Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-19 / 168. szám

6. oldal Horizont 1994. július 19., kedd Az egri Ifjúsági Ház kiállításán: a drámai szobrász és az epikus festő A julius egyik jelentős attrakci­ója az egri Ifjúsági Házban Csi­kói Mártá szobrászművész és Vilhelm Károly festőművész közös tárlata. Két műfaj, két külön világ. Az nem kiindulási pont a ki­bontakozó tehetség megítélésé­nél, hogy az egyik, a szobrász Nagykőrösön, a másik, a festő Aradon született, légvonalban nem is olyan nagy távolságra egymástól. A közöttük fekvő országhatár sem ad eligazodási indokot, mert Vilhelm 1974-re Pestre települt. Csikai Márta kisplasztikái­ban a mozgást, elevenséget, a tett, a dráma feszültségét örö­kíti meg. Művészetéről sokáig egyetlen élményem raktározó­dott el, a hetvenes években ép­pen az egri buszpályaudvar előtti téren felállított Forrás című, kőbe faragott együttese. Akkor - ma sem hallgatom el - nem szerettem meg a gumófejű anyát, ahogyan öleli két gyer­mekét, mert az a kényszerkép­zetem támadt, hogy a művész elégedett annak a kurzustól is támogatott felfogással, hogy a fej, az arc, a tekintet mit sem számít, a test tömege, az anyag hirdesse a maga fensőbbségét. Mire ennek a tárlati anyagnak a végére akartam járni - de nem tudtam, mert megvesztegető já­tékosságok, a művészi építke­zések ritmusa, ötletei, szere- tetre méltó ábrándjai újra visz- sza- meg visszaküldték az An­gyali üdvözlethez, a Folyóhoz, (hátha még falra akasztva lát­hattam volna), a Táncoséhoz - nem a táncosnőhöz! -, majd az­tán a Táncosokhoz, ahogyan Csikai Márta: Táncosok Vilhelm Károly az árnyékosabb atmoszférát hozta bogainak az a csipkeszerű ki­dolgozása, amely a drámai ha­tás egészéhez hozzátartozik, és amely részletek fel is építik, be is tetőzik az adott esemény tar­talmát, - a szobrok, a fényes és zsúfolt barokk templomok le­rohanó koreográfiáját juttatták eszembe. Még csak annyit: le­het, hogy ezt a bensőséges ér­zést nem árasztják ezek a szob­rok kinagyítva a városi tereken, de itt, így, együtt, a meghitt te­remben nem eresztik el a néze- lődőt. Vilhelm Károly epikus alkat. Színvilága, kékei, kontrasztjai, a transzszilvániai, azaz erdélyi hegyek kékesbe-sötétbe-homá- lyosba hajló, árnyékosabb at­moszféráját hozták el a tárlatra. A komolyabb tónusokat ugyan feltöri, lazítja a festő olyan, szinte grafikai könnyedséggel, színképileg is elkülönített ele­mekkel, amelyek oldják az alaphangulat esetleges nehéz­kességét, egy-egy hirtelen oda­vetett motívum is segít ebben a folyamatban, mégis úgy érez­zük, hogy a művész egyénisége vetíti ki ezeket a színeket, for­mákat. Mozartról is ezekben a tónusokban, színárnyalatokban nyilatkozik, és miután ki- nek-kinek más élménye támad a zenetörténetnek eme derűs, fénylő hangú-hangulatú óriásá­ról, csak sejteni tudjuk, miért kapjuk így az ábrákat Mozart leveleihez. Ki is csúszott a számon a megnyitókor, hogy Vilhelm Károlyt még egyszer meg kellene hívni Egerbe, önálló kiállításra, hogy függet­lenné váljon, szabaduljon an­nak a drámai miliőnek a nyo­mása alól, amit Csikai Márta kisplasztikái hoztak ide. Talán ezért nem érvényesülhettek bennünk, nálunk ezek a fest­mények eléggé, mert a bron­zok, a jókedvű figurák lélektani csapdát állítottak - akaratlanul is! - a lirizáló, epikus lejtésben élő, gondolkodó Vilhelm Ká­roly képeinek. Vagy egy tárlat kigondolásánál a művész nem működhetik közre? Farkas András röpködött alul a lábuk, középen a szoknyájuk libbent, azokon felül meg derékból feszesen magasodtak a ritmus nyűgéből kikandikálva a fejek, vállak, be­láttam, hogy egy ilyen kvalitású művészt nem lehet csak egyet­len munkájából megítélni. (A kiállítás megnyitása után visz- szamentem a Forráshoz, a parkba, igyekeztem legyűrni évtizedes előítéletemet). Hogy is mondjam? Vártam, hogy a tárlati élmény figurái legyőzzék a belém gyökeresedett tartalmat nehezen ment. Pedig eszemmel, az új benyomások alapján világossá vált előttem, hogy csak a barokk templo­mokban, például Egerben talál­ható ennyi elegáns, aszimmet­rikus kecsesség, a hajlított és eredetileg is hajlékony vona­laknak az a bája, kocsányos- sága, a fák ágainak, a részletek Megyénk az I. világháború kezdetén A katonai mozgósítás több te­lepülésen ellenállással járt. Ahová megérkeztek a behívó- parancsok, a családtagok kö­zül - sejtve a legrosszabbat - asszonyok és gyerekek az ut­cákon egybeverődve jajong- tak. Ezt jelentették a pétervá- sári, gyöngyösi és az egri já­rási főszolgabírók az alispán augusztus 8-i, bizalmas körle­velére. A dorogházi római ka­tolikus plébánia história do- musa az augusztus hónapról azt jegyezte meg, hogy aki te­heti, kibújik a katonai szolgá­lat alól. Dorogháza, Szuha, Mátra- mindszent férfijai közül töb­ben a közeli bányákban je­lentkeznek dolgozni, hogy a katonai behívástól mentesül­jenek. Ezt tették a szomszédos Nagybátony, Maconka, Nádúj­falu és a Nógrád megyéhez tar­tozó Nemti sorkötelesei is. A Zagyva menti községek, ipartelepek gyáraiban, üzeme­iben, bányáiban dolgozó szer­vezett munkások a hivatalos szociáldemokrata, háború melletti állásfoglalás ellenére „ nemtetszésüket hangoztat­ták" , és „ szitkozódva beszéltek a háborúról”. Az augusztus 24-25-i gyöngyösi és az augusztus 31-i hatvani országos vásárt alig lehetett megtartani, mert a fér­fiak az itt megjelentek erősza­kos besorozásától, harctérre szállításától tartottak, így az­tán távol maradtak. A szep­tember 12-i, szintén országos, füzesabonyi vásárra az eladó terményeldcel, állatokkal és egyéb portékákkal túlnyomó- részt asszonyok és gyerekek érkeztek az említett okok mi­att. A felszított háborús hangu­lat csakhamar alábbszállt, amint érkeztek az első, rideg valóságról tudósító hírek. A Tiszafüredi Újság cikk­írója megborzadt, amikor az első, harctérről hazahozott se­besülteket meglátta a vasútál­lomáson: „(Amikor) abból a titáni küzdelemből ... a 29 se­besült katonát megpillantot­tuk,... a meghatottság der­mesztő érzése vett erőt mind­annyiunkon.” Amely településre megér­kezett a hősi halottakról szóló első, hivatalos értesítés, nem­csak az érintett családok, ha­nem az egész lakosság gyász­ruhát öltött. így volt ez Kápol­nán, Csányban, Abasáron és Tiszanánán is. Kömlőre már a háború második hetében meg­jött az egyik helybeli katona halálhíre, amiért is a falu ap- raja-nagyja feketébe öltözött. Az augusztus 15-i Nagybol- dogasszony-ünnepi búcsún is úgy jelentek meg, mély gyászt tartva. Az emberek szeptembertől az újságok hírei közül első­ként az elesettek névsorát néz­ték át, és amint azt az alispáni tájékoztató megjegyezte, „nemcsak a hozzátartozók, hanem szinte ...az említett fal­vak teljes lakossága a gyá­szoló család segítésére sietett, hogy legalább a földi javak­ban ne szenvedjenek hiányt a családfenntartó eleste miatt”. Októberben már alig akadt olyan település a megyében, ahol a különböző vallásfele­kezetek templomaiban nem tartottak az elesettekért meg­emlékezést, a római katoliku­sokért engesztelő szentmisét, vagy gyászmisét. A pártok közül a szociál­demokraták helyi pártszerve­zete - legelsőként is a gyön­gyösi - helyezett el táblát (a Piac téri, ma a Fő téri, úgyne­vezett mázsálóház falán), ame­lyen naponként ismertették az elesetteken túl a sebesültek névsorát is. Berze Nagy János néprajz- kutató megjegyezte, hogy ősz­szel a „Megállj, megállj, Szerbia!” - dalsorok közé már ilyen sóhajok is vegyültek: „Édesanya sir at gat ja a fiát... Ezüstpézé kiváltaná, nem ad­ják...” Továbbá: „Mikor en­gem katonának visznek, az árokban még a víz is resz­ket...” A meg-megújuló sorozáso­kat és főleg a katonaszállítá­sokat már nem kísérte éljenző, daloló tömeg. A gyöngyösi polgármester ezt írta az alis­pánhoz címzett bizalmas tájé­koztatójában: „Az iménti lel­kesedésnek immár semmi nyoma... Biz az elillant... Sőt, a katonai bevagonírozások furcsa jelenetek által kísértet­nek. Egyesekhez karhatalmat kellett igénybe venni, hogy az állomáson várakozó menet­szerelvényre küldjem. Miköz­ben megtiltottam a (karha­talmi) kíséretnek, ne figycí­mezzenek se a szitkozódó újoncokra, se az összecsődül- tekre... Folyton szidták a há­borút...” A kezdetben kedvező hadi­szerencse még elterelte a fi­gyelmet az éppen a háború miatt egyre mélyülő társa­dalmi gondokról. A vármegye vezetői már 1914/1915 telén újabb és újabb lelkesítő pro­pagandát indítottak - különö­sebb eredmény nélkül. E pro­paganda-tevékenységben leg­többet a megyei hírlapok tet­tek. A Hevesvármegyei Hírlap 1915 januárjától hozzáfogott a Világháború című népies köl­temény folytatásos közlésé­hez, amellyel a háborút nép­szerűsítette. Az Egri Újság A hadsereg aranykönyvéből címmel, a Mátravidék hetilap a Hősök rovata keretében tu­dósított a harctéri események­ről. A Gyöngyösi Lapok 1915. január 28-i számában közölt Győzünk című vezércikke már-már a diadalt sejtette. Ismeretes: hiába volt értel­metlen vér- és életáldozat, a hátországban a lemondás és nélkülözés. A szarajevói pisz­toly dörrenése még négy éven át visszhangzott, és még a be­állott csend is leginkább a mi számunkra vált halálossá. (Vége) Dr. Misóczki Lajos Kérdőjelek - kiért szól a harang...? A harangok nemcsak delente szólnak. Konganak jószerével a nap minden szakában. Cseng-bong a lélekharang a Hét, a Híradó stábjáért, a tönkre­ment kis példányszámú napilapért, a majd 5 mil­lióval „utcára került” főszerkesztőért... Magán-közügy? Fülsértő ez a harsány bimba- mozás. Hisz emlékszünk: akik a kötelet húzzák, nemrég épp ők győzködték a nézőket, olvasókat, hogy az Egyenleg kiebrudalása a képernyőről, a bátran kérdező riporterek elhallgattatása, a rádiós „takarékossági” tisztogatás, a kritikus hangú mű­sorok fölszámolása - vihar egy pohár vízben. Most meg, lám... Kiért szól a harang? Új Parlament, új koalíció, új kormány, új program, új politikai stílus - meg­annyi nagy léptékű, siker és kudarc esélyét egy­ként magában hordó változás idejét éljük. Min­dennek igenis része a váltás sok-sok nehézsége, egzisztenciákat is érintő öröme-keserve. A tö­megtájékoztatásban is. De csak fontos, konfliktu­sokkal terhes, indulatokat is kavaró része, az egésznek pusztán egy szegmentje. És etikátlanul visszaél mikrofonnal, kamerával, lehetőségével az, aki ennek ellenkezőjét próbálja elhitetni ve­lünk. Mert önmagáért veri félre a harangokat. Messze még a médiaháború vége? A nagy hangzavarból arra lehetne következtetni, hogy a sajtó-frontokon egyelőre nincs kilátás fegyver­nyugvásra. De bízzunk benne: ez csak akusztikai csalódás. Tudnivaló, hogy nagy lármát kevesen is tudnak csinálni. A hatalomváltás nyerteseinek tarsolyában talán már ott van a fegyverszüneti megállapodás tervezete. Rajtuk, bölcsességükön és önmérsékletükön múlik, hogy végre a nézőkről, olvasókról szólja­nak a hírek, a műsorok, és ne azokról, akik írják és szerkesztik. Bajnok Zsolt Ha én Bródy volnék- A két Szörényi a színen Ott tartottunk, hogy B. J. tech­nikumba jár, nem számít min­tadiáknak, rendszeresen megje­lenik az Illés zenekar fellépé­sein, olykor némi fondorlat árán jut be a terembe. Az érettségi évében, 1964 elején lesz az Illés együttes tagja. Ekkor már természetesen Teenagernek, sőt Tininek becé­zik. A két Szörényi - Levente és Szabolcs - már önálló utakon jár. V. M., történetünk króni­kása úgy ismeri meg őket, hogy a Ferencvárosi Torna Club iga­zolt úszóversenyzőjeként házi­bulit szervezett, s aznap délután legalább száz fiú és lány állított be Délibáb utcai lakásukba. Edzőjük két zenészt is meg­hívott, akiket ismert valahon- nét. A két Szörényi testvér eléggé hasonlított egymásra, két kis muki - gondolta V. M. Ok szolgáltatták a talpalávalót, elektromos gitárjukhoz kisbő- röndnyi hangerősítő berende­zést hoztak. Amint játszani kezdtek, egy­szeriben megnőttek V. M. sze­mében - ő ekkor hallott először rock and roll-számokat. Le­vente fantasztikusan énekelt, az est csúcspontján pedig gitá­rozva tvisztelt egy szőke, kö- lyökfrizurás hátúszólánnyal, akinek épp a köldökéig ért. B. J.-nek, az Illés zenekar szépreményű tagjának ekkor már volt gitárja. Nem is egy. Az apja vette neki az elsőt, azok­ban az években ugyanis a fiúk általában gitárt akartak. Lehetett kapni néha héthúros orosz gitárokat. Ha az ember vett egyet, a hetedik húrt lesze­relhette, s ha elég hosszú ujjai voltak, hogy átérje a hangszer vaskos nyakát, játszhatott rajta. Persze, elektromos gitárt szeret­tünk volna. A Váci utca Dimitrov téri végén lakott Balogh Géza, az ismert hawaii-gitár-művész, aki saját gyártmányú pick up-okat árult és szerelt be az akusztikus gitárokba, háromszáz forintért. Akkoriban mindenki „pi- köp”-nek ejtette, pikáp helyett. Az ember egy kábel segítsé­gével bekapcsolhatta a gitárját a Pacsirta rádióba, a lemezját­szó-csatlakozásba, s ha meg­pendítette, fémesen zengett - a szomszédok legnagyobb örö­mére. B. J.-nek nem volt szüksége más segítségére. O techni­kumba járt, ráadásul távközlé­sibe, az ott tanultakat jól hasz­nosíthatta. Osztálytársaival együtt ő már tudta, hogyan kell pick up-ot tekercselni. Ha azután egy vasalódeszká­ból kivágtak egy gitár formájú lapot, s arra felhúztak néhány zongorahúrt, az már megszó­lalt, és a hangja emlékeztetett az elektromos gitáréra. Az így készített lapgitár azért elég kezdetleges hangszer volt, és nagyon hamis. Aki „rendesen” gitározni akart, annak igazi hangszerre volt szüksége. Ám egy valódi lapgitárért még so­káig külföldre kellett utazni. Közben itthon vetélkedett egymással az Illés, a Metró meg az Omega. Híveik késhegyig menő vitá­kat folytattak arról, hogy egy-egy „Bitlisz-” vagy „Rol- ling”-számot melyikük játssza jobban. Az angol szöveget eléggé szabadon kezelték, baj volt a kiejtéssel. Nem számí­tott. Nem angollecke - „beat”-zene. Az első rockzenekar, amely felléphetett a Magyar Televízi­óban, a Metró volt. Az Illés együttes felháborodott hívei re­besgették, hogy azért éppen a Metró, mert Zorán anyja (vagy apja?) valaminő kapcsolata ré­vén elintézte a pártközpont­ban... Egy „polgárias” műsor, talán divatbemutató szünetében ját­szották - többek között - a She Loves You című Beatles-szá- mot. Öltönyt és nyakkendőt vi­seltek, mintha egyenruhában volnának. Az akkori „beat” ze­nekari átlagához képest tanult zenészek benyomását keltették. Pedig elég hamisan énekeltek. Az ős-Illés vokálja se szólt hi­bátlanul, de ha „beindult az Il­lés-henger”, a hallgatóság ala­posan begerjedt. (Folytatjuk) Vámos Miklós Nagy szövetválasztékkal rövid szállítási határidővel várunk minden kedves vásárlót. Fotelágyak 11.800 Ft-tól Heverők 12.800 Ft-tól Franciaágyak 26.800 Ft-tól Sarokgarnitúrák 36.800 Ft-tól Ülőgarnitúrák 49.100 Ft-tól Réz fejvéges tranciaágy 37.500 Ft-tól Szekrénysorok már 55.000 Ft-tól K Kedvező matfeltételekkell ?> KKTiniILGSülH Nyitva tartás: hétköznap 9-12 13-17 óráig szombaton ______9-12 óráig (1«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents