Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-09-10 / 160. szám
8. oldal Hétvégi Magazin 1994. július 9-10., szombat - vasárnap A világ leggazdagabb kutyája. Carlotta Liebenstein német bárónő 137 millió olasz lírát hagyott Gunther nevű kutyájára. Gunther hol Livornóban, hol pedig Pisában él, BMW kocsija van, sofőrje, szakácsa, trénere és felügyelője, aki gondozza vagyonát. A hanoi Nagy Tó milliomosai A telekárak az égig szöktek A vietnami főváros nyugati részén fekvő tó régebben a béke és nyugalom térsége volt. A parton pagodák emelkedtek és konyhakertek terültek el. A gazdaság liberalizálása azonban felkeltette az étvágyat: a parton a telekárak felszöktek, és megkezdték a tó feltöltését, hogy drága négyzetmétereket lehessen nyerni. Hanoinak ez a része a spekulánsok, a külföldi vállalkozók és a vietnami újgazdagok Mekkája lett. Teherautószámra hozzák a földet, a homokot és más anyagokat, hogy megnöveljék a parcellákat. 1992-ben nem kevesebb mint 30 ezer négyzetmétert vettek el illegálisan a víztől. Abban az országban, ahol az átlagjövedelem nem haladja meg az évi 220 dollárt, a tó partján jelenleg már 1000 dollárba kerül egy négyzetméter terület. A tópart lakói meggazdagodtak. Egyesek eladták teleküket, mások, mint például Nguyen, egy 61 éves konyhakertész a hotelszakmát választotta új hivatásául. Mint az AFP francia hírügynökségnek Nguyen elmondta, telkét 200 ezer dollárra becsüli. 100 ezer dollárt fektetett be. Ez a pénz olyan megtakarításokból származik, amelyek eredetét nem volt hajlandó elárulni. A konyhakertész háromemeletes szállodát épített. Hasonló hotelek tucatjával emelkednek a tó partján. Miután Vietnam megnyitotta kapuját a külföldi tőke előtt, több jelentős európai és ázsiai tőkés- csoport nagy szállodákat épített, amelyeket olyan vonzó nevekkel lát el, mint .Arany szálloda”, vagy ,A nyugati tó gyöngye”. A vietnami kormány is részt vesz a tó partján folyó lázas építkezésben. Egyes vezető kormánytagok azonban joggal félnek attól, hogy a túlságosan gyors és szabályozatlan fejlesztés megöli az aranytojást tojó tyúkot. (MTI) Ahonnan az Eger patak folyik... Különleges helyen, különleges időpontban születtem én. És azok a dolgok, események is különlegesek, amelyek világra érkezésemet követték-kísér- ték...A különleges hely: Balaton faluja. Egertől 30 kilométernyire fekszik, Bélapátfalva - Szilvásvárad - Borsodná- dasd háromszögében, a 30. és a 60. hosszúsági fok között. A Bükk oldalából kibuggyanó dombok és „erdőkendős búbos hegyek” ölelik. Madár-szár- nyalásnyi szélességű, sóhaj- tásnyi völgyek bújtatják, émyi vízfolyások mentében. Gyermekéletem tündérkertje... Az elemi iskolában kiábrándítóan azt sulykolták fejünkbe: egyetlen említésre méltó nevezetessége: a „Kispityi pálinkája” nevezetű forrásból ered az Eger-patak főága. A faluval szemközt magasodik - a láthatárt teljesen lezáró - a tájat méltósággal uraló Bélkő sziklaoromzata. Irdatlan fenségű pogányoltár, hatalmas és roppant tömegű mészkőtömbjének tetejében, a szél beretválta kőcsontok fehér szirtfokán állott szent ősfák alatt kun-palóc eleink tisztelegtek messzire világló áldozati tüzeik fényjeleivel az éjszaka csillagjainak, még a tatárjárást megelőző években is. (Érdekesség, hogy az örökölt pogány szokások mennyire ösztönösen beidegzetten és milyen sokáig továbbéltek például a kenyérsütés szertartásának eseményeiben és mozdulataiban. Jó anyám azt a vizet, amivel a dagasztótekenőt ki- mosta-kisúrolta, mindenkor napkelet irányába fordulva öntötte, zúdította ki az udvarunk földjére. A kenyér lelkét, a kovásznak kiszakított maroknyi tésztát pléhtányérban odatette a kamra ablakába száradni úgy, hogy „a csillagok fényei érjék”. A nagyon finom kenyérre, kalácsra azt mondották, hogy kakastejjel csinálták. A mi házunknál pedig a hétköznapok is ünnepekké magasztosultak, hiszen mindig csillagfény lelkű kenyérből szelt a kezünkbe, az asztalra az anyánk...) Születésem a Vénusz és a Hold együttállásának idejére esett. Az az esztendő 1938 volt, a második világháborút megelőző utolsó békeév. A jeles hónap a fiatal hagymák és retkek időszaka, a szeszélyes és változékony április, a napja pedig épp a hó utolján, 28-án, Valéria napján. 1938 Szent István éve volt, az ezer éve történt halálára emlékeztek, ezért a keresztségben másodikként - a Dezső mellett - az István nevet nyertem, és ezt kaptam a bérmakeresztségben is latin formájában: Stephanus. Különben az apám után örökölt Dezső is latin gyökerű, eredetű (Desidare, Desidarius, Desiderius), jelentése pedig: a kívánt, a vágyott, az óhajtott. A régi rómaiak tisztelték meg ezzel a névéi elsőszülött fiúgyermeküket, mert a lány(ok) nem, csakis kizárólag fiú leszármazottak örökölhettek cenzusokat (vagyont, címeket és rangokat, választójogot stb.). Nevem francia variációjának jelentésében - a kívánt, vágyott, óhajtott mellett - az áhított is benne van. Az asztrológia meghatározásai szerint az irigyelt Bika csillagjegyű vagyok, uralkodó bolygóm a Vénusz. Horoszkópomban a jellememre, tulajdonságaimra felsoroltak a személyiségemmel megegyezően igazak. A szerencse és az anyagiasság viszont hiányzik. Vagyis: anyagiakban a szerencse eleddig elkerült, a szerencsével járó anyagiak valamiképpen kimaradtak az életemből... Születésem eseményét Gabriella nővérem tette közhírré. (Hároméves volt.) Amennyire pici lábainak erejéből csak futotta, beszaladta, végigszaladta a falut, és fűnek-fának elújságolta örömét: „Igazán, mostantól már nekem is van fiútestvérem, Öcsinek hívják, és (mutató- meg hüvelykujjacskáival meg is mutatta) ekkora a pe- cerel...” Az anyatejből nem sokat részelhettem. Jó anyám ugyanis a születésem után hamarosan rádöbbent, nem bírok szopni, mert lenőtt, leragadt nyelvemet még csak mozdítani se tudom. Hosszú kilométereket gyalogolt erőltetett menetben az erdős hegyeken át, karjaiban cipelve a nádasdi lemezgyár gyártelepi kórházába (lemezhengerész volt az apám). Sáfár doktor rövid ideig vizsgálódott, és nem sokat teketóriázott, egyszerűen felvágta, pontosabban: felnyírta a nyelvemet egy ollóval... Ezután bár már tudtam szopni, csupán pár hetes koromig tehettem. Apám az idő tájt a felvidéki, Rozsnyó közeli Tornaiján (Tomassa) katonáskodott, és anyám oda indult, hogy meglátogassa. A látogatás idején Tornaija körzetében apró lövöldözés támadt, egy magyar lovaskatonai járőrt is lelőttek, s apám ilyen helyzetben nem engedte, hogy anyám vissza, hazainduljon. Anyám, pár napos látogatása idejére, Rozália nagyanyámra bízott, ő viselte gondomat. Volt a szomszédban egy velem egy időben született baba, nagyanyám át is vitt a kismamához, hogy megszoptasson. Ámde nem járt sikerrel. Nem fogadtam el a tejét, az idegen cicit kiköptem, kitúrtam a számból, s még a bimbójába is beleharaptam. Rozália nagyanyám ezek után más módszerekhez folyamodott. Köménymagos rántott levesekkel és sült marhatökkel táplált. Sokat mondogatta szegény, amíg csak élt: „Keménymagos rántott levessel, tehennek való takarmá- nyos sült tökökkel etettelek én, azért nyőttél ilyen nagyra, fiam!... A kömény remek szélhajtó, sokat púztam tőle, és nem is szenvedtetett hascsika- rás vagy más hasi fájdalom soha. A tehennek való marha- tök meg vitamingazdag mivoltában volt elsőrendű eledel... Drága anyám a hazatérte, úgy jó egy hónap múltán, többször is megpróbálkozott szoptatásommal, de ekkorára elszoktam én már az anyatejtől, és nem repestem az anyai cici után. Vállamig érő hosszú szálú tejfölfehér hajam volt, és hozzá kék szemek. Anyu fiatalasszony, kutyahuncut barátnői folytonosan zargattak, soha nem lehetett nyugtom tőlük. Ha elkaptak, térdük és combjaik közé szorítottak jó erősen, és kedvükre megcsipkedtek, nyomorgattak, nyomkodtak és nyomkorásztak, fogdostak, ahol csak értek. A megkínzatások rendre azzal végződtek, hogy kislánynak öltöztettek, felcicomáztak, még piros masnit, szalagot is kötöttek a hajamba jó csombékosan, hogy ne tudjam könnyen kibontani, kioldani. Viganót húztak ram. Ez karton szövetből varrott, egybeszabott női felsőruha volt, amolyan ingruha, válldombot éppen betakaró pici, rövid ujjal. Nagyon felkapott és divatos ruhadarab volt (Vigano olasz származású bécsi táncosnőről nevezték el, aki a 19. sz. elején élt.) Annyiszor rám húzták a viganót, hogy teljesen hozzászoktam, megszerettem, és cseppet se zsenírozott, hogy a lányok jártak ilyen ruhadarabban. Szel- lős, praktikus viselet volt, és én igen sajátosan hordtam: csak a viganó, és alatta semmi. Sokat gúnyolták anyámat a hirtelenszőke hajam miatt: „Hé, te Róza, micsoda fiad van neked? Hosszú, fehér haj, kék szemek. Ki látott még ilyen fiút, aki lánynak mutatja magát. Ki látott?...” Szegény jó anyám szégyenkezett, és csendesen sírdogálva dörzsöl- gette, kenegette a hajamat si- keri-sárral, vörösbama szappanos agyaggal, hátha elmulasztaná a szőkeséget. (Később a hajszín sötétbarnára változott. De ha huzamosabban vagyok a napon, még most is nagyon hamar kiszőkül...) Volt egy lila viganóm, olyan szép lila színű, akár eső után vagy harmatos hajnalokon a török orgona. Azt a viganót nagyon szerettem. Még a kocsmába is abban kísértem el az apámat, vasárnap délutánokon. Olyankor mindig népes gubli (kugli, teke) parti volt a hátsó kocsmaudvar cseréptetős pályáján. Egy régi vasárnapon is ott álltam a kibicelő, szurkoló sereg elején: lila viga- nómban, hátratett kézzel figyeltem a felnőttek játékát, a vezetőléc közelében. Teljesen belemerültem a játék szemlélésébe: hogyan guríngatják a jókora fagolyókat. Sulyok Feri bácsi aggodalmaskodva rám szólt: „Eridj odébb kislányom, mert még meg talál ütni egy elpattanó golyó)... Szigorú, haragos tekintettel néztem rá, amiért kislánynak szólított, s akkor egyszerre apám csodálkozó, vidám kiáltását is hallottam: „Kislány?! Emeld csak fel a viganót, fiam!” Engedelmesen felkaptam a viganó elejét, és büszkén megmutattam a bizonyítékot - peceremet. Az emberek bénultan és elnémul- tan meredtek fiúgyermeki ékességemre. Sokan még a szájukat is eltátották. Aztán frenetikus erővel csapzott fel vidámságuk, dörgő ricsajos röhögésük. A hasukat fogták, meg a combjukat csapkodták. A látvány igazán kivételesnek és feledhetetlenül rendkívülinek hatott. Egy kék szemű, hosszú, fehér hajú kislány lila viganóban, akinek - pecere van...?!... Pataky Dezső (Részlet a „Harmatcseppek gyöngyvirágorí’című készülő életkönyvből) Kuszlan Haszbulatov es a Komanovok Ruszlan Haszbulatov volt parlamenti elnök ősei egyenes ági rokonságban álltak az orosz cári család, a Romanovok dinasztiájával. Ezzel a felfedezéssel rukkolt elő egy csecsen politikus és üzletember, aki könyvet írt a csecsen nép történelméről, hagyományairól és kiemelkedő személyiségeiről. A szerző, bizonyos Sahbijev a Ház ablakkal a holnap felé című könyvében Lecs Szaligov kutatásaira alapozva a XVI. századra vezeti vissza a rokonságot. A város református temploma, az előtte álló Szent György-szoborral. A „híres város” egyik központi utcája
