Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-08 / 133. szám

1994. június 8., szerda Füzesabony Es Körzete 5. oldal Honismereti kiállítás a kápolnai iskolában A napokban nyílt meg Kápol­nán az általános iskola könyv­tárában az a helytörténeti do­kumentumokat bemutató kiállí­tás, amelynek anyagát az in­tézmény diákjaiból alakult hon­ismereti kör gyűjtötte össze Szabó Béláné pedagógus irányí­tásával. A tárlaton a település műltját reprezentáló tárgyi em­lékek tekinthetők meg: többek között régi fényképek, könyvek a településről, továbbá az el­származott, azóta híressé lett személyek portréi is. A kiállítá­son régi használati eszközök, ruhadarabok is megtekinthetők, melyek, mint az összes többi tárgy, egy régi kor légkörét, hangulatát idézik fel. Telefonhoz juthatnak a kompoiti lakosok Mint megtudtuk, több mint 270 kompoiti polgár juthat telefon­hoz a közeljövőben. A napok­ban kezdődött el ugyanis a Ma­gyar Távközlési Rt. beruházása a térségben. A szakemberek a föld feletti és alatti kábelek le­fektetését és bekötését végzik, helyükre kerülnek a távközlési oszlopok is. Nyílt napokat tartanak a káli iskolában A káli általános iskola pedagó­gusai azt szeretnék, hogy az in­tézmény nyitottabbá váljon mind a szülők, mind pedig a te­lepülésen lakók előtt. Ezért a tanév utolsó napjait gazdag programokkal színesítik a diá­kok és az érdeklődők számára. A programsorozat hétfőn kez­dődött, holnap pedig a madarak és fák napja jegyében szervez­nek programokat, kiránduláso­kat, közös gulyásfőzést a köz­ség melletti réten. Pénteken for­dított napot és „bolondballa­gást” tartanak a diákok, szom­baton pedig elballagnak a vég­zős nyolcadik osztályos tanulók / Évzáró ünnepség a városi zeneiskolában Ma délután öt órától tartja év­záró ünnepségét a füzesabonyi állami zeneiskola a Városi Mű­velődési Központban. Ebből az alkalomból Kiss Zoltán igaz­gató értékeli a tanulmányi eredményeket, a diákok pedig rövid műsorral búcsúztatják az elmúlt tanévet. Egyedi kivitelezésben, vállalkozók összefogása révén nemrég épült fel a „Tornyos ház” Füzesabonyban - közel a forgalmas vasútállomáshoz ahol jól ellátott bútor- és ruházati áruházak kaptak helyet. Besenyőtelki, komlói gazdáknak: falugazdász-tájékoztató és agrárfórum Agrárfórumot tartottak a na­pokban a besenyőtelki és köm­lői gazdáknak, akiknek a két község falugazdászi tisztét be­töltő Baráz Gábor a kinevezé­sétől eltelt időszakban kifejtett tevékenységéről adott számot és tájékoztatót. Elénk érdeklődés volt jel­lemző a rendezvényre Bese- nyenyőtelken, ahol mintegy száz gazda vett részt. Kömlőn viszont ezzel ellentétben hiába- küldtek ki az érintetteknek 70 meghívót, mindössze 30 gazda volt kíváncsi a falugazdász tá­jékoztatójára. A részvételi arány tükrözi az eddig felmu­tatott eredményeket: a bese­nyőtelki gazdák eredményeit tekintve a megyében az első helyen állnak. Kömlőn pedig a szövetkezet koordinálásával próbálják megteremteni a me­zőgazdasági termelés megfe­lelő színvonalát, alapjait. A két települést jellemző adatok szerint az utóbbi he­lyen hatodakkora az állatállo­mány, mint Besenyőtelken, viszont egyedül Kömlőn te­nyésztenek juhokat nagyobb számban, számuk elérte a hat­százat. A tájékoztatón a vetések ál­lapotát értékelve Baráz Gábor megállapította, hogy az elmúlt időszak rendkívül kedvező, csapadékos időjárása jó ter­mésátlagokat sejtet. Egyúttal felhívta a gazdák figyelmét, hogy aki kalászos terméséből a jövőben értékesíteni kíván, most jelezze, hogy minél ha­marabb megfelelő piacot te­remthessenek számukra, mert napjainkban egyre jellem­zőbb, hogy hiába határoztak meg a kenyérgabonára védőá­rat, egyes vásárlók a jó ter­méskilátások hatására féláron vásárolnák meg azt. A falugazdász beszámoló­jában elmondta, hogy vetési támogatást mindeddig 67-en vettek igénybe, összesen 421 hektár földterületre, 863 ezer forint értékben, míg gáz­olaj-visszatérítést 22-en kap­tak, ez esetben a juttatások ér­téke 185 ezer forint volt. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az igénylésekhez min­denképpen áfás számla szük­séges. Általános elégedetlenséget váltott ki a megjelentek köré­ben az a határozat, melynek értelmében a Földművelésü­gyi Minisztérium április 21 -i hatállyal leállította a Mező­gazdasági Fejlesztési Alapra a pályázatok beadását azzal az indokkal, hogy a megpályázott összegek többszörösen meg­haladják a rendelkezésre álló pénzügyi keretet. Mint a tájé­koztatóban elhangzott: a föld­művelési hivatalok május 15-től megkezdték a pályáza­tok elbírálását, melyekre az előzetes ígéretek szerint hat­van napon belül adnak vá­laszt. Mint kiderült, becsa­pottnak érzik magukat a gaz­dák a pályázatokat illetően. Ezt azzal indokolták, hogy éppen megismerték a lehető­ségeket, valamint a kedvez­mények elnyerésének módját, azokat máris leállították. Az egybehangzó vélemények sze­rint a felelős vezetők nem ezt ígérték, s ha így folytatják, ve­szélybe kerülhet a magángaz­dálkodás kívánatos fellendülé­sének üteme. Mindez pedig kedvét szegheti azoknak a fia­taloknak, akik éppen mosta­nában kívánják életcélul vá­lasztani a mezőgazdasági ter­melést, az ágazat valamely te­rületén próbálnának érvénye­sülni. A tenyészállattartás helyze­téről is tájékoztatta az érdek­lődőket a falugazdász. Kifej­tette,. hogy túlzottan megszi­gorították a feltételeket, s ha azokon nem változtatnak, na­gyon kevesen tudnak megfe­lelni a tenyészállattartás ma­gas követelményeinek, az erre a célra elnyerhető támogatá­sokat sem kapják meg. Példa­ként említette a szigorúságra, hogy szarvasmarha esetében a tenyésztett állatnak kettős hasznosításúnak, valamint há­rom hónapos igazolt vemhes­nek kell lennie, illetve előírás az is, hogy ne szenvedjen semmilyen betegségben. Ugyanakkor a gazdáknak vál­lalniuk kell, hogy leelletik, és 1996. december 31-ig tenyész­tésben tartják. Mindezeken kí­vül gondoskodniuk kell a nyilvántartásba vételről is. A tájékoztatón és fórumon jó hírrel is szolgáltak a megje­lenteknek: a földkimérési költ­ség ötven százalékát vissza­igényelhetik a bizonylatok el­lenében. A piaci helyzetet ér­tékelve elhangzott, hogy a je­lek szerint a piaci hízósertés átvételi ára várhatóan kilenc­ven forint alá csökken, így túl­kínálat várható. Pólyák Pál A Tinódi-kórus jubileumi ünnepsége Füzesabonyban Ebben az esztendőben tölti be fennállásának negyed évszáza­dos évfordulóját a füzesabonyi Tinódi Férfi Kamarakórus. Az esemény jelentős, mert egy ilyen jubileum - sajnos - ma­napság már országosan is ritka. Egy olyan együttes gazdag és szép múltjára emlékeztek a vá­rosban, mely beírta Füzesabony nevét a magyar kórusmozga­lom újabb kori történetébe. Produkcióikat megtapsolták szerte az országban, külföldön, Keleten, Nyugaton egyaránt. Olyan együttes aratott osztatlan sikert, mely az eltelt évtizedek alatt énekével teljesíteni tudta mindazt, amire a zene hivatott: az egyetemes emberi összetar­tozás ügyének szolgálatát, zenei hagyományaink ápolása és ter­jesztése mellett. Nem maradhattak el a szak­mai elismerések sem. Többször is megkapták a legmagasabb minősítő fokozatot, nívódíjak­ban részesültek, országos hírű zeneszerzők komponáltak szá­mukra.- Nekünk, füzesabonyiaknak talán az a legfontosabb, hogy a Csuvasiában, Szlovákiában, Kárpát-Ukrajnában és Erdély­ben felzúgó forró taps nemcsak az éneket köszöntötte, hanem azt a magyar városkát is, ame­lyik őket útra bocsátotta, s amelynek a nevét minden bi­zonnyal csak akkor hallották először az ottaniak. Köszönet érte Önöknek, és azoknak az egykori dalosoknak, akik már nincsenek közöttünk... — emlí­tette köszöntőjében dr. Pásztor József polgármester azon a meghitt és bensőséges hangu­latú kórustalálkozón, melyet a Tinódi Férfi Kamarakórus fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendeztek a Városi Művelődési Központ nagyter­mében. Az ünnepi koncerten számos meghívott vendég lé­pett a dobogóra. Többek között a káli Bartók Béla Kamarakórus, a Széchenyi István, a Teleki Blanka Általá­nos Iskolák énekkarai, a Reme- nyik Zsigmond Gimnázium énekkara, valamint a Cantando Kamarakórus is képviseltette magát, egy-egy művet előadva. Az est fénypontjaként a fellépő együttesek közösen elénekelték a nagyszámú közönségnek - a zenéléssel eltöltött Tinódi Kó­rus 25 éves fennállásának al­kalmából előadva - Erkel Fe­renc: Éljen a haza című művét, a Kórusok Országos Tanácsá­nak megyei elnöke, az Eszter- házy Károly Tanítóképző Főis­kola tanszékvezetője, Szepesi György né vezényletével. A rendezvény keretében a kórus alapítótagjai emléklapo­kat vehettek át. A művelődési központban ezen a napon kiállí­tást tekinthettek meg az érdek­lődők, melyet erre az alkalomra állítottak össze a Tinódi Kórus elmúlt évtizedeinek tárgyi em­lékeiből. Rádióból és televízióból is ismert a Sarudi Pávakör Egyik vasárnap délben, a Népdalkörök pódiuma című műsort hallgatván minden bizonnyal többen is felkapták a fejüket me­gyénkben. Az 1977 őszén alakult Sarudi Pávakör műsorát su­gározta a rádió az éter hullámain. Vezetőjük, Varga János, a helyi Általános Művelődési Központ ének-zene szakos ne­velője kérdéseinkre elmondta." repertoárjukhoz mintegy két­száz zenei mű tartozik, melyek zömmel népdalok, helyi, palóc­vidéki, saját gyűjtésből szár­maznak. Örömmel említette azt is, hogy az énekkar tagjai rendre arra törekednek, hogy újabb és újabb gyűjtéssel meg­újítsák dalkészletüket. A legutóbbi minősítő verse­nyen már dél-dunántúli népdal­csokrot is előadtak, műsorukat a Magyar Televízió is bemu­tatta, de teljes terjedelmében szalagokra került az előadásuk a Duna Televízió jóvoltából is. A helyi pávakör létrehozásá­nak ötlete akkor vetődött fel Varga Jánosban, mikor 17 év­vel ezelőtt elvállalta az ének-zene tanítását a sarudi ál­talános iskolában. Akkoriban tizenhat alapító taggal jött létre a zenei együttes, hogy aztán - ahogy híre ment & jókedvű, kö­zös éneklésnek - újabb és újabb fiatal; zenét kedveké helybeli, csatlakozott hozzájuk. Tíz év múlva aztán már na­gyobb lélegzetű dalcsokrokat is előadtak, mint például a nagy sarudi lakodalmast, melyre a helybéliek közül sokan szíve­sen emlékeznek. Előfordult az is, hogy nem kevesebben, mint hetvenen énekeltek egyszerre a színpadon. Az eltelt évek során három aranyfokozatú minősítést sze­reztek, s számos meghívást kapnak a különböző rendezvé­nyekre, s így van ez mind a mai napig. Mindezeken kívül számos sikerre is büszkék a Sarudi Pá­vakor tagjai. A rádiós megkere­sések és felvételek után termé­szetfilmek zenei anyagának eléneklésére kérték fel az együttest. Aldebröi rádióamatőrök - községük évfordulójáról Lapunkban beszámoltunk arról, hogy ebben az évben ünnepelte alapításának 251. évfordulóját Aldebrő község. Ebben az időszakban egy, külön erre az alkalomra enge­délyezett AM 250 IÁM hívójelű rövidhullámú rádióállomás működött a településen. A hí­vószám jelezte az érdeklődők­nek hogy valamilyen jeles ese­mény alkalmából forgalmaz az állomás, így nagy volt az érdek­lődés. Ily módon tudatta Gulyás Imre helyi rádióamatőr három hét alatt a világ 54 országának 626 rádióamatőrével, hogy a te­lepülés negyedszázados fennál­lásának évfordulóját ünnepli, a rádiósok számos jókívánságot küldtek Aldebrő lakosainak Földünk minden tájáról. A legtöbb összeköttetést ma­gyar rádióamatőrökkel, vala­mint Európa más országaiban működőkkel sikerült létesíte­niük, de a rádióhullámok eljut­tatták az ünnep hírét a többi kontinensre, így az ugyancsak távoli országokba is. Többek között Afrikába - Kenyába, Marokkóba -, a Ka­nári-szigetekre. Ázsiában pél­dául Indonéziába, Szingapúrba, valamint az amerikai konti­nensre Kanadába és az Ameri­kai Egyesült Államokba, mind­ezeken kívül Ausztráliába is. A rádióamatőrök az össze­köttetéseket követően nyugta­lapokat küldenek egymásnak, így hamarosan elkészül az ün­nepi alkalommal forgalmazó ál­lomás lapja az évforduló adata­ival, a település ismertetőjével. CIPŐ- ÉS SZANDÁLVÁSÁR EGERBEN, az Eszterházy Tanárképző Főiskolában (Líceum) JÚNIUS 9-10-én 8- 19-ig JÚNIUS 11-én 8-14 óráig Női, férfi és gyermeklábbelik 30-40 %-kal olcsóbban nagy választékban kaphatók. DOMINA GMK (2483)_________________________________________________________________________________________________ ex. A DEVELOP fénymásológépek Magyarországi vezérképviselete o PÁLYÁZATOT HIRDET Hl Szervizzel rendelkező márkakereskedők részére. K|| Jelentkezés; 1073 Budapest, Dohány u. 77. Tel/fax: 142-1796 ^ f A PRO ALKUSZ KFT., 'N mint a Heves Megyei ZÖLDÉRT Váííaíat FA felszámolója. bérbevételre, illetve megvételre felajánlja az egri Hűtőház területén lévő 1200 m -es téliesített elosztó raktárát, amely kis- és nagykereskedelmi áruforgalom lebonyolítása, valamint jellegénél fogva palackozó-gyártó és tároló célra is alkalmas. A 300 m1 területű raktár külön is bérbevehető. Érdeklődni lehet: Sulyok Ernő műszaki vezetőnél. Cím: Hűtőház Eger, Külsősor u. 8. Telefon: 36/311-829 Telefax: 36/313-763 (2478) l t jjjjjJS J ÜÜ^ UUU-JjJ jJyjjjjJ: /

Next

/
Thumbnails
Contents