Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-12 / 162. szám
6. oldal Horizont 1994. július 12., kedd „A magyar nép zivataros századaiból” Kis nép és elzártabb terület kultúrája csak úgy tud megmaradni, ha néhány géniusza mellett még abban is nagy, hogy sokan és együtt segítik alkotóművész fiaikat feltámasztói: esetünkben Kölcsey költészetét, illetve Erkel zenéjét a hálás közfigyelem sugarába állítani. Kölcsey Ferenc nemzeti énekké lett, vallásos motívumokkal átszőtt óda-költeményét; zenetörténetünk büszkesége, Erkel Ferenc zenéjével a magyar nép akarata avatta nemzeti himnusszá. A korábbi templomi himnuszok nyomán - a 16. századtól kezdve - Európa-szerte néphimnuszok, nemzeti himnuszok keletkeztek. Magyarországon a 18. században a Boldogasszony Anyánk (1714) és az Ah, hol vagy, magyarok (1763) kezdetű vallásos énekeket énekelték néphimnuszként. A 19. század elejétől Magyarországon a hivatalos ünnepeken már az osztrák császárhimnuszt énekelték. Ugyanis a Szentszövetség (1815) nyomában országunkra a nyílt Habsburg-uralom nehezedett. /. Ferenc király 13 éven át nem hívta össze az országgyűlést. A nemesség növekvő elégedetlensége hatására aztán kénytelen volt ösz- szehívni az úgynevezett első reform-országgyűlést. Ezzel indultak meg a reformküzdelmek, melyek aztán az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz vezettek. Az 1820-as évek elejének kilátástalan, csüggedt nemzeti hangulatát Kölcsey (1790- 1838) Himnusza (1823. január 22.) örökítette meg legbeszédesebben. A költő akkor már a világtól elzártan élt Szatmár megyei birtokán, így a vers születésének helye: Cseke. Az európai szabadságmozgalmak elbukásából elkeserítő következtetést szűrt le, és a maga korában sem látott olyan társadalmi erőt, mely a nemzet függetlenségét, jobb jövőjét kivívhatta volna. Ezért fohászkodott himnusza elején Istenhez. Tőle kért, várt jobb sorsot, „víg esztendőt” a sokat szenvedett magyar nép részére. Kölcsey mélyen átélte történelmi műltunk viharos eseményeit, és szenvedélyes szabadságszeretettel szólaltatta meg a jobb jövő vágyát, az egész magyarság sóvárgását. Ezért válhatott himnusza az egész nemzet énekévé. A költemény kulcsfogalmai: Isten, balsors, haza, szabadság. Isten nevével kezd, majd szintézist teremtve a történeti magyarsággal, érzelemazonosságban vállalja a közösségi balsorsot, s költői látomásában - a szabadság távlatában - az isteni erejű nemzeti lélek feltámadását vetíti fel. Saját eszméiből, a nemzettel s hazájával. Kifejezi a haza fogalmának háromszori alkalmazása: A „szép haza” képe először a 2. versszakban tűnik fel, majd ahol a múltba helyezett képe véget ér, az ötödik versszakban: „Hányszor támadt tenfiadj Szép hazám, kebledre”. S harmadszor pedig a híres sorok: „Szertenézett, s nem leiéi Honját a hazában”, már a jelent festő hatodik strófában található. Kölcsey saját kezű kéziratán a Himnusz cím után alcím következik: „A magyar nép zivataros századaiból”. Jelentése van, mely az egész vers értelmezésével összefügg. A költő szándékosan a múltba helyezkedik, de a cenzúra megtévesztésére szolgálva is nyújthatott némi fedezéket. A vallásos, isteni képzet aztán pozitív értelmet nyert a Himnuszban: az isteni erejű nemzeti lélek feltámadása. Erkel Ferenc (1810—1893) — maradandó, nagy alkotásai mellett - azért tiszteletre méltó, mert ő komponálta meg nemzeti imánkat, a Himnuszt. Zenéje (Hunyadi, Bánk bán...) úgy erősített, lázított, vigasztalt, hogy forradalomba ment velük népünk, és megrázta bilincseit elnyomatásában. 1844-ben Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdetett a Himnusz megzenésítésére. Húsz arany pályadíjat tűzött ki a legjobb népmelódiáért. Erre az időre Erkel így emlékezett vissza:- Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott, a szoba csöndességében megzendülnek fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz. (Gárdonyi Géza: Erkel-emlékkönyv, 1910) Erkel „Itt az írás, forgassátok érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligével nyújtotta be pályaművét. A beérkezett 13 pályamű közül egyhangúlag Erkelnek ítélte a 20 arany első díjat. A Himnusz bemutatására 1844. július 2-án került sor a Nemzeti Színházban. Ezt követően aztán diadalutat járt be a nemesveretű szerzemény. 1844. augusztus 10-én a Himnusz először szólalt meg nyilvános népünnepségen: az óbudai hajógyárban, a „Széchenyi” nevű gőzös vízre bocsátásánál. A Honderű így méltatta: ,JSzent lelkesedés rezgé át a hallgatóságot, az erős mellű fétjfi és csengő hangú énekesnők minden szavára, mely az érchangszerek harmóniájával valóságos nemzeti himnusszá magasuk. Öt nap múlva pedig először szólalt meg egyházi ünnepségen: a pesti polgári őrhad zászlószentelésén, a Rákos mezején. Augusztus 25-én pedig már a pesti vaknövelde vizsgaünnepélyén is a Himnuszt énekelték a tanítványok. A Himnuszt eleinte főleg a színházak, a vidéki színészek és az ifjúság terjesztették. 1845. május 16-án Kolozsvárra érkezett Deák Ferenc és Vörösmarty. Az ifjúság roppant tömege fáklyás zenével várta őket. Szállásuk előtt a tisztelgő fiatalság a Himnuszt és a Szózatot énekelte, a zenekar pedig a Rákóczi-indulót játszotta. Deák Ferenc beszéde alapgondolataként pedig az eldalolt Himnusz azon szavait választotta: „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!" Igazi jelentősége a szabadságharc utáni elnyomatás idejében emelkedett ki. Erkel 1850. március 26-án bátran előadatta a Nemzeti Színházban a teljes kórussal és zenekarral a pesti gyermekkórház javára adott műsor végén. Ő maga is merészen segítette kibontakoztatni igazi jelentőségét az elnyomás további időszakaiban is. 1856. május 18-án Kölcsey Ferenc síremlékének felavatásán Csekén a pataki kántus a Himnuszt énekelte: „Csekei utunk diadalmenethez hasonlított. Nemcsak a hallgatóság, hanem az egész haza méltány- latát és dicséretét megszere- zénk.” - (A pataki kántus évkönyve.) Kölcsey Ferenc költő, kiemelkedő reformkori politikus, neves szónok, a magyar kritika egyik első jelentős képviselője; legnagyobb versei közé tartozik a Himnusz. Erkel Ferenc a legnagyobb magyar zeneszerzők egyike, a Nemzeti Színház, majd az Opera karnagya. Míg Liszt Ferenc élt, ők reprezentálták, képviselték a magyar zenét. A hatalmas vers vált Erkel megzenésítésében nemzeti himnusszá: Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel: Balsors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt! Domonkos János A legszebb az egészben az, ha az ember a veszélyes helyzetek során le tudja győzni félelmét Egriekkel - expedíció Európa „tetejére” Néhány hét múlva - július 29-én - kilenc magyar hegymászó indul útnak azzal a céllal, hogy megmásszák Európa legmagasabb hegységét, a 4807 méter magas Mont Blanc-1. A csapat tagjai közül öten egriek. Éerenczy István bábszínészszel - az expedíció egyik tagjával - a Szederkényi út 60. szám alatt beszélgettünk. A kis szoba egyik szegletében már csomagolásra várnak a laikus szem számára ismeretlen, speciális hegymászó eszközök: hágóvas, jégcsákány, biztosítókötelek, beülök, karabinerek, jégcsavarok, jégszegek.- Hogyan és kinek a fejében született meg ennek az expedíciónak a gondolata?- Az ötlet Navrea Lászlótól, a Extrém sportbolt dolgozójától származik, aki gyakorlott hegymászó. Mindketten erdélyiek vagyunk, ahol már minden lehetséges híres magaslatra sikerült feljutnunk. Néhány év óta élünk Magyarországon. A sors fintora: csak itt ismerhettük meg egymást. Evek óta nagy álmunk volt az Alpok csúcsainak meghódítása, de otthon ennek megvalósítására még a leghalványabb reményünk is szertefoszlott, mivel még útlevelet sem kaphattunk. A csapat további tagjai: Werner Csaba siklóemyős-ok- tató, az Extrém sportbolt vezetője, Páka Tibor földmérő technikus és Pólik Mihály autóvillamossági szerelő. Jómagam, mivel már fiatalkorom óta versenyszerűen síeltem, örömmel csatlakoztam hozzájuk.- Melyek lesznek az expedíció jelentős állomásai?- Bemelegítés céljából először Ausztria legmagasabb hegyét, a 3798 méteres Gross Glanknert szeretnénk megmászni. Ezután személygépkocsival utazunk tovább a Mont Blanc hegycsoporthoz. Terveink szerint táborunk 3050 méter magasan lesz a Mülett-háznál. Innen indulnánk fel a csúcsra, ahonnan - előzetes számítások szerint - egy nap alatt meg lehet tenni az utat. Ez az úgynevezett normál út, amely nem túl meredek, 65 fokos emelkedővel, a Nagy Bozong-gleccser mellett halad felfelé. Csapatunk egyik része ezen a könnyebb terepen igyekszik majd a cél felé... De mivel én még mindig román állampolgárnak számítok, és sajnos nem kaphattam meg a francia vízumot, ezért két társammal együtt az olaszországi meredekebb oldalról indulunk. A sikeres feljutás után - utunk emlékére - kitűzzük majd Eger város zászlaját.- A csúcsra sílécet is visz magával, és — mint hírlik — megpróbál majd lesiklani a hóhatárig. Nem túl veszélyes ez a feladat?- Jó idő esetén, ha az ember fizikailag és technikailag jól fel van készülve, egyáltalán nem megvalósíthatatlan. Másrészt a lesiklást - kedvező körülmények között - a franciaországi könnyebb, nem túl meredek területen fogom végrehajtani.- Mint az egri Harlekin Bábszínház tagja, hogyan egyezteti össze a hegymászást a bábszínészettel?- Nagyon jól, mivel az egész nyaram szabad. Egy-egy évad öröme és feszültsége után igazi kikapcsolódást jelentenek számomra a magas hegyormok, meredek sziklafalak és hómezők között töltött órák. Persze, az a mondás sem igaz, hogy a hegymászók nem félnek: a legszebb az egészben az, ha az ember a veszélyes helyzetek során le tudja győzni félelmét. Az év rohanó szürke napjaiban ezekből az egész embert kívánó túrákból rengeteg erőt tudok meríteni.- Weiner Csaba országunk egyik legjobb siklóernyőse, aki 4807 méter magasból próbál majd aláereszkedni.- A leereszkedés nagyon függ az időjárástól... - mondja az expedíció másik tagja. - A feladat végrehajtásához csendes és egyenletes szélnek kell lenni, ami nem nagyon jellemző ezen a tájon. Legtöbbször hűvös és viharos szelek fújnak. A völgyekben heves turbolenciák, a gleccserek felett pedig állandó „levegő-leáram- lás” tapasztalható. Az utóbbi a siklási távot akár harmadára is lecsökkentheti. Mindezen túl számos veszéllyel is szembe kell néznünk, például egy esetleges gleccseren történő átkeléssel. Számíthatunk erős viharokra és lavinaomlásra is. A kilenctagú csapatban mindenkinek fontos, felelősségteljes feladata lesz. Egy-egy kötélen három ember halad majd felfelé - egymásra vigyázva -, ha az egyikünk leesik, akkor a másik kettőnek kell biztosítania őt.- Jelenleg hol tartanak az előkészületek?- Csapatunk tagjai nem dúskálnak az anyagiakban, ennek ellenére a felszerelések egy része csomagolásra vár. Szponzorokat továbbra is keresünk, akik támogatnának bennünket tervünk megvalósításában. Szeretnénk egy kisméretű, könnyű videokamerát, hogy utunkról ne csak fényképes beszámolóval térhessünk vissza. További segítséget jelentene, ha a szükséges üzemanyag költségeihez is hozzájárulást tudnánk szerezni.- Bízzunk benne, hogy minden jól sikerül. Szerencsés hazatérést...! V. Tana Judit „Az öregúr” örök emlékére A Hatvani temetőben van egy kicsi sírkert, benne emlékoszlop-féle: ez a ciszterciták egri közösségének temetkezési helye. Több hajdani tanárom és tanárismerősöm nyugszik itt, ezért mindig megállók előtte egy percre, amikor anyám sírjától távozom. Leginkább Rássy Paulin emléke idéződik fel ilyenkor, mert ő volt az egyetlen tanár, aki engem a teljes nyolc éven keresztül tanított. Énekre, matematikára, fizikára. Milyen tanár volt? Nem tudom, hogyan vélekedett róla az akkori tanügyi bürokrácia. A mai biztosan elmarasztalná: nem jól tanítja a matematikát (igaz, akkor ilyen nem is volt, a tantárgy nem efféle felséges, hanem természetes magyar nevet hordozott: mennyiségtan), nem felel meg a tantervi előírásoknak, legfeljebb részlegesen éri el a kívánt eredményt. Én viszont nemcsak tanítványként, hanem mesterségbeli emberként - vagyis, mint tanár - állítom: az övé volt a tanítás leghelyesebb módja. Pontosan úgy tanította a matematikát, ahogyan nekünk meg kellett tanulnunk. Legtöbben jogászok, papok, orvosok, tisztviselők, tanárok lettünk, szakterületünkön a matematikának csak néhány, viszonylag szerény helyzetű fejezete jutott szerephez. A sokat emlegetett matematikai gondolkodásra rá tudott nevelni bennünket - úgy, ahogyan erre humán értelmiségieknek szükségük van. Mi a haszna az olyan iskolának, amelyik nem azt adja a diákjainak, amit majdani hivatásuk kíván tőlük? (Rássy tanár úr diákjainak az a viszonylag kis hányada, amelyik érettségi után a Műegyetemre iratkozott be, nem hozott rá szégyent.) Én hálával tartozom neki mint magyar szakos, mint nyelvész, mint a nyelvművelés munkása is. Nagyon megkövetelte a matematikai és fizikai szaknyelv szabatos és magyarosság szempontjából tiszta használatát. A meghatározásokat pontosan, szó szerint meg kellett tanulnunk, s ez igen helyes az anyanyelvi nevelés szempontjából. Mindennek különösen akkor vettem hasznát, amikor a Budapesti Műszaki Egyetemre kerültem nyelvtanárként, és szakszövegek tanulmányozását, megértését, fordítását oktattam. Fizikatudásom kisiskolás volt a hallgatókéhoz mérten, de a szaknyelvben gyorsan kiigazodtam, s a nyelven keresztül kicsit beleláttam a fizikába és a műszaki tudományba is. Másként azoknak a kollégáimnak a sorába kerültem volna, akik nem tudták az úgynevezett egzakt tudomány szaknyelvét megemészteni, vagy nem áldoztak rá fáradságot, és a nyelvtanítás szakmai területének minél nagyobb részét igyekeztek a hallgatókra hagyni - ezért igen röstelltem volna magam a hallgatók, a nyelvésztársak, de főleg önmagam előtt. Rássy tanár úr nagyon ember volt. Ebben a tekintetben dobogós hely illeti meg az általam mindenha ismert pedagógusok között. Diákközi társalgásban „az öregúr”-nak neveztük. Egyik iskolatársam azt mondta róla: „az osztály nagyapja”. Találó megjelölés volt. Nem érdekelték a diákarisztokraták, az iskolavezetés által túlságosan elismert - ahogy később mondták volna - „élgárda”. A testileg-lelkileg gyöngébbeket, a sérülteket, az alulra szorultakat gyűjtötte inkább maga köré, az ilyenek voltak elsősorban az ő „kedvencei”. így kerültem hozzá közel én is. (A matematikát ugyan kedvvel tanultam, nagyjából megérdemeltem a jelest - de ami a fizikát illeti...!) Ő vezette az iskola fúvószenekarát és igen nagy létszámú énekkarát. Ez a két együttes elsősorban a szegényebb, zeneiskolába nem járó és a sorstól kevéssé kegyelt fiúk muzsikálási alkalma volt. Némelyek szerint nem ítélt, nem osztályozott igazságosan, például a „zenészeinek” meg a karénekeseinek „kedvezett” - de hát ez is az önsorsuk és az akkori világ kegyeiből kimaradottak segítése, bátorítása volt. Az ilyen nevelői magatartás később, 1948 után hivatalos követelmény lett, de a hivatalosság soha nem tudta a „hátrányos helyzetűek” önkényesen megvont körének azt a pedagógiai és emberi támaszt, erősítést megadni, amelyet ő adott azoknak, akikben felismerte a vétlenül veszteseket. Mai, elkoptatott szóval sikerélményt „biztosított” nekik: én inkább a mások által észre nem vett kisebb-na- gyobb emberi, művelődésbeli, tanulási sikerek elismerésében látom „az öregúr” sajátos demokratizmusának megnyilvánulását, sőt lélektani és nevelési érdemét is. A rend feloszlatása után Egerben élt, egy távoli rokonánál. Már évekkel előbb nyugdíjba ment, s az állam által folyósított tanári nyugdíjat nem érintette a szerzetesi állapot megszűnése. Hosszas betegeskedés után halt meg hetvenegy éves korában, 1954 nyarán. Kerek negyven éve. Az évforduló indított rá, hogy emlékét idézzem. Nem volt jelentős személyiség. Több volt annál: ember volt. Dr. Bán Ervin ny. egyetemi nyelvtanár
