Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-15 / 139. szám
6. oldal Horizont 1994. június 15., szerda Rábl Gabriella asztala - többszínű kerámiával A tehetség nem kérdez - válaszol Három fiatal - Rábl Gabriella keramikus, Tóth László és Zsámbok Péter festők munkáit láthatta a közönség az egri Gárdonyi Géza Színházban az előadásokat megelőző órában. Érdemes volt ide felmenni, ebbe az első emeleti térségbe. Tóth László rögtön azzal lep meg, csaknem lerohan minket, kíváncsiskodókat, hogy egy, a szokásosnál jóval nagyobb méretű vásznat tol elébünk, tájképet, ahol ránk tömörülnek egy kinyíló térség ismert-ismeretlen alakzatai: a fák, a bokrok, az az egész egyveleg, amiben - éppen az összhang és az érzelmek közvetlen hangja miatt - azonnal otthon érezzük magunkat. A színek ugyan borongósak, a fény, mint irányító erő és akarat, másodlagos ezen a képen, csak annyira van jelen, hogy a hamisítatlan és megbántatlan természet becsábítson minket a felölelt térség közepébe. Miközben kirándulási és egyéb emlékeink elszórakoztatnak az ábrázolás láttán, eszünkbe jut, hogy Tóthnak ez a szélesen elmesélt élménye mintha azokra a múlt század végén élt festőkre, mesterekre utalna, az impresszionizmus és a Ben- czúr-iskola mestereire, akik nem sajnálták a fáradságot, és terjedelmes felületeket raktak tele életet lehelő figurákkal. És ezt az érzésünket megerősítik azok a néha már miniatűrbe zsugorodó alakítások is, amikkel ez a lendületesen festő fiatalember hódol a maga által teremtett és megfogalmazott világnak. Zsámbok Péter más alkat. Nála az ember áll a világ fel- és megismerésének kötött-kötetlen központjában. Az arcok megfelelőjét könnyű lenne felismerni a kisváros forgatagában, mert úgy szerények, hogy a velük való találkozás meghittséget is, némi ünnepélyességet is tartalmaz. Nem szerelem ül ezeken a fiatal arcokon, hanem a majdnem merengésbe menő elgondolkodás, ami a mai, ugyancsak harsogó korszakban akár visszahúzódást is takarhat. Zsámbok Péter - huszonéves korához képest - érett művész: Kishonthy Jenő mesteri pedagógiája nyomán erősödött fel benne. Mára már a Bükkben is azokat a kőalkotásokat veszi észre, amikből emberi test körvonalatait olvashatja ki. Be is világít nem egy képének a közepébe az a szándék, hogy mindenütt észrevehetjük az embert, az alakzatát, a külsejét, a belsejét. Rábl néhány kerámiája egészíti ki ezt az eleven hangulatot, amit a látogató derűs bele- érzéssel köszön meg. A kiállítás, a tárlat által kicsalt gondolat ide is illik, ennek a rövid beszámolónak a végére; a város jelenlegi vezetői és az éppen tempóban lévő helybéli művészek vitatkoz- gatnak azon, hogyan és hol kellene megoldani a valóban elfogadható kiállítóterem problémáját. Nem lebeszélni akarom őket a fejtörésről, mert érdek diktálja, hogy minden kérdés megoldást nyerjen. De addig nincs komolyabb baj itt Egerben a piktúrával, egyáltalán a képzőművészettel, amíg ezek a fiatalok így sarjadza- nak. Nem vitatkoznak, nem érvelnek, teszik a maguk dolgát a „saját fejük” szerint. És ez a jó, ezért is gratulálunk nekik. Csak el ne rontsák őket. De ha lehet? Farkas András A kerékpárost ne csak a KRESZ vedje Kitört a nyári vakáció, s mint minden esztendőben, most is diákok ezrei pattannak kerékpárra, egyedül vagy csoportosan vágnak neki az országiaknak. Sokan közülük ismerik a közlekedési szabályokat, sokan nem. Pedig a kerékpározás különösen veszélyes módja a közlekedésnek. A KRESZ is megkülönböztetett figyelmet fordít a kerékpárosok védelmére. A KRESZ kimondja például, hogy a kerékpáros főútvonalon, lakott területen kívül csak úgy kanyarodhat balra, ha lehúzódik az út jobb szélére, leszáll a járműről, és a gyalogosokba vonatkozó szabályok szerint halad át az úttesten. Ezt a módszert javasolják minden kerékpárosnak még lakott területen belül is. Különösen sötétben, rossz látási viszonyok között rettegnek az autósok a kivilágítatlanul, netán részegen imbolygó biciklistáktól. Sem az egyre szigorúbb előírásokkal, sem a kilátásba helyezett súlyos büntetéssel nem lehet rávenni minden kerékpár-tulajdonost, hogy szereljen lámpát, fényvisszaverő prizmát a járművére. Ha nem is sokat, egy lépést talán már tettünk előre is: számos vidéki önkormányzat döntött úgy, hogy a településeken áthaladó főútvonalak mentén megépíti a kerékpárutakat. Itt— ott már a szomszédos községek között is épültek bicikliutak. Ettől függetlenül jó lenne, ha a kerékpárost nemcsak a KRESZ védené... Színészképző: felvételt hirdet a budapesti Rátkai Márton Zenés Műhely Felvételt hirdet a Rátkai Márton Zenés Műhely szeptember 1-jével induló színészképző stúdiója. A hároméves képzésben érettségizett - 18-25 év közötti - fiatalok vehetnek részt. A meghallgatások időpontja: június 20. (hétfő) és június 25. (szombat), 18 óra. Első alkalommal a Békásmegyeri Közösségi Ház (1039 Budapest, Csobánka tér 5.) ad otthont a vizsgának, míg második alkalommal a helyszín: Csillaghegy, Mátyás király út 13- 15. A felvételi követelmények között szerepel például versek, monológrészletek, dalok, zenés- játék-részletek előadása. A műhely növendékei elméleti és gyakorlati oktatást kapnak többek között irodalom-, dráma- és színháztörténet, hangképzés és beszédtechnika, színészmesterség tárgyakból. A Rátkai-műhely elkövetkezendő tanrendjében természetesen szerepel a balett, a tánc, a színpadi mozgás is. PILLANATFELVÉTELEK í. Zsuzsika negyvenedik éve felé jár, s végre - úgy tűnik - teljesült élete „álma”: társat talált egy gondos tulajt már kiszolgált, de még eléggé csinos, viszonylag fiatal Skoda „személyében”. Nem hivalkodott vele, hiszen ezeket a kocsikat egyesek már-már el is ajándékoznák, csak hogy helyet biztosítsanak a garázsban a nyugatibb kiskocsinak. De ő pénzt adott érte. Méghozzá a két keze munkájával elért keresetéből. Annyira kiürült a pénztárcája, hogy még a hajtási megszerzésére sem maradt néhány ezrese. Naponta, ahogyan hazajött a gyárból, szinte gépies mozdulattal nyúlt a törlőrongy után, s megtisztította, kifényezte az udvaron „otthonra” talált kocsi karosszériáját, megtisztította az ablakokat, a szélvédőt, s boldogan simogatta „társát”, amelyért oly sokat gürcölt. Hetente egyszer be is ejtette magát a volán mögé, kipróbálta a motort, egy-két métert megtett előre, majd hátra, s magában „elkönyvelte”: nem is lesz olyan nehéz letennie a vizsgát. Múltkorjában, hazajövet, a harmadik szomszéd, amolyan ötvenes férfi szegődött melléje, s egészen váratlanul olyan szépeket mondogatott a Skoda tulajdonosának, hogy az egy kicsit el is pirult a szívből vagy csak amellől fakadó szépségek hallatán. A kapuban Zsuzsika zavartan köszönt el a kedveskedő új ismerőstől, s miközben az udvaron szokott mozdulataival, de erősebben doboló szívvel „társát” törölgette, a szépen tálalt szavak értelmében, időszerűségén elmélkedett. Felidézte maga előtt a harmadik szomszéd arcát, szemét, kissé merész mozdulatait, majd feleszmélt és elnevette magát, s csak úgy gondolatban ismételgette: „Ennek az embernek most valóban én tetszem-e, avagy a Skodám?” S a gyanakvó kérdés még mindig, csak azért is, a levegőben lebeg. 2. Megyek az utca forgatagában, s egyszer csak megáll előttem, s karon ragad az öregedő (vagy talán már öreg?) hölgy. Nevemen szólít, megrázza a jobbomat, s szinte kárörvendve mondja:- Na ugye, hogy nem ismer meg?! Nézem elmerengve az arcát, de senki sem jut eszembe.- Tudja - magyarázkodom -, én életemben nagyon, de nagyon sok embert ismertem meg, s most már az idő múlásával nehéz mindenkiben felfedezni az ismerőst.- Értem - válaszolja egy kissé csalódottan, és hozzáteszi: arra sem emlékszik, hogy a gyárban annak idején egy- szer-kétszer megszorongatta a kezem, és fel is kért az ifjúsági bálon? Szégyelltem magam, hiszen huszon-egynéhány évesen esetleg szépeket is sugdoshattam a fülébe, s lám, most azt sem tudom, hogy „mi fán terem” ez az egykori kötőüzemi lány! Megmondja férje utáni nevét, aztán - kapcsolva — a leánykorit is. Jól megnézem, s mintha valami derengeni kezdene bennem, azután kirukkolok a feltevéssel:- Hát maga lett volna a Juci?- Nem csak lettem volna, hanem az is vagyok — válaszolja öntudatosan, miközben már korán kettétört házasságáról, szép gyermekeiről, édes unokáiról beszél.- Hát én egyszer magának néhány soros levelet is írtam — bátortalankodom az emlékeimmel.- Igen! - hagyja jóvá. - Enyhén szerelmesét! - pontosítja. - Még ma is őrzöm a „régiségeim” között.- Szép magától - válaszolom, s csak úgy, alig észrevehetően megsimogatom kissé ráncosodó, de még régi szépségét magán hordozó arcát. O, egykori, fiatalkori, ébredező és „örök” szerelmek!... 3. Barátom lakása tele szórakoztató elektronikával. Ha kedve szottyan, bekapcsolja a gyönyörű színes tévét, és huszon- egynéhány csatorna közül keresi ki azt, amelyik kedvének, lelkiállapotának legjobban megfelel. Olykor (most már elég ritkán) a video gombját is benyomja, megnéz egy-egy féltve őrzött régi „nagy” filmet. A kazettás rádió szinte egész nap üzemel, a hangkazetták pedig alig fémek a lakásban. Lemezei is vannak százával: régi, törékeny „78-asok” és lézersugarasok; fél évszázad gyűjteményét őrzi szekrényében, de csak évente egyszer-kétszer ha beindítja a korongot, ahogy mondja, egy kicsit nosztalgiázni. Amikor mindent megmutat, gyermekkorára emlékezik:- Nagybátyámnak — mondja - volt egy rugós gramofonja. - Nálunk őriztette. Néha eljött, s feltett egy-egy lemezt. Mi, gyermekek, azon hadakoztunk, hogy melyiket is forgassa le hamarabb, mert mindannyiunknak volt egy-egy kedves száma. Micsoda öröm ülte meg a házat ilyenkor!- Nekünk meg - magyarázom most már én - állomáske- resős, ötlámpás rádiónk is volt. Ezt akkor szereztük, egy eladott föld árából, amikor végre bevezethettük a villanyt. Én akkor kisiskolás voltam, és sokszor órákig forgattam a rádió keresőgombját. Még most is emlékszem néhány híres, régi állomásra: Hilversum, Simferopol, Volnius, Brassó, Berlin és - persze - Budapest... Ezek közül akkor egyik-másik állomást a térképen sem találtam meg. Barátom replikázik:- A televízió akkor még az álmunkban sem létezett, de jómagam mégis képekben gondolkoztam. Teleragasztottam a kereső üveglapját színes kis városképekkel, a bemondók elképzelt kis arcképeivel. így azután a gomb forgatásával akár világ körüli „felfedezőútra” is indulhattam. Micsoda romantikus idők voltak azok! - teszi hozzá, s a távkapcsolóval véget vet a színes tévécsoda műsorának. Ej, ha még egyszer visszajönne! - sóhajtozik. S azt hiszem, hogy e pillanatban nem is a gramofonra, a rádió őspéldányára, hanem - minek tagadjuk! - gyermekkorára, fiatalságára gondol, s mindarra, ami az ember életében, szinte észrevétlenül, elszáll. Okos György Richard Steinpach: Hogyhogy élünk a halál után? A meghökkentő könyveim olyasvalamit tételez fel, ami az emberek többsége számára egyáltalán nem biztos; azt, hogy van élet a halál után. Állítja, hogy szellem a mi igazi énünk, s a halál is pontosan megszabott és megismerhető törvények szerint megy végbe. A halál nem jelenti a véget. A Stuttgartban működő Gral-Üzenet Alapítvány Kiadó e könyvet bevezetőnek szánja a háromkötetes főmű magyar megjelenése elé. Ez az 1923 és ’38 között keletkezett Az igazság fényében című főmű Abd-ru-shin német szerző gondolatköreit fogalmazza meg az ember legfontosabb kérdéseire. A Grál Üzenet igéje ugyanis élő, de csak azok számára, akik nem felületesen keresik az Igazságot! Az utóbbi években az ember szinte újra fölfedezte a halált. A kutatók közül dr. Moody amerikai orvos Elet a halál után című könyve a haldoklók élménybeszámolóit gyűjtötte össze. Néha olyanokét is, akik már klinikailag halottnak számítottak, mégis vissza lehetett hozni őket a földi életbe. Élményeik hasonlósága - melyeket az élet és halál közötti időszakban szereztek - döbbenetes. A halál felé közeledve mindegyikük szinte ugyanazokat az állomásokat járta végig. Az elején mindegyiküknél egy újféle állapot keletkezett. Saját testükön kívül találták magukat. Látták a maguk testét az ágyon vagy a baleset helyén feküdni, mellyel már nem érezték azonosnak magukat. Látták a körülállók segédkezését, hallották beszédüket. Majd ragyogó fényt láttak, s egy szeretetteljes lény közelségét érezték, s lepergett előttük az életük. Időérzékelésük és tudásuk kiteljesedett. Könyvünk itt továbblép, mert feleletet keres arra, hogy miként lehetséges az, hogy a halál után tovább élünk. Most azokat a magyarázatokat kapja az olvasó, melyeket eddig nem találhattak meg a halálról szóló egyetlen könyvben sem. A Hogyhogy élünk a halál után? című alkotás érthetően foglalja össze azokat a folyamatokat, melyek a halállal a legszélesebb értelemben összefüggenek. Richard Steinpach érvekkel támasztja alá tételét, hogy a halál csupán a földi test levetését jelenti, mi magunk azonban tovább élünk. Ez nyithat kaput az élet teljességéhez, és ajánl feleletet az emberi lét értelmére is. A túlvilágon csak egy teljesen más jellegű tudás számít, mint amit pl. a tanulás révén sajátíthatunk el. Hasznos ugyan az ész számára, de mivel az agy sejtjeiben raktározódik, hátramarad a földi testünkkel. Csak amit átélünk, bensőleg átér- zünk, ami szellemünket így megindítja, hatol teljesen belénk. Csak ezt tudjuk magunkkal vinni. A földi élet átmenet a tá- gabb túlvilági életbe. A halál nem jelenti a véget. Az élmény- szerzés sokrétűsége az, amely a földi életet oly fontossá teszi.- Csak az az ember szabad, aki Isten törvényeiben él! - Az ilyen ember tudja csak elhárítani a szabad akaratát korlátozó tényezőket, és tud részesülni Isten törvényeinek pártfogásában. A könyv megismerésével tudatosabb életvitelt folytathatunk. Önismeretre sarkall, hogy ki-ki tudatosan, reálisan mérhesse fel helyzetét, perspektíváit. A szerző nem kívánja mindenképpen meggyőzni olvasóit, inkább alternatívaként igyekszik bizonyosságokat szolgáltatni a legújabb vizsgálatok, kutatások alátámasztására. Nem csoportokhoz vagy vallásokhoz kötődik, csupán az emberhez, mint egyéni személyiséghez szól. Az információkban bővelkedő könyv - a Gral-Üzenet első hazai hírhozója - elsősorban magánhasználóknak való: minden embernek, akit érdekel saját sorsa. Jelentős művelődés- történeti értéket képvisel. Érdemes beszerezni. Domonkos János A HESI Rt. a Poroszló, Fő u. 5. szám alatti szolgáltatóházban lévő üzlethelyiségét használatra átengedi, vagy bérleti jogát eladja. Érdeklődni Eger, Sas u. 60/a., vagy 36/412-522-es telefonon lehet. __________________________ (3118)
