keresték volna a kap­csolatot Magyarországgal. Ferenczy Europress Jordán álrokonnak díszebédet adtak az izraeli Asdodban Nem akármilyen módon tették lóvá Izraelben egy településen az első számú vezetőt, aki túl­ságosan is hiszékenynek bizo­nyult, nem volt kellőképpen kö­rültekintő. Egy magát Husszein jordán király unokaöccsének feltün­tető férfi ebédmeghívást csalt ki az izraeli Asdod város polgár- mesterétől, kihasználva a két ország kapcsolatában bekövet­kezett enyhülést. A feltűnést keltő látogatásról szinte minden izraeli lap be­számolt. A sajtóban megjelent fénykép egy harminc körüli fér­fit ábrázol, aki mint Talal Husszein herceg, a király uno­kaöccse mutatkozott be. Az ammani királyi palotában azonban kiderítették, hogy az uralkodónak nincs is ilyen nevű unokaöccse. Husszein király­nak mindössze három unoka­öccse van: egyikük 15 éves, a másik kettő pedig szakállas, és még távolról sem hasonlít az újságokban közölt képen lát­ható alakra. A csaló felcsigázta a pol­gármester érdeklődését azzal a kijelentésével, hogy Jordánia az Európába irányuló jordán ter­mékek számára Asdod kikötő­városában szabadkikötőt sze­remé létesíteni - jelentette az AFP. m A HOTöARIA BXZ'POSFPÖ HT. a,z AUltiin A6 többségi tulajdona- amely Európa legnagyobb biztosítótársasága ­munkatársakat keres. Feladatuk: Új, korszerű biztosítási szerződések terjesztése, partnereink biztosítási igényeinek magasszintű kiszolgálása. Alkalmazási feltételek: legalább középfokú iskolai végzettség, valamint saját személygépkocsi. A kiemelkedő szakmai munka, biztos egzisztenciát nyújt! Jelentkezés: személyesen Eger, Klapka u. 1. Hatvan, Tabán u. 1. & (8315) A Heves Megyei Önkormányzat Markhot, Ferenc Kórház- Dendelőintézet versenytárgyalás alapján kívánja kiviteleztetni a kórház II. sz. telephely: Eger, Széchenyi út 27-29. sz. út- külső közmű rekonstrukciós munkáit. A kiviteleztctési munkák t ervdokumentációját, a részletes versenytárgyalási kiírással együtt egy példányban az ajánlattevő ÍO.OOO.- Ft + ÁFA befizetés ellenében vásárolhatja meg a kórház Műszaki osztályán. Cím: Eger. Árva köz L Telefon: (36) 411-444/2145 Pályázat benyújtásának határideje: 1994. szeptember 02. 10 óra Pályázat eredményhirdetése: 1994. szeptember 07.10 óra ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY AZ ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÁÉG MEGBÍZÁSÁBÓL A BÜKK HOLDING RT. (3300 Eger, Csiky Sándor u. 32.) ÁRVERÉSEN ÉRTÉKESÍTI A FELSOROLT ÜZLETEK TULAJDONJOGÁT, ILLETVE BÉRLETI JOGÁT BORSODI ELELMISZERKERESKEDELMI VÁLLALAT 1. 6340 sz. Vegyesbolt Királd Bányatelep (tulajdonjog) Kikiáltási án 1.500.000 Ft Privatizációs ktg: 220.000 Ft 2. 5334 sz. Élelmiszer bolt Ózd, Dózsa Gy. u. 8. (bérleti jog) Kikiáltási án 300.000 Ft Privatizációs ktg: 60.000 Ft 3.5322 sz. Vegyesbolt Ózd Bánszállás (bérleti jog) Kikiáltási án 200.000 Ft Privatizációs ktg: 50.000 Ft Az árverés időpontja: 1994. október 19. 10.00 óra MISKOLCI VENDÉGLÁTÓ VALLALAT 1. STRAND F ITEREM MISKOLC-TAPOLCA GÖRÖMBÖLYI U. 12. (A felépítmény tulajdonjoga és a telekrész bérleti joga kerül értékesítésre) Kikiáltási án 5.200.000 Ft Privatizációs ktg: 600.000 Ft Az árverés időpontja: 1994. október 19. 10.00 óra Az üzletek árverésének helye: Borsodi Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat (Borsodi ABC RT) Irodaház Tanácskozó terme Miskolc, Győri kapu 149. MATRA NYUGATBUKKI ERDŐ- ES FAFELDOLGOZÓ GAZDASÁG MÁTRÁI ERDEI VASÚT BUFE Gyöngyös, Dobó u. 1. sz. (bérleti jog) Kikiáltási ár: 250.000 Ft Privatizációs ktg: 70.000 Ft Az árverés időpontja: 1994. október 18. 10.00 óra BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VALLALAT 97/L. sz. raktárhelyiség Eger, Kilián u. 22. sz. (bérleti jog) Kikiáltási ár: 240.000 Ft Privatizációs ktg: 50.000 Ft Az árverés időpontja: 1994. október 18. 10.00 óra Az üzletek árverésének helye: Bükk Holding Szolgáltató és Vagyonkezelő RT 3300 Eger, Csiky Sándor u. 32. Az árverésre jelentkezés határideje: 1994. október 10. 16.00-ig Az árverésre jelentkezés feltétele: írásbeli jelentkezés és a kikiáltási ár 5 (Öt) %-ának megfelelő bánatpénz (látra szóló betétkönyv) letétbe helyezése 1994. október 10.16.00 óráig a Bükk Holding RT-nél (3300 Eger, Csiky Sándor u. 32. szám). A vagyontárgy megvásárlása a privatizációs költség kivételével E-hitel és kárpótlási jegy igénybevételével is történhet. Az érdeklődök további információt és tájékoztatást az árverést lebonyolító Bükk Holding RT-nél kaphatnak. -g 3300 Eger, Csiky S.jj. 32. Tel.: 36/310-987 _______s c +c & diszkont'' Gyöngyös, Karácsondi u. 2. Tel./Fax: (37) 312-165 Fogy. ár Vállalk. ár CLOROX hypo 2 lit. 127.­117.­ACE hypo 1 lit. 76.- forintos egységáron JkHINOEDMÉNYU! ej/ Férfi kerékpár 10.927.­helyett 7.649>: Gáztűzhely ZC-505 (vili. sütő) 31.100.­helyett 21.770.­Rowenta porszívó RS. 23.420.­helyett 16.394.­Rowenta autó porszívó 6.960.­helyett 4.872.­aug. 18-tól - aug. 20-ig ) AKCIÓ Eü. betétek és tisztasági betétek ENGEDMÉNNYEL CAREFREE tisztasági betét 144.­helyett 132.­LIBRESSE tisztasági betét super 165.­helyett 152.­LIBRESSE tisztasági betét (30 db) 146.­helyett 134.­SILHOUETTES eü. betét maxi, norm. 176.­helyett 162.­SILHOUETTES eü. betét super plus 200.­helyett 184.­MINOSEPT eü. betét 68.­helyett 63.­ALWAYS ultra normál eü. betét 173.­helyett 159.­ALWAYS plus normál eü. betét 174.­helyett 160.­LIBRESSE normál eü. betét 194.­helyett 178.­Pezsgőtabletták PLUSSSZ Pezsgőtabletták C-vit. (20) 125.- Multivitamin (20) 145.­Junior (20) 150.- Kalcium (10) 98.­Magnézium (10) 87.- Vas + C-vit. (10) 99.­Fényképezőgépek, színes filmek, TRIDENT rágógumik, HALLS gyógycukorkák REKLÁMÁRON! Nyitva tartás: H-P: 8-17 óráig Sz: 8-12 óráig

Next

/
Thumbnails
Contents