Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-15 / 191. szám
MOZI Humor- Ne sírj már annyira - vigasztalja az olajsejk a kisfiát, akit kirúgtak az iskolából majd veszek neked egy új iskolát! Recept Rakott csirkeszárnyak, brokkolival Hozzávalók: 6-8 csirkeszámy, 1 zacskó mirelit brokkoli, 50 dkg újburgonya, 10 dkg füstölt szalonna, 2 evőkanál olaj, fokhagymapor, só, törött bors. A brokkolit sós vízben 5 percig főzzük, majd leszűrjük. A csirkeszámyak végét levágjuk (bármilyen levesben felhasználhatjuk), majd a szárnyakat megmossuk. Szárazra töröljük, és megszórjuk fokhagymaporral, sóval, borssal. Felhevítjük az olajat, és a szárnyakat kevés víz hozzáadásával puhára pároljuk. Míg a hús puhul, kisütjük az apróra vágott szalonnát, és sós vízben kifőzzük a burgonyát, majd leszűrjük. Végül a csirkeszámyak zsiradékát egy tűzálló tálba tesszük, és benne soronként helyezzük el a szárnyakat, a brokkolit és a burgonyát. Mindössze 5 percre előmelegített sütőbe tesszük. Januártól nincs többé szabad békafogás Kaliforniában a jövő év elejétől kezdve nem szabad engedély nélkül békát fogni, és nem kell kárpótolni a párbajban megölt áldozat özvegyét. Az állam modernizálja az 1872-ből származó büntető törvénykönyvét. Mint az AFP francia hírügynökség írja, mintegy 50 törvénycikket változtatnak meg. Megszűnik például az a hírhedt szokás, hogy kifüggesztik a rendőrség várótermeiben az „elfogandó élve, vagy halva,, hirdetményt, véget vetve ezzel a korábban gyakorolt fejvadászatnak.- Nincs többé szükségünk az elavult törvényekre - hangoztatta Jack O,Connell kaliforniai képviselő, a törvénymódosítás kezdeményezője. Az új büntető törvénykönyv megszünteti azt a kötelezettséget, hogy a párbaj győztese anyagilag kárpótolja az áldozat özvegyét. A törvény életbelépésétől fogva engedély kell a békák elfogásához, amely 122 éven át szabad foglalkozás volt. A csődörök, kancák, tehenek és bikák a jövő évtől kezdve szabadon mozoghatnak a falvaktól számított 400 méteren belül is. A múlt században a törvényhozók nem engedték ennél közelebb az állatokat, hogy így megóvják a puritánokat az állatok nemzésre irányuló tevékenységének látványától. Double-deckerrel huszonöt országon át Két ausztrál, egy angol és egy ír egy brit emeletes buszon — azaz double-deckeren - hét hónapig tartó útra indul, amely Londontól Hongkongig vezet. Céljuk az, hogy 35 ezer fontot (53 900 dollárt) gyűjtsenek egy gyermekek megmentésére szolgáló alapítx’ánynak. A busz 25 országon halad majd át, és a tervek szerint a jövő év márciusában érkezik meg Hongkongba. Az ötlet Paul Davidsontól, egy ausztrál hirdetési cég vezetőjétől származik, aki azt tervezi, hogy dokumentumfilmet készítenek, és könyvet adnak ki az útról. Ezek révén kívánják megszerezni a gyermekalapnak szánt összeget. Davidson társai: Peter Kingston ausztráliai katonatiszt. Martin Samuels angol tévéoperatőr és Gareth Maynard Firth ír fotóriporter. A csoport kompon viszi át az emeletes járművet Nagy- Britanniából Franciaországba, s onnan Európán, Ázsián keresztül - beleértve a Himalája hágóit - Indiába érkeznek, majd hajó viszi a buszt Szingapúrba. Ezután ismét „buszkeréken” akarnak megérkezni Hongkongba. Davidson elmondta az AP amerikai hírügynökség tudósítójának, hogy Irán az utazás kritikus része. Az iráni hatóságok nem engedik meg, hogy filmezzenek, és csupán hét napot adtak nekik, hogy megtegyék az 1900 kilométeres utat a járművel. Laboratóriumi eredmények igazolták: az aszpirin az AIDS ellen is jó Megint nem volt öttalálatos 5 a 90-ből: A nyerőszámok: 10, 12, 31, 67, 72. A héten 5 találatos szelvény nem volt, négyes 28 darab akadt, nyereményük egyenként 602.769 forint. A hármasokra 4.042 forintot, a kettesekre 182 forintot fizetnek. 6 a 45-ből: A nyerőszámok: 3, 5, 9, 28, 44, 45. A pótszám: 31. A héten 6 találatos nem akadt, egy darab 5 plusz 1 találatos volt, nyereménye 2.297.095 forint. 5 találatos szelvény 60 darab volt, ezekre egyenként 57.427 forintot fizetnek. A négyesek 1.450 forintot, a hármasok 123 forintot érnek. A következő hétre átvitt hattalá- los nettó nyereményösszeg 27.145.310 forint. Joker: A kisorsolt Jokerszám: 6 6 3 0 0 7. Telitalálatos joker nem volt. Fehérnemű, kínzóeszközként 1994. augusztus 15., hétfő A Nap kél: 5.40 órakor, nyugszik: 19.57 órakor. A Hold kél: 15.18 órakor, nyugszik: 0,27 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MÁRIA nevű kedves olvasóinkat! A Mária (Marina) bibliai név, jelentése: Istent szerető. (A Marina valószínűleg a Mária név továbbképzése.) Virága: rózsa. Védőszent: Szűz Mária. Azt már eddig is tudtuk, hogy a közönséges aszpirin a megfázáson és fejfájáson kívül egy sor más dologra is jó: „hígítja” a vért, ezáltal csökkenti a vérrögök kialakulásának lehetőségét így a szívinfarktus, vagy akár az agyvérzés kockázatát. De az aszpirin még ennél is többet tud. Amerikai kutatók szerint az AIDS-et okozó HIV-vírus szaporodását szintén gátolja. A szenzációszámba menő megfigyelés egyelőre csak laboratóriumi körülmények között „működik” - ott azonban meggyőzően. Az aszpirin szalicilsav-tar- talmánál fogva blokkolja az NF-kappaB nevű fehérjét, amely döntős szerepet játszik a HIV-vírusok szaporodásában - írja az AP. Az elmúlt csütörtökön véget ért jokohamai AIDS-konferen- cián egy másik kutatócsoport az aszpirinnal kapcsolatban hasonló eredményre jutott, bár szerintük a szalicilsav egy másik fehérje blokkolása által fejti ki jótékony hatását. A laboratóriumi kísérleteket szeretnék klinikai megfigyelésekkel követni. Ezekben nagy dózisú aszpirint adnának a HIV-fertőzött, de nem AIDS-beteg személyeknek. A nagy adagban történő aszpirinadagolást azonban korlátozza a szalicilsav egyik súlyos mellékhatása, nevezetesen, hogy súlyos belső vérzést okozhat. Az amerikai kutatócsoport tagjai azonban úgy vélekednek, hogy az aszpirinnal kapcsolatos megfigyelések alapján a gyógyszergyártó cégek új irányba fordulhatnak fejlesztéseikkel, és megpróbálhatnak olyan szereket kifejleszteni, amelyek a HIV-vírus szaporodását illetően az aszpirin áldásos hatásaival rendelkeznek, annak mellékhatásai nélkül. EGRI URÁNIA Du. 3, 5 és este 7 és 9 órakor: Beverly Hills-i zsaru 111. Színes, mb. amerikai filmvígjá- ték KERT-MOZI Este 9 órakor: Csúcsfejek Színes, mb. amerikai filmvígjáték EGER AUTÓSMOZI Este 9 órakor: 2 és 1/2 kém Mb. amerikai film GYÖNGYÖSI PUSKIN Este 6 órakor: My Girl 2. Színes, amerikai film Este 6 és 8 órakor: Apáca show 2. Színes, amerikai filmvígjáték HATVANI APOLLÓ Este 6 órakor: A Dzsungel könyve Színes, mb. amerikai rajzfilm Este 8 órakor: A hajsza Színes, mb. amerikai akciófilm HEVES Este 6 órakor: Sivatagi lavina Színes, amerikai film HORT Este 6 és 8 órakor A szomszéd nője mindig zöldebb Amerikai film vígjáték Mamutkakukk órapárbaj Ismét kiéleződött a nemzedékek óta tartó küzdelem a Fekete-erdőben az Eble és a Dőld család között a „ki tud nagyobb kakukkos órát csinálni” kategóriában. Jelenleg még Ebié ék a csúcstartók, ám Doldék szerint ütött az utolsó órájuk, s rekordjuknak ha percei még nem is, de hetei már meg vannak számlálva. Az Eble família eddigi legnagyobb kakukkos órája akkora, mint egy ház. Maga a kakukk szintén termetes, a struccok elbújhatnak mellette - vagy mögé - már- már mamuti méretű: 4 méter magas. A súlya viszont csupán másfél mázsa a madárkának. A hat tonnás mamutkakukkos óraszerkezelet nem volt könnyű megépíteni, felhúzásához viszont egyenesen bivalyerő kell, mivel hajtósúlyai két mázsát nyomnak. Doldék ezt a monumentális eredményt akarják a közeljövőben túlszámyallni saját kakukkjukkal, egy garázsnyi kakukklyukkal. A méretek mellett Doldék szerint eljött az ideje, hogy a fekete erdei kakukkos órák hagymányos kül- csínét jobban megközelítő „megakakukkos” szülessen. A kakukk-kolosszusok egyébként Schonach faluban vannak, s remélhetően a rájuk kíváncsi idegen nem fog a kakukkolás miatt a helybéliek körében süket fülekre találni. /----------7-----------------------N L akast venne? Autót venne? Segít Önnek egy tőkeerős portugál cég! Részletre vásárolhat 3 év - 5 év - 9 év futamidőre az országban bárhol, bárkitől ingatlant, gépjárművet, termelőeszközt. Havonta 60 igénylőt segítünk hozzá az évi 6 % többletköltséggel járó részletfizetéses vásárláshoz. Poligrupo megyei irodák: Eger, Kalpka Gy. u. 1/B. III/37. Telefon: (36) 412-413 Gyöngyös Energia szálló Róbert K. u. 19.1/106. Telefon: (37)311-363/106 V (7583) y A századforduló hölgye, aki hűségesen követte a divat parancsát, a szó szoros értelmében nehéz helyzetben volt. Csaknem öt kilogramm ruházatot kellett viselnie, ebből 2,5 kiló volt a fehérnemű. Az ezzel kapcsolatos kínzásokat, deformációkat mutatja be egy kiállítás a németországi Jever város kastélymúzeumában. Az, hogy ez a nehezen elviselhető fehémeműdivat éppen a prűd XIX. század végén virágzott, illett a nőknek a kor által előírt szerepéhez. Bepréselve a halcsontfűzőbe, magasra emelt mellekkel és páncélozott hassal, ehhez egy toműmek nevezett lószőr párnával, amely a hátsó idomokat emelte ki, a hölgyek a feleség státusszimbólumának funkciójára ítéltettek. Senki sem hallgatta meg azokat a figyelmeztetéseket, amelyek a fűzőnek az izom- zatra, csontpzatra és a belső szervekre gyakorolt kedvezőtlen hatásáról szóltak. A társaságbeli hölgyek továbbra is befűzették magukat, került légyen az ájulásba, vagy a mozdulatlansághoz közeli állapotba. A húszas évek meghozták a felszabadulást, az ötvenes években azonban egyfajta „restauráció” ment végbe - írja a kiállítással kapcsolatban a DP A német hírügynökség. Különösen a tűzhelyhez visz- szakényszerített háziasszonyok olvasták a női magazinokban, hogy ruházatukhoz hozzátartozik a fűző. Lányaik pedig, a „lófark-tizenévesek” felöltöt- ték az új krinolint. SZUPEREXPRESSZ 1 + 2 fél szobás lakás a Kárpát utcában eladó. Érd.: 36/411— 035. (7824) Festék bolt nyílt, kedvező árak. Eger, Vályi 4. (Ady-Sas sarok). 320-576. (8109) HA KEDD, AKKOR VÁSÁR! ÉRTESÍTJÜK VÁSÁRLÓINKAT, HOGY A KDNP-NÉL BÁLÁS RUHAVÁSÁRT TARTUNK. BÉBIRUHÁTÓL AZ ALKALMI RUHÁIG MINDEN KAPHATÓ. NYÁRI ÁRU NAGY ENGEDMÉNNYEL. (3894) Horgászok! A Sneci Horgászüzletben a Cormorán és Shi- mano kiállítást és vásárunkat aug. 19-ig meghosszabbítjuk. A vásár idejére 10 % kedvezménnyel várjuk vásárlóinkat. Eger, Rákóczi u. 37. (8077) GOURMET 22 db-os 5 rétegű krómnikkel bevonatú edénykészlet kedvező áron eladó. Egészséges táplálkozás, energiatakarékos főzés! Érd.: 36/316-551 este 18 -óra után. (2025) MEGNYÍLT A TAUSZ TAPÉTA, PVC SZAKÜZLET! Tapéták már 199 Ft/tek. PVC padló 320 Ft/m2 ártól! Eger, Széchenyi u. 58. (7249) KIADÓK! Eger belvárosában, Deák F. út 7. alatt több célra is alkalmas telefonos üzlethelyiségek. Érd.: egész nap 36/322-357 telefonon. (7998) Nyári vásár Egerben a Cent- ralsportban (pólók, rövidnadrágok, fürdőruhák). Széchenyi úton, a Csemegével szemben. (7880) Nyárvégi vásár már 400 Ft/kg-tól a POTOM TÚRI Használt Ruházati Üzletben. Nyitva: H-P: 8-16, Szó: 9-12 Eger, Makiári u. 88. (8131) Au-Pair Mádchen-t (házi + kerti munka) keresünk Bajorországba. 18-24 éves korig, alapfokú német nyelvtudással! Tel.:00-49-8051-7754. MI VISSZAHÍVUNK! (1422) 2 szobás lakás olcsón eladó. Érd.: Eger, Vallon u. 5. 9/27. 36/318-102. (6) TV, video javítás helyszínen is garanciával 36/315—029. Ny: H-P 8-12 14-16. (8129) Tiszanána, Hunyadi út 7. mt. 6 hónapos üsző borjú eladó. (7818) Árpa eladó. 36/411-558. (8093) HEVESTHÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE, Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán Felelős kiadó: SOÓS SANDORNÉ, az AS-M. Heves-Nógrád megyei irodavezetője. Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880, Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves- Nógrád Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy evre 4140 Ft. Az árus példányok ára: 16,30 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Agárversenyző apácák. Az angliai Brightonban az apácák agárversenyt szerveznek. A nyereséget jótékony célra adják. (FEB-fotó)