Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-16 / 192. szám

Mátraderecskén: 224 milliós beruházás, mindent újra felépítenek a téglagyárban - Kisméretű téglákat is termelnek (5. oldal) A kényelem biztosított az új otthonban - elsődleges szempont az igényesség... - Tíz nap múlva beköltözhetnek a lakók (7. oldal) Haladékot kapnak az Eger körzet csapatai - A játékengedélyi díjak befizetését továbbra is felháborítónak tartják (10. oldal) HÍRLAP LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA V. ÉVFOLYAM 192. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT Még mindig nincs döntés a Szent József-forrásról Személyi ügyek tárgyalásával kezdte tegnapi közgyűlését az egri közgyűlés. Dr. Ringelhann György polgármester javasolta, hogy Puhl Sándornak - aki a város nemzetközi hírét és tekin­télyét is növelte - adományoz­zák a díszpolgári címet. A kép­viselők szavazatukkal is meg­erősítették, hogy egyetértenek a javaslattal. A megjelentek arra is igennel voksoltak, hogy az ügyrendi bizottság tagjává dr. Szigethy Anna képviselőnőt vá­lasszák meg. Kalmár Péter or­szággyűlési képviselő lemon­dott ebbéli megbízatásáról. Első fordulóban került a tes­tület elé az a tervezet, amely a közterületek rendjéről szóló önkormányzati rendelet módo­sítására és kiegészítésére vo­natkozott. Az előírásokat ti­zenöt napos közszemlére füg­gesztik ki a városháza aulájá­ban. Beszámoló hangzott el ez­után az 1994. évi költségvetés első félévi teljesítéséről. A vas­kos anyag kiegészítéseként Láng András tanácstag el­mondta: a félévi gazdálkodást jelző számok megnyugtató ké­pet mutatnak. Óvta viszont a képviselőket attól, hogy a má­sodik terminusra túlzott remé­nyeket tápláljanak. Elhangzott az is, jó esélye van arra a vá­rosnak, hogy a hitelfelvételeket elkerülje. Élénk vitát váltott ki az a na­pirendi pont, amely az önkor­mányzati fenntartású közokta­tási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért kérhető térítési és tandíjak megalkotá­sának szabályairól szólt. Töb­ben is javasolták, hogy a témát vegyék le a napirendről, hiszen még nem ismertek a kormány oktatásfinanszírozási elképze­lései, mint ahogy nem lépett életbe a nemzeti alaptanterv sem. (Folytatás a 3. oldalon) Pétervásárai párbeszéd a polgármesterekkel Korábban hírt adtunk arról, hogy Csomós László, a péter­vásárai 2. sz. választókerület képviselője a parlamenti ülé­sek szünetében felkeresi a körzethez tartozó önkor­mányzatokat, illetve polgár- mestereket. Az ilyen találko­zásoknak az a céljuk, hogy a véleményeket meghallgatva tájékozódjon a települések helyzetéről, gondjairól. Á honatya hétfőn Pétervá- sára és Kisfüzes polgármeste­reivel találkozott. A városban Pál László elsőként egy fon­tos eseményről, a víztisztí­tómű üzembe helyezéséről — amelyet szerdán adnak át - tá­jékoztatta őt. Ezt követően esett szó többek között az Időskorúak Szociális Otthona bővítésének lehetőségéről, amely az intézményhez közel eső épület vásárlásával lenne lehetséges. így a mostani ti­zenkettő mellett még 20-25 rászorult elhelyezését oldhat­nák meg. Téma volt továbbá a szeméttelep bővítése is. Eb­ben Pétervásárán kívül a kö­zeli 12 település is érdekelt, így megvalósítani a költség- vetési támogatás mellett csak közös összefogással lehet. Végül a földhivatali kiren­deltség további működésének - amiben leginkább a Föld­művelésügyi Minisztérium tudna segítséget adni - bizto­sításához kérte a képviselő közbenjárását. Ma és holnap Verpelét, Pá­rád, Parádsasvár, Szajla köz­ségek polgármestereit keresi fel hasonló programmal a képviselő. Zay József Kemence az egri várban. Varga Károly pétervásárai fazekasmester régi elgondolását válthatja valóra. Kerá­miaégető kemencét épít az egri vár egyik bástyáján. A hagyományos technikával készülő kemencében most már próbaégetést végeznek (Fotó: Perl Márton) Módosítják a törvényt az Alkotmánybíróságról Dr. Sólyom László, az Alkot­mánybíróság elnöke hétfőn fo­gadta dr. Vastagh Pál igazság­ügy-minisztert és dr. Csiha Ju­dit politikai államtitkárt. Áz igazságügy-miniszter tá­jékoztatta az Alkotmánybíróság elnökét a kormány jogalkotási programjáról. Kifejtette: tá­mogatja azt, hogy az alkot­mánybírák létszámát az eddigi szakmai működés figyelembe­vételével kell meghatározni. A tervek szerint a kormány októ­ber végén, illetve november ele­jén nyújtja be az Országgyűlés­nek az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítására vo­natkozó javaslatot. Az Alkotmánybíróság el­nöke szerint az új alkotmány előkészítésében az alkotmány­bírák, mint a testület képviselői nem vehetnek részt, ám mint tudósok, megfogalmazhatják saját álláspontjaikat. Jónak tartja, hogy az igazságügyi kormányzat az alkotmányozás­ban épít az Állam- és Jogtudo­mányi Intézetre. Tiltakozik az MSZOSZ az új privatizáció ellen Az MSZOSZ szerint az ÁVÜ Igazgatótanácsának döntése, ami az ajánlatok értékelésénél előnyben részesíti a készpénzfi­zetést, ellehetetleníti a munka- vállalók tulajdonszerzését. Mint Vörös Péter, a szak- szervezeti szövetség tárgyaló­csoport-vezetője hétfőn az MTI érdeklődésére elmondta: azzal, hogy a Munkavállalói Résztu­lajdonosi Program (MRP) so­rán kétszer annyit kell felaján­lani a dolgozóknak hitelben, mintha készpénzért vásárolná­nak, meghiúsítja majd a to­vábbi tulajdonszerzést. Az eddig nyilvánosságra ho­zottak alapján úgy vélik, ez a döntés ellentétes az 1994-es Vagyonpolitikai Irányelvekkel, a privatizációs, a kárpótlási és az MRP-törvénnyel. Nehezmé­nyezik azt is, hogy az ÁVÜ döntése előtt a kormányzat nem konzultált a szakszervezetek­kel. Észrevételeikről levélben tájékoztatták az ÁVÜ-t. Áremelkedések mindenütt: kávé, hús és tejtermékek... Az ország költségvetési egyensúlyának a szakemberek szerint használ, pénztárcánkat ellenben aligha vastagítja a közelmúlt­ban elrendelt nyolcszázalékos forintleértékelés. Ennek és más intézkedéseknek - például az áfa-kulcs módosítása - nyomán áremelkedésekről hallani, s a hírek - amint alábbi, rövid me­gyei körképünkből kitűnik - igazak: legfeljebb a drágulás idő­pontja az, ami változó. Az East-West Kereskedelmi Rt. ügyintézőjétől, Tóth Józseftől például azt tudtuk meg: a hoz­zájuk tartozó Heves megyei bol­tokban hétfőn még nem növe­kedtek az árak. Amikor majd az új áron lehet csak beszerezni a különböző termékeket a szállí­tóktól, akkor áraznak át ők is mindent: ez egyébiránt magya­rul annyit tesz, hogy a követ­kező szállítmány után kerül erre sor. Amúgy semmiféle , .köz­ponti szabályozás” nem érvé­nyesül náluk: az East-West minden egységénél a vezető döntési jogkörébe tartozik az önálló árképzés. Egyik boltjuk, az egri Domus Diszkont vezetője, Marczis Sándorné is megerősítette a fen­tieket, mondván: talán a hét vé­gén következik be a drágulás. (Folytatás a 3. oldalon) Különlegesen nagy fogás a tompái határátkelőhelyen Nemzetközi jogi kötelezettség megsértése miatt indult nyo­mozás egy, a tompái határátke­lőhelyen Franciaországból Ju­goszláviába igyekvő segélyszál­lítmány átvizsgálását követően. A teher nagy része nem tarto­zott az ENSZ által engedélye­zett segélycikkek körébe. A rakomány tartalmát az embargó alá nem eső ruhane­műben, gyógyszerben és élel­miszerben jelölték meg, ám ezekből volt a legkevesebb a kamionban. Más holmikat talál­tak: szekrényeket, ülőgarnitú­rákat, hűtőszekrényt, varrógé­pet, tévét, videót, hét hordó gázolajat, vízvezetékcsöveket, kocsialkatrészeket. Az egész 6 millió forintot ér, ebből 4-5 millió a csempészholmi értéke. A NAP HÍREI IDŐJÁRÁS Többnyire derült lesz az égbolt, az időnkénti felhősödésből legfeljebb északkeleten fordulhat elő néhol gyenge zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 22 és 26 fok között alakul. Emelkednek az árak Az elmúlt hónapban 1,3 száza­lékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ez több mint kétszerese az 1993. júliusi 0,6 százalékos növekedésnek. A KSH tájé­koztatása szerint a fogyasztói árak az előző hónapokhoz ké­pest valamivel nagyobb mér­tékben emelkedtek, és ez 12 hónap alatt 20 százalékot tett ki. Tartalékolt kőolaj Elérheti a 25 milliárd forintot a törvényben előírt 9Ö napos kőolajtartalék tárolásához szükséges tartályok megépíté­sének költsége. Érről a Kőolaj- és Kőolajtermék Készletezők Szövetségének vezérigazga­tója nyilatkozott az MTI-nek. Elmondta azt is, hogy a hazai tartalékok az év végére 30 na­posak lesznek. A 90 napos készlet eléréséhez 1,3 millió köbméter új tárolókapacitásra lenne szükség. Jön a NATO főnöke Hivatalos látogatásra ma ha­zánkba érkezik a NATO euró­pai főparancsnoka. George A. Joulwan amerikai tábornokot Deák János vezérezredes, a Magyar Honvédség parancs­noka hívta meg. A vendéget várhatóan fogadja Göncz Ár­pád államfő, Horn Gyula kor­mányfő képviseletében Kuncze Gábor belügyminisz­ter. Növekvő létminimum A létminimum összege július­ban a két felnőttből és két 15 éven aluli gyermekből álló vá­rosi családban 53 ezer forintra emelkedett. Ez egy családtagra számolva 13 ezer 250 forintos létminimumnak felel meg, ami egy hónap alatt 170 forinttal emelkedett. A négytagú család megélhetési költsége tehát jú­liusban 700 forinttal lett több. Vadászpuskát lopott Nyomozást rendeltek el az el­len az ismeretlen tettes ellen, aki Gödöllőn augusztus 13-án betört Z. László családi há­zába, s egy lemezszekrényből ellopott egy engedéllyel tartott 16-os kaliberű sörétes és egy 30-36-os golyós vadászfegy­vert. Ezenkívül műszaki cik­keket és ruhaneműt is össze­pakolt a lakásban. Lángok a sekrestyében Putnok község katolikus temp­lomának sekrestyéjében - mi­után annak ajtaját egy ismeret­len tettes feltörte - augusztus 14-én, a kora esti órákban tűz keletkezett. Az ott lévő mise­ruhák és térítők leégtek, a kegytárgyak megrongálódtak, s a szentély oltár feletti fres­kója is elszennyeződött. Ólmos paprika a tóban Tíz-tizenöt mázsa ólmozott paprikát találtak a Bács-Kis- kun megyei Hajós község kül­területén lévő halas tavak táp­csatornájában. A mérgezett őrleményt tartalmazó mű­anyag zsákokat felhasogatva dobálták a vízbe, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy a ra­komány tartalma feloldódjon, elszivárogjon. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert egy földjére igyekvő kistermelő felfedezte, és jelezte a hajósi polgármesteri hivatalnak. VALUTA vételi eladási Pénznem árf. 1 egységre forintban Angol font 166,36 169,36 Ausztrál dollár 80,03 81,37 Dán korona 17,50 17,80 Finn márka 20,86 21,20 Francia frank 20,20 20,54 Görög drachma (100) 45,78 46,58 Holland forint 61,70 62,74 ír font 163,68 166,48 Japán yen (100) 107,39 109,25 Kanadai dollár 77,86 79,38 Kuvaiti dinár 360,29 366,95 Német márka 69,30 70,50 Norvég korona 15,74 16,02 Olasz líra (1000) 67,84 69,06 Oszt. schilling (100) 985,02 1001,72 Spanyol peseta (100) 83,02 84,48 Svájci frank 82,58 83,90 Svéd korona 13,84 14,08 USA dollár 107,54 109,54 ECU (Közös Piac) 131,78 134,02

Next

/
Thumbnails
Contents